Most nem azért, de a Criterionról igazán példát vehetne minden Xbox 360-as fejlesztő és kiadó: az év elején elstartolt Burnout Paradise ugyanis olyan masszív támogatásban részesül a csapat részéről az idei esztendőben, hogy a zseniálisra sikerült Bikes Update után további négy (!) bővítés válik 2009 tavaszáig elérhetővé a játékhoz. [Zárójelben csak annyit, hogy a motorokon történő, teljesen ingyenesen letölthető frissítés önmagában is felér egy epizóddal: a két keréken történő száguldás ugyanis számos extra versenyt, dinamikus időjárás változást, napszakokat és sok olyan apróságot csempészett bele a játékba, amelyet jobb esetben csak különálló folytatások szoktak felmutatni].
A Criterion hivatalos (mellesleg épp ráncfelvarráson átesett) oldalának Coming Soon szekciójában található információk szerint a 2009 tavaszáig érkező négy Burnout Paradise frissítéssel az elkövetkezendő hetekben ismerkedhetünk meg közelebbről, az egyikkel méghozzá mindjárt ebben a hónapban. Az első csomaggal kapcsolatos érdekességek ugyanis már október 31-én napvilágra kerülnek, ezt követően pedig heti bontásban kísérhetjük figyelemmel a maradék három update tartalmáról szóló híreket. Egyes hírforrások szerint a bővítések nagy valószínűséggel azt a bónusz szigetet hivatottak majd játékra bocsátani, amelyen már hosszú ideje lázasan dolgozik a csapat. Most jó csak igazán Xbox 360 és Burnout Paradise rajongónak lenni: a száguldozás tovább folytatódik, ha még nem ugrottál fejest a játékba, MOST keresve sem találhatnál jobb alkalmat!