Zakynthos, 2007 – a beszámoló

…avagy életem egyik legjobb nyaralása. Kezdeném talán azzal, hogy ha Vacak nincs, nem is jutok el oda, amit azóta csak görög paradicsomnak nevezek – Zakintoszra (vagy Zakynthos, ha már így írogattam eddig is). Mi is ez a csodás égei-tengeri sziget? Nos, képzeljetek el az európai szemnek kissé kopár, de úgy általánosságban olajfa ligetekkel tarkított helyet – északnyugati irányban hatalmas, felhő fedte hegyvonulattal, amelyeken apró, és hazai szemmel félsávos utak húzódnak. Mindenütt olajfa ligetek, kopár szikla és az égbe érő sziklafalak váltják egymás. Magyar szemmel nézve néhány helyszín szakasztott úgy néz ki, mintha a Karib Tenger Kalózai című mozfilmből ugrott volna elő – fehér homokos part, teknősök, pálmafák, és olykor mexikói hangulatot idéző tavernák, utcák kényeztetik a szemet. A sziget mindössze 46 km hosszú, így nem volt nehéz feladat bejárni – különösen azért, mert két napra még kocsit is béreltünk. Túlnyomórészt én vezettem: a kritikán aluli magyar utakhoz szokva nem ért különösebb meglepetés ott sem – bár azért a 300 méternél is magasabb sziklafalak szélén kanyargó utakat egyikünk sem viselte túl jól.

A nyaralásból hazaérve azért elgondolkoztam ezen: talán épp azért gondolta mindenki így, mert még egy árva szalagkorlát sem volt sehol, miközben a szembejövő forgalom sebességénél és agresszivitásánál fogva is letolt minket az útról. Két kocsi abszolút nem fért el egymás mellett, így különösen azokon a helyeken voltunk gondban, ahol a házak fala közvetlen az utak mellett volt – még egy ember sem fért volna el ott, nemhogy két autó… Ezzel azonban még nincs vége… >>>

A második nap végére azért sikerült felvenni az ottaniak vezetési ritmusát, igaz a szállodához érve már fájt a fejem a sok szerpentintől, a 15-18 %-os emelkedőktől és lejtőktől – azonban a vezetés élvezete, a bámulatos helyszínek kárpótoltak minden kellemetlenségért. Különösen azok a pillanatok tetszettek, amikor a 15%-os lejtőn lefelé száguldva, iszonytató magasságokban közvetlenül a tenger nézett velem farkasszemet… Fékezni alig van időd, miközben figyelned kell az esetleges szembejövőkre és az autóra is. Szegény Hyundai Gets bizony nem volt kímélve abban a két napban: bár alig kapcsoltam hármasnál feljebb, a légkondi és a magas emelkedők-lejtők miatt alaposan megkíntattam szegény kocsi motorját. De összességében neki volt köszönhető, hogy eljutottunk a Kék barlangokhoz (illetve a kikötőhöz, ahonnét hajót bérelve jutottunk el a csodás sziklabarlangokhoz), megnéztük a sziget jellegzetességeként ismert hajóroncsot, a hegyekben található askosi kő-, és állatparkot, vagy a laganas-i öbölhöz nem messze található buli-, és teknősszigetet.

Amikor kocsit béreltünk, először a Laganas-öbölbe utaztunk: úgy képzeljétek el a sziget déli csücskében található várost, mint egy fiatalok lakta, Los Angeles utcáihoz hasonlító partihelyet: hangos, zajos, forgatagos és zsúfolt – röviden talán ennyivel lehetne jellemezni. A tengerpart a félholdhoz hasonló ábrázattal szeli karéjba a tengert, amin kilométereket kell gyalogolnod, ha egyik végéből a másikba akarsz érni. Mi megtettük: miután egy sziklába vájt, trópusi erdőt idéző hangulatos kis étteremben teletömtük a hasunkat, hajót béreltünk, hogy a sziget jellegzetességeként ismert Teknős-szigetre és tengeri teknős vadászatra induljunk. Az út gyönyörű volt: kis hajónk vadul szelte a gyönyörű kék tenger keltette habokat, és nyomába eredt a közelben úszkáló teknősöknek. Lassan megközelítette az egyiket és hosszú perceken át követte, míg a teki a hosszú víz alatt töltött időtartamát meg-megszakította egy aprócska levegő vételig a vízfelszínen. A teknősök természetvédelmi tojásrakó helyéül szolgáló szigetet (amelynek még a formája is teknős alakú) körbejárva a kapitány megállt pár percre az egyik sötét barlang együttes mellett, sőt! Be is hajózott. Váratlanul felajánlotta, hogy a hajóról beugorva úszhatunk egyet a barlang csodás kék vizében – naná, hogy kaptam az alkalmon! A víz olyannyira jó volt, hogy a kapitány is úszott velünk egyet, majd miután tettünk egy kört a sötét, árnyékos és hideg (ennek következtében üdítő) barlangban, megálltunk egy fél óra erejéig a sziget túloldalán található strandon is. Fotóztunk, fürödtünk – szóval isteni út volt. A nyaralás alkalmával hasonló örömöt szerzett az askosi kő-, és állatpark is, ahol a szarvas és mosómedve simogatáson át a citromfák árnyékáig mindent lehetőségünk volt megnézni – nagyon élveztük, hiszen számtalan olyan állattal találkoztunk, amik természetes környezetükben éltek a parkban – és a parkon kívül is. A sziget másik jellegzetessége, a 70-es években elejtett kalózhajó roncs egy mesés öbölben fekszik, ahová ha nem haragos a tenger, még be is lehet hajózni egy-egy fürdés erejéig. Nekünk sajnos nem volt szerencsénk, mivel aznap épp heves szél fújt, így a hajók nem vállalták a rizikós utat. Nem adtuk fel: ha már nem úszhatunk a paradicsom közepén, legalább megnéztük felülről: a rallyt megszégyenítő szakaszon remek időeredményt értem el a kocsival, a látvány pedig minden kínlódást, hajtűkanyart, emelkedőt és szédülést megért. Ott állva, Vacakot átölelve úgy éreztem, hogy a világ tetején vagyok – mint Zeusz az Olimposz tetején.

A kék barlangokat sem hagytuk ki, bár kicsit csalódottan értünk vissza a túráról – ugyanis amellett, hogy drága és rövid is volt, egyáltalán nem voltunk elájulva a kapitány teljesítményétől. Bár a barlangok nagyon szépek, korántsem tudtuk olyannyira megnézni őket, mint amennyire szerettük volna. Összességében véve ezek voltak a legemlékezetesebb pillanatok – ezen kívül nagyon sok szép helyen jártunk, már maga az autózás is felemelő érzés volt (külön köszönet a nyaralás alatt megismert egri barátainknak, akik a sziget autós térképével és társaságukkal nagymértékben hozzájárultak az egész heti jókedvünkhöz). Tomival és Bettivel hétfőn, még a kocsibérlés előtti napokban nyakunkba vettük a lábunkat, és helyi buszjárattal elmentünk a sziget fővárosába, Zakynthos tartományba. Tudni kell, hogy a görögöknél a menetrend és a buszok jelzése csak útmutató jellegű: plusz mínusz fél óra késés abszolút elfogadott, így a tűző napon álldogálva többször is elgondolkoztunk azon, hogy mire vállalkoztunk aznap. Szerencsére a busz “csak” 25 percet késett és ráadásul légkondis is volt: alig fél óra alatt ért oda a fővárosba, ahol egy felejthetetlen napot töltöttünk el. Kávéztunk a korzón, ebédeltünk egy hangulatos görög étteremben, sétáltunk az árkádok alatt, vásároltunk a boltokban, megnéztük a mólót, készítettünk egy rakás hangulatos képet és még sorolhatnám. Külön öröm volt számomra a konzolbolt felfedezése is: az eladó roppant készséges volt, így bő negyed órát beszélgettünk a különböző klassz videojátékokról. Az úriember megrögzött Diablo és World of Warcraft rajongó volt, de emellett a konzolokat sem vetette meg. Öröm volt látni, hogy a God of War görögországban nemzeti jelszóvá vált: a mítikus történetű játék rendkívül nagy népszerűségnek örvend még a pornép körében is – nincs ember, aki ne magasztos és becsülendő jelzőkkel illette volna. Láttunk néhány klassz Nintendo és PS, Xbox produktumot is a polcokon – amelyből egyébként a reptér duty free shopjában is tonnaszám álltak a gazdira váró játékok – külön meglepetésként ért, hogy a Nintendo Wii például 5-10 ezer forinttal olcsóbban megvásárolható, mint idehaza.

A szállodában volt internetezési lehetőség (3 euró/fél óra), így egyik alkalommal sikerült csevegnem Wilson és Martin kollégával is. Martin egyébként képzeletben már a fejemet szegte, mivel az átküldött képek alapján gyaníthatóan sírva fakadt amiatt, hogy a haverjaival együtt lemondta a szintén Zakintoszra tervezett nyaralást. Erre csak rátett egy lapáttal, hogy a reptérre indulás előtt idehaza még beugrottunk egy laza fél órára a szerkesztőségbe, ahol épp a nyári összevont 576 Konzol lázas munkálatait volt szerencsénk megzavarni. Konzolista barátainkra egyébként Görögországban is gondoltunk: minden este, mielőtt elindultunk volna a központba bulizni, koktélozni, vagy csak úgy sétálni, nyomtunk néhány menetet a New Super Mario Bros. mini-játékaival, Wi-Fin keresztül (aki ismeri, tudja miről beszélek). A játék annyira jól sikerült, hogy még újdonsült egri barátaink is majdnem vásároltak egy gépet a duty free shopban, miközben a gépre való felszállásra vártunk.

A nyugalmas perceinket vagy a szálloda csodás medencéjében, vagy az 1 km messze található strandon töltöttük – sokat napoztunk, pihentünk, de időközben saját magunk által felfedeztük a helyiek életvitelét, a sziget szépségeit is – egyszóval az aktív és passzív pihenés keveredését választottuk, és a döntésünk helyénvalónak bizonyult. Mindezekkel és a fentebb leírtakkal együtt úgy érzem, hogy életem egyik legszebb, legjobb és legélvezetesebb nyaralása volt az idei zakintoszi kiruccanás. Görögország tényleg csodálatos, a tenger itt a világon a legkékebb – így minden esély megvan arra, hogy még visszatérjünk ide egyszer. Vagy kétszer. Végezetül: kedves olvasóm, aki végigjutottál eme hosszabbra nyílt beszámolón, méltó befejezésként tekintsd meg az általunk készített fotókat is (főoldal, balra a menü feletti galéria – vagy kattints IDE!) – ígérem, nem fogod megbánni.

Szólj hozzá!

Kommentelési szabályzat:

Kulturált formában bárki bármelyik cikkhez hozzászólhat (regisztráció nélkül és az email cím megadásával), de a háromnál több linket tartalmazó kommentek csak admin jóváhagyás után jelennek meg. Vendég felhasználók számára kötelező a captcha, a social media fiókkal belépőknek csak az első alkalommal szükséges az azonosítás.

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés
Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE