Ghost Blade [Hucast]

GHOST BLADE

Platform: SEGA Dreamcast
Fejlesztő/Kiadó: Hucast Games
Megjelenés: 2015.09.21
Játékosok száma: 1/2 fő kooperatív
Wikipedia oldal: https://en.wikipedia.org/wiki/Ghost_Blade

Tegye fel az a kontrollerét, aki hisz a halál utáni konzolos feltámadásban. Van rá egy kreditem, hogy akiknek volt már szerencséjük a SEGA Dreamcast hattyúdalához, valószínűleg mindkét markukkal kapálóznak, hisz soha, egyetlen konzol nem generált olyan nívós 3rd party játékfelhozatalt a hivatalos nyugdíjazása után, mint a PowerVR alapokon nyugvó hatodik generációs masina. A Dreamcast köszöni, így 2015 alkonyán is él és virul: az elmúlt években még nem fordult elő, hogy ne jelent meg volna meg legalább 1-2 ígéretes játékszoftver a rajongók legnagyobb örömére, amely nem remake, átirat, vagy konzolosított “indie” fejlesztés. Reméljük, hogy még sok-sok évig megtartja ez a kicsi fehér masina a jó szokását, és a jövőben is biztosítja az örök életbe vezető szoftveres ellátottságot.

A Dreamcast-scene idén is sikerrel vette az akadályokat: megjelent a grandiózus Pier Solar RPG, az Elansar nevű point&click kalandjáték, és most a Hucast gondozásában a Ghost Blade shooter is. Az indie fejlesztések mellett (mint amilyen a Robotron és Doom kereszteződéséből született SlaVE, a Giana’s Return alkotóinak Fruit’Y játéka, vagy az Alice’s Mom’s Rescuing 2D platformer) a lista még tovább is bővülhet, mivel decemberre várható az Elysian Shadows-nevű klasszikus 2D 16bit-es RPG, ha a fejlesztőknek lesz idejük a játékot határidőre befejezni. Két dolgot már a jövőre nézve is tudni lehet: az elmúlt hetekben a Kickstarteren sikeresen révbe ért a Saber Rider and The Star Seriffs run’n gun shooter, az Alice Dreams Tournament nevű 8 szuper Bomberman klón és… pletykálják a RedSpotGames lassan révbe érő R-Type klón shootere, a Razion Dreamcastos átiratát is.

No, de fókuszáljunk a Ghost Blade-re: ha végigpillantunk az elmúlt évek Dreamcastos shooter-felhozatalán, egyértelmű, hogy a stílus új otthonra talált. Divat manapság a SEGA konzolját shooter-mekkának nevezni és a valóság is ezt tükrözi: az elmúlt évek játékai, mint a Last Hope, a Neo XYX, a DUX és a bámulatos Sturmwind változatai mind-mind hivatalos fizikai kiadásokat éltek meg. Bár a Ghost Blade a bolytól leszakadva kicsivel későbbi gyermek, de legalább volt ideje beérni: 2013 áprilisában láttuk az első screenshotokat a játékról, és alapos csúszás után kb. két és félig jutottak el a finomhangolt játék megjelenéséégi. Lehet, hogy a hosszas fejlesztés hátterében a DUX utólagosan kiajvított, bővített kiadásai körüli felhajtás is szerepet játszott, de a kinyújtott teszt időszak mindenképpen jót tett a játéknak. Mindenesetre a bíztató infók után (öt pálya, három választható űrhajó, vertikális scrolling, változtatható nehézségi fokozatok) jó volt látni, hogy a Hucast beváltotta az ígéreteit és mindent megvalósított, amit eredetileg beharangoztak.

Sőt, még többet is. A Ghost Blade tipikus japán shooter, így már az első pillanatban megkörnyékez: látványos robbanásait övező 480p felbontásával, a VMU támogatással, szépen animált menüjével és a pumpálós ambientikus dallamaival pillanatok alatt az elmédbe férkőzik. René Hellwig, vezető 2D dizájner a mágiát szerencsére a játékmenetbe is átültette, amely színes, ám nem zavaró tónusokkal adagolja fokozatosan a golyózáport, amellyel elhiteti, hogy az ellenség bizony tényleg a háttérül szolgáló világból származik. Az ellenséges lövedékek eltérő formája és színe lavírozhatóvá teszi az űrhajónkat, a változtatható erejű lövedékzápor pedig pusztító erővel ruházza fel azt. A három különböző karakter az eltérő hajóforma mellett egyedi fegyverrendszert is kínál, amelynek mindegyike eltérő taktikát kényszerít ki a játékosból: nem mindegy, hogy gyengébb, de szélesebb spektrumú golyózáport zúdítunk a célpontokra, vagy lassabb, de erősebb, illetve gyorsabb, de gyengébb lövegekkel pusztítjuk a hullámokban érkező ellent.

A bullet-hell rajongók már az első pályán betekintőt kapnak abból, mi vár rájuk a második és harmadik szinttől kezdve. Egy dolog, hogy a rózsaszín illetve zöld gömbök közt egyre gyakrabban szorul a hurok, de a többszöri próbálkozás alatt szép lassan rá lehet ismerni az egyes ellenféltípusoknál karakterisztikájára, vagy az ellenük bevethető trükkökre, a menekülő útvonalakra és az ellentámadási pontokra. A Ghost Blade szépen merít a korábbi játékokból, ugyanis a játék előrehaladtával a lehető legváltozatosabb formációkban küldi ellenünk az egyre szívósabb célpontokat, amelyeket még a pályákon elszórt lövegekkel is összekombinál. Ha igazán jól szeretnénk teljesíteni, a túlélés mellett a Chain kombó számlálót is figyelni kell, mert az a bizonyos szám csak a szüntelen aprításnál növekszik – ha nincs találat, rögvest csökkenni kezd.

Hasonlóan a többi vertikális shooterhez, a küzdelmet alkalmasint kilőhető-felvehető power-upok is színesítik, amelyek főként a meglévő tűzerőnket boostolják. Ezek fejlődési szintje limitált, de szépen bővíti az oldalágyúk számát és spektrumát, amely… dobpergés: a centrális mód hatására akár egyetlen célpontra is képes fókuszálni. Általában minden shooternek van egy sajátos gameplay eleme, a Ghost Blade-ben ez pedig a centralizált támadást jelenti. Ha az A gomb mellé az X-et is lenyomjuk, hajónk összevonja a szélső ágyúkat és többszörös erővel sújt le a szemben levő célpontra, jelentősen megnövelve a pusztítás erejét. Igen ám, de ez a manőver védtelenül hagyja a hajó oldalát, amely a szélső szektorok felől cikázó golyózáporban igen kockázatos lépés, így csak indokolt esetben érdemes használni (a végső megoldásra úgy is ott van a power bomb Y.)

A játék közben valahogy olyan érzésem támadt, hogy kis ráfordítással könnyen kitanulható a játék mechanikája: néhányszori nekifutás után Novice fokozaton már teljesíthető az öt helyszín (főleg, ha a szuperbombát is bőszen aktiválgatjuk), és az élmény a Normal szint alkalmával sem bonyolódik igazán. Lehet, hogy épp a gyors és tanulható gameplay volt a cél, mert a villámgyors manőverezés hiányában pikk-pakk ugrik egy kredit, amellyel nullázzuk a Chain kombót és a max pontszámunkat is… így a pontvadászoknak igazi csemege lehet ez a stílusú pörgés, amelynek ráadásul dedikált Score Attack játékmódot is kreáltak a fejlesztők.

Szerencsére a pörgős, feszes játékmenetre hangolást a zenei aláfestés is elősegíti: a Rafael Dyll-komponálta euro-trance műfaj mindig úgy és ott erősít be, ahol a leginkább szükséges, dallamügyileg is megteremtve azt az atmoszférát és környezetet, amelyet a játék vizuálisan a képernyőkre varázsol. A GunLord című jól sikerült Turrican-klón Dreamcast & Neo Geo változatain edződött komponista önállóan is hallgatható tracklistát készített a játékhoz, így a műfaj kedvelőinek talán megéri azt a néhány EUR-nyi pluszt kicsengetni a limitált kiadásért, amelyben a játék teljes zenei anyaga is megtalálható egy külön korongon. A bónusz track amellett, hogy egésszé varázsolja a 2015-ös év legjobb árkád Dreamcastos shooterét, hozzátesz ahhoz a minőségi és nívós összképhez, amelyet a stílusosan megkomponált dobozkép és a színes booklet is szépen sejtet.