Game Developers Conference (GDC)

Link

Avagy a Játékfejlesztők konferenciája. Ez a szokásos évi összejövetel néhány éve még sehol sem volt ahhoz képest, hogy mára pedig az egyik legnagyobb technológiai újításokat bemutató rendezvénnyé vált a játékiparban. Míg az E3-on (Electronic Entertainment Expo) a TGS-en (Tokyo Game Show) és manapság egyre inkább már a LGC-n (Leipzig Games Convention) is a szoftverfelhozatal, addig a GDC-n a hardvervilág újdonságain van a hangsúly. Idén még a tavalyinál is több újdonság és friss hír látott napvilágot a színfalak között, így nem is csodálkoztam, mikor ezekkel láttam tömve a nyugati híroldalak hasábjait. Leginkább Satoru Iwata-ra, a Nintendo elnökére voltam kíváncsi: vajon mit fed fel a nagy N a lapjaiból?

Néhány napja egy aprócska pletykát láttam keringeni a neten, ami szerint Nintendo megintcsak eljátssza az immár tíz éve folytatott átkeresztelési játékát. Mivel az Ultra 64-ből Nintendo 64-et, a Nintendo Dolphin-ból Nintendo Gamecube-ot fabrikáltak, már meg sem lepődik azon az ember, hogy az egyébként nagyonis jól csengő Nintendo Revolution-nel is hasonló a szándékuk. Nos, a hivatalos bejelentések szerint a Revolution kódnevű masina Nintendo GO néven kerül le majd a futószalagokról. Bár jómagam inkább a játékok bejelentésére vártam, csak annyival lettem okosabb, hogy a nextgen N konzol még az egykori SEGA és TurboGrafX (NEC PC Engine – nálunk kevésbé ismert, Japánban viszont a 16bit-es éra egyik neves képviselője, jobbnál-jobb címekkel) játékokkal is kompatíbilis lesz.

Ez jó hír: a régi retro játékokhoz az Interneten keresztül férhet majd hozzá az ember, pár aprócska dollárért cserébe pedig ún. játékpakkokat (antológiákat, gyűjteményeket) tölhet le. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én kicsit húzom a számat, mikor az egyébként már a gyűjteményemben levő, dobozos és szép példányok újabb rókabőr lehúzására gondolok. Ez a kompatibilitási mizéria szép és jó dolog, de sokkal jobban örülnék valami eredeti dolognak – ott a Gyroscope technológia és az új hardver, annak a képességeiből kellene prezentálni valamit. Bejelentések és ígéretek vannak, Iwata szerint egy-két héten belül elkezdik kiszórni az étvágygerjesztő fincsi bejelentéseket – de hát könyörgöm, pontosan emiatt van a GDC!

Mindenesetre kíváncsian várom a GO-s bejelentéseket, addig elleszek az újonnan beharangozott DS-re készülő Zelda epizóddal, amely a Legend of Zelda: Phantom Hourglass névre hallgat – merthogy ilyen is lesz. A bemutatott videó alapján egy rendkívül impozáns, döbbenetes Wind Waker látványvilág tárult a szemem elé, a cel-shaded grafika, a jól megvalósított 2D/3D párhuzam és a klasszul ötvözött kétképernyős megvalósítás pedig még egyet dobbantott a szeren. Ha a sztori csak ennyire lesz jó, máris dörzsölöm a tenyerem: igencsak hiányzott már valami klassz Zelda epizód – ráadásul hordozható verzióban 🙂

zelda_ph3.jpg zelda_ph2.jpg zelda_ph1.jpg

[Kapcsolódó linkek: IGN, Legend of Zelda: Phantom Hourglass]

Szólj hozzá!

Kommentelési szabályzat:

Kulturált formában bárki bármelyik cikkhez hozzászólhat (regisztráció nélkül és az email cím megadásával), de a háromnál több linket tartalmazó kommentek csak admin jóváhagyás után jelennek meg. Vendég felhasználók számára kötelező a captcha, a social media fiókkal belépőknek csak az első alkalommal szükséges az azonosítás.

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés
Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE