Tag Archives: Mortal Kombat

6. MAME: PC az arcade gépekben

2017 decemberét tapossuk éppen, így nagyjából bő másfél év telt el azóta, hogy az SNK Neo Geo MVS árkád játékgépem felújítását befejeztem. Azóta szépen gyarapítottam a gépben használható játékok sorát (eredeti Neo Geo MVS kazettákkal, a prototípus Hyper Neo Geo 64 Fighting Boarddal illetve a hozzá használható verekedős játékokkal), sőt: alkalomadtán előkerül egy Neo Geo 161 in 1 multicart és a minimális átalakítás okán használható Pandora’s Box #4 650 címből álló játékgyűjteménye is. Nem titok, hogy bármennyire is SNK párti vagyok, mégiscsak utóbbit használtuk a legtöbbet játékra, hiszen ez az ARM Cortex chipre épülő emulátorkártya majdnem az összes nagyszerű árkád címet tartalmazza.

Valami ilyesmi lesz majd a végeredmény

A kulcsszó a majdnem. A Pandora’s Boxokban használt és ARM-re fordított FinalBurn Alpha szoftverkörnyezet, illetve az emulációhoz nagyjából alkalmas, de az izmosabb hardvert igénylő játékok futtatásához már karcsú erőforrás eléggé kiismerhetetlenül működik bizonyos rendszerek esetén. Többek közt ezért sem található meg rajtuk például a Mortal Kombat sorozat, a Killer Instinct és még számos, korábbról származó, de számomra igencsak hiányolt játékprogram. A több tucatnyi játékkal eltöltött óra után persze szépen felszínre kerülnek az egyéb hiányosságai is: a menü csak limitáltan testreszabható, nem cserélhetőek rajta a játékok és nem bővíthető (elvileg) a meglévő library sem, mi több: áramtalanítás alkalmával nem jegyzi meg a hi-score adatokat és az audio kimenetén is lenne mit csiszolni… révén, hogy az eredeti JAMMA kimenet valójában mono, viszont a kasznim a Neo Geo standardoknak megfelelően sztereó felszerelést kapott. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a PB4 bizonyos példányai “okosíthatóak”, de ezekhez szét kell szedni a board-ot és a microSD-n turkálva lehet a kevésbé erőforrás-igényes rom pakkokat hozzáadni. Alternatív opció: már kész unlockolt image fájlokat is le lehet tölteni és felmásolni az SD-re, ám… a fentebb említett játékok továbbra sem futtathatóak.)

Ezért döntöttem úgy, hogy belevágok a PC > JAMMA projektbe, amely egy remek DIY (csináld magad) megoldás a Pandora’s Box (és az ehhez hasonló kínai kompakt) rendszerek szakszerű kiváltására. A gyakorlatban annyit takar, hogy a gép belső felépítése teljesen érintetlen marad, csupán a kínai, kifogásolható multikártya helyére egy (főként) MAME emulátort futtató PC, illetve egy interfész-átalakító adapter (esetemben egy J-PAC) kerül. Ez azért is jó, mert:

  • Nem szükséges feltétlenül új számítógépet vásárolni csak emiatt
  • A leendő rendszer sokkal testreszabhatóbb lesz, cserélhető külsővel
  • Ha ügyesen tervezünk, eltűnnek az ARM chip szűk hardveres erőforrásaiból fakadó problémák
  • Egyedi külcsínt varázsolhatunk az egész rendszernek
  • Egyszerre akár több árkád rendszert, konzolt, vagy egyéb rendszereket emulálhatunk
  • Átalakítás pedig csak minimálisan szükséges

Nem kell megijedni, nem lesz egérrel és billentyűzettel történő bohóckodás és a Windows felület felbukkanása sem várható opcióként: egy ügyesen beállított árkád frontend (a felszín, azaz maga a grafikus emulációs keret- és menürendszer) teljesen elfedi az operációs rendszert és magát az emulátort is, így bekapcsolásakor automatikusan a megszokott játék vagy rendszer választó menüsort, illetve a játékok listázását fogja mutatni. Az idáig vezető út azonban elég izgalmat és buktatót tartalmaz ahhoz, hogy ne legyen néhány kattintással elvégezhető feladat, így a korábbi projektjeimhez híven most is olvashattok egy kisebb ismertetőt arról, hogy készült a Retroid Starcade MAME PC környezete.

Megj.: A bejegyzés végén minden linket és hasznos információt megtalálsz a lentebb emítésre kerülő illesztőprogramok, frontendek, emulátorok, hardverek elérhetőségeihez, ismertetőihez.

A beépítendő PC hardver megtervezése / beszerzése

Minthogy alapvetően egy beépítendő PC-ről beszélünk, a csupasz hardver is megfelelő lesz – se monitor, se billentyűzet, se egér, semmi más nem szükséges a működéshez. Mivel én speciel a MAME64-hoz építettem rendszert, a legfontosabb a minél magasabb órejelen futó CPU volt (elég a 2 CORE, a MAME alapvetően nem többmagos rendszerekre, hanem a magas órajelre van optimalizálva) – persze nem ártott a megfelelő mennyiségű RAM és egy gyors HDD sem.

Nagyjából ezekre az alkatrészekre lesz szükség

Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy olcsó, integrált hangkártyás mini-ITX alaplap is megteszi, egy low-end Pentium, vagy régebbi C2D kíséretében. Egyetlen dologra kell még figyelmet fordítani, az pedig a VGA típusa, melyből ha nem árkád VGA kártyával van dolgunk (gyanítom senkinek nincs ilyen otthon), akkor csak és kizárólag egy korai Radeon HD-val próbálkozzunk. Ezekhez a sorozatokhoz készült ugyanis olyan módosított driver, mellyel kicsikarható a 15KHz-es videójel, amelyet a JAMMA kasznik képmegjelenítői használnak. A teljesítmény másodlagos, mivel a kártyából csak a 2D részt fogja a MAME használni, így gyakorlatilag minden 3D-s poligon is szoftver renderrel fut, azaz mindent a CPU fog számolni. Jómagam egy passzív hűtésű Radeon HD6750-re építettem fel a saját rendszeremet, amely tökéletes választás volt (és csendes is).

Milyen egyéb alkatrészre van még szükség?

Bár a gépben benne lehet hagyni az eredeti tápegységet is (hiszen a képcsövet és az egyéb áramköröket üzemeltetni kell), a PC alaplapunkhoz szükség lesz egy klasszikus ATX-es PC tápegységre is. Emellett a legfontosabb talán a már meglévő Control Panel vezérlés és a PC-n futó MAME emulátor összeköttetését biztosító interfész. Két megoldás létezik rá:

egy USB-s Zero Delay Encodert beiktatva újra átkábelezzük a CP gombjait és manuálisan beállítjuk az egyes gomblenyomásoknak megfelelő karaktereket az emulátorban

vagy beszerzünk egy plug’n play USB PC>JAMMA átalakítót, azaz a J-PAC interfész kártyát.

Előbbi előnye, hogy olcsó, viszont a VGA képcsőre történő rákötését nem oldja meg (azzal tehát külön kell foglalkozni) és a CP kábelezésnél is lesznek plusz körök. A J-PAC ezzel szemben egyfajta túlbiztosított all-in-one megoldás, mert semmit nem kell vezetékezni (kivéve, ha az 5-6. gombot is szeretnénk használni), magába foglalja a videójel továbbítását a JAMMA interfész panelen, egyedi puffer megoldást használ, rövidzár- és túlfeszültség-elleni megoldásokat vonultat fel plusz még a videójel szinkronizálásról is gondoskodik – cserébe viszont 20+ ezer Ft-ba kerül.

VGA-ból egy low-end Radeon HD is elegendő

Mivel én a 100%-os Neo-Geo / JAMMA kompatibilitás és a gyors csere-opció miatt nem akartam változtatni a kaszni már meglévő belső kiépítésen, a J-PAC mellett tettem le a voksom. Semmi más dolgom nem volt, minthogy USB-n összekötöttem az interfész panelt a PC-vel, a VGA kábellel és kész is volt a művelet – az egész nem tartott tovább három percnél. Persze, ez csak az alap konfiguráció: a J-PAC számos hasznos funkcióval rendelkezik a Zero Delay encoderrel szemben, így kicsit komolyabban kezeli a billentyűzet-puffert is, és alapból a MAME-által használt gombleütésekre van programozva (amit persze bárhol át lehet variálni). A J-PAC további hasznos funkcióiról a gyártó weboldalán olvashatsz bővebben (link a bejegyzés végén).

 A PC környezet beállítása

Innen kezdődnek az igazán izgalmas dolgok, mivel néhány kábelt eddig összedugni eddig nem volt kihívást rejtő feladat. A PC-n futó szoftver már annál inkább érdekes, mert számos olyan buktatót tartalmaz, amelyhez nem egyszer órákat és napokat kellett bújnom az Internet különböző DIY fórumos bugyrait. Lássuk sorban:

Telepíts fel egy teljesen standard, minden extrát nélkülöző Windowst (8.1-et vagy 10-et javaslok), az összes létező illesztőprogrammal együtt. Egyelőre hagyd a Radeont a gyári illesztőprogrammal futni, később úgyis lecseréljük majd.

Szerezd be a MAME-hoz szükséges fájlokat. Az aktuális verziót a MAMEDEV-ről húzhatod le. Olyan verziót válassz, amelyhez a torrenten rendelkezésre áll a teljes Romset, beleértve a CHD lemezkép fájlokat, az artworkokat, a screenshotokat, a videó snapshotokat, a flyereket és minden egyéb multimédiás anyagot. Tipp: a pleasuredome torrent trackeren meg fogsz találni mindent. A bejegyzés írásakor én a MAME 0.192-re húztam fel az egész rendszert, mely mindent összeállítva a fentebb felsorolt, letöltendő addon-okkal együtt mintegy 700 GB-ot foglal el jelenleg. (Tipp: érdemes legalább egy 1TB/64M/7200RPM/2.5″ paraméterű HDD-t választani, melyre min. kettő partíciót javasolt készíteni (1/Windows, 1/MAME + a frontend pakk). Linuxot is használhatsz, az emulátorból és a frontendből is létezik pl. Ubuntu -distrora telepíthető változat, ami gyengébb vas esetén lehet indokolt.)

A kész rendszer, immár tesztelés közben

Olyan grafikus ún. “frontend”-et válassz, amely egy tetszetős, egyszerű, de mégis praktikus menüvel ellátott grafikus felületet ad majd a kezedbe. Több ismert frontend közül is választhatsz, de a PB4 kiváltásához bőségesen elegendő a könnyedén testreszabható Attract Mode is, amely a MAME-n kívül számos további emulátort is képes kezelni, amennyiben ez a cél. Sok hasznos opciója mellett legnagyobb előnyének talán a scrapert tartom, amellyel könnyedén végigellenőrizhetőek a hiányzó média anyagok, melyeket a rendszer automatikusan le is tud tölteni a thegamesdb.net, mamedb.blu-ferret.co.uk, és hasonló oldalak adatbázisaiból, a beállított MAME XML fájlunk (MAMExxx.xml) alapján.

Telepítsd fel a MAME64-et (vagy amelyik verziót szeretnéd), másoldd fel a ROM-okat az általad definiált helyre és elérési útra, és tedd ugyanezt meg a médiatartalmakkal (artwork, screenshop, video snapshot, flyer, control panel, stb.)is: a megfelelő almappákba történt rendszerezés után a mame-ben állítsd be az egyes addonok elérési útját is.

Ezt meg kell tenni az Attract Mode-ban is: magában a frontendben a konfigurációs menü eléggé beszédes, így könnyedén be tudod állítani a külcsínt, a skin-t, a menüket, a program viselkedését, végezetül pedig a MAME emulátort és a hozzá tartozó összes foldert is. Az Attract Mode sokféle emulátort kezel, mivel azonban én csak a MAME-ra fókuszálok elsősorban, ezért csak a MAME-specifikus paramétereket kellett beállítanom.

Add meg az Attract Mode-nak az Import fájlok mame.xml és a catver.xml fájlok helyét (megadhatsz egyszerre több .xml fájlt is, pontosvesszővel elválasztva). Ha nincs catver.xml fájlod, letöltheted a Romseted verziójának megfelelő változatot az Internetről (lsd: link lentebb). Javasolt megtenni, mert ez a lista felelős a megfelelő játék-kategóriák- és egyéb, romszettel, kapcsolatos információk megjelenítéséért.

Végül építtesd fel az Attract Mode adatbázisát a scraperrel (a program szépen végig fogja nyalni a teljes bemappelt romstruktúrát, és a mame.xml / talált romseteknek megfelelően a teljes ROM állományodat összehasonlítja a fellelt egyéb tartalmakkal). Az adatbázist követően a netkapcsolatod segítségével a scraper le fogja tudni tölteni az Internetről, ami esetleg még hiányzik egy-egy játékhoz (flyer, screenshot, videó, vagy bármi más).

Végezetül már csak egyetlen dolog van hátra: az Attract mode automatikus elindításának, illetve kilépéskor a Windows azonnali leállításának bekonfigurálása. Az automatikus indítást a Windows ütemezett feladatainál adhatod hozzá, a leállításhoz pedig a shutdown parancsot kell beparaméterezni az emulátorban.

Az egyik beépített Attract Mode frontend skin

… és kb. ennyi, persze a fentiek mellett egy rakás egyéb finomhangolási lehetőségre is megoldást nyújt a frontend, amit célszerű is végignyálazni a a praktikus és kényelmes használat érdekében. A teljesség igénye nélkül íme néhány, amit mindenképp javaslok megejteni:

Az első és talán leghasznosabb a különböző menügombok és gomblenyomások interakciója: könnyedén beállítható pl. hogy bizonyos gombokat egyideűleg a játéklistában lenyomva, előugorjon a frontend menüje, a kilépés, a kedvencek menü, vagy épp a szűrőfeltételek kilistázása

pl. a favorit-listák létrehozása, mellyel létrehozhatunk akár több, saját szájízünk által összeválogatott játéklistát

a szűrők beállítása: egy rakás Romset felesleges a full MAME pakkból, hiszen nem akarjuk látni pl. a nem emulált, a hibás, vagy épp a bootleg kópiák változatait, de a a rendszerek bios fájljaira se vagyunk kiváncsiak

Ezekre a fenti példákra nagyon jó leírásokat és guide-okat találsz az Attract Mode wikijében, így érdemes átnyálazni az ide vonatkozó oldalakat, mielőtt végleg összeszereled a gépedet. A magam részéről a fentiek mellett beállítottam jónéhány gyorsbillentyű kombinációt is, amely gyakorlatilag annyit tesz, hogy több gomb egyidejű lenyomására lehet emulátor-eseményeket beállítani, mint pl.: a Favorit lista kezelőt, a menübe történő visszalépést, az adott játék MAME menüjének behozatalát (ez gyakran kellhet a testreszabáshoz, az adott játék paramétereinek ill. dip-switchjeinek beállításához), a gép leállítását, és még sok egyebet).

Ha mindennel elkészültél, már csak egyetlen dolog maradt hátha: a VGA kártyához fel kell tenni a 15Khz-re patchelt illesztőprogramot és már lehet is próbálkozni az árkád gépben történő használattal. Ehhez ismertetőt, leírást és egyebeket a bejegyzés végén található Link-gyűjteményben találsz.

Íme egy videó, hogy a gyakorlatban hogyan is néz ki a Retroid Starcade MAME-re alakított lelkivilága !

Mindenkinek élvezetes szerelést és jó játékot kívánok! A teljes alkatrészlistát és a hasznos linkeket megtaláljátok lentebb, a kérdéseket-megjegyzéseket pedig a komment szekcióba tehetitek fel.

ps: a beépített, véglegesített rendszer szépen beszerelhető úgy a kaszni belsejébe, hogy bármilyen JAMMA lap, vagy a Neo Geo MVS fogadó is beférjen mellé. Íme, néhány fotó a végleges elrendezésről >>>

Linkgyűjtemény

Stinger [2018. február 04.]

.coming up [next]!

A ma esti, áprilisi podcast felvételünk után (hallgatni holnaptól tudod, a szokásos helyen) hazafelé azon gondolkoztam, vajon milyen apropóból pakoljak ki Mass Effectes hírecskéket: furi, hogy az utóbbi hónapokban szinte semmilyen Metroidos hír nem ütötte fel fejét a nagyvilágban, de ahogy mondani szokták, ami késik, az bizony eljön. Talán nem is kell olyan sokáig várni, hisz’ ha más nem, de egy újabb fejezet feléleszti majd a kultikus sorozattal kapcsolatos Metroid Galaxy Guide iránti érzelmeket (legalábbis remélem…)

Persze, más érdekesség is várható: kezdetnek mindjárt érkezik a kilövési stádiumban leledző tesztem 2011 legjobban várt bunyós játékáról, az “újraszületett” Mortal Kombatról [Collectors Edition fotóim ITT], egy érdekes témákkal tarkított Mass Effect 3 fejlesztői interjú egyenesen Casey Hudsontól, illetve fotók a játék facebook oldaláról, főszerepben Talival, és a többiekkel. Taliról jut eszembe, hogy a Mass Effect: Evolution záró epizódjával együtt feladásra került a játékfigurám is, amely remélhetőleg egyben érkezik meg a tengerentúlról – a végre-valahára megjelent első széria olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy előrendelésben elkapkodták szinte az összeset…

Aki azonban a szobát díszítő litográfiákra vadászik, bóklásszon el a Bioware Store-ra, ahol sok egyéb más mellett ezeket a szépségeket is megtalálja… és ha már a karaktereknél tartunk, íme egy furmányos találós kérdés, szintén Shepard világából: a most következő alany egy igazi Asari szépség, aki a változatosság kedvéért dögös cosplay kiszerelésben domborít: na vajon ki Ő? Ha még nem jártál az Omega-n, tippelgetéshez használd a youtube forrásokat.

Végezetül pedig a várva várt első hivatalos fotók az év végén érkező trilógia-záró epizódból – főszerepben a Cerberus katonákkal, amelyek morcosak, és a történtek ellenére hősünkre vadásznak. Hogy miért, az hamarosan kiderül…

MK 2011: Collectors Edition

Netherrealm Studios, Mortal Kombat 2011: A játéksorozat új kiadója, a Warner szellőztette meg a hírt, hogy a brutálisan ígéretes MK reboot a normál kiadás mellett extrákkal felvértezett kiadásokban is napvilágot lát jövő áprilisban. Terveznek egy Collectors Editiont, amely – most figyeljetek – egy Scorpion / Sub-Zero figurát, egy art-bookot, extra DLC formajaban erkezo MK avatárokat, és az első-második epizód klassszikus skinjeit is tartalmazni fogja. A fotót elnézve igazán ínycsiklandó kiadás lesz, méltó eljövetelt biztosítva a minden porcikájában megújuló, mégis nyers erőt bitorló sorozatnak. Gyakorlatilag kötelezően beszerzendő darabról van szó, és bár a hivatalos árszabás egyelőre még nem ismert, gyaníthatóan egy huszas környékére célozható be a cucc. A játékból várható egy Tournament Edition is, amely a gyűjtői kiadáson felül egy ízléses külsőbe ágyazott árkád kart is tartalmazni fog – igaz, hivatalosan csak az USA-ban lesz elérhető. [A Collector’s Edition Európában is megvásárolható lesz, úgy érzem első alkalommal fogok figurával egybecsomagolt videójátékot vásárolni…]

