Galactic Codex

Hetek óta agyalok azon, milyen témát nem húztam elő még a Mass Effect tarsolyból, amit korábban ne cincáltam volna szét, vagy ne írtam volna meg – mára a legtöbben már úgyis végigküzdöttétek magatokat a Bioware idei legnagyobb durranásán, így amúgy is felesleges szócséplés lenne az egész. A megjelenés körüli időpontban és azután szándékosan nem voltak Shepard-témájú posztok, linkek, és bejegyzése, elkerülve ezzel a történet spoilerezését, amelyből bizony akadt bőven a híroldalakon, de még a hivatalos launch trailerben is. Én személy szerint még mindig nem láttam a két utolsó mozgóképes anyagot, pedig majd’ belepusztultam, mikor anno felbukkantak az interneten, a videómegosztó portálokon és az egyéb social hírcsatornákon – pláne hogy gyakorlatilag mindenki csak ezekről beszélt rajongói berkekben. Érdekes szituáció úgy lavírozni a hírek között, hogy félig lehunyt szemmel futod át a hírblokkokat, nincs-e benne valami olyan, amelyről még csak elemeiben sem akarsz tudni. Szerencsémre a saját magam ellen bevetett hírembargó / kampánycsend hatékonynak bizonyult, így döntő többségben azért megmaradt a nagy várakozás, és az újdonság elsöprő ereje. Pár apróbb leleplezésbe futottam csak bele, de ez is csak akkor került véletlen a szemeim elé, mialatt elmerülten bújtam a The Art of Mass Effect Universe artbook pazar képi világában (galériát lásd lentebb). Bár felhívták rá a figyelmet, hogy a fotó szekció hemzseg a spoilerektől, azért sikerült nekik szépen elkülöníteni a trilógia záró akkordjához csatolható elemeket, így csak Javik és az Illusive Man leplezte le magát, mielőtt feleszmélhettem volna, melyik fejezetbe is kezdtem bele éppen. Javikról aztán később kiderült, hogy a nagy port kavart From the Ashes DLC Prothean protagonistája, akiről már korábban pletykáltak a fórumok, így csak maga a külcsín volt az, ami sokkolta a retinámat (pozitív értelemben, természetesen).

Ahogy egy ilyen esemény alkalmával elvárható, kihasználtam a premier adta lehetőségeket: idő előtt volt hozzáférésem a public demohoz (ebből készült az ajánló a gamer365-re), játszottam a Facebook alkalmazásokkal, hogy ilyen-olyan apróságokat nyerjek (egy X360 Shepard Avatar pólót és egy omni-toolt sikerült is zsákmányolni), bő tíz-tizenöt órát toltam bele a multiplayerbe, és az előrendelésnek hála már a premier estéjén kézbe foghattam a gyűjtői kiadásomat, annak minden előnyével együtt. Mit mást kívánhat még a Bioware egy rajongótól ?

Rég eldöntött dolog volt bennem, hogy részben a fentiek miatt nem vállalhatom el a teszt megírását – nem szerettem volna ledarálni évek hossszú várakozását három-négy nap alatt, így inkább drag kollégának ajánlottam fel a review írás nemes feladatát. Az esetlegesen érkező DLC-kről, és a tabletre készült Mass Effect: Infiltratorról majd képernyőre vésem a véleményemet, de ez elegendő is lesz így. Egyértelmű volt az is, hogy a végigjátszás sem lóhalálában következik majd be: egyrészt idő sincs minden nap erre, másfelől viszont a néhány órás etapok közti pihi alkalmat ad arra is, hogy elmerengjünk a látottakon/hallottakon.

Dióhéjban annyi a lényeg, hogy nem csak játékos szemmel kedveltem meg a Mass Effect univerzumát ebben a generációban: kíváncsian olvastam el minden, a játék témájával kapcsolatos írásos/rajzos anyagot, a kódexbejegyzéseket, vagy a bolygók ismertetését csak azért, mert érdekelt a fő cselekmény mögötti világ is (- erre korábban csak három alkalommal volt példa). Utóbbi ha időpocsékolásnak is tűnik, elképesztően sok érdekességet árul el a múltról és a jelenről, így ez számomra az egyik olyan részlete a Citadel Space-nek, amely nagyszerű módon tálalja a Mass Effect világának hétköznapi dolgait, vagy a múltbéli történéseket. A sztorit egyelőre meghagyom kérdőjelnek, mert még nem értem a végére – de a végjátékot sújtó baljós ítélkezések miatt mindenre fel vagyok készülve. Vagy mégsem? [Egyelőre ennyi, legközelebb színes-szagos, linkes dolgok jönnek majd…]

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x