Túra

NES gyűjtemény

Amellett, hogy a múlt héten az Architektúrák II-re tanultam gőzerővel (najó, ez azért túlzás, maradok inkább a sima tanulás kifejezésénél), nekiálltam a Matek szigorlati tételsoroknak is. Szerencsére nehéz szülés árán, de a fentebbi tárgy személyében sikerült az utolsó akadályt is elhárítanom a Számítástechnika szigorlat elől, így nagy valószínűséggel ez a hónapom a tanulással fog eltelni. Rajtunk kívülálló módon sajnálatosan kényszerpihenőre kerültünk a GameMaster-nél, így még a munkára sem kell koncentrálnom (kivéve természetesen az 576 Konzol “Játékterem történelem” agymenésemre) – pedig most sokkal inkább vállalnám a kockázatot, hogy inkább az újságírásra fordítom az időmet, mert ez azt jelentené, hogy újdonsült játékmagazinunk sikert sikerre halmoz…

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de képtelen vagyok a jegyzetek fölé görnyedni ebben az esős, borongós időszakban. Ebben persze az is közrejátszik, hogy bármikor ideülhetek a gép elé böngészni a netet, persze leginkább az eBay felé visz a lélek, ahol a gyűjteményemből még hiányzó darabokat, vagy a beszerzésre váró retro gépeket és játékokat próbálom összevadászni. Anno, amikor nekiálltam kiárusítani a gyűjteményem feleslegesnek tartott példányait nem gondoltam volna, hogy még hónapokkal később is megkeresnek ilyen-olyan emberkék némi beszerzési megbízásokkal. Ez jó érzéssel tölt el, de idehaza egyszerűen lehetetlen már jó állapotban levő, és reális áron értékesített dolgokhoz hozzájutni. Mostanában a Nintendo 64 a favorit: mialatt jelentéktelen és számomra értéktelen játékok beszerzésével foglalatoskodom szabadidőmben, próbálom azt a mindössze tíz, maximum 15 gyöngyszemet beszerezni a saját gyűjteményembe, amiknek nagy jelentőséget tulajdonítok. Tizenöt cím, nem több: ennyi számomra az N64 felhozatal krémje.

Azonban igy hónapok, sőt most már évek múltával rájön az ember, hogy a személyes wanted listáján szereplő produktumokat gyakran igencsak nehéz erőfeszítések (és nem utolsó sorban sok pénz) árán tudja begyűjteni. Hiába, nem olcsó hobbi a retro klasszikusok felhalmozása, egy gyönyörű állapotban levő példányért gyakran egy mai új játék árát képesek elkérni az angol és német aukciókon. De mit tehet olyankor egy klasszikus játékranongó, amikor meglát egy gyönyörű állapotban levő Legend of Zelda: Majora’s Mask-ot, vagy egy SNES-es térképpel és extrákkal ellátott Link to the Past-ot?

Szólj hozzá!

Kommentelési szabályzat:

Kulturált formában bárki bármelyik cikkhez hozzászólhat (regisztráció nélkül és az email cím megadásával), de a háromnál több linket tartalmazó kommentek csak admin jóváhagyás után jelennek meg. Vendég felhasználók számára kötelező a captcha, a social media fiókkal belépőknek csak az első alkalommal szükséges az azonosítás.

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés
Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE