Tag Archives: Dreamcast

iRetroid #essence [October]

Október egyik érdekessége minden bizonnyal a Neo Geo X körüli felhajtás volt, amit maga a tulajdonos, az SNK hozott nyilvánosságra még a hónap elején, miután felrúgta a szerződést az alig egy évvel ezelőtt debütált handheld X termékcsalád forgalmazójával, a Tommoval. A dolog már csak azért is érdekes, mert az 1990-ben alapított Neo Geo termékcsalád egyik nagy reménységének számító új kiadás mind ár- mind pedig népszerűség szempontjából is jól teljesített, azt viszont máig nem tudni, hogy a termék kifogásolt minősége, vagy a relatív könnyen megkerülhető másolásvédelem volt az oka a disztribúció azonnali felbontásának. Az SNK ráadásul olyan agresszíven húzta be a nadrágszíjat, hogy a leállított gyártás és a promóciós reklámok mellett a polcokon lévő példányokat is azonnal visszahívatta a boltokból. Egyelőre kétséges, hogy mi lesz a sztori folytatása (a Tommo azzal védekezik, hogy 2016-ig őt illeti a kiadói jog), de az biztos, hogy a Neo Geo franchise elképesztő népszerűségnek örvend még így 20-25 év távlatából is – olyannyira, hogy az árkád MVS underground szcéna mellett az otthoni konzolok sorát erősítő AES-re is jelennek meg játékok, mint amilyen pl. a soron következő Knight’s Chance.

A NeoBitz homebrew csapat puzzle/kártyajáték kategóriában készült alkotása a szokásos magas gyártási költség miatt a Neo Geo esetében már-már standardnak számító kb. 350 USD-s árcédulával érkezik a webshopba – persze ahogy azt megszokhattuk már, érkezőben van többek közt egy Collector’s kiadás is cirka 80 dollár pluszért cserébe, amelyhez a dobozos-bubis zacsi limitált flyert, posztert, és játékkártyákat is kínál majd bónuszként. A csapat azonban a szűkebb pénztárcájúakat sem hagyja parlagon, így szinte magától értetődő módon Dreamcastra is megjelentetik a játékukat – igaz, erről egyelőre még vajmi kevés a hivatalos információ. A középkori stílusból építkező, és több különböző módozattal kecsegtető játékból a youtube-ra is felkerült egy mozgóképes anyag, IDE kell kattintani érte.

pier-solar

Valamelyik Gamer365-ös Retroidban említettem még anno a gigantikus tartalommal bíró MegaDrive klasszikus RPG, a Pier Solar Kickstarter projektjét; nos, a Watermelon csapatának az utolsó pillanatban mégiscsak sikerült összegyűjteni a remake elkészítéséhez szükséges pénzmagot, mi több: a Wii U-ra és Dreamcastra érkező változat azóta már egy trailert is kapott, amelyen jól látszik a klasszikus stílus manapság elterjedt, modernebb HD ráncfelvarrása. A játékmenet egyelőre változatlan, ám a látvány feljavítása mellett néhány plusz feature is felbukkan már, mint pl. a régi-új külső közti váltás lehetősége, a minijátékok, és a bővebb director’s cut-szerű történetmesélés. Várjuk, a Nintendo eShop szerint a Wii U kiadás valamikor 2014 Q2-ben várható, nem sokkal a Dreamcast változat megjelenése után.

[Van még tovább is, KATT!]

iRetro.id.

A tegnapi első nemhivatalos Mass Effect találkozó után (Csibesajt, dreampage, Ringu, Deku, Kriszti köszi nektek!), amit a Nyugatitól nem messze levő Szlovák Pubban rendeztünk, a nosztalgiázásból is kijutott bőven. Ennek folytatásaként válogattam össze néhány érdekességet az elmúlt időszak alatt összegyűjtött Retroid témájú linkekből, amolyan “retro mazsoláció” céljából.

Továbbra sem veszik tudomásul a Dreamcast számára kitett Stop táblát (és ennek mi, rajongók nagyon is örülünk!): június utolsó hetében látott napvilágot a soron következő 2D platformer-shooter, amely a 2001-ben alapított, árkád shooterekre szakosodott NG:Dev.Team legújabb Turrican klónja, a Gun-Lord. A tavalyi Neo-Geo arcade premier után immár Dreamcastra és NEO-Geo AES-re is beszerezhető a Last Hope után földhözragadtabb formára váltó alakulat shootere, amely kilenc óriási pályaegyüttesen csábít eszeveszett lövöldözésre. A 16bites korszak stílusjegyeire építő akciójáték a nyolc irányba scrollozó, nem lineáris felépítésű pályáival, a grandiózus stage bossokkal, az online ranking táblázattal, a VMU- és arcade stick támogatással, illetve a stabil 60 FPS képfrissítésével igazi kuriózum a SEGA nagybecsű konzoljára, amelyet akár Limitált kiadásban is megvásárolhatsz az NG:Dev.Direct webshopból. Bővebb információkért, screenshotokért és a trailer videóért katt a játék hivatalos oldalára!

Ha már Retro lövölde, íme egy újabb gyöngyszem, ezúttal a PC tábor számára: a Hyperspace Invaders II, mint ahogy neve is mutatja, már nem az első felvonás: az EntityLabs jegyezte pixelshooter a Geometry Wars, a Stardust, és a Space Invaders nyomdokain lépkedve kínál kikapcsolódást, stabil 60FPS-ben, full HD felbontásban, és több, mint kétszáz enemy hullámmal meglovagolva, harminc különböző nehézségi fokozatban. Addiktív vertikális shmup, amelyet az Atomic – Android Logic című album zenei aláfestése tesz még élvezetesebbé. A demo mindösszesen 40 MB-ot kóstál (bővebb infók ITT), és rokonszenv esetén pl. az IndieCity webstore-ból pazar 4 fontért már meg is vásárolható digitális formában.

Vissza a múltba: Míg a 72 Pins oldalán a jelenkor generációjának nagy játékait ültetik át a klasszikus NES cartridge-okon található pixelművek matricás formációiba (nem vicc, még rendelni is lehet belőlük), addig a Vectrex Regeneration projekt a ’80-as évek elején villant egyedi hordozható vektorgrafikás konzol, a Vectrex játékadaptációit ülteti át a tablet piacra, egyelőre csak az Apple család készüléki számára (hamarosan Android változat is érkezik.) A twitteren és a hivatalos oldalon is követhető projekt mint oly’ sok más, szintúgy a KickStarteren kezdte a pályafutását, ám a szükséges 50.000 USD összegyűltekor turbó fokozatra kapcsolva hamarosan tényleg a finisbe ér.

Újabb masszív frissítés ért révbe az internet egyik legnagyobb Commodore 64 adatbázisában, amely az 500+ új bejegyzéssel átlépte a bűvös 23000-es határt. Screenshotok, több száz órányi SiD soundtrack, és letölthető játékok + egy komplett adatbázis várja a retro kedvelőket a GB64.com virtuális C64 szentélyében. A hosszú évek gyűjtőmunkája nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy megmentse minden idők legsikeresebb mikroszámítógépének TELJES múzeumi hagyatékát…

A végére pedig ismét egy nemrég debütált új játék, 8bites köntösben: az Oniken a nyolcvanas évek végén térhódító akció-platformerek előtt tiszteleg, Metroidvania játékmenetével, átvezetőivel, szövevényes pályarendszerével, és az elmaradhatatlan boss harcokkal, amely igazi oldschool játékként még az audiofil füleket is 4 csatornás zenével babonázza meg. Próbáld ki, és ha tetszik, cirka 4 EUR-ért már a tiéd is lehet. Bővebb infók, trailer, demó és vásárlási lehetőség az oniken.net-en.

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE