MSI RG60SE: egy megbízható router, otthonra

wifi_header.jpg

Tegnapelőtt sikerült vennem végre egy jobb wireless routert saját, otthoni használatra – most már nem okoz gondot, hogy a lakásban onnét internetezzek, ahol csak akarok – ráadásul az Xbox is a helyi LAN részét képezi már, így akármikor meg tudom nézni a megosztott filmjeimet, hallgathatom a zenéimet, másolgathatok ide-oda, vagy kimehetek vele az internetre (live játszani, vagy zenét-filmet letölteni, hallgatni). Az MSI gyártotta RG60SE típusú hálózati eszköz egyébként a nyár vétele volt, hiszen alig 8000 HUF-os árával abszolút olcsónak számított: érdekes módon a Plus szórólapján találtam rá, így egy pillanatig sem haboztam, hogy megvegyem-e, vagy sem. Meglepő egyébként, hogy egy alapvetően élelmiszereket és vegyiárukat árusító üzletben miket lehet találni – a múltkor pendrive, fejhallgató és külső USB-s háttértároló volt akciós áron – rendszerint a számítástechnikai üzletek árcímkéjénél 30-40 %-kal olcsóbban. Mit ne mondjak, ez igy nagyon jó vétel volt: a 802.11-es Wireless szabványon akár 108Mbit/s-es adatátviteli sebességet is lehet produkálni – a router korrekt hangolása, a beépített tűzfal, a MAC szűrés, jelszó beállítás és titkosítási kulcs konfig beállítása pedig alig tartott 20 percig (védekezni ugyebár kell, hiszen ahogy nekem, úgy másnak is eszébe juthat, hogy internet elérést csencseljen a router meglepően nagy hatósugarán belül…)

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

4 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
seemy
seemy
15 éve

Helló
Nekem is ez van, csak a beállításokkal van gondom, de ez az én analfabétaságomból adódik. Maga a router kifogástalanul működik.
Alapból nagyon jól megy csak a biztonsági beállításokkal, meg az IP címek fixálásával van gondom.
Nem vagyok szakértő, meg angolul sem tudok.
Ebben ha valaki tudna segíteni azt megköszönném.

DjTaRsY
DjTaRsY
16 éve

Üdv. Nekem is ilyen van. Nonstop megy, eddig hibátlanul. remélem nem lesz ez másképp máskor sem

izoli
16 éve

Szia! A guglinak köszönhetően találtam a blogodra. Érdekelne, hogy amióta megvan a routered volt valami problémád vele? jól szórja a jelet? nem szokta elveszíteni a laptopod?(vagy amivel használod) Én is készülök venni egy wifi routert itthonra, és ez egész jó árban van.

Back To Top
4
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x