Fejlesztgetni jó

Örülök annak, hogy személyesen ismerhetek egy olyan embert, aki nem fél megvalósítani az álmait, és egészen merész ötletekből is képes kézzel fogható eredményt produkálni. Bár sohasem zárkózott el a konzolos világtól, munkája, hobbija és játékos szenvedélye is a PC-hez húzta, de… néhány nappal korábban olyan dolog történt, ami feltehetően fordulópont lesz a srác életében. Goldberg barátom ugyanis a konzolos hobbifejlesztésekről szóló beszélgetéseink kapcsán kedvet kapott az Xbox SDK-ban rejlő lehetőségek alaposabb áttanulmányozásához – szvsz nagyon örülök neki, hiszen jó, ha egy játékszoftverfejlesztő távlati célokban is gondolkozik. Nem kellett sok idő, hogy kiderítsük: a pontosan e-célból létrehozott Xbox 360 kompatíbilis és lényegében (bárki számára letölthető) ingyenes Microsoft XNA fejlesztői környezet sokkal inkább kézenfekvő alternatíva lenne, így szinte észbe sem kaptam, máris jópofa MSN üzenetek fogadtak az első sikeres forráskód fordításról. Ennek örömére Peti a héten beszerzett egyet az X360 USB-re köthető vezetékes kontrolleréből, amelyet természetesen a Windows Vista is támogatni fog, hiszen az MS egyik elsődleges küldetésének tartja az Xbox-ra készült kiegészítők 100%-os PC-s felhasználhatóságát – beleértve természetesen a verziók közötti különbözőségek megszűntetését is.

Persze tudtam, hogy mi fog történni ezután, hiszen annak idején bennem is lejátszódott az a folyamat, amikor hosszas PC-s időszak után újra konzolos kontrollert fogtam a kezembe. Megváltozik a látásmód, rövid gyakorlás után rájössz, hogy ez valójában nagyon jó dolog: a rezés pedig teljesen egyedi élményt nyújt, pláne ha te programozhatod! Gold persze eleinte azt hihette, hogy valami nincs rendben a joy-jal, hiszen a markolat két oldalán elhelyezett rezgőmotorok nem ugyanakkora erővel bírnak – ezt azonban gyorsan megcáfoltam mondván, hogy minden rendben, így maximálisan kiegyenlített az egész (főként azért a bal oldali az erősebb, mert azt szorosabban fogod a kezedben. Ott van általában ugyanis a karakterek és egyebek irányítására szolgáló D-Pad-bal analóg kar fúzió), nincsen semmi baja a cuccnak, nehogy visszavigye az üzletbe. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog kihozni az ötleteiből: a blogján olvastam már arról, hogy sikerült egy Ferrari modellt megalkotnia, amely körül a kamerát már a Thumbstick-kel mozgatja – zsír pajti, csak így tovább!

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x