Tag: Amiga 500

Az elmúlt két év során valahogy megszaporodott a Commodore számítógépeim száma, ráadásul a máig nagy becsben tartott gyermekkori C64-em is további társakra talált: bővült a C64 II gyűjteményem, kaptam ajándékba javításra szoruló Plus/4-et, elektronikai hulladék-szökevény C128-at a munkahelyemről, sőt! Nemrégiben egy régi kollégától igazi ajándék várt reggel az asztalomon, egy C116-os pakk személyében, melyről utóbb kiderült, igazi ritkaságnak is számít… főleg, ha olyan kiváló és működőképes állapotban bukkan fel, mint amely hozzám került. Ez utóbbi jószág (amellett, hogy talán a legkisebb méretekkel rendelkező Commodore mikroszámítógép) már a cég csődjének árnyékában került piacra Európában mintegy alig ötven ezres készlettel, melyből 40.000 ráadásul Németországban talált gazdára. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a fentiek mindegyikének (legyenek bármilyen szép állapotban is) elég komoly beavatkozásra volt szüksége, a mezei lecsutakolás sok esetben már nem volt elegendő. Ezekről a gépekről később olvashatsz majd bővebben.

Már az Amiga 500 árnyékában biztosra vettem, hogy muszáj egyet szereznem a végfelhasználóknak szánt termékpaletta zászlóshajójából, a máig ikonikus Amiga 1200-asból is, mert ezek a gépek nem véletlenül voltak tinédzser korunk elérhetetlen álmai: 20-25 évvel ezelőtt gyakorlatilag a megfizethetetlen kategóriába tartoztak, viszont az utóbbi években eléggé megszaporodott azon kiegészítők száma, melyekkel kis ráfordításért cserébe még most, 2017-ben is egész egész kezelhető retro masina építhető belőlük. Már a kistesó 500-as vásárlása idején is az A1200-asokat nézegettem az ebayen illetve a hazai fórumokon, ám a túlárazott, lestrapált példányok eléggé elijesztettek  a vásárlástól… persze, az Amigaspirites srácok tanácsait figyelembe véve a kitartó keresgélés végül mégiscsak meghozta a gyümölcsét: viszonylag mérsékelt összegért sikerült egy ígéretes brit géphez hozzájutnom – és csak Miskolcig kellett érte mennem.

Bár doboza nem volt, de a teljes pakk szívmelengető tartozékokkal érkezett: majdnem száz egykori amigás magazinmelléklet és lemez, eredeti 3.0-ás Kickstart telepítőkészlet, kézikönyvek, számlák, ajánlások, egér, tápegység, eredeti Amiga VGA kábel, teljes Amiga 1200-as dokumentáció és maga a picit sárgult billentyűzetű, de egyébként bontatlan Amiga 1200-es masina – mindez 65 ezer Ft-ért, ami a mai árakat elnézve igencsak tisztességes és mérsékelt ár. Külön tesztlemezeket készítettem az első találkozásra, hogy fény derüljön minden esetleges rejtett hibára – de szerencsére a számítógép (leszámítva a hibásan működő drive LED panelt) kívülről és látszólag szoftveresen is makulátlannak tűnt, így alkudozás nélkül, nagy örömmel hoztam el végül Miskolcról.

A számlákat átböngészve kiderült, hogy a gépet 1992 november 26-án egy Zool játék és egy mousepad kíséretében több, mint 400 (!) Fontért vásárolták az Egyesült Királyságban – ez mai árfolyamon is rendkívüli összegnek számít, de akkoriban majdnem másfélszer többet ért egy font, mint most. A gép láthatóan nem volt olcsó beruházás már akkor sem.

Hazaérve másnap nekiálltam az állapotfelmérésnek: a gép belseje az elmúlt huszonöt évben azon kívül, hogy a felső árnyékolólemez a nyirkos levegőnek hála (gondolom én) tiszta rozsda lett, valójában makulátlan volt: az alig látható porréteget eltávolítva szinte semmi nem volt odabent, amit látszólag javítani kellett volna, így egy alapos elektronikai tisztogatást követően elkezdtem összeszedni, mit is kellene átalakítani, vagy modernizálni ahhoz, hogy az 1200-es a XXI. században is kényelmesen használható, képességeihez mérten gyors gép legyen.