Friendship

Most már jó lesz, ha végre valami jó is történik ezekben a napokban. Néha tényleg azt hiszem, hogy szándékosan büntet az ég, pedig nem tudom, mivel szolgáltam rá. Mindenesetre nem ártana egy kis “Friendship” az élettől… és bumm! Mikor ezen járt az agyam, belefutottam Ed Boon Mortal Kombat twitter bejegyzésébe, amely így szól: “Sitting @ Starbucks, in LA with free wifi & some time to kill. Maybe I’ll sketch out some of our last fatalities & frien— um, fatalities…”

Ed barátunk most szándékosan, sunyin elszólta magát, vagy csak játszik a szavakkal, mindenesetre ezt olvasva a fenti csipogás már-már egyértelmű utalás a kérdésre: Lesz újra Friendship a halandók harcában? Lesz.

Mortal Kombat [Netherrealm]

A 2011-ben érkező új Mortal Kombat még mindig véres és brutális – amellett persze, hogy a harmadik dimenzióba történő váltás óta talán ez az eddigi legfinomabb, legletisztultabb és ígéretesebb epizód, ami valaha is fejlesztés alatt állt. Őszintén bízom benne, hogy a most következő fotók felfedte játékhoz bőséges tartalom is társul majd, hiszen úgy jó eséllyel indul a bunyós játékok trófeájáért [kihívó: Marvel vs. Capcom 3]. A lentebb található fotóhoz kapcsolódó többi screenshot elvileg a Game Informer magazin hasábjain látott napvilágot, de most már az online felületen is elérhető: elég egyet kattintani értük.

E3 [radar]

Száz mérföldnél is több nyílt útszakasz, 3D támogatással [egyelőre csak PC-n és PS3-on] – olvasható a Criterion Twitteren. A fiúk az új NFS: Hot Pursuit alá négyszer nagyobb (kb. tizenkét négyzetmérföldnyi) területet pakolnak őrült száguldozás céljából, mint amekkorát a Burnout Paradise-ban keresztül-kasul be lehetett járni. Nem tudom lelkesedésem leplezni – a bemutató alatt és később megjelent kedvcsinálók, a Burnoutból átvett Paradise City Info (most épp Autolog név alatt fut, bővített tartalommal), illetve az egoztikus kocsik vs. rendőri hordák benzingőzös őszt ígérnek.

Pörög a Mortal Kombat világa is – jó látni, hogy az utóbbi években kissé megfakult sorozat újra a régi fényében tündököl. Verekedős játékok révén szinte mindenki az ex-Midway MK stúdió újjászületéséről és a Mortal Kombat rebootról beszél, amely végre visszanyúlva a gyökerekhez, gyakorlatilag az alapoktól felépítve egy teljesen új játékot ad majd a kezünkbe. Scorpion, Sub-Zero és a többi “veterán” harcos még brutálisabb, taktikusabb, látványosabb és ötletesebb, mint valaha, erről pedig a netre kikerül videóanyagok is árulkodnak. A régi fiúkból verbuválódott Netherrealm Studios klasszis anyaga az E3 egyik legnagyobb játékos meglepetése, és az újdonságoknak hála’ tűkön ülve várjuk a megjelenését [note: aki nem akarja szétspoilerezni a játékot, NE nézze meg ezeket jeleneteket]

Nincs ez másképp az Xbox 360 Slim kiadásával sem, amely már a héten kapható lesz, de az AnandTech szokásához híven szert tett egyre, és a boncasztallal is megismertette. Szép vaskos anyagban ecsetelik a konzol szétszerelését, és a belső tartalmat, amely felfedi a konzolban történt módosításokat köztük az újdonságokkal, mint pl. a Wi-Fi, vagy a napokban felfedett, Foxconn gyártmányú infraport. (tömören: 45 nm-es CGPU – egymásba ágyazott központi és grafikus chip, direkt hűtés, újabb Lite-On DVD meghajtó és még egy sor okosság) A Jasper szériához képest 4-5 dB-el halkabb működésű masina 20%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint a kurrens széria, amely csupán 50% áramfelvételt jelent az első, Xenon típusokhoz képest. A külső, csinoska dizájn mellett szembetűnő változás az RROD eltűnése – a végzetes hibákra ezentúl egy piros led figyelmeztet majd (???) Red eye, remélem nem egyhamar találkozunk… [AnandTech: Inside of X360 Slim]

.game emotions.

