Lassan egy éve már, hogy hőn szeretett kisautóm az én szolgálatomba szegődött: még 2007 áprilisában vetettem rá szemet, mikor megadatott az a nagy lehetőség, hogy életem első saját autóját megvásároljam. Csak annyit tudtam, hogy biztosan nem akarok új autót, inkább egy használt, de jó állapotú felé húzott a szívem. A döntés mellett szólt a saját tőke után fennmaradó törlesztőrészlet, a fogyasztás, és a biztosítás összegének alakulása is, így a vásárláskor nyújtott (+ havi szinten azóta is felbukkanó) szülői támogatás, illetve a hosszú éveken át gyűjtögetett jövedelmem végül meghozta a gyümölcsét. A kiválasztott egy pécsi autókereskedésből származó, korábban céges autóként ténykedő és 2002. októberében született napfénysárga Seat Ibiza Stella Sport lett, amely a spanyol tüzes bikára hajazó vonásaival, a fürge és gyors fiatalosan vad stílusával, valamint gazdaságos üzemével egyből elvarázsolt.
Legbelül tudtam, hogy használt autóként és a megtett kilométerek (123E, a heti 3x Pécs-Budapest távolság miatt) következményeként néhány dolgot biztosan javítani-cserélni kell rajta, de mivel az autó már elmúlt három éves, édesapámmal úgy döntöttünk, amit csak lehet, saját magunk fogunk elvégezni. Világéletemben szerettem bütykölni, így nagyon megörültem a kihívásnak, amit utólag sem bánok, hiszen nagyon sok tapasztalatot szereztem az autóm működésének megismerésével. Először a legfontosabbakat (olaj, olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő) cseréltem le, rá nem sokkal pedig elvittem átnézetni az egyik legjobb nagykanizsai autószervízbe, a Pápai-féle BOSCH-ba. Sok pozitív véleményt hallottam a csapatról, a mentalitásról, a munka minőségéről, ráadásul specialistának nevezhetőek a VolksWagen-Audi konszernbe tartozó márkák javításában is (a SEAT tipikusan ilyen, 1989-es német megvétele óta a spanyol márka autóinak belseje lényegében Audi és VolksWagen alkatrészekből tevődik össze). [Nincs még vége, ha kíváncsi vagy a javítás közbeni kalandjaimra, kattints a Tovább… feliratra.]
Itt aztán kiderült pár dolog, ami inkább az üzemi kopás kárára írható, mintsem durva bánásmódra: első fékbetétek, toronycsapágyak cseréje, futóműbeállítás, majd egy váratlan hűtőrendszer-ventilátor csere, ami egy kicsit megnyomta a végösszeget. Két hónap elteltével észrevettem a tócsákat az autó alatt, amely rávezetett arra, hogy a leeresztő csonknál bizony megrepedt a hűtőborda hegesztése, így a jó hűtés biztosítása miatt azt is ki kell cseréltetnem. Sajnos a hűtőrendszer csak kompletten volt beszerezhető, azonban méreténél fogva egyáltalán nem okozott nagy kiadást – igaz, a klímagázt újra fel kellett tölteni a légkondícionáló megbontása miatt. Nem bántam meg a műveletet, mert ezzel újra a gyári 100 %-on üzemel a klíma, szóval pillanatok alatt lehűti az utasteret. Fél évvel a vásárlás után, szintén a sok megtett kilométer miatt elérkezetté vált az amúgy jócskán túllépett vezérműszíj csereperiódus is, így a vezérműszíjak mellett azok feszítőgörgőit, a vízpumpát, és pluszban az elhasználódott gyújtógyertyákat is kicseréltettem. Bár a javítások összköltsége kicsit többe került, mint ahogy eredetileg terveztem, a minőségi, de olcsó áras alkatrészek felkutatásának hála, az autó végleg elérte a kifogástalan műszaki állapotot, s azóta is üzembiztosan, hibák és problémák nélkül üzemel. Idő közben azért vásároltam néhány olcsó, de tetszetős holmit a beltér felcicomázására: hol egy JVC KD-G332-es MP3 CD-s fejegységet, hol SEAT emblémás üléshuzatokat, vagy egyedileg készített, ebay-ról rendelt SEAT-os övpárnákat.
A tél beálltával az ABS hiányában (ez az egyetlen, amivel nem rendelkezik az autó) nem mertem a gyári, elkopott Pirelli P6000-es abroncsokkal járni, így a teljesen elhasználódott szett helyett családi támogatással behuráztam négy új Barum Polaris 2-es téli gumiabroncsra (185/60, R14). Az új papucsok mellé sikerült vásárolnom eredeti SEAT-os dísztárcsákat is, így végre teljes pompájában mutatta meg magát a spanyol bika. Most, hogy közeleg az egy éves tavaszi évfordulónk, a magam mögött hagyott 11 ezer kilométerrel bátran állíthatom, hogy a sok apró javítás ellenére sem bántam meg az autó megvásárlását. (Apróság: hogy a hajtás teljes egészében ki legyen cserélve, télen azért vásároltam egy új ékszíjat is az autóhoz). A nyárhoz közeledve azonban fel kellett készülnöm a Pirellit helyettesítő abroncsok megvételére, így a közelgő évfordulónk örömére megleptem magunkat egy vadonat új, a gyárinál nagyobb váltóméretű Dezent V alufelni szettel (15″ 6,5X100 ET38), valamint egy japán gyártmányú Falken Ziex ZE-512-es gumigarnitúrával is (195/50, R15. Közben az eredeti Dezent felnikupakokat egy ebay-ról rendelt gyári SEAT emblémával helyettesítettem). Nem akartam már a régi felnijeimet visszatenni, és különben is: most legalább rendelkezem egy teljes váltás-szettel, nem kell a gumikat minden alkalommal leszedetni és átszereltetni. A sors fintora, hogy az autó stílusához illő sportos kerekek feltétele után végleg megadta magát a jobb első futómű stabilizátora, és másfél hétig zuhogó kasztnival kellett járnom az utakon. Szerencsére a BOSCH szervízes ismerősöm közreműködésével fillérekért sikerült hozzájutnom egy új stabilizátorhoz, így a garázsban kevesebb, mint tizenöt perc alatt kicseréltük a kérdéses alkatrészt. A siker megkoronázásaként este aztán kiégett a jobb hátsó lámpám izzója… Ma azonban az utolsó akadályt is elhárítottam az útból: az izzókészletből a tartalék égőt kibontva kicseréltem az eldurrant izzót, így újra dupla fényben világít a lámpám mindkét oldalon.
Bár sok elhasználódott dolgot kellett kijavítani-cserélni, összességében nem rúgott magasra az alapvető alkatrészek költsége. A gumi-felni garnitúrák beszerzése elengedhetetlen volt, így azokat semmiképp sem úsztam volna meg – viszont most van egy szép, vad, fürge és megbízható autóm, ami bár nem egy Ford Mustang, de csak az enyém, és nagyon szeretem. Ma, azaz szerdán elmentünk Vacakkal kirándulni Keszthelyre, és nagyon élveztem az apró vidéki utakon való autózást. Jó vas, csinos barátnő, kellemes úticél és egy gyönyörű nap – kellhet ennél szebb?