Az Amigaspirites srácokkal és Viktor cimborámmal (dh1) folyamatosan konzultálva néhány nap alatt összeállt a To-Do lista, amely valahogy így nézett ki:

1. Kickstart ROM chip upgrade a végső Commodore által gyártott verzióra (3.1 v40.068-as verzió), a nagyobb méret HDD és a kompatibilitás miatt
2.  Szép dolog a floppy, de nehézkessége miatt CF kártyát érdemes telepíteni az IDE portra, amelyre aztán felmehet egy tiszta Amiga Classic Workbench. Ehhez szükség volt CF kártyára, illetve egy speciális IDE>CF adapterre
3. Közben beszereztem a CF kártyát (8GB elegendő)
4. Rendeltem egy használt, de működő LED panelt, mert a gépben csak a Power feliratú világított, a HDD/FDD nem
5. Letöltöttem és előkészítettem a különböző fájlokat és szükséges Utilcsomagokat az Aminetről. Előkerült a Winuae is, hiszen az új rendszeremet emulátorban fogom majd felépíteni
6. Az Amiga 500-ashoz hasonlóan doboz híján itt is elkezdtem dolgozni az Amiga 1200 repro box projekten
7. Végül, de nem utolsó sorban körülnéztem a gyorsítókártya piacon, hogy mi jöhet szóba a WHDLoad akadásmentes futásának elősegítéséhez (ez kell ugye a játék képfájlok lemez-nélküli használatához, gyakorlatilag egy keret-emulátorról van szó)

Persze, nem ment azért minden könnyen. Az IDE2CF adapterből az első elveszett a szállítás közben (de az eladó újraküldte), a rendelt LED panel pedig nem volt működőképes mire rájöttem, hogy csak újra kell melegíteni a forraszpontokat. Ezt megtettem a saját panellel is, ami aztán azonnal életre is kelt (így végül az autentikusság jegyében az eredeti került bele, azaz most van egy eladó/tartalék A1200 LED panel, ha valakit érdekel 🙂 (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon óvatosnak kellett lennem: elég volt néhány másodperc, hogy hevítés és visszahűlés után újra létrejöjjön a kötés – ám kiszámíthatatlan, hogy a régi NYÁK-ok mit bírnak el valójában. Az alábbi fotón látható “átkötés” amiatt volt szükséges, mert a panelen a középső LED egyik végződése elfáradt, így hiába forrasztottam át a kérdéses pineket, az áramkör nem zárt. Ezért az ilyenkor használatos megoldáshoz nyúltam, és egy megfelelő vezetékkel áthidaltam a rossz csatlakozást, megmentve ezzel az egész panelt.)

A Kickstart ROM-páros eredeti, a Cloanto által szériaszámmal ellátott hivatalos ROM chip kit, így szépen be is regisztráltam őket a megfelelő helyen – csak hogy törekedjünk a licenszek megfelelő védelmére. A legutóbbi alkalommal mackó cimborámtól kaptam Chip/socket kiemelő csipeszeket, így ezeket gond nélkül ki tudtam cserélni roncsolás és sérülés nélkül, így azonnali 3.1-es verziószámú Kickstart bootképernyő lett az eredmény (amely persze nem látszik, amennyiben HDD/CF-ről bootol a gép, de annyi baj legyen).

