Tag Archives: Commodore

5. A Commodore 116 projekt [2018]

Mikor az Amiga 1200 felújításának részleteivel foglalkozó bejegyzésemet írtam 2017 októberében, megemlítettem egy igazi ritkaságszámba menő példányt is a gyűjteményemből, mely egy régi, öreg munkatársam jószándékának eredményeképp került hozzám. Ez a parányi, de cuki masina volt a Commodore életciklusának egyik legkisebb példányszámban elkelt célszámítógépe, az elsősorban irodai környezetbe szánt 256-os széria legkisebb és legkompaktabb modellje, a Commodore 116 – melyet elsősorban Németországban, és közép-kelet európában értékesítettek, mintegy 50-51 ezres példányszámban.

Az 1984 és 1985 között gyártott masina valójában a C16 és a Plus/4 mellett a harmadik tagja volt a 264-es termékcsaládnak, és felépítését tekintve egy rendkívül kompakt, lightweight változatát képezte a C16-os modellnek. A 199 német márkáért kapható számítógép 3.5-ös verziójú Basic-et, 16KB (bővíthető) RAM memóriát, gumipaneles billentyűzetet és 32KB ROM memóriát tartalmazott, melyhez a 264-es család kakukktojása, a MOS-féle TED 8360 multifunkciós Text Editing Engine társult a video-hang-billentyűzet-időzítő- és DRAM frissítő áramkörökért felelős szerepével. Csak Európában került piacra, a legtöbbet Németországban adták el belőle – de került a gépből a közép-kelet európai piacra is, viszont a világ többi pontján csak elvétve találkozni vele.

… és a Plus/4-es “kissé” Instás külsővel

Nos, egy ilyen számítógép már működésképtelen állapotban is ritkaságszámba megy, nem beszélve, ha egy mini-Din csatlakozós 1531-es Datasette szalagos egység, vagy egy soros interfészen csatlakozó 1571-es Floppy drive meghajtó is társul hozzá (7pin mini-din dugót képzeljetek el). Az én esetemben bár floppy meghajtó nem járt a géphez, de a dobozos 1531-es Datasette és a géphez tartozó teljes dokumentáció (beleértve az eredeti számlát, jótállási jegyet, kézikönyveket, stb.) is a kis dobozkában lapult, amelyben a makulátlan állapotú gép várt az asztalomon (nem beszélve a speciális mini-din dugó-standard C64 joyport átalakító kábelekről, amelyek szintén Commodore gyártmányok).

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy sem tápegységet, sem dobozt nem kaptam a géphez, de előbbit sikerült pótolni, utóbbit pedig utólagosan legyártom, méghozzá az Amiga 1200-es reprók elkészülte után. Szintén fejtörést okozott, hogy közel 34 éves masina miért nem adott életjelet a megfelelő tápegység segítségével, de ezt lentebb mindjárt részletesebben elmesélem.

A tápellátás

Utánajárva a dolgoknak, a Commodore a C116-ost egy 9V 1A típusú tű-dugós adapterrel látta el, amelyet akár Kínából, az eredetivel megegyező küsővel is be lehet szerezni. Én is ilyet vásároltam, viszont óva intek mindenkit a meggondolatlan használattól, ezek az adapterek out of the box ugyanis nem alkalmasak a C116-hoz, mert egy kis átalakításra van szükség a csatlakozónál. A Commodore ugyanis fordított polaritású tápegységet ír elő a masinához, amelynek elmulasztása vagy figyelmen kívül hagyása súlyos károkat okozhat a gép belsejében, akár már az első bekapcsoláskor is.

C116 replacement, 9V 1A

Az a sejtésem, hogy valahol az én gépem is így vált áldozattá: az előző tulajdonos feltehetően csak az áramerősségre és a feszültségre figyelt a tápegység pótlásakor, ezért a gyári adapter meghibásodása miatt egy utángyártott polaritású tápegységgel próbálkozhatott, amellyel kvázi túlfeszt küldött a belső áramköri elemekre (reversed voltage). Ezt a végzetes lépést elkerülve, megfordítottam az általam vásárolt új adaper csatlakozójának polaritását (Gyakorlatilag el kell vágni a vezetéket és az ereket fordítva összekötve zsugorcsővel lezárni szépen a javítás helyét.) Tipp: mindig ellenőrizzük le a végeredményt mérőműszerrel!

A kompakt kivitelezés mintapéldánya

Tápegységünk most már van, mehet az első próba. Nos, a gép bekapcsol és a visszajelző piros kis LED lámpa is világít, ez már jó jel! Kép azonban még nincs, csak fekete alapon cikázó halvány csíkok sokasága, ami arra enged következtetni, hogy valami komolyabb meghibásodás is lehetséges odabent.

A fekete képernyő probléma (264-es széria)

A facebook Retro számítógép- és játék klub csoportjának szakijai jobbnál-jobb javítási ötlettel álltak elő, ám végül Tihanyi Róbert jött rá a probléma forrására, miután a 7805-ös tápfeszültség-szabályzó tranzisztort és a biztosítékot is rendben találtuk (ezek puffantak volna el először a fenti polaritás-probléma miatt). Kész csoda egyébként, hogy volt képes Bil Herd és néhány hardver-tervező tálentum ilyen professzionálisan beleszuszakolni egy Plus/4-es szinte teljes mását egy feleakkora kompakt masinába (a gép belseje akkori szemmel gyakorlatilag egy csoda volt), feltétlen ajánlom megtekintésre az úriember egyik karácsonyi youtube anyagát, amelyben gyakorlatilag érthető formában vezet be minket ennek a kis masinának a tervezési-működési folyamataiba.

Na de vissza a problémához: a 264-es széria hírhedt MOS TED chipje a legtöbb meghibásodott Plus/4 és C16 achilles-sarka. Melegszik, érzékeny a feszültség ingadozására és önmagától is képes az évek során elhalálozni, így érdemes volt akörül kutakodni. A különféle speciális műszerekkel végezhető hibadetekció miatt fogtam az alaplapot és elküldtem a szintén akkoriban érkezett hibás Plus/4-ével együtt Robinak postafordultával, aki néhány nappal később már hívott is, hogy mindkét gépnél sikerült megtalálnia a hibás alkatrészeket. A jó hír, hogy mindkét számítógép egyszerű IC cserékkel könnyen működőképessé tehető, sőt: igazából már szépen tesztelődnek is, csak szerezzek egy PLA-t a Plus/4-hez és egy 318006-01 MOS Basic 3.5 chipet a C116-hoz, mert ők felelősek a fekete képernyőért, azaz… az én esetemben mégsem a TED volt a ludas egyik gépben sem.

A C16/C116 PLA chipek utángyártva, FPGA tokban

PLA-t egyébként utángyártott, FPGA verzióban is lehetett vásárolni – rendeltem kettőt az internetről, amelyek működtek is, ám… magas volt a lábazásuk, így nem igazán fértek el az eredeti socketben és nyomták felfelé az árnyékoló lemezt, amit mindenképp benne szerettem volna hagyni a gépben.

Nos, utóbbit az egyik fórumtárs bontott C16-jából vásároltam, PLA-t pedig magának Robinak sikerült szereznie (cserébe az utángyártott PLA chipjeimért), így egy alapos takarítást, újrapasztázást és csutakolást követően működőképessé vált mindkét masina. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 264-es család leggyakoribb fekete képernyős jelenségéért a TED/PLA/CPU processzorok valamelyike, vagy bizonyos kombinációjuk szerinti meghibásodása tehető felelőssé, így ha a tápellátás rendben van, érdemes ezen három processzor környékén kutakodni, esetleg működőképes donorból szisztematikusan kicserélgetni őket és rászabadítani egy tesztprogramot/demót, hogy lásd, hibádzik-e még valahol.

A CPU/TED/RAM/PLA közül valami nem stimmel

A C116 billentyűzet problémája

A Plus/4 esetében nem volt további teendő (leszámítva, hogy egy H2O2 fehérítés még kijárt a billentyűzetnek), a C116-nak azonban volt még egy komoly és eléggé ismert gyenge pontja. A gumigombos billentyűzete szinte csak 1-2 gomblenyomásra reagált, a többi gyakorlatilag meg se mukkant – a billentyűzet interfész és szalagkábel szerencsére a C16-os billentyűzetével szabatos, így átmenetileg azzal lehet tesztelni, hogy egyértelműen a billentyűzet NYÁK-nál van-e probléma.

C116 billentyűzet szétbontás

Kiderült, hogy a Mitsumi-gyártmányű billentyűzet hibásodott meg, amelynek javítása csak bizonyos trükkök bevetésével lehetséges. A fő probléma, hogy magát a NYÁK-ot műanyag klipszek fogják hozzá a karbonizált gumiköpenyhez, így ha egyszer szétszeded (gyakorlatilag letöröd a pöcköket) eredeti formájában nem fogod tudni soha többet összerakni. Nos, az összeszerelés problémáját egyelőre békén hagytam, mivel korábban valaki már próbálta javítani ezt a perifériát, így csak azzal foglalkoztam, ami a hiba oka… ami nem más, mint a vezető réteg hiánya a gumitappancsokon.

