Mass Effect: Evolution #1

Jóllehet, már a második felvonása is útban van a Dark Horse Comics-féle új Mass Effect: Evolution sci-fi képregénysorozatnak, nekem még csak két hete volt szerencsém alaposabban elmélyedni benne: ahogy a korábbi Mac Walters interjúkból már megtudhattuk, a február elején útjára indított második négyfelvonásos sztori a First Contact War körüli vészterhes korszakba kalauzolja az olvasót – azokba az időkbe, amikor az emberiség első alkalommal bonyolódott háborúba egy idegen faj, a Turian ellen, kb. nyolc évvel az első Relay felfedezése után. [Spoiler alert!]

A Shanxi kolónia közelében kialakult csatatér egy eldugott kis zugában apró zsoldos sereg gyülekezik: kalandorok, és/vagy barátjukat/családjukat elvesztő katonák, akik Williams generális vezénylete alatt igyekeznek gerillamód gyengíteni a közelben ténykedő Turian csoportosulást. A váratlan rajtaütés során General Desolas, a Turian osztag parancsnoka a vakmerő trió, Jack (alias Illusive Man), Ben és Éva fogságába esik, akiknek egyből gyanússá válik a szűkszavú idegen viselkedése. Kétkedésüket a feljegyzésekben talált információk is alátámasztják: a közelben lezuhant Turian űrhajó, a gyanúsan nagy létszámú harci egység, illetve az eltűnt tudósok tudatában elhatározzák, kiderítik, mit is keres oly’ elszántan a Citadel Space egyik alapító nemzetsége. Egy cseles húzással sikerül félrevezetniük a megmaradt egységeket, így Eva felügyeletének köszönhetően Jack és Ben az űrhajótól nem messze felfedezett barlangi járat felé veszi az utat. A sötét félhomályban egy több tonnás, ismeretlen eredetű szerkezetre és groteszk őrzőire találnak, akik messze erősebbek, és fejlettebbek Turian fajuknál, sőt! – gépies, eltorzult külsejükben kísértetiesen hasonlítanak a barlang előtt várakozó társaikra is. Az életveszélyes tűzpárbajt követően Ben megpróbálja hatástalanítani a furcsa gépezetet, de hozzáérve hatalmas villámcsóva járja át testét; mire Jack megpróbálja elrántani őt, már mindkettejüket izzó energianyaláb veszi körül, és a hatalmas csapást elszenvedő páros merev vonaglások közepette zuhan magatehetetlenül a földre. Éva a megmaradt haderő feletti felügyeletről tudomást sem véve utánuk rohan, de már csak ájult testüket ölelheti magukhoz: hamarosan a Desolas is felbukkan a félhomályban, aki mindezt előre látva mindezt csak annyit mond: eddig ti tanulmányoztatok minket, most fordul a kocka… [az utolsó képkockák között Jack már izzó, fura külsejű szemeivel küzd a fájdalom ellen.]

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x