Mégiscsak igaznak bizonyult a Netherrealm-féle Mortal Kombat sejtés, miszerint a régi-új stúdió egy Mortal Kombat rebooton dolgozik (az irányzat gyakorlatilag aranykorát éli), amelyhez azóta egy gyanús fanmade movie-, és a napokban bemutatott game trailer is csatlakozott már. Az E3-on az MK team egy hangulatos stúdió falai közt rántotta le a leplet a 3D-s karaktermodellekkel operáló, de valójában kettes dimenzióba visszatuszkolt játékmenetből, amelynek egyik legnagyobb újdonsága, hogy a gyökerekhez visszanyúlva ismét egy agresszívebb, brutálisabb és élethűbb MK életérzést céloz meg – ellentétben az elmúlt tíz év MK szemléleteivel. A megannyi klasszikus mód és lehetőség mellett újabbal is gyarapodik az aréna: a Tag Team opció igazi ínyencség, a Super Meter és X-Ray-ként emlegetett még brutálisabb, a láncolható kombórendszer pedig a játék szinte összes mozgásmechnanikájával összekapcsolható lánctámadásokat tesz lehetővé  2011 tavaszán, Xbox 360 és PS3 platformokra. [Mortal Kombat trailer]

Élvezettel néztem végig azt is, ahogy az egyik kedvenc fejlesztőcsapatom prezentálta a Need For Speed franchise legújabb nagygépes változatát a nagyközönség előtt, amely a Hot Pursuit alcímre hallgat. A Criterion Games hosszú évek óta a legjobb árkád autóversenyek fejlesztőjeként van jelen a játékiparban és a Burnout Paradise után nem kisebb feladattal bízták meg őket, minthogy visszaállítsák a folyamatos lejtmenetben leledző széria megkopott fényét. Nos a látottak alapján biztosan sikerrel járnak majd, mivel az egzotikus verdák, az epikus versenyhelyszínek, és a rendőri erők aktív üldözési mániája a Criterion faktorral karöltve olyan masszát eredményez, amely csalogató illatával büszkén terül el a kijelzőn. jómagam az Underground első felvonása óta szkeptikus vagyok a Need For Speed játékokkal szemben, de ez valahogy már első pillanatban magával ragadott, így tuti vétel lesz a megjelenése pillanatában. [Live prezentáció a show-ról]

Akárcsak a Metroid: Other M és a Donkey Kong Country: Returns, amely egyszer, s mindenkorra megalapozta a Wii vásárlási szándékaimat. Bár ehhez a lépéshez valószínűleg az új Legend of Zelda: Skyward Sword is elegendő lenne, de Samus kalandja a 80-as évek klasszikus sci-fi világába illő hangulatával, az ötletes logikai és akciójeleneteivel mégiscsak nagyobb húzóerő a szememben. A bájos fejvadász története szintén egyfajta reboot, bár a Team Ninja és a Nintendo remekül keveri a sztorizgatós, múltidéző játékmenetet az akcióval és a Metroid Prime-ból ismerős belső nézetű (de statikus) lövöldével. Feltörtek bennem a NES és SNES korszak emlékei, a Nintendo pedig tisztában volt azzal, hogy egy ilyen tálalás a magamfajta HC gémernek ellenállhatatlan drog. A Metroid: Other M a korai sejtésekkel ellentétben elképesztően igényes és minőségi anyag lesz, amely a 16 bites korszak lelkes úttörőjével és zsánerével, Donkey kalandjaival karöltve ütőképes párost alkot a Nintendo kártyái között. Be kell vallanom, a Donkey Kong Country: Returns megpillantásakor is elérzékenyültem: szemeim mosolyogtak, a klasszikus dallamok csilingelése pedig kitöltötték a hallójárataim, mialatt a két dzsungellakó szépen végigszáguldott a szavannai táj alkonyában. A mámoros pillanat akkor ért a tetőfokára, mikor a trailerben megpillantottam a naplementés táj előtti ugrabugrát – onnan már nem volt megállás, és bár Warren Spector exkuzív Wii anyaga, az Epic Mickey is ütős látványvilággal bír, ezt valahogy nehezen tudja űberelni. [Ízelítőül, a két bemutató: Metroid: Other M & Donkey Kong Country: Returns] A játékot ráadásul a Metroid Prime sorozatért felelős Retro Studios fejleszti, így azt hiszem a srácok tényleg olyan megbízást kaptak, amelyben újfent bizonyíthatják tehetségüket. A Wii végre egy HC rajongónak is tartogat annyi finomságot, ami miatt mindenképp el kell kezdeni a beszerzéssel kapcsolatos előkészületeket. Nyamm…

