.need [Mass Effect 2 & Dragon Age: Origins]

Mass Effect

Rajongás. Izgalom. Váratlan fordulatok. Mesterien megírt, változatos és izgalmas forgatókönyv. Bioware, Mass Effect. Kérdés? Nincs, nem is lehet. Bár eddig még nem lehetett tudni, hogy mikor érkezik az eredetileg trilógiaként tervezett klasszis folytatása, most már hivatalos álláspont aranyozza be a napot: az Electronic Arts megerősítette, hogy a Bioware mesterei már megkezdte a munkálatokat 2007  (és PC fronton 2008) messze legjobb akció-rpgjének második felvonásán. Azt már korábban is tudtam, hogy az idei játékfejlesztők konferenciáján a Mass Effect 2 terítéken lesz, ez azonban most már a san francisco-i rendezvény hivatalos programján is szerepel. A PC-s verzió felett bábáskodó kiadó által kiadott közlemény szerint a 2009-es GDC-re egy hatvan perces prezentációval készül a csapat, amely keretében a Bioware projekt menedzsere, és vezető technikai dizájnere avatja be a közönséget a játék mögött álló csapat munkájának rejtelmeibe. A folytatás már az első epizód stáblistájánál felkerült a legjobban várt játékaim közé, ráadásul egyből az első helyre – a pozíció sorsa ezennel végérvényesen eldőlt, ég áldja a Bioware csapatát érte.

me_geth

Mass Effect – Geth

Nem árulok el titkot azzal szerintem, hogy az utóbbi időkben különös rokonszenv alakult ki bennem a Bioware, mint fejlesztőcég iránt: szakmájuk mesterei, és nem fér kétség ahhoz sem, hogy az RPG műfajban kevesen képesek olyan nívós, magas színvonalú világokat alkotni, mint ez a csapat. A Mass Effect mellett futó projektjeik közül a high fantasy témakörbe visszatérő Dragon Age: Origins az, amely szétdurranthatja még az izgalmi biztosítékot (mint ahogy tette nálam is), mert ha nem is direkt folytatása az oly’ sikeres Neverwinter Nights és Baldur’s Gate sorozatoknak, mindenképpen szellemi örökségüknek tekinthető. A Mass Effecttel ellentétben a Sárkány kora PC elsőbbséget élvez, de nem zárható ki később egy konzolos átirat sem. Fontos megjegyezni, hogy a Dragon Age: Origins tartalmi mennyiségében valahol a Mass Effect univerzumának síkjához hasonlítható, hiszen akárcsak Shepard hadnagy esetében, itt is neves sci-fi írók és művészek csapata munkálkodott a játék világának társadalmi, vallási, történelmi, faji, és gazdasági alapjainak lefektetésén, ráadásul a szerződtetett nyelvészeknek hála, új nyelvek is beépülnek majd a kommunikációba. Nem mellékes az sem, hogy a sikeres sci-fi történethez hasonlóan itt is egy fantasy novella (David Gaider – Dragon Age: The Stolen Throne) vezeti majd be az olvasót a játék által feldolgozott cselekménybe, amely ez év márciusában keül a boltok polcaiba (a Dragon Age: Origins 2009 első negyedévében érkezik majd). Összefoglalva: rendkívül ígéretes projektekről van szó, amelyekkel gyakrabban szeretnék foglalkozni a jövőben.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x