Két és fél évnyi szenvedés után a múlt héten végre beérni látszott a rengeteg befektetett energia, szitkozódás, izgalom és anyázás: sikerült a Matematika szigorlat! Megkönnyebbültem. Kegyetlenül nehéz volt az a másfél óra szivatás, de megérte – az eredmény csak napokkal később, az élmények leüllepedését követően realizálódott a fejemben, mikor visszagondoltam arra a sok-sok felesleges agymosást előidéző analízis-lineáris algebra-valszám maszlagra. A dolog értelmét jól súlyozza a rövidtávú memória is: a benyalt tételek 1/3-ról már most nem tudnék érdemben nyilatkozni, pedig csak alig pár nappal vagyok túl a szám szerint 5. megmérettetésemen.
Egyetlen vizsga van vissza csupán, és irány a nyár (a munkakereséssel, a dögmeleggel és a csóróság érzetével egyetemben). Minden klappol, kivéve azt, hogy még mindig idegesít a menedzsment bukta: ha tavaly megerőltetem magam, és átcsusszanok a többiekkel együtt, akár a jövő heti államvizsgára is készülhetnék már. Így viszont még egy félévet biztosan le kell húznom akkor is, ha órám sem lesz. Ilyen az élet, a PEN-en is ugyanúgy szív mindenki, mint bárhol máshol, a felsőoktatásban. Garancia egy jobb életre? Na az nincs… vajon mennyi az esélye, hogy szakmabeli, pályakezdő, ráadásul megfelelő melót fog ki majd az ember? Minimális. 25 tanulással töltött év az életből, a remény jegyében. Jó, mi?
Meglett a menedzsment! Elmentem belőle a nyári kurzusra, így már sikerült átmennem belőle. Nekem meg a számvitel a mumusom, amiatt csúszok 1 évet.
Mi a fene… sok sikert, én a matekszigorlattal két és fél évig próbálkoztam, mire meglett. Most is mákom volt, de az államvizsgáig már csak a menedzsment van vissza.
Én is a menedzsmenttel és a matek szigorlattal szívok ugyanitt a PE-GTK-n. 🙁