Samus [Then & Now]

Hétvégén, mikor nem az újra elkezdett Mass Effect mellékküldetéseivel bíbelődtem, néhány klassz fotót próbáltam elcsípni a az új Metroid: Other M című Nintendo & Team Ninja fejlesztésből azzal a szándékkal, hogy majd kipakolom őket ide. Mialatt a képszerkesztővel küzdöttem, a bájos Samus Arant elnézve egyből az MTV Then & Now összeállítása jutott eszembe, amelyben adott előadók korai és aktuális klipjeit, illetve dalait párosítják össze. Valami hasonlót éreztem, mikor a kisasszony sikkes renderképeinek válogatása közben véletlenül a szobám falára pillantottam, ahol a játéktörténelem 8 bites korából származó Metroid NES plakát mosolygott vissza rám. Bizony, a bájos szépség ‘86-os debütálása óta eltelt két évtized alatt szemrebbenésnyit sem öregedett: a 2010-re datált kaland ráadásul minden korábbinál dögösebb formában, a Chozo nevelőszülőktől származtatott időponttól kezdi a mesélést,és a tervek szerint egészen a Metroid Fusionig göngyölíti fel a fonalat.

Az elbeszélésben gyakorlatilag minden eddigi fontos állomás szerephez jut, és amellett, hogy megismerkedhetünk Samus riválisaival, társaival, illetve mentoraival, a történet szempontjából eddig ismeretlen személyekhez-eseményekhez is szerencsénk lesz. A hivatalos Metroid mangára (és a játékok közti történeti elbeszélésre) hajaz, hogy Adam Malkovich, az FPF (Federation Police Force) szakaszparancsnoka is felbukkan a történetben, sőt! Egy máig ismeretlen szőke szépséggel is összehoz minket a sors, akiről egyelőre ötletünk sincs, ki lehet valójában, de valószínűleg központi szerepet játszik majd a cselekményben (igen, ő látható a trailer utolsó képkockáin). A változás amúgy nem csak a Chozo páncélzaton és a Galaktikus Szövetség világának digitális megteremtésére irányul: a Metroid: Other M lesz az első olyan epizód a sorozat történetében, amelyben maga a hősnő is megszólal, a hanghoz pedig a korábbiaktól eltérően dögös tekintet, angyali szemek és a DOA nyomdokain lépkedő új nőideál is társul. A játék nem lesz híján az időközben bevezetett változtatásoknak sem, így a Retro Studios által köztudatba emelt Visor selector szintúgy részét képezi majd a rusnya teremtményekkel történő hadakozásnak.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x