Metroid Prime 3: Corruption – nyálcsorgatás…

samus_header.jpg

Nem tudom palástolni a lelkesedésemet, ami akkor fogadott, mikor újabb információk derültek ki az idén augusztusban debütáló Metroid Prime harmadik felvonásáról, a Corruptionról. Mivel ez számomra az idei év egyik leginkább (ha nem a legjobban) várt konzolos játéka, epekedve olvastam az Interneten felbukkant legfrisebb infókat és a friss képanyagokat. Mivel a Nintendo általában nem túlságosan bőbeszédű a sikergyanús játékaival kapcsolatban (érdekes, hogy a Legend of Zelda: Phantom Hourglass szinte csúcsokat döntöget japánban, az igazi reklámkampányt csak néhány héttel a megjelenés előtt kezdte meg a kiotói óriás), ezért szinte ajándék minden kép, hír, vagy szöveges béta beszámoló, ami kikerül a játékról – ez így volt az amerikai Play magazin legfrisebb számában is, amelyben az újságíró uraknak sikerült néhány klassz kört futniuk Samus Aran Prime trilógiáját lezáró kalandjával. A dolog azért is érdekes, mert a fiúk a legnagyobb konzolos FPS revolúciót látják benne, a HALO után. No, nézzük mik is az újonnan napvilágra került infómorzsák:

  • A Retro Studios az eltelt nyolc hónap alatt sem lustult el: az E3-as demó alatt többen kifogásolták a wiimote-al való célzás pontatlanságát, vagy lassúságát – nos, ez úgy tűnik, sikerült, mivel a Play munkatársai szerint az MP3:C irányítása kenterbe ver minden eddigi konzolos FPS metódust – az élvezete és hasznossága állítólag messze az analóg karos megoldások fölé tornyosul. Állításaik alapján fejvadászunk terelgetése bárki számára könnyed móka lesz, a tapasztalt hardcore Metroidosok pedig az Advanced fül aktiválásával még pontosabb célzást érhetnek el majd.
  • Az általam korábban is ismertetett Visor típusok (Scan, Attack, X-Ray, Spaceship Comm. Visor) közötti váltás a Wiimote megfelelő irányba rántásával, illetve a mínusz gomb nyomvatartásával érhető el – gyanítható, hogy a Beam fegyverek közötti váltás megmarad a D-Pad funkciójának – azonban nem szabad feledni azt sem, hogy a Super Metroid (SNES, 1994) örökségeként emlegetve tetszés szerint kombinálhatjuk is majd a Beam lövedékeket.
  • A Play szerint a Metroid Prime 3: Corruption messze az egyik legszebb és leghangulatosabb Wii játék lehet: bár a fejlesztés felturbózott Gamecube devkiteken zajlott, a srácok elég korán megkapták a végleges Wii gépeket ahhoz, hogy a Nintendo aktuális konzoljához hangolják a játék megjelenését. A multiplayer és a Wiimote irányítás tökéletesítés mellett bizony ez is közrejátszott a majd’ egy éves csúszásban, de a játékosok mellett maga a kiotói óriás is nagy felhajtást remél a kultikus hardcore sorozattól. A textúrák változatosak, a helyszínek kidolgozása pedig abszolút Alien effektus (legalábbis néhány helyszínen) – alighanem a pályatervezés és a Wii-ből áradó grafikai látvány csúcsát pillanthatja meg az, aki benevez erre a játékra. Az első helyszín egyébként a Galaktikus Szövetség hadiflottájának egyik parancsnoki hajója lesz (a végén a demóból ismert, ominózus Ridley boss harccal), míg folytatásként egy hatalmas, lebegő városba kísérhetjük el kedvenc fejvadásznőnket.
  • Végül pedig: láss csodát! A Metroid Prime 3: Corruption végre hivatalos megjelenési dátumot is kapott: az amerikaiak kőbe véshetik 2007 augusztus 20.-át – ekkor debütál ugyanis az NTSC verzió, míg az európai PAL-os (bár nem nyert megerősítést, de néhány angol neves és megbízható webáruház szeptember 19.-ére ígéri a produktumot) megjelenéséről egyelőre semmi hír sincs… gyaníthatóan néhány héttel az amerikai változat után érkezik el hozzánk a lokalizált verzió. Előrendelés? Egyértelmű! 2007 szeptemberi 576 Konzolban és a gamer365-ön exkluzív Metroid Prime 3: Corruption Wii teszt várható, szerény személyem közreműködésével.

Végezetül pedig: ÍME az ominózus újságszken, amelyen hat darab új screenshotot is megfigyelhet a lelkes nézelődő. Csorog a nyálunk? Az nem kifejezés… 🙂

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

2 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
norbysx
norbysx
17 éve

@ újságszken: omigosh, ez a tavalyi e3-on nem nézett még ki ilyen jól. Tényleg Wii-re készül? 😀 Sajna azt kell mondjam az eddigi Wii címek láttán hogy nem mondaná meg az ember, hogy a Wii ilyet is tud. :p

Back To Top
2
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x