Terep, pedál, kihívás

Kelly's Scarpe RED

Nem is tudom pontosan, mikor ültem utoljára biciklin. Nem tudom felidézni, hogy melyik nap volt; csak arra emlékszem, hogy tavaly májusban történt a dolog néhány nappal azelőtt, hogy valami mocsok kisebbségi szemtelenül ellopta a bringámat a lezárt tárolóból. Fájdalmas pont volt a tavalyi évben, ugyanis szülőknek és jómagamnak köszönhetően pontosan azelőtt újítottam fel, mikor megtörtént az incidens. Néhány hónappal később felismertük néhány cáfolhatatlan maradványát a bolhapiacon, persze eredménytelen volt a rendőrségi feljelentés. Azóta csak sóhajtozom és azzal vígasztaltam magam, hogy majd jövő tavasszal, ha kijön a jó idő, meglepem magam eggyel. Nem bírom tovább. Lételemem volt a bicikli, még a suliba is azzal jártam – anno a barátokkal is rengeteget tekertünk. Volt, hogy 50 km-t húztunk le egyhuzamban, miután Goldberg barátom néhány rúgással szétszedte az egyébként méregdrága Alivio váltós bringáját 🙂

Tegnap végül a suliba menet szándékosan útba ejtettem a Schwinn-csepel szaküzletet – gondoltam, mivel ez egy eléggé nívós cég és mellesleg Nagykanizsán a legnagyobb kerékpárszaküzlet is, itt fogom megtalálni álmaim biciklijét. Nem kellett sokat keresgetnem, pedig hatalmas a választék – mindenféle típus képviseltette magát a bemutatóteremben, az egész egyszerűektől kezdve a többszázezres profi MTB-k ig bezárólag. Mivel én is ugye csak véges és meglehetősen szűkös keretekkel rendelkezem, megpróbáltam kiválasztani három modellt, ami a pénztárcámnak és az ízlésemnek is megfelel. Nem akartam gagyi biciklit: az évek során nálam is beigazolódott, hogy olcsó húsnak bizony híg a leve és tudtam magamról, hogy igencsak meg tudom kíntatni a vasat, ha olyanom van. Már útközben kigondoltam a laza alapokon nyugvó elképzelésem: strapabíró váz és elülső teleszkópvilla, 24 sebesség, és Shimano Alivio váltószett szerepelt a képzeletbeli listán. Szerencsém volt: két Kelly’s vázas félprofi MTB szemezett velem a falról, így a készséges eladósráccal rögvest sorra is vettem, miért is lenne ez jó nekem 🙂

Adtam magamnak egy-másfél hét gondolkozási időt: egy ilyen kerékpár vásárlása számomra nagy esemény, egyáltalán nem akarom elkapkodni – s bár ennyi pénzért már egy olcsóbb robogót is vehetnék, mégsem teszem. Mára már eldöntöttem, hogy ha eljön az idő megveszem, igazából csak egyvalami tart vissza. Mi lesz akkor, ha a tavalyi “szerencsétlenség” megismétlődik velem? Stratégiát kell kidolgoznom – megoldást, amivel elkerülhetem a bajt.

Mivel az adott Kelly’s típus két színvariációban is rendelkezik, a végleges választás még függőben van. Kíváncsi lennék a véleményetekre, melyik a bejövősebb – eddig a piros-fekete felé billen a mérleg, de az ezüst-fekete is nagyon baba. Nehéz választani.

scarpe_red.jpg scarpe_grey.jpg

[Kapcsolódó link: Kelly’s Bicycles]

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

7 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Greg
Greg
18 éve

Ezüst fekete!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Minden második usernek piros biciklije van, én már azért is a másik mellett voksolok! :p

nkpolip
nkpolip
18 éve

piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete piros-fekete

Greg
Greg
18 éve

Ezüst-fekete!

😀

syabi
syabi
18 éve

rég jártam erre, látom sok minden történt 🙂
Szerintem a piros vázas jobb, de csak akkor , ha a váz piros színe megy a gumi piros színéhez, így kicsiben passzol, nemtom élőben hogy is néz ki igazán …..
Kerékpár lopás: anno 2 éve asszem az asszonyét vitték el és csodák csodájára meg lett egy darabban !! :O

Back To Top
7
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x