Az idő múlásával a gumigombok karbonozott talpairól lekopik/lemálik a vezető réteg, így a NYÁK-kal történő érintkezése során nem zár az áramkör megfelelően (túl nagy az ellenállás értéke), ezért nincs impulzus, a billentyűzet nem érzékeli a gomblenyomást. Ezt többféle házi barkáccsal lehet orvosolni: van aki alufóliát ragaszt rá, és van, aki mindenféle kencével próbálkozik. Én köztes megoldást választottam: a Graphit 33 spray ahogy a neve is mutatja, grafit-tartalmú festéket tartalmaz, amely vezető réteget képez a fújt felületen. A NYÁK teljes felületét magas tisztaságú alkohollal alaposan megtisztítottam, majd a gumiköpenyt felfelé fordítva több rétegben bekentem a karbonozott gumifelületet. A flakonból fújt folyadékot egy fültisztító pálcával óvatosan három rétegben, az egyes fújások közt kb. 20 perces száradási idővel vittem fel a felületre.

A C116 gumitappancsai alulról

Eléggé izgatott voltam az eredményt illetően, mert bár reménykedtem benne, nem volt rá valódi garancia, hogy minden gombnál elég lesz a művelet. Szerencsére sikeres volt a művelet, így az első összeépítéskor már látható eredményt produkált a grafitos kezelés. Egy gomb nem sikerült tökéletesre, de utólag látszott, miért: ezen a billentyűn (a D betű volt a ludas) megfolyt és nem terült el egyenletesen a festék, így a tappancs lenyomáskor nem érintkezett teljes felületével az áramkörrel. Némi tisztítás, majd újra kezelés után már ez a gomb is működővé vált, így jöhetett az újabb kihívás: az összeszerelés.

Erre több megoldás is létezik: EBBEN a videóban a srác konkrétan megfúrja a panelt, hogy megfelelő csavarokkal rögzítse össze azt a tartókeret szélével. Az én gépemet korábban valaki már próbálta celluxos megoldással rögzíteni, így a roncsolás helyett egy köztes megoldást választottam: több ponton függőlegesen és vízszintesen én is ragasztószalagot használtam, ám a gép burkolatának tartóklipszeinél vágtam néhány 1×1 cm-es merev műanyag lapocskát és becsúsztattam a klipsz, illetve a billentyűzet hátfala közé. Ez egyrészt erősen fogja, másfelől alulról tartja az egész szerkezetet, így lenyomáskor sem sűllyed le a gumiköpeny (ráadásul a lapocska befelé forduló oldalát kicsit lefelé is hajlítottam, így még távtartóként is funkcionál az árnyékoló lemez felületétől – ezzel elősegítve a még stabilabb rögzítést).

Háromszori kezelés után a száradás is fontos!

Ezzel a néhány feladattal sikerült teljesen eredeti állapotába hozni a C116-ost: a belső 64K RAM bővítést úgy döntöttem, nem csinálom meg a gépen (arra ott a Plus/4), de az SD2IEC interfészt szeretném majd használni hozzá, így ezen a téren van még egy kis teendő. A C64-hez használt SD2IEC-em a C64 Datasette interfész csatlakozóját használja, ám mivel a Plus/4-en és C116-on is 7pin-es mini-Din dugós illesztést kaptak a perifériák, a tápcsatlakozót át kell alakítani kicsit ahhoz, hogy használni lehessen az efféle kiegészítőket. Ezt a thefuturewas8bit webshop átalakító készletével oldottam meg, így már teljes a kép.

Bizonyíték, nem ígéret 🙂

Egy valami maradt még hátra, az pedig a repro doboz készítése. Mivel a C116-hoz az egyik fórumos kolléga rendelkezik egy makulátlan állapotú példánnyal, az ő segítségével le tudjuk világítani a grafikát, és az Amiga 1200 box projekt után egy nagyon kicsi széria készülni fog majd ehhez a csodához is. Remek kis gép ez, a technikai megoldásaival, alacsony példányszámával igazi kuriózum a retro mikroszámítógépek világában.

3. Amiga 1200: a spanyol barátnő [2017]

Az elmúlt két év során valahogy megszaporodott a Commodore számítógépeim száma, ráadásul a máig nagy becsben tartott gyermekkori C64-em is további társakra talált: bővült a C64 II gyűjteményem, kaptam ajándékba javításra szoruló Plus/4-et, elektronikai hulladék-szökevény C128-at a munkahelyemről, sőt! Nemrégiben egy régi kollégától igazi ajándék várt reggel az asztalomon, egy C116-os pakk személyében, melyről utóbb kiderült, igazi ritkaságnak is számít… főleg, ha olyan kiváló és működőképes állapotban bukkan fel, mint amely hozzám került. Ez utóbbi jószág (amellett, hogy talán a legkisebb méretekkel rendelkező Commodore mikroszámítógép) már a cég csődjének árnyékában került piacra Európában mintegy alig ötven ezres készlettel, melyből 40.000 ráadásul Németországban talált gazdára. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a fentiek mindegyikének (legyenek bármilyen szép állapotban is) elég komoly beavatkozásra volt szüksége, a mezei lecsutakolás sok esetben már nem volt elegendő. Ezekről a gépekről később olvashatsz majd bővebben.

C116, ahogy hozzám került

Sorminta, dobozolás és eltárolás előtt

Már az Amiga 500 árnyékában biztosra vettem, hogy muszáj egyet szereznem a végfelhasználóknak szánt termékpaletta zászlóshajójából, a máig ikonikus Amiga 1200-asból is, mert ezek a gépek nem véletlenül voltak tinédzser korunk elérhetetlen álmai: 20-25 évvel ezelőtt gyakorlatilag a megfizethetetlen kategóriába tartoztak, viszont az utóbbi években eléggé megszaporodott azon kiegészítők száma, melyekkel kis ráfordításért cserébe még most, 2017-ben is egész egész kezelhető retro masina építhető belőlük. Már a kistesó 500-as vásárlása idején is az A1200-asokat nézegettem az ebayen illetve a hazai fórumokon, ám a túlárazott, lestrapált példányok eléggé elijesztettek  a vásárlástól… persze, az Amigaspirites srácok tanácsait figyelembe véve a kitartó keresgélés végül mégiscsak meghozta a gyümölcsét: viszonylag mérsékelt összegért sikerült egy ígéretes brit géphez hozzájutnom – és csak Miskolcig kellett érte mennem.

Amiga 1200 UK verzió – szép, picit sárgult, de…

Bár doboza nem volt, de a teljes pakk szívmelengető tartozékokkal érkezett: majdnem száz egykori amigás magazinmelléklet és lemez, eredeti 3.0-ás Kickstart telepítőkészlet, kézikönyvek, számlák, ajánlások, egér, tápegység, eredeti Amiga VGA kábel, teljes Amiga 1200-as dokumentáció és maga a picit sárgult billentyűzetű, de egyébként bontatlan Amiga 1200-es masina – mindez 65 ezer Ft-ért, ami a mai árakat elnézve igencsak tisztességes és mérsékelt ár. Külön tesztlemezeket készítettem az első találkozásra, hogy fény derüljön minden esetleges rejtett hibára – de szerencsére a számítógép (leszámítva a hibásan működő drive LED panelt) kívülről és látszólag szoftveresen is makulátlannak tűnt, így alkudozás nélkül, nagy örömmel hoztam el végül Miskolcról.

… egy nagyon szép és tartalmas pakkban

Doksik, számlák, garanciajegyek, ajánlások

A számlákat átböngészve kiderült, hogy a gépet 1992 november 26-án egy Zool játék és egy mousepad kíséretében több, mint 400 (!) Fontért vásárolták az Egyesült Királyságban – ez mai árfolyamon is rendkívüli összegnek számít, de akkoriban majdnem másfélszer többet ért egy font, mint most. A gép láthatóan nem volt olcsó beruházás már akkor sem.

Hazaérve másnap nekiálltam az állapotfelmérésnek: a gép belseje az elmúlt huszonöt évben azon kívül, hogy a felső árnyékolólemez a nyirkos levegőnek hála (gondolom én) tiszta rozsda lett, valójában makulátlan volt: az alig látható porréteget eltávolítva szinte semmi nem volt odabent, amit látszólag javítani kellett volna, így egy alapos elektronikai tisztogatást követően elkezdtem összeszedni, mit is kellene átalakítani, vagy modernizálni ahhoz, hogy az 1200-es a XXI. században is kényelmesen használható, képességeihez mérten gyors gép legyen.

A rozsdás árnyékolólemeztől eltekintve itt minden rendben

Az Amigaspirites srácokkal és Viktor cimborámmal (dh1) folyamatosan konzultálva néhány nap alatt összeállt a To-Do lista, amely valahogy így nézett ki:

  1. Kickstart ROM chip upgrade a végső Commodore által gyártott verzióra (3.1 v40.068-as verzió), a nagyobb méret HDD és a kompatibilitás miatt
  2.  Szép dolog a floppy, de nehézkessége miatt CF kártyát érdemes telepíteni az IDE portra, amelyre aztán felmehet egy tiszta Amiga Classic Workbench. Ehhez szükség volt CF kártyára, illetve egy speciális IDE>CF adapterre
  3. Közben beszereztem a CF kártyát (8GB elegendő)
  4. Rendeltem egy használt, de működő LED panelt, mert a gépben csak a Power feliratú világított, a HDD/FDD nem
  5. Letöltöttem és előkészítettem a különböző fájlokat és szükséges Utilcsomagokat az Aminetről. Előkerült a Winuae is, hiszen az új rendszeremet emulátorban fogom majd felépíteni
  6. Az Amiga 500-ashoz hasonlóan doboz híján itt is elkezdtem dolgozni az Amiga 1200 repro box projekten
  7. Végül, de nem utolsó sorban körülnéztem a gyorsítókártya piacon, hogy mi jöhet szóba a WHDLoad akadásmentes futásának elősegítéséhez (ez kell ugye a játék képfájlok lemez-nélküli használatához, gyakorlatilag egy keret-emulátorról van szó)

Alkatrészek, kacatok egy helyen

Persze, nem ment azért minden könnyen. Az IDE2CF adapterből az első elveszett a szállítás közben (de az eladó újraküldte), a rendelt LED panel pedig nem volt működőképes mire rájöttem, hogy csak újra kell melegíteni a forraszpontokat. Ezt megtettem a saját panellel is, ami aztán azonnal életre is kelt (így végül az autentikusság jegyében az eredeti került bele, azaz most van egy eladó/tartalék A1200 LED panel, ha valakit érdekel 🙂 (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon óvatosnak kellett lennem: elég volt néhány másodperc, hogy hevítés és visszahűlés után újra létrejöjjön a kötés – ám kiszámíthatatlan, hogy a régi NYÁK-ok mit bírnak el valójában. Az alábbi fotón látható “átkötés” amiatt volt szükséges, mert a panelen a középső LED egyik végződése elfáradt, így hiába forrasztottam át a kérdéses pineket, az áramkör nem zárt. Ezért az ilyenkor használatos megoldáshoz nyúltam, és egy megfelelő vezetékkel áthidaltam a rossz csatlakozást, megmentve ezzel az egész panelt.)

Az eredeti LED panel, javítás után

… és itt már teszt közben

A Kickstart ROM-páros eredeti, a Cloanto által szériaszámmal ellátott hivatalos ROM chip kit, így szépen be is regisztráltam őket a megfelelő helyen – csak hogy törekedjünk a licenszek megfelelő védelmére. A legutóbbi alkalommal mackó cimborámtól kaptam Chip/socket kiemelő csipeszeket, így ezeket gond nélkül ki tudtam cserélni roncsolás és sérülés nélkül, így azonnali 3.1-es verziószámú Kickstart bootképernyő lett az eredmény (amely persze nem látszik, amennyiben HDD/CF-ről bootol a gép, de annyi baj legyen).

Új Kickstart 3.1 40.068-as ROM chipek akcióban

Következett az IDE2CF beépítése: az egyedi kialakítású adapter azért ilyen formájú, hogy az olyan kiegészítők is elférjenek a gépben, mint az Indivision MK2 nevű FixerFlicker/Scandoubler, amit a videóchip socketjére kell csatlakoztatni. Az efféle indokolt bővítéseknél és modernizálásnál a felső árnyékoló lemezt természetesen ki kell venni: sokan az alsót is kiveszik, én a földelés és a védelem miatt bennhagytam végül a burkolat alatt. Az Adaptert behelyezve végre elkezdhettem dolgozni a Classic Workbenchen is, amelyet Windows alatt Winuae-ben, a leírás és a javaslatok alapján raktam össze PFS3-AIO fájlrendszerre, 4GB-nál nagyobb partíciókat támogató megoldásra építve. Minden kiegészítő fájl, scsi.device modul és egyéb letölthető volt az aminet-ről, a Classic Workbench installerek pedig letölthetőek az EAB (English Amiga Board) ide vonatkozó weboldalán. A 4GB-nál nagyobb kötetek kezelésénél kicsit meggyűlt a bajom a partícionálással, de egy hasznos guide segített megoldani a problémákat, így néhány napnyi próbálkozást és telepítést követően végre elkészült a tiszta natív oprendszerem, amit a CF-re másolva és a gépbe helyezve egyből tudtam is használni. A gyakorlatban ezt úgy képzeljétek el, hogy a Winuae emulátorban be lehet mountolni egy szűz, telepítésre alkalmas virtuális Workbench partíciót (ezt tudjátok letölteni az EAB WB oldalról), be tudod állítani a hardver paramétereit (célszerű a leggyorsabbat, hiszen az emulátorban valójában nem kell ragaszkodnunk az eredeti sebességhez), és ha megvannak a Kickstart ROM fájljaid, illetve a Workbench telepítőlemezek .adf képfájljai, akkor ezeket a megfelelő helyekre becsatolva olyan környezetet kapsz, mintha egy valódi Amiga előtt ülnél. Feltelepíted magadnak a rendszeredet, bekonfigurálod, legvégül pedig az USB kártyaolvasóba dugott CF kártyádat az emulátor alatt futó Workbench-en keresztül felpartícionálva, át tudod másolni a teljes virtuális diszk tartalmát, és kész is vagy. Ha mindent jól csináltál, a CF-et átteszed a valódi Amigádba, bekapcsolod a power gombot, és be is töltődik az emulátorban összerakott Workbench. (A kompatibilitási problémák miatt én az emulátorban is olyan paraméterezéssel dolgoztam, mint amit a végleges rendszerembe szántam.)

Az ominózus IDE > CF adapter – itt még CF nélkül

Alsó panel takarítás után, még turbina nélkül

Időközben a nagy dilemma “mit vegyek: new age, vagy klasszikus gyorsítókártyát” közepette végül egészen véletlenül rátaláltam egy Typhoon MK II 1230 68030 42 MHz + FPU + 64 MB EDO RAM típusú turbinára az ebayen, amit alapos utánajárást követően MINDENKÉPP meg akartam szerezni: mint kiderült, a 32 bites 68030-as Motorola chip a SCSI csatolóval, a Kickstartot a memóriába másoló Burst Mode-al, a beépített FPU-val és 64 Mbyte tárkapacitással igazán jó és ritka kártya hírében állt (olyannyira, hogy miután elkezdtem csevegni a jumper beállításokról az EAB-on, a Winuae emulátor egyik fejlesztője megkeresett, hogy segítsek debugolni és dedikáltan támogatottá tenni a hardvert a következő verzióban, mert nagyon nehéz fellelni ezeket típusokat). Izgalmas licitelést követően az eredeti tervhez képest kissé drágábban ugyan, de még mindig jó áron sikerült megnyerni a Tájfun licitet, amelyre aztán a körmeimet tövig rágva majdnem két és fél hetet vártam, mire megérkezett Angliából. (Mondjuk ez is kalandos út volt, a Hermes hálózatán keresztül lett feladva, Frankfurtban aztán valami spanyol szállítmányozási céghez került, aki vámkezelte, majd egy hétre rá leszállította a Magyar Postának… ez alatt kétszer váltott nyomkövetési számot, így ment is az aggódás rendesen, hogy vajon merre jár, hol lehet… aztán egyszer csak bent volt az értesítő a postaládában. Huh.) Amíg a kártyára vártam, nekiálltam lecsutakolni a burkolatokat és kifehéríteni a korábbi gépeken alaposan kitesztelt hidrogén-peroxidos fürdővel a szürke és fehér billentyűket, melyből az F9-et az anyagfáradás és egy helytelen fogás miatt el is törtem… így újabb másfél hetet voltam kénytelen várni a cseredarab megérkezéséig. (Persze ezt is ebay-ről, Angliából kellett rendelnem. Meh.)

Typhoon MK II 1230 68030 + FPU 64MB EDO RAM őméltósága

Itt már a H2O2-ben fehérített billentyűzettel

Végül aztán megérkezett a turbókártya is, amely akármilyen gyorsnak és elegendőnek is bizonyult a teszteken, elsőre valahogy sehogysem akart becsusszanni a trapdoor alatti helyére. Némi gondolkodással és kutakodással eltöltött óra után úgy döntöttem, hogy a műanyag gépház belsejében található, ún. trapdoor kártyát fixen tartó műanyag sínből a floppy drive felőli oldalán fél mm-t lecsiszolok. A finoman és óvatosan végzett néhány simítás egyáltalán nem is látszik és kárt sem tett a slot tartó funkciójában, viszont pikk-pakk megoldotta a Typhoon MK II RAM foglalatának alsó forraszpontjaira nehezedő nyomást, így… az egész panel végül szépen, milliméter pontosan csusszant be a jól előkészített helyére.

Csiszolás után: a Typhoon MK II szépen a helyére került

Itt bukkant fel a második probléma, hogy a kártya a rajta elhelyezkedő EDO RAM és a chipek fizikai méreteiből adódóan egyedi, vagy faragott Trapdoort igényel, mivel… hiába a fekvő profilú EDO modul, a szélein igenis nyomja a gyári trapdoor belső kis pici (ám valójában haszontalan) peremét. Bár a 030-as CPU-k nem melegednek annyira, én biztosra akartam menni: már jó előre kinéztem a facebook fórumunkon Attila munkáját a 3d nyomtatott, ám méhrácsos mintázatú, szellőző A1200 trapdoor alternatívát (egyébként ezek a Thingiverse-n is megtalálhatóak, így egy arra alkalmas printer segítségével bárki elkészítheti őket). Vettem tőle egyet gyorsan, majd a kérdéses helyeken a belső kis peremet nyom nélkül lecsípve egy harapófogó és egy szike segítségével, az új trapdoor nem csak szépen zár, hanem még a szellőzést is praktikusan megoldja. Így már elfért a kártya, meg van oldva a szellőzés is, sőt: még jól is néz ki, szóval ez a problémás tétele végre befejeződött a projektnek.

A régi trapdoor és az alsó peremek

… és a 3D printelt új A1200 trapdoor, peremek nélkül

Kickstart ROM upgrade kész, IDE>CF adapter a helyén (állítgatni nem kell semmit, tiszta plug’n play az egész), LED panel megjavítva, gyorsítókártya és trapdoor a helyén, tisztítás elvégezve, törött F9 billentyű kicserélve, így látszólag már csak egyetlen dolog maradt csupán. Azaz több, mivel időközben kiderült, hogy ha a feltelepített Workbench Compact Flash kártyán van a gép belsejében, akkor a fájlmozgatás PC-ről Amigára elég macerás lesz, mivel ezt egyelőre csak egy PC-s USB kártyaolvasóval tudtam volna megoldani, ráadásul csak az emulátorban – ahhoz pedig minden alkalommal szét kellett volna szedni a gépet.

A végső összeépítés előtt még egy utolsó ellenőrzés

Most már alul is elfér minden szépen

Akárcsak a trapdoor mögötti Typhoon MK2

Szerencsére erre is van megoldás: a PCMCIA foglalat még szabad, ott lehet használni egy CF>PCMCIA adaptert, amely szerencsére nem veszik össze a trapdoor alatti gyorsítókártyával (vannak ugyanis régebbi típusok, amelyek az osztott memóriaterület miatt összeakadhatnak a PCMCIA busz működésével). Naná, hogy itt is vannak kivételek: vagy az adapter nem kompatibilis, vagy a benne használt kártya nem megfelelő a csatolóhoz. A legjobb megoldás ezeket KIT-ben vásárolni az Internetről, ám a bevállalósok kísérletezgethetnek is: ehhez átnyálaztam az EAB ide vonatkozó topikjait, és kiderült, hogy a Sandisk Type-I adapterek és a legtöbb Sandisk CF kártya megfelelő lehet, így az adaptert szinte fillérekért újonnan az ebay-ről, a kártyát (Sandisk Ultra 4GB) az árérzékenység és a felesleges nagy GB-ok miatt inkább használtan, a jófogásról szereztem be. A támogatáshoz csupán néhány dolgot kell megejteni: mivel az Amiga alapból nem tudja a megfelelő partíciót kezelni (FAT95), ezért a támogató csomagot le kell tölteni az Aminet-ről és fel kell telepíteni a Workbench alá. A PCMCIA CF meghajtóját, a compactflash.device modult be kell másolni a System:DEVS mappába, így a restart után (amennyiben a CF kártyát megformáztuk előtte PC-n FAT95 formátumra) ha minden jól sikerült, meg fog jelenni a Workbenchben a CF olvasó meghajtója, és a benne levő kártya tartalma. Ez a megoldás elvileg hotswap-kompatibilis, azaz működés közben is kivehető, illetve kicserélhető a kártya, de azért óvatosan bánjunk az ilyen jellegű mozdulatokkal.

PCMCIA és CF a helyén

Gondolom, a legtöbben úgyis játszani fognak a számítógépen, ehhez pedig a WHDLoad a legkézenfekvőbb megoldás. Az Classic Workbench telepítésekor a WHDLoad feltelepül már a rendszerre: mivel ez a keretrendszer 2017. január óta ingyenes, ezért most már fizetés és saját regisztráció nélkül is lehet használni. Gyakorlatilag arra való, hogy az összes létező és megjelent játékot, demót mindenféle lemezcserélgetés nélkül az adott játék image fájljából lehessen játszani. Mivel a WHDLoad képfájlokat számos Internetes forrásból (TOSEC torrentek, stb.) be lehet szerezni, erre nem térnék ki; viszont minden alkalommal, mikor az adott játékot felmásoljátok a belső CF-re (vagy annak egy adott dedikált WHDLoad partíciójára, ha ideális setupot csináltok, azaz particionáltok), akkor az “Add Games” funkciót a Workbench WHDLoad szekciójából érdemes megtenni, hogy a program frontendje lescannelje és felvegye az újonnan bemásolt programokat a saját állomány-adatbázisába. Ha ezt megteszitek, akkor minden játék egy ízléses listában, kiválasztható formában jelenik meg, sőt: ha az iGame frontend keretprogramot is feltelepítitek a Workbench installálásakor, akkor még screenshotot is kaptok a menüben kiválasztott játékról tallózás közben. Nice feature.

Az iGame WHDLoad frontend működés közben

A WHDload egy remek programcsomag, amely gyakorlatilag egy fájlként kezeli a többlemezes játékokat, így az egyszerű használat mellett még gyors is, bár ehhez nem árt egy gyorsítókártya, mert hajlamos belassulásokat produkálni bizonyos játékoknál, mint amilyen a jellegzetes Turrican slowdown (intenzív grafikai terhelés mellett belassulások figyelhetőek meg.) Ezt már egy 020-as CPU-val ellátott turbókártya (pl. az árban is belépő szintű, az iComp által forgalmazott low-budget ACA1221ec) is ki tudja védeni, amely a legtöbb játék esetében problémamentes üzemet biztosít. Félelmetes egyébként a gyorsulás a betöltési rutinok esetén: az előbb említett Turrican játék példájával élve a pályközti töltések floppy drive esetén elég hosszúak voltak, ám a lemezek helyetti CF, mint HDD és a turbókártya ezt 1 max 2 mp alatt lerendezi. Ez a gyorsulás pedig igaz a többi töltési időigényes játékra is – nem beszélve az olyan egyéb plusz funkciókról, mint a MapROM, amely bár a gép hidegindításakor 30-40 mp-re is kitolja a bootolási időt, valójában felmásolja a Kickstart ROM-ok tartalmát a memóriába, így az ezzel kapcsolatos Op. rendszer-beli műveletek és a meleg reset is jelentős gyorsulást produkálnak.

Nincs kirészletezve, de bőséges a teljesítménytöbblet

Persze mindig akad egy-egy apróság, amely csak akkor üti fel a fejét, mikor a valós probléma felbukkan: ugyebár a kétjátékos szoftverek két joy portot igényelnek. Igen ám, de a Workbench miatt általában az 1-esre Joystick helyett az egér van csatlakoztatva, amely problémás, ha játékot indítunk, és ketten szeretnénk játszani. Ilyenkor az egeret állandóan ki kell húzni és fel kell cserélni a 2-es Joystickkal, ami előbb-utóbb a csatlakozó hibájához, vagy meghibásodott dugóhoz vezet (plusz: elég idegesítő tud lenni néhány alkalom után). Na, erre létezik több alternatív megoldás is attól függően, hogy mit szeretnénk használni: jómagam mivel nem akartam lecserélni a jó öreg soros egeret (mert nagyszerű állapotban van), egy standard Mouse-Joystick switcher adaptert vásároltam, amely csupán annyit tesz, hogy az egyik oldalán a Joy portra csatlakozik, a túlsó felén levő két csatlakozóval pedig egy Joyt és egy egeret kezel le. Mindig csak az a port aktív rajta, amelyiken lenyomtunk egy tűzgombot (ezen világít egy pici led is), ezáltal nem kell többet a csatlakozóval és a dugdosással bajlódni. Nagyon hasznos kis kiegészítő, ami jelentősen megkönnyíti a XXI. századi Amigázást.

Amelyik éppen aktív, ott LED világít (piros v. kék)

Joy port switcher: alig látszik ki, praktikus és kicsi

Aztán itt volt az egéralátét problémája: nem szerettem volna, ha az állandó huzogatás szétkarcolja az íróasztalomat (és amúgysem tesz jót a régi, görgős egereknek), így készítettem egy eredetinek ható Amiga dizájnos egéralátét-grafikát Vektorból Illustratorban (igen, a 30 napos ingyenes próbaváltozat is kiváló erre) és a CEWE oldalára feltöltve készíttettem egy textil egérpadot, amin csak úgy siklik a görgő… Ha már az autentikusság jegyét tartjuk szem előtt, ugye 🙂 Három nap alatt elkészült, és az eredménnyel is teljesen elégedett vagyok.

A1200 mouse pad – ahogy én szeretem 🙂

Másik állandó és fontos kérdéskör az Amigák 15 KHz-es videójel problémája. Ez egy hatalmas kérdőjel mai napig, ugyanis nincs rá egyértelmű és 100%-ban tökéletes megoldás. Illetve részben van, de az csak a böhömnagy CRT monitorokon produkál megfelelő képminőséget. Én 2017-ben viszont már nem akarok hatalmas helyet elfoglaló képmegjelenítőket látni a dolgozószobámban – hacsaknem lapos LCD-kről van szó. Jelenleg az alábbi megoldások jöhetnek szóba megoldás gyanánt (plusz egy joker):

Az első, hogy autentikus DB9-es csatolóval ellátott Commodore, Philips, stb. monitorokat használsz, amelyek abból a korból valóak, amelyekből maga a gép is származik. Ezek általában kis képátlójúak, de méreteikben nagyok, rontják a szemet, és sokat is fogyasztanak – cserébe kiváló képminőséget produkálnak… amennyiben még működnek.

A második, hogy beépítesz egy spéci videójel-feldolgozó áramkört az Amiga 1200-as videóchipjéhez, amellyel vagy VGA, vagy DVI kimenetet kapsz. Ezek az ún. Scandoubler / Fixerflicker kártyák, amelyek ezidáig csak CRT monitorokon produkálnak tökéletes képet. A ScanPlus AGA (VGA-hoz) és az Indivision AGA MK2cr (VGA+LCD) eléggé ajánlható verziók: előbbi csak CRT-hez, utóbbi LCD-hez is használható, ám óva intenék mindenkit a hirtelen vásárlástól. Az MK2cr bármennyire is hiánypótló, sajnos nem tökéletes: az Amigára oly’ jellemző finom scroll animáció darabossá, szétesetté válik – ami nem annyira zavaró, csak a korábbi finom mozgáshoz szokottak számára lehet fura. Az eszközmeghajtók és a megfelelő monitor driverek (Hi-Res, PAL Super Hi-Res, stb.) finomhangolásával elég szép eredmény érhető el, de nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy tökéletes lesz – bár a legtöbb felhasználó számára a Workbench miatt abszolút megteszi, ám aki tényleg jó megoldást szeretne, várhat Dezz-féle évek óta várt Scandoublerre, vagy választhat a további megoldások közül.

Kis finomhangolással, a kép pozíció, méretek, frissítés és felbontás is állítgatható.

Az alap monitor illesztőkből is többféle létezik, megtalálható az ideális

A harmadik, hogy átalakítókat használsz, melyek RCA-ból készítenek VGA jelet, különböző mintavételező és digitalizáló áramkörök segítségével. Ezekkel elég vegyes az eredmény, akadnak kínai változatok, melyek elfogadható, mások pedig csapnivaló képminőséget produkálnak (nem egyszer elcsúszott színtónusokkal, vibrációval, képremegéssel, vagy elmosódott minőséggel). Vannak célhardverek, mint ahogy EZ a videó is mutatja, ám az irreális ár tekintetében egyszerűen nem éri meg beruházni rájuk, ha hobbi használatról van szó.

Végül pedig vannak azok a monitorok, amelyek multisync áramkörökkel rendelkeznek és bár hivatalosan nincs rajtuk feltűntetve, bizonyos firmware verziószám és modelltípus vagy széria alapján fel tudják dolgozni a 15KHz-es videójelet. Ezek közé tartozik néhány Dell, Benq, Acer, LG, NEC, stb. monitor, amelynek egy nem teljes listáját megtaláljátok a 15khz.wikidot.com oldalon (de érdemes az EAB és az egyéb Amigás fórumokat is átbogarászni, akadnak azért egyéb típusok is, amelyeken mindenféle átalakítás nélkül megjelenik az Amiga 1200-as képe).

Ígértem egy Jokert is. Ez a Vampire gyorsítókártya, ami 32bites HDMI kimenettel érkezik és new Age Amiga hardverek sorát gyarapítja, de 100E HUF+ árával olyan irreálisan drága, hogy egyszerűen nem éri meg csak ezért beruházni rá.

A magam részéről félig-meddig szerencsés vagyok: a nemrégiben vásárolt, Soundbar-ral ellátott Dell Ultrasharp 24″ (Dell U2412M) monitorom és a korábbi Dell 24″-es LCD kijelzőm is megfelelő volt erre a célra, a használt firmware verziók lekezelik a beérkező 15Khz-es analóg jelet. Igaz, hogy minden felbontást nem támogat megfelelően, de a játékokhoz, illetve a workbench használatához megfelelőek a képmegjelenítőim. A Benq BL912-t tudnám még ajánlani: ez a cikk készültekor még egy általánosan kapható monitor: 19″-es 4:3 képarányú multisync típus, amely elvileg variálás nélkül, natívan képes megjeleníteni a gépből érkező VGA jelet.

Amiga 1200 Felújítva, teljes pompában

A végére már csak az Amiga 1200 eredeti dobozát pótló projekt maradt hátra. Aki esetleg kimaradt volna, vagy nem hallott / olvasott a korábbi Amiga 500 repro box projektemről, annak ÍME, egy egy link az elkészült dobozokról. Az Amiga 1200-es projekt jelenleg is folyik, a minőség tekintetében pedig hasonlóra lehet számítani mint a linken található galéria.

[Update: 2018. június 24.] Elkészültem az A1200 Repro box projektemmel is, az eredmény lentebb látható.]

Ezt hamarosan befejezve azt hiszem, megint hozzá méltó módon sikerült XXI. századivá varázsolnom a “spanyol barátnőt”, ami az elkövetkezendő években (illetve amíg csak lehet) még sok szép és kellemes órát szerez majd a család minden tagjának, engem is beleértve. Egyébként is közeleg a tél, ez az időszak pedig az Alien Breed, a Turrican, Dune, a SWIW, a Zool és még sok szuper klasszikus ideje… mi mással, mint a számítástechika történelmének egy ikonikus darabjával, az idén 25 esztendős Amiga 1200-assal. Boldog születésnapot neki.

A projekt részletes költségei és az alkatrészek listája letölthető ITT.

[Stinger, 2017.október 25]

Kapcsolódó cikkek:

2. Amiga 500: egy kis plusz [2017]

A korábbi alkalommal megosztottam veletek az Amiga 500-as felújítási munkálatait (ITT bővebben olvashattok róla), de íme egy kis gyorstalpaló, hogy milyen plusz kihívásokat tartogatott ez a közel harminc éves masina:

  • modernizáltam a tápegységet (egyúttal megfixáltam vele a torz audió kimenetet)
  • lecsutakoltam a külső burkolatot, darabokra szedtem és kitakarítottam a billentyűzetet (hogy megjavítsak egy kontaktos billentyűt)
  • a cimborám visszahozta a halálból az oxidálódott 512k trapdoor memória bővítést
  • szereztem egyet a hiányzó ZORRO csatoló takaró műanyagból
  • beépítettem egy GOTEK USB floppy emulátort
  • az új DB23>DB9&DB15 átalakító kábeleknek köszönhetően remek képminőséget varázsoltam a Commodore 1084S monitoromra
  • Dezz újrakondizta az alaplapot
  • Végül készítettem egy Amiga 500 repro dobozszettet

Valójában a lista anno itt még nem ért véget, hiszen a doboz projekt most, hónapokkal később ért csak révbe (az eredeti doboz- és grafikatervek alapján) és már akkor tervben volt egy lehetséges modernizálás is, hogy XXI. századivá varázsoljam ezt a masinát valamilyen turbókártya segítségével.

Turbókártyát, na de milyet ?

Azóta az Amigás berkekben eléggé ismert iComp-féle ACA500 gyorsítókártya utódja, az ACA500 Plus is megjárta a hadak útján: a három éves fejlesztési fázist követve, az előrendelésnek hála január elején meg is érkezett az új hardver, így sikerült az elsők közt beépíteni a helyére. Ezzel párhuzamosan egyébként egy magyar fejlesztésű, hasonló paraméterekkel és funkciókkal büszkélkedő kártya, a HC508 is piacra került, így az érdeklődők egyszerre akár két turbókártyából is választhatnak.

ACA 500 Plus – a doboz tartalma

Az ACA500 Plus a méltán népszerű előd ACA500 tulajdonságait bővítve továbbra is az maradt, amelynek eredetileg szánták: egy all-in-one kártya, amely a legtöbb mai hobbi és profi Amigás igényeit is kielégíti. Van benne 8/8MB RAM & Flash memória, két CompactFlash kártyaslot, egy Action Replay-kompatibilis freezer, és egy DisMO státuszkijelző is – a kártya felső részén pedig további interfészek találhatóak a bővíthetőség érdekében. A már meglévő trapdoor memóriamodulokat sem kell kidobni: továbbra is használható a számítógéphez, sőt: az ACA500 Plus képes azt chipram-ként is hasznosítani.

Mi található legbelül ?

A kártya lelkét adó Motorola MC68EC000-10 CPU a 14 MHz-es standard órajelén fut, amely az A500-as órajeléhez képest több, mint kétszeres teljesítményt nyújt. Ha ez nem lenne elegendő, a rendszer túlhajtást is engedélyez 21, 28 vagy akár 42 MHz-es értékekig, igaz ekkor már célszerű kiegészítő hűtést is alkalmazni a stabil működés érdekében (illetve, egyáltalán nem biztos, hogy ez a konfig működni fog, ez az órajel ugyanis megköveteli a géptől is a kompatibilitást, ami nem garantált 14 MHz felett). A kártyán található további interfész csatlakozónak köszönhetően ACA12XX vagy Blizzard 12XX bővítők sorát aggathatjuk a kártyára, amellyel ez a harminc éves öreglány lekörözheti még a gyári Amiga 3000-es teljesítményét is… ez pedig igen komoly eredmény.

Szoftveres tartalom

Nekem alapvetően játékra és gyors betöltésre van szükségem az ACA500 Plusra, így 14 MHz-es működést állítottam be alapértelmezettként. Jogos a kérdés, hogy vajon mit találni szoftverek terén ? Nos, a kártya by default komplett szoftvercsomaggal érkezik, amely a beépített 8 Mbyte-os Flash tárolójában kapott helyet: hivatalos licensszel rendelkező Amiga Kickstart V1.2-t és V1.3-at tartalmaz a visszafelé kompatibilitás miatt, de Kickstart V3.1 is található rajta, amely a cég utolsó hivatalosan kiadott operációs rendszere. Nem számít, hogy az eredeti OS lemezek kéznél vannak-e vagy sem, mert a teljes Installer csomag megtalálható a flash tárolóban (eredeti, jogtiszta Commodore licenszelt pakk!). Csak egy üres CF kártya szükséges a telepítéshez (ez kerül a “Boot” feliratú CF slotba), míg a másodlagos fogadóba tehető memória használható a PC és Amiga közti egyszerű (ráadásul hot-swap kompatibilis és a hosszú fájlneveket is támogató) adatcseréhez.

ACA 500 Plus felülről

A CF kártyák (akár a HC508 gyorsítókártyánál) úgy viselkednek az Amiga 500-ban, mint a merevlemezek, ezért a HDtoolbox és HDinsttools megoldásokat is használhatjuk velük. Emellett támogatott a 64bites címzés, a TD64 és NSD64 parancsok, ráadásul a felépítésnek köszönhetően a 4GB-nál nagyobb kapacitású CF kártyákat is kezeli a rendszer. A CF használata sokkal gyorsabb a hagyományos HDD megoldásoknál, így akár az A3000-ben található SCSI vezérlőnél is gyorsabb működés érhető el velük.

ACA 500 Plus alulról

Egyébként az ACA500 Plus használata nem túl bonyolult: Az A500 vagy A500+ bal oldali expanziós portjába kell óvatosan csatlakoztatni, így még csak szét sem kell hozzá szedni a számítógépet. A beépített új megoldás miatt a trapdoor alatti 512K RAM bővítést chipram-ként képes használni – feltéve, hogy a gép ECS Agnus processzorral van szerelve. A legtöbb gép (az 1990 után megjelent, Rev.6-os lapkáktól felfelé) esetében ez by default elérhető.

CF kártyák használatra készen

Az egyik legfőbb ok, amiért az ACA500 Plus-t választottam, az a WHDload – ez lehetővé teszi a floppyn található játékok HDD-re (esetünkben a gyorsabb CF-re) történő másolását és menüből való kezelését a gyorsabb betöltés és a lemezcserélgetés elkerülése végett (a WHDload-ról bővebben a wiki oldalán olvashatsz). A 17.2-es WHDload verzió felett ez a gyorsítókártya ráadásul quick-quit kombinációval is vissza tud térni a menübe, így elkerülhető a számítógép újraindítása.

További funkciók

Persze a kártya nagyon sok egyéb hasznos és szuper funkcióval rendelkezik, van benne például

  • három expanziós port (A1200 kompatibilis clockport, egy helyi 16bites, illetve A1200-as CPU card interfész)
  • A 16bites portra köthetünk USB portot, vagy network adaptert
  • Az A1200-as CPU interfészre további bővítőkártyák csatlakoztathatóak az ACA sorozatból
  • támogatja az ún. cloaking módot, azaz: a boot menüből kiválasztva lecsökkenti a gép teljesítményét az alap órajelre és pl. csak az Action replay funkciókat teszi elérhetővé, elrejtve ezzel a speciális áramköröket
  • tartalmazza a HRTmon-t, a Thor library-ket is

Az ízléses csomagolásban érkezett kártya kialakítása profi: talpakkal rendelkezik, így felfekszik az asztalra, ha csatlakoztatva van a géphez és a mellékelt leírás elég részletesen kitér a menürendszerre, a paraméterekre és a használatra. A CF kártyákat nagyon könnyen, de óvatosan csatlakoztathatjuk a modulhoz, amelyet a gép oldalán található expanziós slotba kell csúsztatni. Természetesen kilóg, így érdemes egy átlátszó plexi házat rendelni vagy gyártani hozzá, hogy a külső hatásoktól is védjük a szerkezetet – révén nem olcsó kiegészítőről van szó. Ilyen egyelőre még nem kapható (csak a régi ACA 500-hoz volt, amely némi faragással átalakítható), ám ígéret van rá, hogy érkezik (mellesleg házilag készíteni sem túl nagy probléma).

ACA500 Plus az Amiga 500-asban

Az első bekapcsoláskor egyébként pillanatok alatt felbootol a rendszer, a főmenüben pedig választhatunk a már fentebb említett opciókból: az Amiga OS 3.1 Workbench telepítése a standard 14 MHz-s órajel és a trapdoor alatti 512k RAM Chipramként történő használatával kb. 80 másodpercet vett igénybe. Ezzel a lépéssel az új, üres Sandisk CF legközelebb már, mint boot meghajtó működik együtt az ACA 500 Plussal, elindítva ezzel az operációs rendszert. A hivatalos Amiga Workbench egyébként tartalmazza az összes alap applikációt, de természetesen bármi telepíthető rá: a elég a második, ún. AUX CF kártyára PC-vel felmásolni a szükséges fájlokat és azokat az ACA500P-be helyezve vagy átmásolni a BOOT CF-re, vagy telepíteni a Workbenchre.

A WHDload installálása nem túl bonyolult, a nemrégiben ingyenessé vált projekt oldalán megtalálni a szükséges fájlokat, ITT (7:20-tól) pedig egy magyarázó videó is segít a megfelelő parancsok kiadásában. Ha egy szóval kellene jellemeznem az Amiga 500-asomat ebben az állapotában, azt kell mondjam: gyors. Nagyon gyors. Hogy egy harminc éves számítógép pillanatok alatt bootolva, ablakos operációs rendszerben lemezképfájlok segítségével menüből futtatja a rá írt szoftvereket, hatalmas előrelépés az eredeti megoldásokhoz képest. Vége a floppy cserélgetésének, vagy a GOTEK lemez képfájlok közti váltogatásának – gyors, egyszerű és remekül használható rendszert kapunk – egyetlen dolgot leszámítva, bár ez nem az ACA500 Plus problémája…

Indivision ECS FlickerFixer

Ez a dolog pedig a képminőség. Oké, felújítottam az Amiga 500-asomat, az ACA 500 Plusnak köszönhetően szépen felpiszkáltam a teljesítményét, az erősítőre kötött hang is rendben van, azonban a képminőséggel akadnak problémák – ez pedig a mára igencsak elavult videóáramköröknek köszönhető. Az Amiga 500-ast a legjobb képminőség érdekében érdemes monitorra kötni: erre megfelelnek a korhű képmegjelenítők, mint amilyenek a saját Commodore 1084S-D1 és 1084S-P1 sztereó monitorjaim a 9 pines (DSUB, DE9m), korai VGA csatlakozójukon át támogatott 640×200/640×512-es felbontásukkal, ám az analóg RCA-n érkező jel a mai HDTV-ken, netán 4k-s képmegjelenítőkön katasztrofálisan rosszul fest. Ha nem akarunk sugárzó, nehéz és sok helyet foglaló monitorokat használni (vagy osztozni szeretnénk az asztalunkon levő TFT LCD 20-24″-es monitorunkon a PC/Amiga között), akkor muszáj kezdeni valamit a videó szignállal is.

Indivision ECS FlickerFixer 15pin DSUB

A probléma az, hogy az Amiga 500-as by default a 15Khz-es frekvenciasávban mozgó monitorokat támogatta, a mai megjelenítők pedig nem ismerik ezt a régi szabványt, így ha készítünk/vásárolunk is egy DB9>DB15 VGA átalakítót, az esetek többségében a monitor nem tudja megjeleníteni a rá küldött képet (kivétel néhány korábbi 4:3-as képarányú, v. multisync-es monitor). 100%-os megoldás a mai napig nincs, de találni azért majdnem tökéletes alternatívákat: ilyen pl. az Indivision ECS nevű FlickerFixer kiegészítő áramkör, amelyet a gép Denise chipjére építve kell beszerelni. Az eredmény az 50-60Hz-et támogató videójel, amely még az S-Hires full felbontást is kitolja a modern kijelzőkre. Ráadásul a flickerfixer tartalmaz opcionálisan választható retró hatású, ún. scanline generátort (ezáltal hasonló hatás érhető el, mint a régi monitorokon), és graffiti módot is, amelyben a 4096 színpalettából átfordít mindent 256-ra.

Indivision ECS a helyén

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy egy apró szalagkábel ki fog lógni a gép hátuljából (vagy oldalán az ACA500 Plus mellett, ahogy tetszik) – enélkül azonban csak faragással lehetne beépíteni a VGA csatlakozót, amelyet végül is a jelenlegi monitorokhoz használhatunk majd. Ez a kiegészítő sem olcsó (kb. 100 EUR), de ha valóban használni szeretnénk az Amigánkból megfelelő minőségű képet kivarázsolni, érdemes beruházni egyre.

Első körben egyelőre ennyi: tuningoltuk a teljesítményt, a képminőséget és kibővítettük a funkciókat. A témával kapcsolatos éleményeket, ötleteket a komment szekcióban lehet felfedni – ti milyen megoldásokat használtok az Amigátokhoz ?

1. Az Amiga 500 projekt [2016]

Valamikor a felső tagozat tájékán lehetett, hogy áhítattal bámultam a Commodore 64-ben rejlő erőt: akkoriban kb. felfoghatatlan volt, hogy képes egy ilyen különös masina olyan dolgokra, mint amilyen a Turrican, a Super Cars, a Creatures vagy épp a Giana Sisters játékok voltak. Bár a játékok világa már nem volt teljesen idegen számomra (a C64 előtt már jóval egy NES és egy Atari 2600 gazdája voltam), mégis ez a gép hozta el azt a “megváltást”, amit akkoriban egy csúcs számítógép jelentett. Tisztán emlékszem, a BÁV Bizományiból érkezett szülinapomra a dobozos C64 II-es pakk: a szinte új géphez egy rakás lemez, magnó, kazetták és by default egy 1541/II-es floppy meghajtó is járt, így szerencsére én már átugorhattam a szalagos töltögetésekkel járó küzdelmet (de ismertem jól, mert osztálytársaimnál és számtech szakkörön is sokat bírkóztunk a turbótöltés, fejállítgatás, tekercselés hármasával).

Az 576 Kbyte és a COV olvasójaként ismertem valamelyest az akkori játékok világát, kezdtem eligazodni a BASIC nyelvben és a gyűjteményem is szépen gyarapodásnak indult, hála a vidéki ismeretségi köröknek. A nagy becsben tartott gép a PC megérkezésével bár unokaöcsémékhez vándorolt, de szerencsére még időben visszatalált hozzám, így máig meg tudtam őrizni ezt a sépséget, s a lehetőségekhez mérten el is halmoztam mindenféle földi jóval az idők során (Phillips monokróm monitor, Quickshot Joy, Turbócartridge, stb. – minden, ami hasznos volt.)

IMG_20150813_121244

Igen, ő az (a pakk lényegesebbik fele).

Azidőtájt még egészen mágikusan csengett annak a gépnek a neve, amely a C64 mellett/után aztán forradalmasította az otthonokba szánt csúcs-szuperkompjútert: csak elvétve lehetett hallani róla, látni szinte sosem – pedig a PC-k mellett már akkor beégett a köztudatba, igaz legtöbben csak hallomásból ismerték. Multimédiás képességei miatt profi körökben is használta az ipar a C64 “nagytestvérének” hívott “hölgyet”, mi több: az 576 is erről kapta a nevét (bizony, adjátok össze a 64 Kbyte (C64) és 512 Kbyte (A500) RAM méretet), én pedig tudtam hogy ha egyszer nagy leszek, lesz nekem is egy AMIGÁM.

AMIGA.

Morzsolgassuk kicsit ezt a szót: az eredetileg játékkonzolnak szánt, később pedig a Commodore által felkarolt (megvásárolt Amiga Corporation) masina még a 90-es évek elején is rejtélynek számított egy gyerek számára. Most, huszonhat évvel később…

IMG_20160329_215327

A nagytesó, itt még ápolás előtt…

… végre Amiga 500 tulaj lettem én is. Eleinte a nagyobbik 1200-assal szemeztem, aztán átgondolva a dolgot, engem elsősorban a játékos múltja miatt érdekelt a gép, az erősebb verzióban pedig pusztán emiatt nincs annyi plusz, mint amit a többletköltsége indokol. Figyeltem már a hirdetéseket és az aukciókat már egy ideje, mikor aztán hosszas keresést követően sikerült egy szép állapotú Amiga 500-as gépre szert tennem. Persze, mint minden közel harminc éves számítógép, ez is gondoskodásra szoruló példány volt: manapság már szinte elképzelhetetlen, hogy egy tökéletes állapotú masinát találjon az emberfia, hiszen sokszor maguk az alkatrészek buknak el az idő vasfogával szemben (felpúposodott/kiszáradt/kifolyt kondik/elem/akku, oxidációs problémák, stb). Biztosra vettem, hogy az efféle problémák miatt lesz teendő vele, de mivel az utóbbi időben úgyis kifejezetten kerestem a lehetőségeket a bütykölésre, nem rettentem el tőle nagyon. A megvásárolt gép az utolsó hat esztendőben egy szekrényben állva várta a napot, ezért relatíve jól vészelte át a csendben töltött néhány évet. Egy gondoskodó gyűjtő-gazda vásárolta hosszú évekkel ezelőtt, mivel azonban csak 1-2 alkalommal volt bekapcsolva a gép, a hibajelenségek szinte egytől-egyig a korából fakadóak voltak, amortizációnak semmi nyoma nem volt szerencsére. A javítás persze nem ment egyik napról a másikra: sok apróságot elég kacifántos módon kellett összevadászni, de végülis sikerült a projekt, amelynek örömére tegnap az egész tegnap estét végiglövöldöztem a Turrican- illetve Hybris játékokkal. Íme néhány fotó és infó arról, milyen problémákkal szembesültem a restauráció során:

Tudvalevő, hogy az A500-as saját 512K-ját általában felbővítették, hogy a Workbench és a játékok is gyorsabban fussanak rajta. A Trapdoor alatt megbújt 512K FastRam bővítés valós idejű órájában levő elem kifolyt, ezzel komoly veszélyt okozva a chip körül. Egy kis ecet, némi fültisztító pálca és kevéske kézügyesség után már tisztán látszott a feladat, itt bizony nem elég a szimpla takarítás.

IMG_20160402_102857IMG_20160413_094834

Az oxidáció eltávolítása rávilágított arra, hogy érdemes lenne kicserélni a chip foglalatot, leszedni az elemet, majd NYÁK konzerváló eljárással megvédeni az áramköröket a további sérülésektől. (köszi a forrasztásért és az UV kezelésért donpetinek!). Szerencsére a sérülés nem volt végzetes, sikerült szépen megjavítani. Az elem egyelőre úton van az eBay-ről, de enélkül is működik a +512Kb FastRAM (btw, ezt hivatott engedélyezni/letiltani a gép jobb oldalába épített apró pici kapcsoló).

IMG_20160402_115641

Az Amiga 500 oldalsó bővítőfoglalat takarópanelje valamiért hiányzott a helyéről. Ezt szerencsére sikerült az egyesületünktől szerezni, máskülönben külföldről kellett volna rendelni eléggé borsos áron.

IMG_20160329_215440IMG_20160413_193423

A gyári Mitsumi billentyűzet egyik gombja (a backslash melletti ” ` ” jel) nem működött, ezt egy teljes szétszereléssel és a membrán, ill. gumifelületek letakarításával sikerült megfixálnom.

IMG_20160407_002327IMG_20160404_223747

A gépet apró darabokra szedve tisztítottam és takarítottam ki teljesen, a burkolatot és a billentyűzet gombjait pedig enyhén mosószeres vízzel, szivaccsal és fogkevével suvickolva sikerült újjá varázsolni. Tényleg nagyon szépen néz ki a masina: karc és sérülésmentes a burkolat, a hidrogén-peroxidos fehérítésére pedig nincs is szükség, mivel nem sárgult be és a tört tojásfehér szín amúgy is igazi autentikus külsőt kölcsönöz a számítógépnek. A legfontosabb alkatrészeket szemrevételezéssel és multiméteres méréssel ellenőriztem le, szerencsére sehol nem volt szükség beavatkozásra.

IMG_20160413_193417

A sztereó hangkimenet mindkét oldalán torzította az audiójelet. Az Amiga csoport facebook tippje alapján kimértem, hogy a gyári tápegység a -12V pin-jén keresztül semmit nem ad le és ez a megtalált infók alapján a Paula chip környékén csapódik le (a hang áramkör), mivel a soros port és az Audio I/O-n kívül szinte semmi nem használ negatív feszültséget. Úgy döntöttem, hogy 30 éves tápegységeket nincs értelme foltozgatni a megbízhatósági probémák miatt, inkább rendeltem egy picit erősebb Maker Electric NET35-B kapcsolóüzemű PSU-t az AliExpressről, amely még pont befér az eredeti táp burkolat alá, így semmi nem látszik majd belőle. (forrás és tipp a projekthez: nightfallcrew blog). Átmenetileg egy kölcsön táppal ellenőriztem le, nem más okozza-e a problémát, de egyértelműen a beérkező -12V hiánya a ludas. A tápot négy csavar fogja, a könnyű szétszerelés után csak a vezetékek kábeljeit kell szépen átkötögetni a tápegység portjaira, persze a legvégén leellenőrizve a kívánt feszültségeket minden kimeneten (Fontos! A tápon mindig finomhangoljuk be a legideálisabb +/- V értékeket a megfelelő működéshez, mielőtt üzembe helyeznénk azt!)

IMG_20160511_100603

apsurepl

IMG_20160516_140931

Andrásnak köszönhetően (akit a jófogáson találtam és profin készít kábeleket Commodore gépekhez, így Amiga 500-hoz is) szert tettem egy Video OUT DB23 > DB9/DB15 mixed kábelre, amellyel kiváló képminőséget tudok előhozni az A500-as monitorra csatlakoztatásával (+ a monitor felőli kimenetnél a mai 15 tűs VGA csati is rákerült a DB9 mellé, hogy az esetlegesen 15Khz-es videójelet támogató kijelzők is használhatóak legyenek majd). Persze vásároltam új RCA videó és RCA sztereó audiókábeleket is, hogy minden opcióra legyen megoldás.

Empe szerzett nekem egy eredeti Commodore 1084P-S1 sztereó monitort. Nagyon örültem a szerkezetnek, mert ezzel a rendkívül ritka, mellesleg valaha volt egyik legjobb C= monitorral teljessé vált volna a szett, de sajnos a szállítás közben a kijelző képcsövét valaki lekoccolhatta egy éles fém tárggyal, mert a képernyő jobb alsó sarkánál csúnya sérülést szedett össze. Működik, de esztétikailag javításra szorul – szerencsére Pityesznek (a HQ Elektronika CRT mágusa) van gyűjteményében a 14″-es Phillips M34EAQ10X képcsőből (ez a hír felért egy kisebb csodával!), így rendelkezésre állt a cseredarab. Azóta persze már négy db C64 monitorom is van (1084S-D, C1802, és még egy 1804P-S) és ezek közül pedig mindegyik működőképes – igaz, egy kondicsere azért rájuk férne.

IMG_20160422_181235

Próbálkoztam az Amiga 500 és a PC soros összekötésével, hogy lemezeket másoljak .adf Amiga floppy ROM fájlokból eredeti 3,5″ diszkekre az Amiga Workbench segítségével, de sikertelenül. A másoláshoz ma már egy relatíve nehezen beszerezhető kábelre van szükség, de András készített nekem DB9-DB25 null-modem kábelt is, így ez a probléma szintén megoldódott.

Hogy elkerülhető legyen a lemezes szenvedés úgy döntötem, kicsit könnyebbé teszem a betöltési procedúrát, mert a géphez kapott lemezek többségét kikezdte az idő vasfoga – sok közülük már nem működik és körülményes is reprodukálni őket. Jöhetett a GOTEK magic: rendeltem egy GOTEK USB Floppy emulátort az eBay-ről és az internetes guide-alapján (köszi Cortex!) megflasheltem az általa készített módosított FW-vel az ARM chip BIOS-át, így az Amiga 500-as az eredeti  floppy meghajtó helyére beépítve most már olvasni tudja az USB pendrive-ra másolt Amiga floppy image .adf fájlokat, egyszerre akár többet is > így lehetőség van a játéklemezek helyett csak azok .adf fájljait a Pendrive-ra másolni (next step: hangszóró applikálása a GOTEK-be, hogy szimulálja a lemezolvasással járó olvasófej zörejeket).

IMG_20160502_103252IMG_20160507_183342IMG_20160507_183348

A felújítás ezen része nem ment egészen zökkenőmentesen. A GOTEK-et csak második alkalommal sikerült megflashelnem az USB>TTL adapterrel, és jött is a következő probléma: oké, a drive nagyszerűen működik, na de hogyan rögzítem majd a gép belsejébe ? Ugyan létezik belőle kilógó, lemezre hasonlító változat is, de én az igényes modding híveként szerettem volna szépen az eredeti 3.5″-ös lemezmeghajtó helyére beépíteni. A legtöbb netes leírás, fotó csak a működést mutatja lógó kábelekkel, és csak kevesen tértek ki a rögzítés módjára, ráadásul legtöbben csak belenyomták a házba és ezzel el is intézték a dolgot.

IMG_20160510_231853

A probléma egyébként abból fakadt, hogy bár a GOTEK megegyezik a PC-s meghajtók méreteivel, az Amiga 500-asban kicsit eltér a rögzítés módja. Ezáltal egy pici kreativitásra volt szükség a megfelelő csavarozáshoz úgy, hogy az USB drive is elérhető legyen, faragni se kelljen a műanyag házat és a felső burkolat is a helyére passzoljon. Végül egy-egy régi hálózati eszköz mount kitjét felhasználva készítettem egy tartókonzol-szerűséget, két ponton megfúrtam a GOTEK műanyag burkolatát és az eredeti drive alsó rögzítőcsavarjait felhasználva tökéletesre sikerült a beépítés.

IMG_20160510_232006IMG_20160510_231912

Következő probléma: a szalagkábel túl rövid, kell egy másik. Endre barátom hozott egy régi 34pin-es floppy szalagkábelt, amit méretre vágva beépítettünk a helyére. Az eredmény lentebb látható. 🙂

IMG_20160511_081646

Dobozkérdés: igen, ez egy folyamatos fejfájást okozó probléma… a gépet sajnos doboz nélkül vettem és azt utólag szerezni szinte már lehetetlen (maximum csak saláta, szakadt, gyalázatos minőségűbe futottam eddig bele). Nem riasztott el a dolog, mert az EAB fórumról sikerült megszerezni az eredeti doboz tervrajzot, a fotókat és a grafikát is. Találtam doboz-nyomdát BP-n, aki legalább 10 db-os mennyiség megrendelése esetén elkészíti az eredetivel 100%-ban megegyező minőséget és formát, beleértve a belső inlay dobozkákat is. Mondanám, hogy folyamatban van a dolog, ez lesz az utolsó lépés. (Na jó, nem: remélhetőleg hamarosan tényleg megjelenik az ACA500 Plus gyorsítókártya, ami a gép oldalán található bővítőfoglalatba illeszkedve lehetővé teszi CF kártyák használatát háttértárként, futtat WHDLoad-ot, Amiga OS-t, több RAM-mal bővíti az operatív tárat és emellett sok egyéb finomságot is tartalmaz.) [Update: meg is jelent, a saját példányomról történt beszámolóhoz kattints IDE.]

Néhány hónap után kikörvonalazódott, hogy milyen lesz végül a Commodore Amiga 500 repro dobozom: a grafikát Szabolcs barátom reprodukálta mm pontossággal az eredeti színek, formák és dizájn alapján, a belső tartókat pedig CNC-vel megmunkált technológiával készítette el a DS Smith üzeme. A 2017 áprilisában zárult projekt annyira jól sikerült, hogy a gyártott 30 db villámgyorsan elfogyott, sőt: máig kapok itthonról és külföldről is megkereséseket egy esetleges utánnyomás reményében. Az Amiga 500 repro boxból második sorozat egyelőre nincs tervbe véve, de hogy milyen lett a várva várt végeredmény, arról megtekinthető egy Google fotók galéria is.

A projekt legvégén az egész gép kapott egy alapos tisztítást, takarítást és ahol szükséges volt, egy hidrogén-peroxidos fehérítést is. Az alaplap idős kora révén átesett az erősen javasolt újrakondizáson is (ilyenkor a régi, elöregedett kondenzátorokat cserélik ki), amelyet a hazai amigás berkekben ismert Dezz végzett el. Azt hiszem, sikerült szépen visszaállítani az eredeti állapotot a fenti lépéseknek köszönhetően, így az öreglány ismét teljes pompájában duruzsol. 🙂

Addig is: ha bármi kérdésed van, szívesen válaszolok a komment szekcióban. Mindenkinek hasonló élvezetes Amiga 500 felújítást kívánok! Stay Tuned, go and get your Amiga !

[Megjegyzés: a fotók eltérő színtónusa a (nappal-este-szürkületi) fényviszonyok következménye, a gép színe az utolsó képen látható fehér árnyalatnak megfelelő.]

2016.05.11.

[Utolsó frissítés: 2017.10.15.]

Retro

Minden, ami RETRO > legyen akár videójáték, egy jó könyv, vagy bármi más, amely a felsorolásba nem illik bele.

 

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE