Ebay

Kedves olvasó!

Mivel az eBay most már teljes valójában elérhető kicsiny hazánkban (és talán megérett már annyira a Magyar Internetes társadalom, hogy megérje ezzel foglalkozni), egy gyorstalpaló erejéig összegyűjtöttem a legfontosabb dolgokat és kérdéseket a világ legnagyobb internetes aukciós portáljának használatával kapcsolatosan.

Mi az eBay ?

Az eBay – hasonlóan a magyar vonatkozású vatera.hu és teszvesz.hu oldalakhoz internetes adás-vételre, használt és új termékek kereskedelmére ad lehetőséget aukciós formában, azaz a regisztrált tagok licitálás (vagy villámáras vásárlás) útján nyerhetik meg az eladó által meghirdetett termékeket.

Miben más az eBay, mint a magyar oldalak ?

A PayPal fizetési rendszernek és az egyedi ún. visszaigazolás rendszernek köszönhetően megbízhatóbb, biztonságosabb – nem utolsósorban pedig sokkal nagyobb és bővebb termékpalettából választhatsz, mintha csak magyar hirdetők között keresgetnél. Ez érthető is, hiszen az eBay szinte a világ bármely pontjáról elérhető, így a felhasználóinak száma és a licitálásra bocsátott termékek száma is sokezerszerese a magyar oldalak által nyújtott mennyiségnek.

Miket vásárolhatok az Ebay-en ?

Röviden: mindent. Lehetetlen az összes kategóriát felsorolni, így íme néhány főbb témakör: az egészen hétköznapi dolgoktól kezdve a videójátékokon, az autókon, könyveken, háztartási eszközökön, ruhaneműn át a tankhajóig minden megtalálható a hatalmas adatbázisban, melynek kínálata percről percre változik. Igazi fölénye is ebben rejlik a hazai aukciós központokkal szemben, hogy az élet területén fellelhető ritkaságokat, idehaza beszerezhetetlen, vagy szörnyű állapotban levő dolgokat (legyen bármi is az) is megtalálhatod valamely eladónál. Jómagam eredetileg klasszikus videójátékokért kezdtem el 2005-ben ebayt használni, mert elegem lett abból,  hogy idehaza törött-kopott és hiányos vackokat találtam csak és azokat is horror összegekért. Később aztán számtalan egyéb dolgot is rendeltem innen-onnan, szinte a világ minden pontjáról érkeztek már csomagjaim. Ha körülnézel a magyar hirdetési portálokon, te magad is számtalan kínai csecsebecsét találhatsz, amelyek 95%-a az eBay-ről származik, csak épp többszörös hazai értéken hirdetve. Mindazonáltal nem javaslom haszonszerzés céljából használni a kínai eladóktól beszerezhető termékeket, mert ad1: nagy tételben nem éri meg, ad2: a garanciális ügyintézés procedúrája nem tartozik a kellemesebb dolgok közé. Magáncélra, vagy ajándék vadászatra azonban kiváló felület ez az oldal.

Hirdethetek én is az Ebay-en ?

Igen, minden gond nélkül. Ehhez csupán egy regisztrációra és egy PayPal fiókra van szükséged. A regisztrációnál ki kell választani, hogy privát eladó, vagy üzleti eladó leszel-e. Ha csak vásárolni szeretnél, ahhoz általában elég egy gyors alap regisztráció, egy PayPal fiók és egy internetes vásárlásra alkalmas bankkártya. A regisztrációról és a használatról a későbbiekben ejtünk szót.

Szeretnék eBay felhasználó lenni. Mit kell tennem ?

Ahhoz, hogy licitálhass és vásárolj az eBay-en, szükséged lesz egy bankszámlára (lehet HUF folyószámla, vagy külön erre a célra fenntartott devizaszámla, ha az értékesítésre külföldi piacokat célzol be) és szükséged lesz egy a számlához tartozó dombornyomott, vagy Internetes vásárlásra alkalmas bankkártyára is (VISA Classic v. MasterCard a javasolt, a Visa Electron-t nem ajánlom!). Utóbbi nélkül nem biztonságos, drága és körülményes a fizetés, az eBay tagok többsége pedig amúgy is a PayPal-t preferálja. A PayPal használatához mindenképp szükséges egy bankkártya, amelynek használata díjmentes, így a hazai bankok sem számítanak fel érte plusz jutalékot. A PayPal regisztráció gyors és egyszerű, mára pedig magyar nyelven is elérhető. (Megjegyzés: a használat eleinte csak bizonyos összegig engedélyezett, a korlát feloldásához validálni kell a lakcímet és a kártyát is. Ez általában 1 EUR összeg terhelés útján kapott kódot jelent, amelyet utólag vissza kell írni a weboldalra az egyszeri autentikációhoz.)

Fontos tanács: FELTÉTLEN készítsen magának mindenki PayPal fiókot! A PayPal egy nagyon megbízható online fizetési rendszer, amely elsődlegesen a vevőt védi (PayPal Buyer Protection) a csalásokkal szemben. Ha nem azt a terméket kaptad, amelyet meghirdettek, vagy a termék útközben elveszett/megsérült, de PayPalon keresztül fizettél, akkor a szabályok értelmében visszakapod a pénzedet, amennyiben biztosítással küldetted a csomagot. (Mindig biztosítással fedezett szállítást válassz! Kivételt ez alól azok az esetek jelentik, amelyben ezt a szolgáltatást az eladó automatikusan garantálja.) Nem elhanyagolható az sem, hogy a PayPalt több másik internetes áruház (pl. Amazon) is elfogadja, és vevőt védő szabályok ott is ugyanúgy érvényesek.

Ha rendelkezel a fentebbiekkel, akkor már csak egy valós lakcím és e-mail cím szükséges a hozzáféréshez. Ki kell töltened még az eBay regisztrációs oldalát a saját adataid alapján. (Megjegyzés: nem kötelező használni a német eBay-t: csak azért választottam regisztrációnak az eBay.de-t, mert a hozzáféréshez szükséges aktivációs szám postai úton tőlük érkezik meg a leggyorsabban. Sikeres regisztrációt követően az azonosítód természetesen bármelyik eBay oldalon használható (jómagam is a brit ebay.co.uk-t részesítem előnyben). Az eltérő nyelv közötti fordítást maga az eBay végzi, amely meglátszik a feltűntetett valuták nemének mennyiségén is, pl. a GBP-t napi árfolyamon váltja EUR-ra.).

Mi a regisztráció folyamata ?

A fentebb említett linkre kattintva egy űrlapot kell kitöltened a regisztrációhoz. Értelemszerűen meg kell adni a személyes adataidat, ügyelve a pontos és megfelelő kitöltésre. Országnak Magyarországot (Ungarn/Hungary), régiónak a lakóhelyed megyéjét, telefonszámnak pedig legalább egy elérhető számot kell megadnod (36-os országhívószámmal kezdve). Fogadd el a szerződési és jogi feltételeket, majd a következő oldalon először egy felhasználói nevet és egy hozzá tartozó jelszót kérnek tőled. A kettő nem lehet egyforma és a jelszónak is meg kell felelnie a biztonsági feltételeknek (javasolt kis- és nagybetűt, illetve számot is megadni a biztonság érdekében). Az elfelejtett jelszó elküldéséhez szükséges biztonsági kérdés kiválasztása és megadása után már csak egy művelet van hátra.

Ahhoz, hogy a regisztráció sikeres legyen, egy visszaigazolásra van szükség a visszélések miatt. Ennek teljesítésére két lehetőséged van: vagy postán kéred ki a Bestatigungscode-ot (ez az aktivációs kódod), vagy a létező valós hitelkártyádon keresztül (dombornyomott VISA és Mastercard esetén!) generál neked egyet a rendszer. Míg a hitelkártyás verziót azonnal megkapod, addig a postai út kb. 2 napba telik, mire a kezedben lesz. Akármelyiket is választod, ha a kód megérkezik, el kell látogatnod a http://www.ebay.de/anmeldung oldalra és az e-mail címed, valamint a kódod megadásával aktiválnod kell a hozzáférésed. Ez a hazai aukciós oldalak esetében sincs másképp: mivel pénzmozgás is követi az aukciók lezárultát, elkerülhetetlen a pontos és ellenőrzött regisztrációs folyamat.

Hogyan történik a fizetés és csomagküldés ?

Ha egy licitet megnyertél (vagy Buy It Now-os ún. villámáras terméket vásárolsz, ezekre ugyanis nem kell licitálni, azonnal megszerezhető a feltűntetett értéken), akkor erről értesítést is kapsz. (Néha van opció Best Offerre: ez egy ún. ajánlattétel az eladónak, amelyet vagy elfogad, vagy ráajánl, vagy elutasít.) Ilyenkor a MyeBay-ban megfigyelt (“Watch this item in my Ebay” link, a termék részletes jellemzésénél – még a licit előtt), vagy közvetlenül a licit lejárta után felbukkanó Pay Now gombra kattintva végezheted el a fizetést feltéve, hogy van a PayPal virtuális egyenlegeden, vagy a PayPalhoz regisztrált bankkártyádhoz tartozó számlán fedezet. A sorrend számít, azaz: ha a virtuális egyenlegeden van pénz, abból von le, ha nincs (vagy nem elegendő), a fennmaradó részt a kártyádon keresztül a számládról teljesíti az eladónak.

Mindenképpen javasolt felvenni a kapcsolatot az eladóval, ha nem egyértelmű a szállítási költség és egy email keretén belül lekérni tőle egy számlát (invoice) az előzetesen (!) megkérdezett postai összeggel, illetve az egyéb szolgáltatásokkal bővített végösszeggel együtt. A postázás többféle lehet: mindig meg kell érdeklődnöd, vagy lelevelezned az eladóval ennek a részleteit még a licit lejárta ELŐTT (utólag ez már nem szerencsés, mert bármekkora összeget mondhat), a fizetésnél pedig ki kell választani a rád vonatkozó opciót, vagy beírni az előzetesen megbeszélt összeget, ha a rendszer nem kínálja fel azt automatikusan.

Mi az a virtuális számla ?

A PayPal felületén egyidejűleg több deviza-alapú virtuális számlád is lehet, amelyből egyik mindig az elsődleges. Ha eladsz valamit, vagy refundot kapsz, először a virtuális számládra kerül az összeg jóváírásra. Ha ezt követően vásárolsz, az összeg a virtuális számla értékéig innen vonódik le, és az esetleges szükséges maradékot vonja le csak a rendszer a kártyádon keresztül a bankszámládról. Dönthetsz úgy is, hogy a virtuális számládon levő összegből más felhasználóknak/barátnak utalsz pénzt (send money), vagy kiutalhatod a bankszámládra is (Withdraw).

Ha én adok el valamit…

Amennyiben sikerült eladnunk egy terméket, több teendőnk is van. Ha a vevő kifizette a vételárat, azonnal megjelenik a teljesítésről szóló igazolás az adott termék mellett, az eBay “Sold v. Verkauft” menüpontban (ha nem, akkor küldhetünk invoice-ot, azaz fizetési összesítőt). Teljesítéskor az aukció pénzösszegét azonban csak “pending” státuszban látjuk a PayPal egyenlegünkön, a valós jóváírást a vevő érdekében még visszatartja néhány napig a rendszer.

Miután feladtuk a terméket, jelöljük be a feladva, azaz “Mark as Shipped” tag-et, írjuk be a postai ajánlott nyomtatványon található nyomkövetési számot (tracking number), és adjuk meg a pozitív feedbacket a vevőnek. Ezzel biztosítjuk, hogy részünkről az eladás rendben megtörtént, és ilyenkor hamarabb jóváíródik a kapott összeg a PayPal-en (normál esetben 8 nap alatt, ellenkező esetben csak 21 nap elteltével oldódik fel a zárolás). Az eladás után járó tranzakciós jutalékot az eBay az adott hónap végén egy összegben vonja le a bankkártyánkon keresztül a számlánkról. A PayPal a teljesítés pillanatában veszi le a neki járó százalékot, mégpedig a vevő által fizetett összegből. (A PayPal fiókban a tranzakció részleteinél mutatja a rendszer a levont összeget.)

A szállítás

A legtöbb eladó alapból feltűnteti, hogy mely országokba vállal feladást ám előfordul, hogy a pontos költséget nem tölti ki minden egyes célállomáshoz, csak a saját országához. Ilyenkor célszerű írni egy gyors és rövid emailt, hogy kalkulálja ki, mennyi lenne Magyarországra a biztosított feladási díj. Ezzel elkerülhetőek a félreértések és egyből fizethetünk is az aukció/vásárlás lejárta után. Néhány átlagos szállítási idő: EU-n belül általában 5-7 munkanap (nem naptári nap!) alatt megérkezik a csomag (küldésnél is hasonlóra számíts), Kínából 2-3 hét, USA-ból általában 2 hét a normál szállítás. Ezektől el lehet térni EMS, DHL vagy FedEX szállítással, de ennek elég borsos a költsége – cserébe viszont garantálják a határidőt és az értékbiztosítást is. Tipp: keltsen gyanút az olcsó termék ára. Néhány távol-keleti eladó úgy trükköz a költségekkel, hogy bár a termék vételára alacsony, a postai költséggel (és biztosítással) kompenzálják a kiesést.

Hogy történik a licitálás ?

Ha egy termék felkeltette az érdeklődésed, akkor figyelemmel kísérheted a “Watch this Item in my Ebay” linkre kattintással is, így nem kell mindegy egyes belépéskor újra megkeresned az adott tárgyat. A licitálás egészen az utolsó másodpercekig tart de egy nagyon HASZNOS TIPP: SOHA NE licitálj az utolsó percek lejárta előtt ! Ha az aukció zárás előtt órákkal, vagy napokkal előtte licitálsz, azzal csak a végleges árat tornászod fel. Javasolt a végső maximális licitet az utolsó percben elküldeni (lehetőleg minél később, amely nagyjából a licit lejárta előtti 30 mp. környékére értendő). Gyakorlottabb eBay felhasználók egyszerre két ablakot is megnyitnak, melyek közül egyiket frissítgetve nyomon követik az ár alakulását, a másikban pedig a lehetséges maximális licitjüket megadva a “Confirm Bid” gombon várják a megfelelő időpontot a licit elküldésére.

Mi az a maximum licit ?

Nem kell és nem is ajánlott folyamatosan 1-1 pénzegységgel a maximum licitet tartó egyén fölé licitálni. Erre hivatott szolgálni a maximum licit (your maximum bid), amely az az összeg, ameddig az eBay neked folyamatosan a legmagasabb licitet tartó egyén fölé licitál 1 licit-egységgel. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ha te mondjuk maximum 50 fontot adnál egy termékért, és ha a legmagasabb licitet tartó egyén 30 fontot ad érte, a gép neked automatikusan fölé ígér 1 fonttal (tehát 31-el) egészen addig, amíg el nem éri az 50 fontot. Ez jó, mert az alattad licitáló sohasem tudja, mennyi a te maximum licited – ő csak annyit lát, hogy 1 fonttal (vagy az eladó által beállított licitlépcsővel) azonnal valaki fölé licitált. Ha úgy gondolod, hogy a licit lejárta előtti pillanatban megváltoztatod a maximum licited összegét, bármikor megteheted.

Mikor kell licitálni ?

Fontos, hogy mikor jár le az aukció időtartama. Érdemes a késő esti, ill. éjszakai lejáratú termékeket is számításba venni, mert ezekre rendszerint kevesebben figyelnek oda és emiatt a végső ár is kisebb lehet. Ugyanez a helyzet a hétvégi időpontokkal, de tartsd szemmel az időzónát is: pl. egy USA-ban feladott, látszólag éjjel lejáró aukció valójában Európában nappal érhet véget (figyelj az időzónákra!). TIPP: Az eBay-nek van okostelefonos (Android, iPhone, Windows Phone) applikációja, amellyel akkor is nyomon tudod követni a megfigyelt aukcióidat, ha nem vagy gépközelben. Értesít, ha közeleg a lejárat, de akár licitálhatsz is vele az általad választott termékre.

Mi az a Feedback (visszaigazolás) rendszer ?

Az eBay ezzel próbálja kiszűrni a hamiskártyások és csalók sokaságát – mindenki, a ki elad vagy vesz, a pénzügyi tranzakció előtt vagy után (eladó a feladás után, vevő a termék megérkezése után) negatív, semleges vagy pozitív visszajelzést kell, hogy írjon a másik félről. Az értékelés az adott termék jellemzőinél, vagy az eladó felhasználói neve mellett %-os formában is megjelenik, így azonnal látható, hogy valaki mennyire megbízható. Ezekre nem árt odafigyelni és az aukció előtt átböngészni az eladó feedbackjait, hogy kapott-e esetleg negatívot valami miatt és mikor. Kilencven % alatt óvatosan kezeljük az eladót, azonban ha az érték 95% felett van, nyugodtan licitálhatunk az adott termékre. Igazolást nyújtó lehet még az eladott termékek száma és a feedback aránya is – pl. aki sok aukciót bonyolított már le (több 100-as, vagy ezres, esetleg tízezres nagyságban) és feedbackja még mindig 95% vagy afeletti, megbízható kategóriába sorolható.

Röviden ennyi a legfontosabb szabályokról és információkról, mindenkinek kellemes és sikeres aukciókat és licitet kívánok ! Ha elfogadtok egy utolsó tanácsot: kezdjétek valami olcsó, egyszerűbb dologgal! Ha sikerül tapasztalatot szerezni, már magabiztosabban mozogtok majd a világ legjobb és legszélesebb termékpalettát kínáló aukciós áruházában!

Mióta a fenti összefoglalóm megszületett, számos egyéb kérdés halmozódott már fel az elmúlt évek során az ebay kapcsán: ezekre a lentebbi komment szekcióban találhattok válaszokat (PayPal konverziós ráta, feladással kapcsolatos információk, reklamációk, stb).

(utolsó frissítés: 2018.04.04)

4.3 3 Szavazat / Votes
Article Rating
Kommentelési szabályzat:

Kulturált formában bárki bármelyik cikkhez hozzászólhat (regisztráció nélkül és az email cím megadásával), de a háromnál több linket tartalmazó kommentek csak admin jóváhagyás után jelennek meg. Vendég felhasználók számára kötelező a captcha, a social media fiókkal belépőknek csak az első alkalommal szükséges az azonosítás.

Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest
173 hozzászólás
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Hajni
Hajni
5 napja

Szia! Hatalmas segítségre lenne szükségem. Főnököm megkért, hogy tegyem fel a porsche alkatrészeket ebayre. Az ő fiókjával, visszaigazolás megtörtént. Én is beleütköztem a limitbe, ugyanis 7999 dollár az értéke. Van lehetőségem ezt valahogy feladni? Esetleg előfizetés, bármi? Mert egyszerűen nem megyek el ezen az oldalon, bárhogy is próbálom értelmezni, hogy mit kellene csinálnom. Vagy esetleg store-t létrehozni? De mint magánember szeretné eladni, nem mint cég.
Nagyon köszönöm előre is a segítséget!

Szalmáné Tamara
Szalmáné Tamara
23 napja

Üdvözletem! Segítséget kérnék. Eddig többször vásároltam már az eBay-ről, most eladnám pár dolgomat itthonról… Sikerült is elindítanom az aukciót, viszont a postázással van gondom… Ill. amit kiír:
Posta és csomagolás
A tétel helye: ……………, Magyarország
Posta: Egyesült Királyság
Ezen hogy tudok változtatni?
Előre is köszönöm a választ!

Szalmáné Tamara
Szalmáné Tamara
23 napja
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Köszönöm, megpróbálom.
A Posta még mindig Egyesült Királyság, ezt nem tudom átállítani.
Nem jövök rá, hol kell…

Tibi
Tibi
27 napja

Üdv, Segítséget szeretnék kérni. Eladtam ebay-en 500dollár értékű terméket az Amerikai Egyesült államokba. A pénz meg is érkezett a Paypal számlára (természetesen visszatartva) Két problémám lenne, az egyik hogy az ebay a vevő e-mail címét és telefonszámát nem küldte el csak a címét. A pmpexpress.hu segítségével TNT-vel akarom a csomagot küldeni, viszont ők kérik a fenti két adatot is. Ezeket, hogyan tudom megszerezni? Illetve a pmpexpress.hu felhívja a figyelmet, hogy ha a címzett nem hajlandó bármi oknál fogva a csomagot átvenni/vámkezelni akkor minden felmerülő költség engem terhel. Valakinek ilyenbe már volt tapasztalata, hogy nem vették át így a csomagot? Köszönöm… Read more »

Stinger
Stinger
26 napja
Válasz neki: / Reply to  Tibi

A legegyszerűbb módja, hogy az ebayen keresztül felveszed a kapcsolatot a vevővel és szimplán rákérdezel, utána már ki lehet tölteni a fuvarlevelet. Velem is előfordult már én is elkértem a címzett adatait, sőt – még egy telefonszámot is a biztonság kedvéért. Választhatsz másik kézbesítőt is, ha a pmpexpress nem megfelelő – mehet UPS-el, Fedex-el, DHL-el is. Várhatóan proforma számlát kell majd kiállítanod ami alapján vámkezelik az árut. Egyezz meg a vevővel, hogy ezt a költséget ő állja (neki is kell, ő a vevő) – és a szállítmányozó cégeknél őt kell megjelölni, mint vámkezelési költségviselő. A dolog egyszerű: ha nem fizeti… Read more »

Tibi
Tibi
25 napja
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Igen. Én is erre gondoltam, hogy írok neki. kb.: 2 napja írtam is, de vissza nem válaszol így nem tudom neki elküldeni. Szóval így nem lesz más választásom, mint hogy visszatérítsem a kifizetett pénzt paypalon, ezért talán nem add negatív értékelést.
Szerinted érdemes a leírásba beleírni, hogy az árú az Európai unióból érkezik és vám köteles 3. országba? Ezzel akkor így nem kell mindenkinek külön írogatni, hanem tisztában van vele ha elolvassa. (Mondjuk az árú helye alapból meg van adva és láthatja, hogy Magyarországról van elküldve, így logikus hogy neki vámolnia kell.
Köszi a segítséget.

Stinger
Stinger
24 napja
Válasz neki: / Reply to  Tibi

Javaslom, írdd bele. Sokan nincsenek tisztában ezekkel, főleg az USA-ban. 🙂 Várhatsz még néhány napot, esetleg az ebay-en/paypalon keresztül is nyithatsz dispute-t, akkor több irányból értesül róla, hogy válaszolnia kellene.

Timitimi33
Timitimi33
28 napja

Hello, Segíts kérlek. 🙂 Létrehoztam egy céges felületet, van paypal fiókom, amiről azóta is vonja az ebay a havi díjat. :S Elakadtam abban, hogy én mint eladó, hogyan tudom kiválasztani melyik céggel szeretnám szállítani a megrendelt terméket.?

Stinger
Stinger
26 napja
Válasz neki: / Reply to  Timitimi33

Szia,

ezt neked kell megadni a hirdetési felületen, mikor a shipping options részhez érsz. Bárki lehet, akit alkalmasnak találsz erre.

Kiss Annamária
Kiss Annamária
1 hónapja

Hello, Egy kis segítséget kérnék. Régóta fel vagyok regisztrálva magánszemélyként vásárlóként az eBayre,most tesóm megkért, hogy próbaképpen rakjak fel 1 db általa készített terméket eladásra, mert ő nincs fent. Fel is raktam, ma megvették, és amikor megpróbáltam egy újabb termékét felrakni, ezt a hibaüzenetet kaptam:”It looks like there’s a problem with this listing. You have reached your maximum account balance limit. Your limit is based on transaction history and reputation as a seller on eBay. Your history of selling on eBay and any previous past-due balance may affect your limit”. Ezt azért kaptam, mert magánszemélyként nem adhatok el többet?vagy csak… Read more »

Stinger
Stinger
1 hónapja
Válasz neki: / Reply to  Kiss Annamária

Magánszemélyként van egy limit, amiért értékesíthetsz összegként (és ha az emlékezetem nem csal, mennyiségi korlát is van). Ehhez az utóbbi szabályozások értelmében kötelező feedback is társulhat. Régen nem volt ilyen. Ha ezt a limitet átléped, akkor meg kell változtatni a paypalban és az ebayen az account státuszt egy szinttel feljebb és feloldódik a korlátozás.

Anna
Anna
1 hónapja

Tisztelt Stinger!

Kezdő eladóként próbálok terméket feltölteni az ebayre, de sajnos állandó hibaüzenetbe ütközöm. A postázást nem sikerül beállítanom, továbbá “Automatic payment method” miatt nem enged tovább lépni. Esetleg tudna segíteni ebben? Köszönöm!

Stinger
Stinger
1 hónapja
Válasz neki: / Reply to  Anna

Erre (szállítás és postázási részletek) található a lentebbi kommentek között válasz. Az automatic payment method beállítására az alábbi linken találsz segítséget: https://www.ebay.com/help/selling/fees-credits-invoices/updating-billing-settings?id=4129

Anna
Anna
29 napja
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Köszönöm! Még egy kérdésem lenne. Ha nem szeretném megadni a bankkártya adataim, a paypal fiókon keresztül is van mód az eladási/feltöltési díjat fizetni vagy célszerű egy új bankszámlaszámot létrehozni?

Stinger
Stinger
26 napja
Válasz neki: / Reply to  Anna

Lehet feltölteni a paypal virtuális egyenlegedre pénzt átutalással, már amennyire jól emlékszem, ez le van írva a paypal oldalán. (Pénztárca / Pénzátutalás, bejövő pénz > itt tudsz feltölteni). Így nem kell megadni a bankkártyád adatait.

János58
János58
1 hónapja

SzépNapot!
Tegnap nyertem liciten egy mosógépet 1 €-ért Viszont a regisztrált kártyámról 380 € került automatikusan levonásra “PAYPAL *INGOISENBER EB” hivatkozással. Mit ronthattam el?

Stinger
Stinger
1 hónapja
Válasz neki: / Reply to  János58

Üdv,

Nézd meg kérlek, hogy a szállításra és vámra van-e definiálva bármilyen tétel. Az 1 EUR nem véletlen a licited volt az aktuális állapotra ?

János58
János58
1 hónapja
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Hello! Nekem kell elmenni a tételért és országon belül, Németország, az eladó padig magánszemély. Még egy csavar az ügyben, hogy a netes vásárlsi licitem az otp-nél 100 €.

Stinger
Stinger
1 hónapja
Válasz neki: / Reply to  János58

Ez egy nagyon jó kérdés. A paypalon történő pénzküldés elvileg vásárlásnak számít, így megnézném azt, hogy a paypal tranzakció alapján a fiókban kinek és milyen összeg lett elküldve. Ha valóban az eladó volt a címzett, akkor vele egyeztetnék, hogy hogyan történt ez. Másfelől, ha a termék ára valóban kevesebb volt, akkor az ebay ügyfélszolgálatával felvenném a kapcsolatot. Nem vonhatnak le többet, mint a termék ára (az esetleges VAT, ha EU-n kívülről rendeled), illetve a szállítás költsége.

Telkes Csaba
Telkes Csaba
1 hónapja

Tiszteletem!

Véletlenül belépve maradtam az ebay-en, /stay logged in/,
de akármit csinálok, nem tudok kilépni, a nevem kilépés, visszalépés
után is ott van, ez marhára zavar.

Mit tegyek?

Tisztelettel Telkes Csaba

email: csaba.telkes@gmail.com

Stinger
Stinger
1 hónapja
Válasz neki: / Reply to  Telkes Csaba

Kilépés, majd böngésző teljes cache törlés megoldja a problémát.

bence
bence
1 hónapja

üdv.
ebay-en eddig még nem vásároltam. kb 1000 euro-s vételára lesz a licit végén a terméknek.
Van már paypal számlám, pénzt nem utaltam rá.
Ha hozzárendeltem a bankszámlámat, kifogom tudni fizetni az ebay-en, attól függetlenül hogy a paypal számlám 0 Ft. (a bankszámlán természetesen rendelkezésre áll fedezet)
Ebben az esetben a paypal megterheli a bankszámlámat, miután az ebay-en fizettem?

Mit tanácsol?

A licit lejárta után hány napom van fizetni?

Köszönöm.

szakonyi gábor
szakonyi gábor
2 hónapja

üdv
az lenne a kérdésem , hogy egy licitnél ami mondjuk 300usd ( alul látom hogy a postaköltség 68usd..) és bejelentkezem , hogy megtegyem a licitem mondjuk 310usd-re akkor , jelenik csak meg egy új érték – import charge:105usd ?? – ez mi ? ez még plusszköltség , amit nekem kell fizetnem ? és kinek ? mert akkor már nem éri megrendelnem…ez miért nincs a termék alatt megjelenítve ,ugyan úgy mint a postaköltség ?
köszönöm a választ.

Georg Paret
Georg Paret
5 hónapja

Én nagyon szeretnék cuccokat venni az Ebay-n keresztül, amelyek a szintimhez kellenek. Ilyenek a bővítőkártyák.

Nagy Ildikó
Nagy Ildikó
6 hónapja

Én megnyertem liciten egy nagy méretü tárgyat aminek az árát kézbe kellett ki fizetni. Én Magyarországon lakom az áru Németországban van. össsze szervezetem hogy a pénzt a helyre vigyék és az autó is oda ment. Az eladó közbe kitalálta hogy a targoncája elromlott és a pakolásban nem tud segíteni. a sofőr szerzett targoncást is és ő akkor már a a pénzt is letagadta, el küldte az autót. Amikor az autó eljött a pénzért elment az ismerős és vissza adta neki. Hirtelen ott volt az áru összege. Afuvar költséget ki kell fizetnem és az árut se kaptam meg. sőt az eladó… Read more »

Bocsa Tamás
Bocsa Tamás
5 hónapja
Válasz neki: / Reply to  Nagy Ildikó

Reklamálás az Ebay-en, ők megpróbálnak segíteni.
Alaptétel:
Küföldre SOHA sem szabad készpénzzel fizetni, csak, ha személyesen mész érte és tudod elhozni, de azt is inkább csak 50-75 km-es körzeten belül, mert afelett a szállítás mindig olcsóbb. A szállítást szinte mindig az eladónak kell intézni, ha nem intézi az üzletbe NEM szabad belemenni.

Tóth Károly
Tóth Károly
7 hónapja

Hogyan tudok méretet választani ahol ki van írva S-XXL-ig ?

Tóth Károly
Tóth Károly
7 hónapja

Hogyan tudok méretet választani ahol ki van írva S-XXL-ig

Tóth Tímea
Tóth Tímea
1 éve

Szia!

Nagyon új vagyok ebay-en. Eladtam egy terméket, meg is érkezett paypal-ra a pénz, viszont ugye visszatartják. Ezt csak akkor kapom meg ha megkapja a vevő a terméket? Kicsit félek a csalóktól. Elég nagy összegű termékről van szó. Olvastam egy olyan történetet, hogy a vevő kifogásolta a termék minőségét és vissza is került hozzá a termék ára az eladó pedig bukta a feladási díjat és nem is azt a terméket kapta vissza amit eredetileg ő adott fel. Ki lehet ezeket védeni valahogy? A pénzhez akkor férek hozzá ha a csomagkövető szerint is megkapta a terméket?
Hálás köszönet a segítségért.

Stinger
Stinger
1 éve
Válasz neki: / Reply to  Tóth Tímea

Szia, a lentebbi kommentek közül válaszolok hasonló kérdésekre. A pénzt akkor kapod meg hamarabb, ha bekattintod, hogy feladtad az eladott árut és ha feltűnteted a tracking (nyomkövetési) számot is. Ha ezek megvannak, általában néhány munkanap alatt jóváíródik az egyenlegeden a vevő által fizetett összeg – addig csak függőben tartásban lesz. Visszaadni a vételárat csak a termék visszaküldését követően érdemes megtenni, így be van védve az eladó is. Ha nem a megfelelő terméket küldik vissza, ott a bizonyíték és a paypal-nál lehet dispute / claim-et is nyitni az adott problémára.

Kovács István
Kovács István
2 éve

Üdvözletem!
Az Ebay szabályzatával kapcsolatban lenne kérdésem. Eladtam egyhasznált laptopot, a vevő kifogásolta az állapotát és visszaküldést kért, én elfogadtam, de a termék nem érkezett vissza.
A vevő azt mondta, hogy a visszaküldés elfogadása után 15 napon belül nem küldtem el neki a postázási utalványt( amivel vissza tudja küldeni nekem, az én költségemre) így nem tartotta meg a termékem.
2 hónapja volt az adásvétel, de a 150ezer ft os laptopom még mindig nem került elő.
Mit tehetek ez esetben?
Előre is köszönöm a tanácsokat…

józsi
józsi
2 éve

szia nem tudod véletlenül hogy az elmentett számlaadatokat hogy lehetne törölni? köszi a segítséget

Stinger
Stinger
2 éve
Válasz neki: / Reply to  józsi

Szia,

belépsz a fiókodba, az Account / Personal information > Financial Information szekció.

Ha ott nem tudod remove-olni, az ügyfélszolgálatnak kell írni – de ha törölni szeretnél, a fiókodat is törölheted.

Mecséry Gábor

Szia! Szeretnék gratulálni a cikkhez és az alapos,türelmes kommenteléshez! Végig olvastam,ki is jegyzeteltem és nagyon hasznosnak,tartalmasnak találtam. Kb. 10 éve vásárolok az Ebay-ről, 100% pozitívként, kb. 200 esetben.Az Ebay.com oldalon regisztráltam valamikor. Van két Paypal számlám is. Van egy kis webshop-om mint gyártónak (és egy cégem mellé)Magyarországon.Réteg termékkel foglalkozom aminek a piaca inkább a tengerrel rendelkező országokban van így most szeretnék arra nyitni. Jelenleg nem üzleti a regisztrációm és kb. 100-130 termékkel szeretnék megjelenni az Ebay-en. Ha lenne türelmed egy kezdőt ebben tanáccsal ellátni azt nagyon megköszönném. Az általános jó tanácsokon és ötleteken túl várnék tanácsot konkrétan arra, hogy pl.… Read more »

Stinger
Stinger
2 éve
Válasz neki: / Reply to  Mecséry Gábor

Szia,

a regisztrációdat módosíthatód business seller-re, ez esetben boltot is üzemeltethetsz gond nélkül, amelyet teljesen testre szabhatsz.

A meglévő paypal-t hozzárendelheted, és a paypal fiókod típusát is megváltoztathatod a személyes típusról business-re. Ekkor viszont már más összeghatárok és adózási sémák vonatkoznak majd rá.

Dani
Dani
2 éve

Szia! Szeretnék el adni ebayen. Környező országokba olyan dolgokat amik csak nálunk található meg. Több kérdésem is lenne. Pl unicum ? Sport szelet ? Magyar piros paprika ? Méz ? Ezeket meg vehettem a boltban vagy ház tájáról és fél rakhatom ebayre ? Vagy ez törvényt sért ? A másik nem tudsz egy oldalt ahol magyarul van leírva mit hogyan kell csinálni hogy egyáltalán eladó legyek ? Nincs angol nyelvtudásom nem tudom mi mit jelent. Esetleg nincs egy videod vagy képek mi mit jelent mit hogyan kell ki tölteni hogy sikeresen fel tegyek egy terméket ? Nagyon köszönöm a segítséget… Read more »

Billy7777
Billy7777
2 éve

Szia! Előre is ne haragudj, hosszú lesz. Rendeltem egy terméket Amerikából, de sajnos nem jó a méret, 307$ volt, ezért szeretném én is meghirdetni újra ebay-en. Sajnos abszolút kezdő vagyok, ezért teljesen elvesztem. 1.Aukcióban teszem fel 7 nap kezdő ár van csak megadva. 2. Payment options: paypal / visa, master card 3. Return options: nem tudom melyiket válasszam, ugyanis attól félek ha a vevőnek nem lesz jó a méret visszaküldheti, ezért a No returns accepted lehetőségre gondolok. 4. Shipping details Domestic shipping – Minden esetben ki kell töltenem, ill. melyik lehetőséget ( flat: same cost to all buyers, mit jelent… Read more »

Stinger
Stinger
2 éve
Válasz neki: / Reply to  Billy7777

Szia, röviden: angol nyelvtudás nélkül nehéz bármit is segíteni, ez ELENGEDHETETLEN az ebay szakszerű használatához. Vásárlásnál még csak-csak elmegy, de eladásnál angolul kommunkál veled az oldal és ha problémád van, azt is angolul kell intézned. Minden le van írva érthetően, részletesen (elég ha a kis ?-ekre kattintasz az opcióknál) Ettől függetlenül néhány javaslat: 3: igen. 4: a shipping details részletes, több lokációt, variációt, szállítót és opciót is megadhatsz. Azt szoktam ilyenkor javasolni, hogy add fel csak Európai szállítással egy opcióval, és nyomatékosan írd bele a leírásba, hogy pl.: “International shipping options are available. For proper shipping costs, please contact with… Read more »

Barbara
Barbara
2 éve

Sziasztok! Ha megnyertem egy licitet az e-bayen, hogy tudok fizetni a termékért? Bejön majd valamilyen ablak?

Stinger
Stinger
2 éve
Válasz neki: / Reply to  Barbara

Szia, csekkold az email-jeid, vagy a my ebay alatt a summary résznél a megnyert aukciók listázásánál találod meg a termék mellett jobb oldalon a pay gombot.

Ezek annyira bagatel kérdések, hogy elég csak alaposabban utánanézni az ebay oldalán és megtalálod rájuk a választ.

Tomi
Tomi
2 éve

Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni, most próbálkozok először ebay-es eladással. A szállítás kérdésénél akadtam meg. Úgy szeretném meghirdetni a termékem, hogy minél több országból megvehessék. Mivel érdemes küldenem? Magyar postára gondoltam elsősorban és azon belül is sima nemzetközi levélként. A csomag mérete kb. 15x10x2cm és a súlya 200g körüli lesz. A másik kérdésem pedig, hogy ebay-en, amikor írom a hirdetést, hogy tudom egyszerűen megadni a különböző országokhoz a szállítási költséget?
Előre is köszönöm szépen a segítséget.

Stinger
Stinger
2 éve
Válasz neki: / Reply to  Tomi

Szia,

európai országokba kis csomag esetén ajánlott elsőbbségi postai csomag, nagy méretű küldeményeknél viszont DPD-t vagy GLS-t javaslok. Mindkettő olcsóbb és megbízhatóbb, mint a többi.

Szállítási költségeket régiókhoz és országokhoz is be tudsz állítani a termékfeltöltésnél, a szállítási opcióknál. Létre lehet hozni ún. shipping profilokat a megadott költséggel, amit aztán a szállítási opcióknál hozzá lehet csatolni az egyes változatokhoz.

Jenci
Jenci
2 éve

Üdvözletem!
A kerdésem az lenne,hogy hogyan tudom a hirdetésemet/feltöltött termékemet utólag módosítani,szerkeszteni az Ebay en?
Próbáltam többször is a személyes menümben,a hirdetésre rá tudok menni,de módositàs funkciót,ikont sehol nem talàlok.
Előre is köszönöm a vàlaszt.

Stinger
Stinger
2 éve
Válasz neki: / Reply to  Jenci

Revise opció a Selling items alatt.

Nagy Mona
3 éve

Hello! Klassz ez a leírás! Jól jött, mert festményeket szeretnék eladni, s hátha az eBay-n piacra lelek. Sikerült is regisztrálni. Paypalom már volt. Egy festményt sikerült is felvinni. Amikor a következőt szerettem volna rögzíteni, a rendszer újra azt kérte, hogy jelentkezzem be, holott elötte már láttam,hogy benn vagyok (bal felső sarokban kiirta a nevem). Gondoltam újra megadom a kért adatokat, de anélkül, hogy beléptetett volna újra meg újra meg újra csak a Sign up ablak jön elő. Akár az emailcimmel, akár a username-mel próbálkozom, nem léptet be, pedig tuti jó a jelszó is.
Mit javasolsz?

Meli
Meli
3 éve

Sziasztok!

Volt pár vásarlásom az utóbbi időben. Paypallal fizetek ami a számlámhoz van kapcsolva. Minden tételt max 24 órán belül fizettem. Tegnap este óta viszont nem tudok licitálni, azt írja elértem a nemfizetett termék számát. De a kodaram is üres. Mi lehet a baj? Köszi előre is!

Stinger
Stinger
3 éve
Válasz neki: / Reply to  Meli

Javaslom, hogy egy képernyőmentéssel küldj üzenetet a Paypal ügyfélszolgálatra, ők bővebb felvilágosítást tudnak adni a problémáról.

Csaba Egyed
Csaba Egyed
3 éve

Sziasztok.

Vettem az ebayen egy telót, kiis fizettem az ebay küldött egy üzenetet miszerint egy harmadik fél hozzáfért az eladó fiókjához.A paypalnál pendigen van a teló ára. Hogyan tudnám refundolni az összeget?

Köszönöm a segítségeteket.

Stinger
Stinger
3 éve
Válasz neki: / Reply to  Csaba Egyed

Dispute-t nyitni a paypalnál, beleírni az aggodalmakat és hogy visszakozol a vásárlástól. Vissza fogod kapni a pénzed.

AtisH
AtisH
4 éve

Sziasztok!
Kis segítséget kérnék. 2 hete vásároltam az ebay-en egy osztrák eladótól. Ugyan van Paypal-om is, de mos a fizetésnél nem a Paypal-t választottam, hanem bankkártyás fizetést. Fizetés rendben lezajlott, meg is kaptam a terméket, viszont az eladó azt írta, hogy blokkolva van az összeg a Paypal-nál és ellenőrizzem a Paypal-os fizetést. A bankomnál sikeresen látszik a fizetés, de mivel nem a Paypal-omon keresztül fizetem így ott nincs tranzakció. Mit lehet ilyenkor tenni?

Stinger
Stinger
3 éve
Válasz neki: / Reply to  AtisH

Gondolom, a probléma már megoldódott, de ilyen helyzetekben a legegyszerűbb felhívni a PP ügyfélszolgálatot, vagy írni nekik egy mailt a tranzakció azonosítójával.

Péter
4 éve

Sziasztok! Egy olyan kérdésem lenne, hogyha EU-n belül vásárolok egy használt terméket magányszemélytől, akkor szükséges-e Áfát fizetni?

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Péter

Ilyen esetben sem ÁFA-t, sem vámot nem kell fizetni.

SakmaN
4 éve

Na pont tegnap néztem, és NEM találtam ezt a koverziós opciót, pedig én is emlékszem, hogy benne volt a rendszerben valahol…

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  SakmaN

Ahogy beszéltük lentebb, vásárolni ugyan lehet a banki árfolyamunkon, de kiutalni egyelőre csak a paypal rátájával lehet (legalábbis én nem találtam meg ezt az opciót, így ha valaki belefut, írja már meg ide, köszi! 🙂

SakmaN
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Stinger

De én azt a funkciót se találtam meg, ahol be lehet állítani, hogy a kártyát az adott devizában terhelje, vagy konvertáljon saját árfolyamon Forintra és Forintban terheljen… Pedig régebben tuti megvolt.

Fehér Róbert
Fehér Róbert
4 éve

Szia, sziasztok!

Vásárlóként gyakorlatilag probléma mentesen használom az Ebay-t. Eladóként mint magáneladó nem enged 500 USD fölé természetessen többről volna szó, ha átmegyek bussines verzióba akkor elvileg három tarifa csomagból lehet választani. Ezen csomagok leírását, felhasználói szabályzatát szeretném megtalálni magyar nyelven.

Köszönettel: F.R. Lord

apanka
apanka
4 éve

A segítségeteket kérem! Már évek óta használom gond nélkül az ebay-paypal párost. Egy bankkártya van hozzá párosítva a paypal accounthoz. Még az elején (évekkel ezelőtt) be lett állítva, hogy a valuta konverziónál a bank árfolyamán számoljon, ne a paypal-én, mert az drágább. Vásárláskor az ebay-en rányomva a vétel gombra, megjelent egy új oldal, ahol a vásárlás adatai voltak és belépési link a paypalra. Itt beírva a belépéshez szükséges jelszót mégegy újabb oldal jelent meg – már belépve a paypalra – újra ellenőrzni lehet a vásárlás adatait, a valuta konverzió értékét és itt lehet véglegesíteni a vásárlást és a fizetést. Ez… Read more »

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  apanka

Szia, jó ideje már, hogy a Paypal csak saját árfolyamán enged számolni, benne van a felhasználói feltételekben. Sajnos nincs már mód a saját banki árfolyamon kiutalni, vagy vásárolni.

apanka
apanka
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Szia! A “jó ideje már” biztos nem igaz, mert június végén még banki árfolyamon vásároltam. De végül meglett a megoldás: A konverziós beállítások ott vannak a paypal oldalán, csak nagyon el van dugva. Be kell jelentkezni a paypalra, majd a jobb felső sarokban a ‘Profile’ ikonra kattintani. Majd a ‘Payments’ -en belül a ‘Preapproved payments’ -et választani. A bejövő oldalon a ‘Set Available Funding Sources’ -re nyomni. A Manage Funding Sources oldalra jutottunk, ahol látjuk a becsatolt bankkártyánk adatait. Az ezzel egy sorban levő ‘Conversion Options’ hivatkozásra kattintva már be is jött az az oldal, ahol beállíthatom a valuta konverziós… Read more »

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  apanka

Szia, csak most volt időm utánajárni ennek a lehetőségnek és részben igaz, így köszönöm a kiigazítást, frissíteni fogom vele a leírást is (való igaz, egy sokáig nem volt elérhető opció, volt is háborgás miatta).

Viszont a dolog még továbbra sem 100%, mert ez csak a vásárlásra vonatkozik, sajnos a Withdraw (számlára történő kiutalás) esetén nincs mód konverziót választani, mindig a paypal árfolyamán történik a kiutalás.

user
user
4 éve

Kedves Lilla, az ebay-en be van társítva a paypal számlád?

Lilla
Lilla
4 éve
Válasz neki: / Reply to  user

Elvileg igen, másképp nem lehetett aukciót indítani.

Lilla
Lilla
4 éve

Sziasztok! Szeretnék eladni az ebay-n, de minden érdeklődő a paypal infómat kéri. Nem kapja meg automatikusan, ha leüti a terméket? Üzenetben elküldik az email címüket, hogy ott adjam meg az adatokat. Ezt lehet így csinálni, vagy át akarnak vágni, vagy kizárnak majd az oldalról :)? Köszi!

Stinger
Stinger
2 éve
Válasz neki: / Reply to  Lilla

Első tippemre nem vagy Verified a paypal-on. Ezt érdemes lenne megtenned.

Moncsi
Moncsi
4 éve

Üdv. Végleg hazajöttem Angliából és most hogyan tudnám az ebay és a paypal regisztrációs címemet és a bankadatokat Angliáról Magyarországra változtatni. Előre is köszönöm

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Moncsi

Szia, paypal és ebay fiókbeállításoknál meg tudod ezt tenni.

George
George
4 éve

Üdv. Angliában élek és szeretnék licitálni egy órára. Az eladó megjelölte a “14 days refund, buyer pays return postage ” lehetőséget, de csak banki átutalással lehet fizetni. Ilyen esetben ha nem a leírtaknak megfelelő terméket kapom akkor, az eladó köteles visszafizetni a termék árát. Illetve hogy mi a folyamata. Előre is köszönöm!

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  George

Ne vegyél olyan eladótól semmit, amelyik nem paypalt használ. Ennél jobb tanácsom nincs, ha nem paypal-os a fizetés, sokkal macerásabb érvényesíteni a jogot a pénzvisszafizetésre.

george
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Köszönöm!

Krkkrrkrkkr
Krkkrrkrkkr
4 éve

Szia!

Üzleti regisztrációnál, sehogy sem jutok tul az üzleti telefonszám megadásán. Nem tudod milyen formában kell megadni? Nem találtam külföldi fórumon a magyar telefonszámra semmilyen megadott formátumot ami müködne.

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Krkkrrkrkkr

Szia, valószínűleg a +36 formában. Ha így nem fogadja el, akkor a 0036 metódussal is próbálkozhatsz.

Martina
Martina
4 éve

Szia.
Szeretném kérni a segítséged.
Mivan akkor, ha rendeltem egy e-cigit, viszont nem volt a figyelmemben a postaköltség( ami baromi drága!!!!)
Levette a pénzt a kártyámról, viszont nem szeretném ezt a vásárlást így! ( Ma reggel rendeltem)

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Martina

Ha jól emlékszem, akkor internetes vásárlási törvények miatt van lehetőséged visszamondani a terméket, bár ezt az eladó szabályozza. Feltétlen vedd vele fel a kapcsolatot és jelezd az ebay-en is.

Erika Varga
4 éve

Sziasztok!
Folyamatosan vàsàrolok az ebay-en….februárban szerettem volna a règi telefonjaimat eladni licites eladàson.
Akik megvették soha nem utaltak pénzt..mindegyik jobbra-balra hazudozott,ezèrt töröltem mindent és befejeztem az eladàsi szàndékomat.
De most az ebay 106 £-ot kiszàmlázott nekem,hogy azonnal fizessem be.
De mire amikor én nem értèkesitettem semmit?
Mit lehet ilyenkor tenni?
Köszi a segitséget.

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Erika Varga

Termékfeltöltési díj és az eladás utáni jutalék. Ha meghiúsult az eladás a vevő hibája miatt, azt be kell jelenteni az ebay-nél az adott termék esetében, ez esetben eltörlik az eladás utáni tranzakciós díjat (a termékfeltöltési díjat viszont ezen esetben is be kell fizetni).

F. Márton
F. Márton
4 éve

Kedves Stinger!

Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan tudnék az ebay.de-en eladni. Ugyanis nem sikerült hírdetésemet felrakni, mert nincs német bankszámlaszámom és címem. A Pay pal-t sem tudtam beállítani, mert ehhez is német címet kért az ebay.

Volentics Barbara
Volentics Barbara
4 éve

Sziasztok! Már régóta ebayezek, de most nem engedett fizetni 🙁 Azt írja ki lefordítva, hogy a kártya beírt nem lehet használni az adott összeggel. Adjon meg egy másik hitel vagy bankártyaszámát.
Pénz van rajta természetesen, a számlámmal kártyámmal minden rendben…. Múlt hét kedden még ment, ma újra szerettem volna rendelni és nem tudtam… A másik fajta fizetéssel sikerült, mert ugyebár 2 féle képp lehetséges. De nekem a jól bevált, ahol újra és újra be kellett írni a kártyaszámot, lejáratát stb, szeretném. Tud valaki segíteni? 🙁 Köszönöm szépen előre is.

Billinger Heni
Billinger Heni
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Volentics Barbara

Szia! Nálam is ugyanez a probléma áll fent hétfő óta. Az első vásárlásnál semmi gond nem volt. A 2-at csak többszöri próbálkozásra fogadta el. A liciten nyert termékem meg nem tudom kifizetni, mert mikor megnyitom fent kiadja, hogy használjam maestro kártyám, én beírom a mastercard adataim, és kiírja ugyan ezt a hibaüzenetet.

Billinger Heni
Billinger Heni
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Tudom, hogy a 2 kártya különbözik. De nekem már mielőtt be akartam volna írni a kártya adataimat, hogy kifizessem a terméket, fent közölte, hogy fizessek Maestro kártyával..

Ljuré Quk
Ljuré Quk
4 éve

Sziasztok,

szeretném a segítségeteket kérni két dologban:

1. Hol érdemes regisztrálnom és terméket hirdetnem ebay.com vagy ebay.co.uk?

2. Kötelező elfogadnom a legmagasabb licitet? — például meghirdetek valamit 100USD kezdőárral és 500USD vidd el most árral, és kapok rá lejáratig egy 300-as max licitet, akkor kötelezően oda kell adnom annyiért, vagy eldönthetem, hogy elfogadom-e?

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Ljuré Quk

Szia,

bocsi a megkésett válaszért:

1. Bármelyiken regisztrálhatsz, egy accounttal bármelyiket használhatod. Jómagam a .de -n regisztráltam, de általában az UK verziót használom (az angol nyelvet jobban szeretem).

2. Nem kötelező. Az aukció feltételénél az űrlapon van minimum érvényes licit opció, ahol beállíthatod, mennyi legyen az a minimum érték, amennyiért már érvényes lesz az aukció a lejárat esetén.

Kovács Gábor
Kovács Gábor
4 éve

Helló!
Itt van-e olyan licitálás, aminél a felajánlott összeget elbukom, ha nem nyerek?

Köszönettel
Gábor

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Kovács Gábor

Nincs, csak akkor kell kifizetned, ha tied a nyertes licit a vegen.

Kovács Gábor
Kovács Gábor
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Szia!
Köszönöm válaszodat.
Minden jót
Üdv. Gábor

Istvan
Istvan
4 éve

Azt szeretnèm kèrdezi hogy règebben magànszemèlykènt havonta 100-200db olcsòbb termèket vàsàroltam az ebay erre kitiltottak mondvàn ez màr kereskedelmi mennyisèg….mit tehetnèk? Ha cègkènt regisztràlnèk de nem adok el semmit (1500euro/honap kötelező eladàsròl olvastam) akkor nem tiltanànak ki? Köszönöm szèpen a segìtsèget!

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Istvan

Szia, az 1500EUR/ho az nem minimum, hanem maximum eladási forgalom / hónap. Az felett már speciális adózási törvények vonatkoznak az eladókra.

Regisztrálj business sellerként, vásárolni akkor továbbra is lehet.

Mars1200
Mars1200
4 éve

Szia!
Azt szeretném kérdezni hogy ha megnyerek egy aukciót akkor mennyi idő áll a rendelkezésemre a fizetés teljesítéséhez. Azonnal utalnom kell?
A válaszért előre is köszönettel:
Mars1200

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Mars1200

Általában 5 vagy 7 munkanap, ha az eladó másképp neem nyilatkozik. Megnézheted a termék adatlapján, vagy a shipping options mellett – esetleg rákérdezhetsz az eladónál.

A Buy it Now-os termékek közt előfordul, hogy azonnal fizetni kell, és ezt a rendszer közli is.

Damm
Damm
4 éve

Érdeklődnék hogy az ebay.comra érdemes e regisztrálni, vagy az ebay.co.uk-ra? Van e valamilyen praktikus jelentősége?
Másik kérdésem hogy meg lehet e változtatni a felhasználónevet?

Peti
Peti
4 éve

Heló.

Hogy éri meg jobban fizetni? PAYPAL számláról, vagy pedig az itthoni bankszámláról ?

Mert az itthoniról mindig van tranzakciós díj.
De a paypal meg úgy tudom, hogy valami átszámolási költséget számol még pluszba.

Köszönöm a válaszod.

László
László
4 éve

Szia Stinger!
Azt szeretném megkérdezni, hogy felhasználónév ismeretében meg lehet-e keresni az illető eladásra kínált termékeit az eBay-en?
Köszönöm.

László
László
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Bocsi de csak a nicknevét ismerem, nem tudok a nevére kattintani. Remélem így érthető a kérdésem. Tehát csak és kizárólag ennyi infóm van és szeretném látni a termékeit.

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  László

Részletes kereső, felhasználónév alapján, vagy a google-n a “felhasználónév ebay items for sale” szókapcsolatokkal. Más ötletem nincs.

Melicher Tamás
Melicher Tamás
4 éve

Szia !
Eladtam egy terméket az Ebay-en, de a vevő (Ausztráliából) visszalépne a vásárlástól.
Van erre lehetősége, illetve hogyan tudom újra meghirdetni a terméket?

Manita
Manita
4 éve

Hogyan tudom kombinálni a postaköltséget ?Egy vevő több terméket vásárolt és újra kellene számolnom a szállítási díjat még mielőtt fizetne,de nem tudom hogyan kell.

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Manita

Küldj neki invoice-ot (send invoice), amibe beírhatod a végleges (kombinált) szállítási költséget és kérd meg, hogy az Invoice-ot fizesse ki neked. Ekkor rendezve lesz a szállítási költség is.

Szilvii
Szilvii
4 éve

Szia#

A paypalos fizetésnél az error 601 mit jelent??

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Szilvii

Szia,

a 601-es hiba a mobilos (tablet, smartphone) applikációs fizetéseknél jön elő: próbáld meg a számítógépes fizetést.

Érdemes törölni a browser cache-t és a sütiket, illetve bezárni és újra megnyitni a böngészőt.

Erzsó
Erzsó
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Stinger

Sziasztok!
Egy aprócska problémára keresem a választ már egy napja, de nem boldogulok, kérlek segítsetek!
Az eBay-en kiválasztottam jó néhány terméket a kosaramba, eljutottam a PayPal-os fizetésig, de ott elakadok, mert mindenáron kártyaszámot akar tőlem a rendszer, pedig nekem olyan nincs a PayPal-os számlámhoz!!! Korábban (kb. fél éve) már vásároltam innen egy terméket, és akkor teljesen simán ment a fizetés, nem kért semmit, akkor most miért??????? A PayPal számlára pedig már megérkezett a vásárláshoz szükséges fedezet, mert előzőleg ráutaltam.
Várom mielőbbi válaszotokat!
Üdv, Erzsó

Stinger
Stinger
4 éve
Válasz neki: / Reply to  Erzsó

Adj hozzá egy bankkártyát a paypal accountodhoz. Idő közben változtak a kondíciós feltételek, nem érdemes vesződni a paypal virtuális számládra történő utalgatással, ha a paypal amúgy is hozzáfér a számládhoz a kártyádon keresztül.

Back To Top
173
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x
()
x