Tag Archives: Xbox Live

.e3 [prez 2010] – első benyomások

Huh, tegnap és ma sem értem haza időben, hogy a Microsoft és Nintendo konferenciákat az elejétől a végéig live streamban nézzem, de lelkes kis csapatunknak köszönhetően szinte semmiről sem maradtam le. A Sony nemrég zárta a prezentációját, amelyet végignézve (félig unatkozva) abszolút vegyes érzelmeim vannak. Meglepő, de a számomra legérdekesebb játékokat a Nintendo mutatta fel, bár mindhárom platformon akadnak majd szép számmal ígéretes alkotások, amelyek gépvásárlásra sarkallják azokat, akik még nem rendelkeznek az adott platformmal. Elöljáróban a Fable III, a Halo: Reach, és a Crytek exkluzív X360-as (mellesleg a magyar csapat közreműködésével készülő) Codename: Kingdoms az, amely a Microsoft konferencián felkeltette az érdeklődésemet – leszámítva a magyar Live-ot és az újradizájnolt Xbox 360 modellt, amely ha beváltja a hozzá fűzött igényeket, akkor igencsak reboot kategória.

A Wii esetében szintén hasonló a helyzet, hiszen az új Zelda: Skyward Swords, a Metroid: Other M, a Kirby és a leginkább tetszetős új Retro Studios által készített Donkey Kong: Country epizód nagy hatásfokkal kényeztette a látóidegeket, köztük az enyémet is. Külön ínyencség volt a régóta pletykált és végre bemutatott dögös 3DS is, amely látszólag ugyan egy finommá csiszolt DS gyémánt, de grafikailag valahol a GameCube és az X360 között mozog, szemüveg nélküli 3D-s megjelenítést tesz lehetővé és egy sornyi izgalmas játékkal érkezik, köztük a tizensok-éve várt Kid Icarus folytatással. Szerencsére kevesebb volt a kazuár cím és több, a már fejlesztés alatt álló Wii játék, amely főként a hardcore réteget célozza meg.

A Sony PS3 és PSP prezentációja gyakorlatilag a 3D és a Wiimote-szerű mozgásérzékelés koppintásról, a Move-ról szólt, persze a Killzone 3, az új God of War, vagy a third party játékok (EA, Dead Space 2, Medal of Honor – bár ezek X360-ra is érkeznek) is szépen domborítottak, mégis: valahogy úgy éreztem, hogy a megengedettnél jóval több technológiai aprósággal és időhúzásos bemutatókkal múlatták az időt, mintsem bejelentésre váró új játékokkal. Az elkövetkezendő napokban szinte minden említésre méltó játékból érkezik trailer, vagy gameplay anyag, így alaposabban is lehetőségem lesz kutakodni az ígéretes stuffok között…

.crisis @ warez

.crysis warez

A szoftverkalózkodás elleni harc most sem zajlik másképp, mint régen: a Commodore időkben nyilvánvalóvá vált szabad másolás az Internet beköszöntével csak megsokszorozódott, és hiába erőlködik a piac elfogadható alternatívákkal, a macska-egér játék felhígulásához elsősorban a fejekben kell, hogy változzanak a nézetek. Példa: mikor a Sony santa monicai stúdiójának gondozásában tavaly októberben megjelent a PSP-s PixelJunk: Monsters Deluxe, a vezető dizájner Dylan Cuthbert gondolt egyet, és bepillantott a vezető játékos fórumokba, hogy megtudja: hogyan vélekednek a játékosok az új, mellesleg jópofa játékról. Óriási meglepetés volt számára [WTH?], mikor másról sem olvasott, minthogy a torrentről lehúzott “bootleg kópiát” hogyan lehet elindítani és hogy mindenki seedelje, merthogy ez tényleg jó kis anyag. Az ilyen kijelentések elolvasásakor mindig az az érzésem, hogy a legtöbb fejlesztőnek talán fogalma sincs, mekkora méretű a warez jelenléte a játékszegmensben (vagy a zene, film, és szoftver iparban) és ha tudnak is a másolásvédelemről, vajmi keveset törődnek vele – főként a viszonylag könnyű feltörési módszer, vagy a belefektetett energia meg nem térülése miatt. Ezek a minimális műszaki tudást és egy kis informatikai rálátást igénylő módszerek pillanatok alatt kideríthetőek és letölthetőek az Internetről, hiszen gondoljátok csak végig: elengedő néhány kulcsszóval megkörnyékezni a Google-t és a hűséges öleb mintájára ontja majd az okosító műhelyeket, csináld-magad dokumentációkat, youtube [!] videókat vagy a rajzzal, szöveggel ellátott dokumentációkat – platformra, sorozatra, vagy típusra lebontva. Bár a legtöbb piaci szereplő hivatalosan tagadja, de igenis megéri a módosításhoz szükséges kiskapukat meghagyni a platformokon, hiszen a másolt szoftverek futásának lehetősége jelentős eladás-ösztönző ereje lehet mondjuk egy olyan konzol esetében, amely pont hogy az alapvető feladatát képtelen ellátni (lásd: PSP-friss játékmegjelenések aránya, a rivális DS tekintetében), sőt! A házilag barkácsolt egyéb átiratok, emulátorok, multimédiás szoftverek, hálózati kliensek tárháza alkalomadtán még ki is szélesíti az adott platform kínálta lehetőségeket. A fenti kijelentéssel természetesen nem szeretnék senkit sem a warez és a konzolos modding pozitív előnyeivel traktálni – jómagam a kevesebb, de jobb elvét vallom, talán éppen ezért csak olyan játékok szerepelnek a gyűjteményemben, amit mindenképp érdemesnek tartok hivatalos forrásból történő beszerzésre. [Pláne nem szeretnék az anyagi vonal irányába elmozdulni, hiszen ennek az áthidalására is megvannak a megfelelő fórumok, csatornák, használt játékkereskedések és aukciós oldalak.]

Mégis: a számítógépen könnyebben megvalósítható másolásvédelem erőfeszítéseinek ellenére néhány játékfejlesztő úgy gondolja, hogy a játékaikat futtató tábor 90%-a sosem fizetett még a szoftvereikért. Az ő számításaikat támasztja alá a TorrentFreak is, amely a file-sharing nyomkövetésének köszönhetően kimutatta, hogy a 2009-es Best Seller COD: Modern Warfare 2 PC-s verzióját több, mint négy millióan (!!!) töltötték le az elmúlt évben – szemben az alig háromszáz-ezres hivatalos értékesítési számmal, amely tényleg elképesztően kicsi mennyiség. A PC nyilvánvalóan nyílt rendszer, számos megkerülhető, alacsony szintű kiskapuval, de vajon hogyan védekezik a három nagy konzolgyártó, és milyenek az esélyek az egyik és másik oldalon? Nem kell sok kutatás hozzá, hogy belássuk: nem túl fényesen. Katt….

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE