Késő este

Rendszerint napok óta csak ilyentájt van időm irogatni. Nappal suli és meló, este pedig alig várom, hogy Vacakkal legyek egy keveset. Szerencsére most olyan munkám van (MK: Shaolin Monks, ami imho az ősz egyik legjobb játéka), ami még izgalmas és szórakoztató is, így holnap könnyedén vehetem azt az akadályt, hogy végleges anyagot produkáljak belőle.

Nagyon közeleg a Sulinet végórája is: azt hiszem azzal, hogy november 1-étől csak komplett konfigurációkat lehet vásárolni, igencsak megnehezítik a számítógépalkatrészhez jutók dolgát. Mindenesetre ma megint összeraktam egy elméleti konfigot (64bit-es rendszerben gondolkozom), remélem ez a végleges variáció már megvalósítható lesz számomra (anyagilag és beszerezhetőség miatt is- Bluefish rlz).

Holnap többmindent is fel szándékozom tenni ide – majd kiderül, mire jut időm, a hét nagyon húzós lesz. Több okból is: először is szeretnék kikapcsolódni Vacakkal és ezért bármit fel vagyok hajlandó áldozni, másodszor pedig újabb sürgős végigjátszás jött közbe (Far Cry: Instincts – Xbox), amit vasárnap estig még be is kell csiklandoznom a számítógépbe…

Azt hiszem, most el is teszem magam holnapra, jóéjt mindenkinek!

Szólj hozzá!

Kommentelési szabályzat:

Kulturált formában bárki bármelyik cikkhez hozzászólhat (regisztráció nélkül és az email cím megadásával), de a háromnál több linket tartalmazó kommentek csak admin jóváhagyás után jelennek meg. Vendég felhasználók számára kötelező a captcha, a social media fiókkal belépőknek csak az első alkalommal szükséges az azonosítás.

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés
Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE