Lassan gördülő napok

R-Type IIFájnak az ujjperceim. Nem tudom miért, pedig hozzá vannak szokva a folyamatos gépeléshez. A szemem estére rendszerint elfárad és begyullad, pedig a monitorom is megfelelően magas Hertz értékeken üzemel. Este alig várom, hogy lefeküdjek aludni az egész napos meló után, ezért képtelen voltam tegnap bármit is blogolni. Négy napja megfeszített tempóban írom a héten esedékes cikkeket, előzeteseket és végigjátszásokat, hogy hétvégére mindent letudjak időben,a csúszások elkerülése végett. Alighogy véget ért a vizsgaidőszak, jött a következő munkadózis, bár ezt a fajta időtöltést még mindig szívesebben csinálom, mint a definíciók és fogalmak értelmetlen magolását – amit persze hamar elfelejt az ember és fél év múlva már semmire sem emlékszik. Akkor meg minek? Szerintem a főiskolán sem tudják…

Aki kedveli a Retro játékokkal foglalkozó irományokat (különös tekintettel az árkád, tehát a játéktermi gépek múltjára vonatkozóan), az mindenképp lapozzon bele az 576 Konzol februári példányába, ugyanis ebben a hónapban szerencsésen négy oldalon keresztül igyekszem bemutatni a múlt kor nagy vívmányait. 1982-től indulunk, majd Donkey Kongot és társait hatalmas ugrással elhagyva a cikk végéhez közeledve már R-Type Leo magasságokba szárnyallunk… többet nem árulhatok el, velős és reményeim szerint szórakoztató olvasmány született. Remélem tetszeni fog 🙂

ps.: ha esetleg időközönként nem érhető el az oldal, akkor a hiba nem nálatok van, hanem a 7web szerverei gyengélkednek. Az elmúlt napokban több ilyen is előfordult, remélem kiküszöbölik a leterheltségtől való összeomlásokat.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

2 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
nasty
18 éve

Ó én csak most látom az utsó bekezdést:o
Én meg már kétségbe voltam esve hogy nem akar semmi pénzért bejönni az oldal 😀 (Közbe f5 nyomogatása mint állat:)

Back To Top
2
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x