Következett az IDE2CF beépítése: az egyedi kialakítású adapter azért ilyen formájú, hogy az olyan kiegészítők is elférjenek a gépben, mint az Indivision MK2 nevű FixerFlicker/Scandoubler, amit a videóchip socketjére kell csatlakoztatni. Az efféle indokolt bővítéseknél és modernizálásnál a felső árnyékoló lemezt természetesen ki kell venni: sokan az alsót is kiveszik, én a földelés és a védelem miatt bennhagytam végül a burkolat alatt. Az Adaptert behelyezve végre elkezdhettem dolgozni a Classic Workbenchen is, amelyet Windows alatt Winuae-ben, a leírás és a javaslatok alapján raktam össze PFS3-AIO fájlrendszerre, 4GB-nál nagyobb partíciókat támogató megoldásra építve. Minden kiegészítő fájl, scsi.device modul és egyéb letölthető volt az aminet-ről, a Classic Workbench installerek pedig letölthetőek az EAB (English Amiga Board) ide vonatkozó weboldalán. A 4GB-nál nagyobb kötetek kezelésénél kicsit meggyűlt a bajom a partícionálással, de egy hasznos guide segített megoldani a problémákat, így néhány napnyi próbálkozást és telepítést követően végre elkészült a tiszta natív oprendszerem, amit a CF-re másolva és a gépbe helyezve egyből tudtam is használni. A gyakorlatban ezt úgy képzeljétek el, hogy a Winuae emulátorban be lehet mountolni egy szűz, telepítésre alkalmas virtuális Workbench partíciót (ezt tudjátok letölteni az EAB WB oldalról), be tudod állítani a hardver paramétereit (célszerű a leggyorsabbat, hiszen az emulátorban valójában nem kell ragaszkodnunk az eredeti sebességhez), és ha megvannak a Kickstart ROM fájljaid, illetve a Workbench telepítőlemezek .adf képfájljai, akkor ezeket a megfelelő helyekre becsatolva olyan környezetet kapsz, mintha egy valódi Amiga előtt ülnél. Feltelepíted magadnak a rendszeredet, bekonfigurálod, legvégül pedig az USB kártyaolvasóba dugott CF kártyádat az emulátor alatt futó Workbench-en keresztül felpartícionálva, át tudod másolni a teljes virtuális diszk tartalmát, és kész is vagy. Ha mindent jól csináltál, a CF-et átteszed a valódi Amigádba, bekapcsolod a power gombot, és be is töltődik az emulátorban összerakott Workbench. (A kompatibilitási problémák miatt én az emulátorban is olyan paraméterezéssel dolgoztam, mint amit a végleges rendszerembe szántam.)

Időközben a nagy dilemma “mit vegyek: new age, vagy klasszikus gyorsítókártyát” közepette végül egészen véletlenül rátaláltam egy Typhoon MK II 1230 68030 42 MHz + FPU + 64 MB EDO RAM típusú turbinára az ebayen, amit alapos utánajárást követően MINDENKÉPP meg akartam szerezni: mint kiderült, a 32 bites 68030-as Motorola chip a SCSI csatolóval, a Kickstartot a memóriába másoló Burst Mode-al, a beépített FPU-val és 64 Mbyte tárkapacitással igazán jó és ritka kártya hírében állt (olyannyira, hogy miután elkezdtem csevegni a jumper beállításokról az EAB-on, a Winuae emulátor egyik fejlesztője megkeresett, hogy segítsek debugolni és dedikáltan támogatottá tenni a hardvert a következő verzióban, mert nagyon nehéz fellelni ezeket típusokat). Izgalmas licitelést követően az eredeti tervhez képest kissé drágábban ugyan, de még mindig jó áron sikerült megnyerni a Tájfun licitet, amelyre aztán a körmeimet tövig rágva majdnem két és fél hetet vártam, mire megérkezett Angliából. (Mondjuk ez is kalandos út volt, a Hermes hálózatán keresztül lett feladva, Frankfurtban aztán valami spanyol szállítmányozási céghez került, aki vámkezelte, majd egy hétre rá leszállította a Magyar Postának… ez alatt kétszer váltott nyomkövetési számot, így ment is az aggódás rendesen, hogy vajon merre jár, hol lehet… aztán egyszer csak bent volt az értesítő a postaládában. Huh.) Amíg a kártyára vártam, nekiálltam lecsutakolni a burkolatokat és kifehéríteni a korábbi gépeken alaposan kitesztelt hidrogén-peroxidos fürdővel a szürke és fehér billentyűket, melyből az F9-et az anyagfáradás és egy helytelen fogás miatt el is törtem… így újabb másfél hetet voltam kénytelen várni a cseredarab megérkezéséig. (Persze ezt is ebay-ről, Angliából kellett rendelnem. Meh.)