Marvel & Capcom vs. Netherrealm

Marvel vs. Capcom 3

Vannak játékok, amiket nem jó egyedül játszani – vagy csak ideig-óráig. Valahogy mindig így voltam a bunyós anyagokkal, habár az egyik elfajzott mellékágukat [beat’ep up] elég sokat toltam egymagam is (az idősebbek biztosan emlékeznek rájuk: SW, Double Dragon, Cadillacs & Dinosaurs, Golden Axe, Sunset Riders… vagy a Saturnos Guardian Heroes). Az elmúlt egy percnyi elmerengés alatt vagy tucatnyi klasszikus verekedős játék jutott eszembe – valószínűleg jóval többel múlattuk az időt a kamasz éveinkben, de hozzájuk volt a legtöbbször szerencsém. Talán abban is egyetértetek velem ,hogy a Street Fighter, a Mortal Kombat, a Killer Instinct, vagy a Samurai Shodown széria mindegyike tekintélyes múlttal rendelkezik, és hasonló mondható el a manapság visszatérőben levő .VS játékokról is, amelyeket anno a Capcom és az SNK ráncigált elő nagy lelkesedéssel az árkád világ varázskalapjából. Hasonló siker várható most is, hiszen a gaming média és a rajongók is nagy örömmel habzsolnak mindent, ami a hosszú várakozást enyhítve szállingózik a Marvel és Capcom univerzumot egymásnak feszítő Marvel vs. Capcom 3 ropogós sajtóanyagaiból. A nyálcsorgató gépgalériák rövid betekintést nyújtanak abba, hogy milyen is lehet a majdan megjelenő játék a Street Fighter IV-ben látottakhoz képest.Wolverine vs Ryu MvC3

Iron Man MvC3

Halkan jegyzem meg, hogy a nagy rivális Mortal Kombat háza táján is mozgolódás észlelhető; miután a Warner kivásárolta a szemvillanás alatt becsődölt Midway-t, és csökkentette a veszteségeket a feleslegessé vált divíziók lefaragásával, az Ed Boon vezette  chicagoi csapatot érintetlenül hagyva idén tavasszal bejegyeztette a Netherrealm Studios márkanevet és lefoglalta az egyelőre még üres netherrealmstudios.com domaint is [forrás: Superannuation @ Patrick McCarron – TRMK]. A sorozat rajongóinak gondolom máris felcsillant a szeme, hiszen a Netherrealm gyakorlatilag az MK sztori Külső Világát. Kitana szülőföldjét jelenti. Ez azonban még nem minden: a WB Games időközben elindította a Mortal Kombat rajongók hivatalos Facebook oldalát is, amelyhez egy felfrissített, eddig nem látható MK logot készítettek. A brit PSM3 magazin 2010. júniusi száma szintén gyanús: két World Exklusive tartalommal is jelentkezik, és a bejelentéssel együtt egy rejtélyes, MK-szerű vérfolt is felfedezhető a jobb alsó sarokban. Kezd összeállni a sztori… 🙂

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE