II. félidő

Kerek egy hónap. Ennyi idő telt el a legutolsó bejegyzésem óta, pedig a körülöttem lévő világ alaposan megváltozott. No nem egy Fallout-szerű posztapokaliptikus helyzetre gondolok, hanem a nagybetűs életbe való belépésre, ami szinte minden korábbi lazaságot elsöpört az életemből. W3lcome Chang3, ahogy a Playstation 3 szlogenje is megmondta – a változás, amely a legtöbb esetben jót tesz az embernek, újabb kihívások elé állított. Alig négy hónapig tartó állásinterjúzás, erőltetett próbálkozás és elutasítás után végre összejött egy komolynak mondható, szakmai kihívást jelentő állás az egyik legkomolyabb világcég nagykanizsai logisztikai központjában. IT-sként tengetve a mindennapjaim, olyan rendszerekkel találkozom nap mint nap és olyan eszközöket felügyelek, amikre még csak gondolni sem mertem volna néhány hónappal ezelőtt. A légkör abszolút pozitív, és bár olykor-olykor tényleg fejünkre nő a tennivalók mennyisége, még mindig jobb, mintha egy unalmas irodában várná az ember, hogy elteljen a munkanapja. Egy régi főiskolás kollégával osztozunk ketten egy irodán, segítjük a másikat a problémákban, így egyelőre okom sem lehet a panaszra.

Sokat stresszeltem amiatt, hogy vajon hogyan fogom besűríteni a tanulás projektet a folyamatos munkamenet mellé: nos, jelentem sikerült, olyannyira, hogy kiváló eredménnyel vagyok túl az államvizsga-védés nevezetű felhajtáson, így 2008. június 26-án széles vigyorral vehetem át a sokéves kínszenvedés elismeréseként szolgáló mérnök-informatikus diplomámat, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán. Ez így leírva nagyon jól hangzik, de lényegi értelme tényleg csak akkor van, ha tud is kezdeni vele valamit az ember. Egyelőre úgy néz ki, hogy jó sínen van a dolog, de néhány hónap múlva úgyis meglátom, mire megyek a sok felesleges egyetemi maszlag kitisztulása után.

Ez a hét egyébként több okból is sűrű lesz: diplomaosztó, próba, tablófotózás, vacsora, hétvége a balatonon, rendszer migrációk a munkahelyen, és még egy olajcserét is eszközölnünk kell a kisautómban. Jó kis program, csak egyvalami hiányzik belőle, mégpedig a videójáték. Valamikor a múlt héten lehetett, azt hiszem, államvizsga utáni estén, hogy bekapcsoltam az Xboxot egy kis Burnout Paradise hancúrozás erejéig – azóta sem időm, sem energiám nem volt leülni a TV elé, hogy néhány órán át rövidzár alatt tartsam a külvilág biztosítékát, amíg a hobbimra koncentrálok. Ha lemegy ez a nagy pörgés, akkor talán újra kezembe vehetem az irányítást feltéve, hogy nem épp valahol valami vízpart mellett pihenek inkább egy izgalmas könyv társaságában. Előre is Kellemes nyarat mindenkinek – nem tudom, mikor fordulok elő errefelé legközelebb, bár a Metroid Galaxy Guide elkezdett fejezeteit nem hagyom parlagon heverni a nyári időszak alatt sem.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x