Végül aztán megérkezett a turbókártya is, amely akármilyen gyorsnak és elegendőnek is bizonyult a teszteken, elsőre valahogy sehogysem akart becsusszanni a trapdoor alatti helyére. Némi gondolkodással és kutakodással eltöltött óra után úgy döntöttem, hogy a műanyag gépház belsejében található, ún. trapdoor kártyát fixen tartó műanyag sínből a floppy drive felőli oldalán fél mm-t lecsiszolok. A finoman és óvatosan végzett néhány simítás egyáltalán nem is látszik és kárt sem tett a slot tartó funkciójában, viszont pikk-pakk megoldotta a Typhoon MK II RAM foglalatának alsó forraszpontjaira nehezedő nyomást, így… az egész panel végül szépen, milliméter pontosan csusszant be a jól előkészített helyére.

Itt bukkant fel a második probléma, hogy a kártya a rajta elhelyezkedő EDO RAM és a chipek fizikai méreteiből adódóan egyedi, vagy faragott Trapdoort igényel, mivel… hiába a fekvő profilú EDO modul, a szélein igenis nyomja a gyári trapdoor belső kis pici (ám valójában haszontalan) peremét. Bár a 030-as CPU-k nem melegednek annyira, én biztosra akartam menni: már jó előre kinéztem a facebook fórumunkon Attila munkáját a 3d nyomtatott, ám méhrácsos mintázatú, szellőző A1200 trapdoor alternatívát (egyébként ezek a Thingiverse-n is megtalálhatóak, így egy arra alkalmas printer segítségével bárki elkészítheti őket). Vettem tőle egyet gyorsan, majd a kérdéses helyeken a belső kis peremet nyom nélkül lecsípve egy harapófogó és egy szike segítségével, az új trapdoor nem csak szépen zár, hanem még a szellőzést is praktikusan megoldja. Így már elfért a kártya, meg van oldva a szellőzés is, sőt: még jól is néz ki, szóval ez a problémás tétele végre befejeződött a projektnek.

Kickstart ROM upgrade kész, IDE>CF adapter a helyén (állítgatni nem kell semmit, tiszta plug’n play az egész), LED panel megjavítva, gyorsítókártya és trapdoor a helyén, tisztítás elvégezve, törött F9 billentyű kicserélve, így látszólag már csak egyetlen dolog maradt csupán. Azaz több, mivel időközben kiderült, hogy ha a feltelepített Workbench Compact Flash kártyán van a gép belsejében, akkor a fájlmozgatás PC-ről Amigára elég macerás lesz, mivel ezt egyelőre csak egy PC-s USB kártyaolvasóval tudtam volna megoldani, ráadásul csak az emulátorban – ahhoz pedig minden alkalommal szét kellett volna szedni a gépet.

