.r.e.t.r.o. [mindenek felett]

Space Invaders Extreme

Csípem ezeket a klasszikus játékokat tömörítő retro-gyűjteményeket, amiket manapság az oly’ divatos kompiláció jelzővel illetnek. Bár lényegében az árkád és konzolos ROM képfájlok tökéletes emulációjával futtatott válogatásról van szó, gyakran a körítés is emeli a korong értékét, hiszen az ilyen-olyan galériákkal, a korai atwork díszítésekkel, vagy a teljesítmény fejében megnyerhető extrákkal ki lehet tolni a szavatosságot is. Persze ezek a kiadó szerinti gyűjtemények főként a magamfajta, inkább harminc felé közeledő játékosok számára készülnek, akik az első olyan generáció tagjai, akik már gyermekkorukban kirándulást tehettek a videójáték birodalom előcsarnokában. Hozzám hasonlóan sokan az új világ bűvöletében ragadtunk, így a fiatalságunkat végigkísérő küldetéshalmaz mellett néha-néha bizony jól esik felidézni a régi emlékeket, a jellegzetes játékmeneteket, a kedvenc dallamokat és az akkoriban döbbenetesnek ható sprite-alapú látványvilágot. Az elmúlt években több hasonló kollekció is napvilágot látott (ilyen volt pl. a Taito Legends, a Midway Arcade Treasures-, illetve az SNK Arcade Classics sorozat), rövidesen pedig egy újabb válogatás kerül a boltok polcaira, ezúttal a SEGA gondozásában. A rendelkezésre álló információk birtokában szinte biztos, hogy az Ultimate Genesis Collection [X360, PS3 – 2009. február 20. EU] a közeljövőben az Egyesült Államok és Japán mellett Európába is ellátogat, hogy mintegy harminc dollárnak megfelelő értékével több, mint harminc 16bites (és négy-öt árkád) SEGA klasszikussal igyekezzen a retro kedvelők kegyeire tenni. A korong érdekessége, hogy a szokásos érték-arány (a listában szereplő emulált játékok közül melyiket volt ténylegesen értelme kiemelni) ez esetben magasan a többi hasonló gyűjteménynél tapasztalt mérce felett van – egyrészt azért, mert a repertoárban szereplő játékok mindegyike HD támogatást élvez, másrészt mivel végre sikerült egy többé-kevésbé megfelelő válogatást összehozni. A korongon ugyanis olyan klasszikusok is szerepelnek, mint a hazai vonatkozású Ecco I-II, a Golden Axe trilógia, a Ristar, a Shinobi, a Street of Rage I-II-III, vagy épp a Sonic The Hedgehog sorozat, a Knuckles, a 3D Blast és a Spinball epizódokkal együtt.

Mint minden gyűjteményben, itt is pakoltak a lemezre néhány olyan játékot, amelyeket elhanyagolva nem dőlne össze a világ, viszont olyan (főként cross-platform) címekről is tudomást szerezhetünk, amelyeknek mindenképp ott kellene lennie az összeállításban (ilyen pl. az Earthworm Jim, a Gunstar Heroes, vagy a Boogerman). Az árcédulát, az extrákat és a hosszas listát elnézve azoban elégedettek lehetünk az eredménnyel, így gondolom sokakhoz hasonlóan én is széles mosollyal kattintom majd a gyűjteményt a virtuális kosaramba.

Apropó, Retro: a tavalyi nyár egyik nagy slágerének nálam a Space Invaders Extreme PSP verziója számított: a hétvégi balatoni kiruccanásaink alkalmával totálisan a rabjává váltam a játéknak, és bár nem vagyok kezdő Invader-killer, még így harmincegy év távlatából is sikerült meglepetést okoznia a Taitonak. Olyannyira rákattantunk asszonykámmal, hogy gyakorlatilag egymás kezéből kapkodtuk ki a konzolt a hűs árnyékban, mialatt egymás rekordjait próbáltuk rendre megdönteni. Az SI Extreme olyannyira telitalálat volt, hogy néhány órás nyüstölést követően egy röpke tesztet is rögtönöztem a gamer365 hasábjaira – talán ezért nem csoda, hogy epekedve várjuk az idén nyáron érkező folytatást, bár őszinténszólva nagyon kíváncsi vagyok, mit lehet még kihozni ebből a témából egy olyan évfordulós kiadás, mint az Extreme után.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x