Hócipő…

… ami tele van rendesen. Méghozzá a VENK-el és az egész kálváriával, ami körülötte megy. Meglehetősen nehezen indul a vizsgaidőszak, habár néhány bejegyzéssel alább ezt már kifejtettem – egyszerűen csak azt nem értem, miért kérnek /próbálnak számon kérni olyasvalamit, amit azelőtt még soha, senki nem magyarázott el, ergo nem is találkozhattunk vele. Számítógép architektúrákról van szó, a Tuki tegnap olyannyira elszállt a ZH-kat illetően (Mérést is beleértve) hogy “Killer” feladatsort sikerült összehoznia. Nem voltam megnyugodva még akkor sem, mikor a többiek arcán is kétségbeesést láttam – sokunknak múlt ezen a félévi elégséges jegye, hát most sikerült belerondítani a dolgokba. Próbáltatok már megoldani olyan feladatsort, amin soha nem látott típusú feladatokkal néztek szembe, de még elképzelésetek sincs, hogyan kellene nekiállni? Hát én tegnap igen… most mehetek “pótzéhá”-t írni.

Még szerencse, hogy az ex Tanulmányi-s Szilvi tartotta Műszaki Jog-ból sikerült megszereznem az 5-ös vizsgajegyet egy előadásért cserébe, így hálisten eggyel kevesebb. Ma egész du. görnyedhetek az Elektronikus Kereskedelem felett, hogy holnap produkáljak valamit. Már előre unom az egészet – szökni akarok.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

2 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Kisvacak
Kisvacak
18 éve

Nekem is tele van a hócipőm. de nem részletezném. Aki nem hiszi, iratkozzon be a VENK-re és megtudhatja…

De édes nyugi, este megszöktetlek. Mivel már a XXI. században élünk senkinek sem fog feltűnni, hogy egy csajszi szöktet meg egy srácot (és nem fordítva).

Back To Top
2
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x