ebay, te csodás

Néha komolyan nem hiszem el ezt a cirkuszt: amennyi normális ember árulja a portékáját a világ legnagyobb aukciós áruházában, legalább kétszer annyian vannak, akikről nem mondható el mindez. Három hete rossz az Xboxom: nem tudom bekapcsolni, feltehetően elszállt benne a tápnyák (típushiba, sajnos). Mivel idehaza horribilis összegért lehet hozzájutni ezekhez az egyébként utángyártott alkatrészekhez, vettem egyet az ebay-en. Már rég itt kellett volna lennie, így írtam a kínai zellernek, hogy mi a franckarika van, nézzen utána a csomagnak, túlzottan sokat késik. Jön a válasz, hogy sorry így meg sorry úgy, de egész idáig utánpótlásra vártak és azért nem küldtek semmit. Anyátok: képesek voltak itt hetekig váratni, hogy utána egy refunddal kiszúrják a szemem. Vicc. A poén az egészben az, hogy ezek a hongkongi és kínai eladók először szépen meghirdetik a terméket, elkérik a vételárat és csak utána indulnak a forgalmazóhoz – ha pedig éppen nincs az, amit te elvileg megvettél, csak ilyen úton-módon derül ki a turpisság. Persze ennyi idő alatt már rég megjött volna a cucc máshonnét, így most egy megbízhatónak tűnő angol sráctól vettem másik XBOX PSU-t. Érdekes módon ez vmi univerzális típus, ugyanis 1.0-tól egészen 1.6c verzióig minden XB Classic masinához használható (nem nagyon láttam még ilyet, biztos valami kapcsoló segítségével lehet hozzáigazítani a rendszerhez).

Ez persze csak a kezdet: ugyanígy jártam az Angliából rendelt Gamecubeos angol fóliás Legend of Zelda: Twilight Princess című szépséggel is – ha nem kérdezek rá, soha nem derül ki, hogy már kifogyott a készlet és az örökkévalóságig várhattam volna rá. Na mindegy, a pénzt onnét is visszakaptam, csak az elvesztegetett időt nem… és ez  a legbosszantóbb az egészben. Holnap, ha minden igaz apám hoz a cégtől egy multimeter-t: az életben nem használtam még ilyen eszközt, de azt hiszem, eljött az ideje. Ki kell mérnem a box alaplapján levő készenléti tápfeszültség szabályzó tranzisztort, nem az szállt-e el. Ehhez és a tápnyák cseréjéhez (ami egyáltalán nem bonyi, mindössze 3 csavar tartja az egészet) szét kellett szednem a gyönyörű kristály Xboxomat: persze a speckó Torx csavarokat nem lehet egy könnyen kiimádni, így megelégelve a felhajtást (már más konzolok esetében is adódott belőle gond) elugrottam az Obiba és vettem egy precíziós csavarhúzó készletet. Most már nincs masina, ami megmakacsolná magát előttem 🙂

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x