Metroid Galaxy Guide: A Metroid sztori II [reloaded!]

Talán még május utolsó hetében lehetett, amikor elkészültem a Metroid Univerzum SR388-as csillagrendszerét kiveséző irományommal, amely az SR388 jelzésű bolygó és a Biológiai kutatóállomás körüli történeteket meséli el: az eszmefuttatást egy apró megjegyzés is követte a bejelentéskor, miszerint a Metroid Galaxy Guide: Kedves Ellenségem című okfejtést átmenetileg eltávolítom az tudásbázisból, tartalmi, korrekciós és egyéb kibővítések miatt. Nagyjából fél évet ültem ezen a fejezeten, mire olyan formára sikerült hoznom (az előzményeként szolgáló első felvonásával együtt), amit már alkalmasnak találtam végleges rögzítésre. Rengeteg időt felemésztett a teljes átírás, mind nyelvtanilag, mind pedig tartalmilag, hiszen számos olyan plusz érdekesség és újdonság olvasható az egyes bekezdésekben, amely a korábbi verzióban még csak nyomokban sem volt megtalálható.

A Samus Aran születésétől kezdődő, és végső kalandja közti időszakot elmesélő sztori a Metroid Prime 3: Corruptiont leszámítva teljes értékű, így örömmel és bátran ajánlom újbóli elolvasásra. A kronológiai, és egyéb érthetőségi félreértések elkerülése végett átkereszteltem a kedvenc fejvadászunk életútját feldolgozó fejezeteket, így ezentúl “A Metroid sztori I-II.” hivatkozások alatt találhatjátok meg őket. Természetesen a Prime trilógia cselekményét lezáró Wii exkluzív szál sem marad ki a felsorolásból, de ehhez számtalan olyan érdekességet és információt tervezek megírni, amely méreteinél és tartalmánál fogva különálló fejezetként lát majd napvilágot, közvetlenül a Zebes és a Phazon fertőzésekért felelős Leviathan tudásbázis elkészülte után.

Igaz, hogy mostanság kevesebb időm marad a Guide bővítésére, azonban a munka természetesen nem állt meg, és a sok pozitív visszajelzésnek, véleményeiteknek, valamint bíztatásotok hatására szíves-örömest folytatom az irogatást: jelenleg egy komolyabb Metroidos témán dolgozom, de a karácsonyi Samus meglepetés sem fog elmaradni. Köszönöm a megtisztelő bizalmat és figyelmet, remélem továbbra is gyakran ellátogattok az oldalamra!

Minden Metroid rajongónak kellemes olvasgatást kívánok!

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x