A nagy pillanat: az új Nintendo DS Lite !

Nos szerencsére nem kell megvárni a Gameboy Advance és annak speciális változata, a GBA SP között eltelt időszakot: a Nintendo nagyon okosan és nem túl korán (mondjuk nem is későn) hivatalos sajtótájékoztatóban közölte a játékos társadalommal a hírt: a felröppent pletykák igazak olyannyira, hogy 2006 március 2-től Japánban már teljes életnagyságban szemrevételezhető és megvásárolható lesz a Nintendo DS újradizájnolt változata, amelyet a nagy múlttal rendelkező cég Nintendo DS Lite névre keresztelt.

A DS sok kritikát kapott a külleme miatt mondván, hogy a Sony PSP-je mellett inkább tűnik tajvani fröccsöntött kéziketyerének, mint XXI. századi, érintőképernyős és dupla kijelzős masinának. Nos ahogy az a korábbi Gameboy Advance és az SP esetében is tapasztalható volt, a cég kitett magáért: erős Apple iPod behatás, főleg a színt és a gombok alakját, típusát említve – egy az egyben a Nintendo Revolution kecses, gyöngyházfehér vonalai, finomnak titulált gombjai és elrendezése köszön vissza a képekről. A Start és Select, valamint a Power gomb is új helyet kapott – akárcsak a mikrofon és a visszajelző ledek, melyek közül előbbi a felső képernyő alatt, utóbbi pedig a flip jobb oldalán helyezkedik el. A DS Lite kisebb, könnyebb, pofás és szexi kis döggé változott: a méretbeli csökkenés érinti a szélesség, magasság, vastagság és súlyértékeket is. Míg a korábbi masina 148.7 x 84.7 x 28.9 mm-es méretekkel rendelkezett, addig a jövevény 133 x 73,9 x 21,5 mm-es paraméterekkel büszkélkedik.

A Lite fedőnév sem véletlen: az újítás a háttérvilágításban is megmutatkozik: több fokozatban lesz állítható, a környezeti fényerőnek megfelelően. Az ár nagyjából változatlan, körülbelül 120 EUR-t kell érte leszurkolni majd az asztalra. A japán bejelentést követően a Nintendo közzé tette, hogy az Egyesült Államokban és Európában is piacra dobják a handheldhet (még szép), bár a premier időpontja még nem eldöntött, valószínűleg valamikor a Japán után pár héttel várható. A gép kezdetben három színben lesz elérhető: a képeken látható gyöngyfehér, és két, eddig még bejelentetlen változatban (valami kékes árnyalatra és egy sötét tónusú színre tippelek). Mellékesen megjegyzendő, hogy Japánban a raktárkészletek kifutásáig még az eredeti DS is megvásárolható lesz. A Nintendo-nak a jelek szerint nagyon fut a szekér: a gép egy éves debütálása óta több, mint 13 millió darab talált gazdára világszerte és a közelgő játékfelhozatal minőségét látva nagy valószínűséggel ez a szám ugrásszerűen emelkedni is fog.Nekem személy szerint bejött a régi változat is, de az új dizájn egyértelműen XXI. századi, dögös klassz hordhozható konzollá varázsolta a DS-t. 100 %, hogy az európai/amerikai megjelenés időpontjában lecserélem a jelenlegi példányom a DS Lite-ra 😉 Friss, ropogós képek a galériában szemrevételezhetőek.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

6 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Sasuke
18 éve

Szerintem zsír lett!i!i! 😀

Kisvacak
Kisvacak
18 éve

Szerintem is nagyon dögös lett az új DS. Lehet, hogy csajoknak találták ki az új dizájnt, és ezért lett olyan kis formás és kisebb? Lehet, hogy azért sikerült megölnöm a boss-t is a Metroid Pinball-ban, mert pici a kezem, és legalább azzal nem volt gond hogyan is fogjam a kezemben a kütyüt? Lehet, hogy az egész Pinball nőciknek készült? Na jó, ez már kicsit túlzás lenne.
Stingie, remélem neked is sikerül megölnöd, de ehhez az kell, hogy ismét szorosabb barátságba kerülj a DS-szel. Én tutira tudom, hogy sikerülni fog. 😀

syabi
syabi
18 éve

szerintem még mindig rossz a méret 🙂 továbbra sem cm lenne ugye hanem mm ….. ekkora kb egy asztal szokott lenni 😉
tényleg nagyon jól néz ki olyan “hájtekes” lett, kicsit puritán volt a PSP-hez képest, mondjuk ez semmit nem vesz el az értékeiből, de az biztos, hogy előnyeire változott. azért egy fekete színűt (ha lenne) – nyamnyam – meg is vennék 🙂

Norby
18 éve

“Míg a korábbi masina 148.7 x 84.7 x 28.9 cm-es”

Nono, azért ennyire nem volt nagy a régi DS sem. 😉
Egyébiránt örülök, hogy sok embernek bejövős az új design (főleg azok körében akiknek a régi nem nyerte el a tetszését). Bár személy szerint én nem fogok egyből “váltani”, valószínűleg inkább csak valamikor “később” veszek ilyen DS-t – de az biztos, hogy Revolutiont előbb fogok beújítani, mint egy Lite-ot. 🙂

Na akkor majd találkozunk a Prime Huntersben :-))

Back To Top
6
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x