Revolution: elvileg még az idén…

Satoru Iwata, a Nintendo elnöke a japáni Sankei Shimbuin magazinnak adott riportjában elhintette azt az aprócska információt, hogy a cég tervei szerint a Nintendo Revolutionnak az Egyesült Államokban elvileg legkésőbb a “hálaadás napjáig” a boltok polcain kell lennie – jobbanmondva, a vásárlók otthonában kell szórakoztatnia. Mivel a japán N közel azonos időpontbeli kilövést tervez az egész világon, könnyen kitalálható, hogy a Revolution 2006 december és 2007 január magasságában örvendeztetheti meg legkorábban az európai játékosokat.

Az új Nintendo DS dizájn hétfői bejelentése elmaradt, a Nintendo hivatalosan is cáfolta a hiedelmeket. Álláspontjuk szerint elgondolkoztak azon és tervbe is van véve az újradizájnolt “DS SP” megjelentetése, de jelenleg nem kívánnak még élni ennek lehetőségével. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a legaktuálisabb időpont valamikor a májusi E3 környéke lehet, hiszen a DS még fiatal gépezet – a GBA SP közel két évvel az eredeti konzol megjelente után vált ismertté, nagyjából ennyi kifutási ideje lehetséges a korábbi DS modellnek is.

Minden tiszteletem a Nintendoé, de igencsak érne már az a re-design, ugyanis a DS jelenlegi formájában hiába innovatív és remek játékfelhozatallal büszkélkedik, kinézet terén a PSP mellett labdába sem rúghat. Kikapcsolt állapotban a konkurencia mellé helyezve inkább tűnik tajvani fröccsöntött filléres kvarcjátéknak, mint ellenállhatatlan szexi kis dögnek…

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x