Szerencsére erre is van megoldás: a PCMCIA foglalat még szabad, ott lehet használni egy CF>PCMCIA adaptert, amely szerencsére nem veszik össze a trapdoor alatti gyorsítókártyával (vannak ugyanis régebbi típusok, amelyek az osztott memóriaterület miatt összeakadhatnak a PCMCIA busz működésével). Naná, hogy itt is vannak kivételek: vagy az adapter nem kompatibilis, vagy a benne használt kártya nem megfelelő a csatolóhoz. A legjobb megoldás ezeket KIT-ben vásárolni az Internetről, ám a bevállalósok kísérletezgethetnek is: ehhez átnyálaztam az EAB ide vonatkozó topikjait, és kiderült, hogy a Sandisk Type-I adapterek és a legtöbb Sandisk CF kártya megfelelő lehet, így az adaptert szinte fillérekért újonnan az ebay-ről, a kártyát (Sandisk Ultra 4GB) az árérzékenység és a felesleges nagy GB-ok miatt inkább használtan, a jófogásról szereztem be. A támogatáshoz csupán néhány dolgot kell megejteni: mivel az Amiga alapból nem tudja a megfelelő partíciót kezelni (FAT95), ezért a támogató csomagot le kell tölteni az Aminet-ről és fel kell telepíteni a Workbench alá. A PCMCIA CF meghajtóját, a compactflash.device modult be kell másolni a System:DEVS mappába, így a restart után (amennyiben a CF kártyát megformáztuk előtte PC-n FAT95 formátumra) ha minden jól sikerült, meg fog jelenni a Workbenchben a CF olvasó meghajtója, és a benne levő kártya tartalma. Ez a megoldás elvileg hotswap-kompatibilis, azaz működés közben is kivehető, illetve kicserélhető a kártya, de azért óvatosan bánjunk az ilyen jellegű mozdulatokkal.

Gondolom, a legtöbben úgyis játszani fognak a számítógépen, ehhez pedig a WHDLoad a legkézenfekvőbb megoldás. Az Classic Workbench telepítésekor a WHDLoad feltelepül már a rendszerre: mivel ez a keretrendszer 2017. január óta ingyenes, ezért most már fizetés és saját regisztráció nélkül is lehet használni. Gyakorlatilag arra való, hogy az összes létező és megjelent játékot, demót mindenféle lemezcserélgetés nélkül az adott játék image fájljából lehessen játszani. Mivel a WHDLoad képfájlokat számos Internetes forrásból (TOSEC torrentek, stb.) be lehet szerezni, erre nem térnék ki; viszont minden alkalommal, mikor az adott játékot felmásoljátok a belső CF-re (vagy annak egy adott dedikált WHDLoad partíciójára, ha ideális setupot csináltok, azaz particionáltok), akkor az “Add Games” funkciót a Workbench WHDLoad szekciójából érdemes megtenni, hogy a program frontendje lescannelje és felvegye az újonnan bemásolt programokat a saját állomány-adatbázisába. Ha ezt megteszitek, akkor minden játék egy ízléses listában, kiválasztható formában jelenik meg, sőt: ha az iGame frontend keretprogramot is feltelepítitek a Workbench installálásakor, akkor még screenshotot is kaptok a menüben kiválasztott játékról tallózás közben. Nice feature.

A WHDload egy remek programcsomag, amely gyakorlatilag egy fájlként kezeli a többlemezes játékokat, így az egyszerű használat mellett még gyors is, bár ehhez nem árt egy gyorsítókártya, mert hajlamos belassulásokat produkálni bizonyos játékoknál, mint amilyen a jellegzetes Turrican slowdown (intenzív grafikai terhelés mellett belassulások figyelhetőek meg.) Ezt már egy 020-as CPU-val ellátott turbókártya (pl. az árban is belépő szintű, az iComp által forgalmazott low-budget ACA1221ec) is ki tudja védeni, amely a legtöbb játék esetében problémamentes üzemet biztosít. Félelmetes egyébként a gyorsulás a betöltési rutinok esetén: az előbb említett Turrican játék példájával élve a pályközti töltések floppy drive esetén elég hosszúak voltak, ám a lemezek helyetti CF, mint HDD és a turbókártya ezt 1 max 2 mp alatt lerendezi. Ez a gyorsulás pedig igaz a többi töltési időigényes játékra is – nem beszélve az olyan egyéb plusz funkciókról, mint a MapROM, amely bár a gép hidegindításakor 30-40 mp-re is kitolja a bootolási időt, valójában felmásolja a Kickstart ROM-ok tartalmát a memóriába, így az ezzel kapcsolatos Op. rendszer-beli műveletek és a meleg reset is jelentős gyorsulást produkálnak.

Persze mindig akad egy-egy apróság, amely csak akkor üti fel a fejét, mikor a valós probléma felbukkan: ugyebár a kétjátékos szoftverek két joy portot igényelnek. Igen ám, de a Workbench miatt általában az 1-esre Joystick helyett az egér van csatlakoztatva, amely problémás, ha játékot indítunk, és ketten szeretnénk játszani. Ilyenkor az egeret állandóan ki kell húzni és fel kell cserélni a 2-es Joystickkal, ami előbb-utóbb a csatlakozó hibájához, vagy meghibásodott dugóhoz vezet (plusz: elég idegesítő tud lenni néhány alkalom után). Na, erre létezik több alternatív megoldás is attól függően, hogy mit szeretnénk használni: jómagam mivel nem akartam lecserélni a jó öreg soros egeret (mert nagyszerű állapotban van), egy standard Mouse-Joystick switcher adaptert vásároltam, amely csupán annyit tesz, hogy az egyik oldalán a Joy portra csatlakozik, a túlsó felén levő két csatlakozóval pedig egy Joyt és egy egeret kezel le. Mindig csak az a port aktív rajta, amelyiken lenyomtunk egy tűzgombot (ezen világít egy pici led is), ezáltal nem kell többet a csatlakozóval és a dugdosással bajlódni. Nagyon hasznos kis kiegészítő, ami jelentősen megkönnyíti a XXI. századi Amigázást.

Aztán itt volt az egéralátét problémája: nem szerettem volna, ha az állandó huzogatás szétkarcolja az íróasztalomat (és amúgysem tesz jót a régi, görgős egereknek), így készítettem egy eredetinek ható Amiga dizájnos egéralátét-grafikát Vektorból Illustratorban (igen, a 30 napos ingyenes próbaváltozat is kiváló erre) és a CEWE oldalára feltöltve készíttettem egy textil egérpadot, amin csak úgy siklik a görgő… Ha már az autentikusság jegyét tartjuk szem előtt, ugye 🙂 Három nap alatt elkészült, és az eredménnyel is teljesen elégedett vagyok.

Másik állandó és fontos kérdéskör az Amigák 15 KHz-es videójel problémája. Ez egy hatalmas kérdőjel mai napig, ugyanis nincs rá egyértelmű és 100%-ban tökéletes megoldás. Illetve részben van, de az csak a böhömnagy CRT monitorokon produkál megfelelő képminőséget. Én 2017-ben viszont már nem akarok hatalmas helyet elfoglaló képmegjelenítőket látni a dolgozószobámban – hacsaknem lapos LCD-kről van szó. Jelenleg az alábbi megoldások jöhetnek szóba megoldás gyanánt (plusz egy joker):

Az első, hogy autentikus DB9-es csatolóval ellátott Commodore, Philips, stb. monitorokat használsz, amelyek abból a korból valóak, amelyekből maga a gép is származik. Ezek általában kis képátlójúak, de méreteikben nagyok, rontják a szemet, és sokat is fogyasztanak – cserébe kiváló képminőséget produkálnak… amennyiben még működnek.

A második, hogy beépítesz egy spéci videójel-feldolgozó áramkört az Amiga 1200-as videóchipjéhez, amellyel vagy VGA, vagy DVI kimenetet kapsz. Ezek az ún. Scandoubler / Fixerflicker kártyák, amelyek ezidáig csak CRT monitorokon produkálnak tökéletes képet. A ScanPlus AGA (VGA-hoz) és az Indivision AGA MK2cr (VGA+LCD) eléggé ajánlható verziók: előbbi csak CRT-hez, utóbbi LCD-hez is használható, ám óva intenék mindenkit a hirtelen vásárlástól. Az MK2cr bármennyire is hiánypótló, sajnos nem tökéletes: az Amigára oly’ jellemző finom scroll animáció darabossá, szétesetté válik – ami nem annyira zavaró, csak a korábbi finom mozgáshoz szokottak számára lehet fura. Az eszközmeghajtók és a megfelelő monitor driverek (Hi-Res, PAL Super Hi-Res, stb.) finomhangolásával elég szép eredmény érhető el, de nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy tökéletes lesz – bár a legtöbb felhasználó számára a Workbench miatt abszolút megteszi, ám aki tényleg jó megoldást szeretne, várhat Dezz-féle évek óta várt Scandoublerre, vagy választhat a további megoldások közül.

A harmadik, hogy átalakítókat használsz, melyek RCA-ból készítenek VGA jelet, különböző mintavételező és digitalizáló áramkörök segítségével. Ezekkel elég vegyes az eredmény, akadnak kínai változatok, melyek elfogadható, mások pedig csapnivaló képminőséget produkálnak (nem egyszer elcsúszott színtónusokkal, vibrációval, képremegéssel, vagy elmosódott minőséggel). Vannak célhardverek, mint ahogy EZ a videó is mutatja, ám az irreális ár tekintetében egyszerűen nem éri meg beruházni rájuk, ha hobbi használatról van szó.

Végül pedig vannak azok a monitorok, amelyek multisync áramkörökkel rendelkeznek és bár hivatalosan nincs rajtuk feltűntetve, bizonyos firmware verziószám és modelltípus vagy széria alapján fel tudják dolgozni a 15KHz-es videójelet. Ezek közé tartozik néhány Dell, Benq, Acer, LG, NEC, stb. monitor, amelynek egy nem teljes listáját megtaláljátok a 15khz.wikidot.com oldalon (de érdemes az EAB és az egyéb Amigás fórumokat is átbogarászni, akadnak azért egyéb típusok is, amelyeken mindenféle átalakítás nélkül megjelenik az Amiga 1200-as képe).

Ígértem egy Jokert is. Ez a Vampire gyorsítókártya, ami 32bites HDMI kimenettel érkezik és new Age Amiga hardverek sorát gyarapítja, de 100E HUF+ árával olyan irreálisan drága, hogy egyszerűen nem éri meg csak ezért beruházni rá.

A magam részéről félig-meddig szerencsés vagyok: a nemrégiben vásárolt, Soundbar-ral ellátott Dell Ultrasharp 24″ (Dell U2412M) monitorom és a korábbi Dell 24″-es LCD kijelzőm is megfelelő volt erre a célra, a használt firmware verziók lekezelik a beérkező 15Khz-es analóg jelet. Igaz, hogy minden felbontást nem támogat megfelelően, de a játékokhoz, illetve a workbench használatához megfelelőek a képmegjelenítőim. A Benq BL912-t tudnám még ajánlani: ez a cikk készültekor még egy általánosan kapható monitor: 19″-es 4:3 képarányú multisync típus, amely elvileg variálás nélkül, natívan képes megjeleníteni a gépből érkező VGA jelet.

A végére már csak az Amiga 1200 eredeti dobozát pótló projekt maradt hátra. Aki esetleg kimaradt volna, vagy nem hallott / olvasott a korábbi Amiga 500 repro box projektemről, annak ÍME, egy egy link az elkészült dobozokról. Az Amiga 1200-es projekt jelenleg is folyik, a minőség tekintetében pedig hasonlóra lehet számítani mint a linken található galéria.

[Update: 2018. június 24.] Elkészültem az A1200 Repro box projektemmel is, az eredmény lentebb látható.]

Ezt hamarosan befejezve azt hiszem, megint hozzá méltó módon sikerült XXI. századivá varázsolnom a “spanyol barátnőt”, ami az elkövetkezendő években (illetve amíg csak lehet) még sok szép és kellemes órát szerez majd a család minden tagjának, engem is beleértve. Egyébként is közeleg a tél, ez az időszak pedig az Alien Breed, a Turrican, Dune, a SWIW, a Zool és még sok szuper klasszikus ideje… mi mással, mint a számítástechika történelmének egy ikonikus darabjával, az idén 25 esztendős Amiga 1200-assal. Boldog születésnapot neki.

A projekt részletes költségei és az alkatrészek listája letölthető ITT.

[Stinger, 2017.október 25]

Kapcsolódó cikkek:

• Az Amiga 500 projekt [2016]
• Amiga 500: Egy kis plusz [2016]
• A Retroid arcade projekt [2014-2016]