Első nap

Hát ez is megvolt, beiratkoztam. Szinte biztos voltam benne, hogy lesz kavarás az órákkal, ami nagyjából még két hét múlva is tartani fog. No sebaj, felvettem mindent amit lehet, majd befutkozom a TO-ra, hogy elrendezzem a dolgaimat. A neptunon az óráim felére nem tudtam feljelentkezni, remélem Dóri és Szilvi aktívvá teszik őket a jelentkezéshez. Se matrica, se tárgyak, csak a nagy káosz. Szeretem az első hetet 😉 Vacak elkísért – nagyon jó, hogy ott volt velem, fejem és eszem volt mellettem 😉

Nagy öröm ért ma, a postás ébresztett. Amit hófordulónkra kaptam új Metroid epizódot (Pici szívem a Metroid: Zero Mission-nal lepett meg) megérkezett! Kicsit nagyot néztem, mikor a péntek délután 16:30-kor Angliából feladott csomagot hétfőn reggel hozta a postás. Fel sem eszméltem az örömtől, újra csengetnek: a DHL-től hoztunk csomagot 🙂 Lám-lám, Vacak Füleses ágyneműje is megérkezett, és annak rendje, s módja szerint hihetetlenül örült neki, amikor odaadtam.
Le is kattogtattam őket jól (ahogy egy korábbi bejegyzésben ígértem, mutatok képeket, milyen egy tisztességesen feladott AirMail csomag) – igaz, csak a telefonommal, de egész jók lettek – majd felteszem őket, a SNES-es nagydobozos Super Metroidom is megérkezik a héten. Ajvé, kutyusétáltatás és tali a ma esti progi – alig várom már…

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

2 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Kisvacak
Kisvacak
18 éve

Hellóka!

Sajna nekem is megkezdődött. Még be sem voltam iratkozva, de már volt két órám. 🙁
Na de nem baj, ennél úgyis csak rosszabb lesz. De azért mindent megpróbálunk, hogy “elviselhetővé” lehessen tenni ezt a 15 hetet és az azt követő vizsgaidőszakot. Ha minden igaz, akkor télen megyünk nyaralni, és ez biztató.

A tegnapi nap nagy eseményei: megjött a Füleses ágyneműm, amire Jutka néni csak annyit tudott mondani, hogy: “Jajj, de aranyos!”
Este megint megnéztük az eBay-t. Gyűjteményem újabb darabbal szaporodik: Vacaktól kaptam egy párnát. ?gy már a tizenakárhányadik Füleses cuccomat pakolgathatom a szobámban. 🙂

Back To Top
2
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x