Nethalászda

HL2 Survivor

  • Próbálok lenyugodni. Inkább az internetbe temetem a bánatom, és elmerengek olyan dolgokon, vajon még mindig szeretik-e az emberek a klasszikus flippermasinákat – a Stern ugyanis a nagy sikert elkönyvelő Karib Tenger kalózai c. film folytatásából készít hagyományos pinball gépezetet. A két részből összegyúrt árkád kütyü már a gyártósoron van, bővebben itt lehet olvasni róla. Egy biztos: jó darabig még biztosan nem találkozunk idehaza ezzel a művészien kivitelezett masinával, az biztos.
  • Viszont ha már árkád gépeket említek, nem mehetek el az új Half Life 2: Survivor Arcade masina mellett sem, ami a jól ismert sikeres Valve produktumot ülteti át egy kis árkád FPS mókába. Már az első részből is született efféle produktum, bár úgy emlékszem, európai földet hivatalosan nem érintett – remélem, ez a szépség majd megteszi helyette ugyanezt. A HL2: Survivor egyelőre csak Japánban elérhető, ott viszont nagy sikernek örvend: ITT tonnányi képecske található a játékból, érdemes megtekinteni, hogy fest minden idők egyik legjobb PC-s játéka “Insert Coin” HDTV Widescreen köntösben, Gordon Freeman főszereplésével.
  • Bár a DS Lite-ban némileg javítottak az akkumulátoron, még így is előfordulhat, hogy hosszú ideig nem fogja bírni a masina. Ahogy az lenni szokott, a 3rd party gyártók már meg is oldották elviekben a problémát – a kotaku két, külső DS charger-t is kihírezett – az egyik a The Carge Boy, ami 3 db AAA elemmel max. megvilágítás mellett 2 órát, minimum világítással pedig plusz 8 órát dob a DS Lite akksijának teljesítményéhez. A Dlite ezzel ellentétben vaskosabb (és nehezebb) darab is: 4 db AAA akksival 3, illetve 10 órát képes tovább működtetni a masinát. A 21 és 8 USD-s ár nem is annyira vészes, bár szerintem kicsit gázos plusz kábelen lógó izéket magammal cipelni a hosszabb játékélmény érdekében. Inkább feltöltöm előtte alaposan a DS-t és óvatosan bánok a fényerővel – hiszen a DS Lite-al már végre napfényben is tökéletesen lehet csatát vívni…
  • Ha már DS Lite: A nagy N és a Square-Enix megint valami fincsi dologgal kedveskedik a Final Fantasy széria rajongóinak. Japánban limitált Final Fantasy III festéssel ellátott gépeket dobnak piacra augusztus 24-én, 22780 Yen-es áron – számol be róla a Famitsu. A szép fehér masinákat Akihiko Yoshida szép atwokjai diszítik majd.
  • Pontosan 4 évvel, a mai napon jelent meg a Gamecube-os Super Mario Sunshine, amely egy piszok nehéz és kegyetlenül ellenálló játék – annak ellenére, hogy Mario produktumról van szó. Négy év alatt sem jutottam el odáig, hogy pontot tegyek a történet végére (és még nagyon sok másikra sem…).
  • Érdekes, hogy az Xbox 360 (amely a szememben is egyre jobb, frankóbb és szimpatikusabb konzollá válik) még mindig nem örvend töretlen sikernek japánban, pediglen annyira akciósan, és a világ többi pontjához képest diszkrimináltan olcsón juthatnak hozzá a szigetországban, hogy az néha már-már pofátlanságnak tűnik a többi hívővel szemben. Japán a videjáték kultúra fellegvára – tartja a mondás. Aki itt csatát nyer, a világot nyeri meg. Lehet benne valami, az MS kőkeményen, de igencsak rossz stratégiával igyekszik betörni a japán piacra. Az ottani lét viszont más világ: japán játék alig, csak a nyugati “maszlag” kígyózott be eddig. Nincsenek nagyon exkluzív, direkt japán kultúrát megcélzó cím – a Famitsuban pl. azt rebesgetik, hogy hiába jó az Online szekció, ha elenyésző mennyiségnek van odahaza Xbox 360-ja, a nyelvi hátrányokból fakadóan pedig amerikai játékostársakkal aligha fognak odaát ádáz csatákat vívni. Szégyen, hogy júniusra sikerült csak akkora mennyiséget értékesíteni belőle, mint ami az eredeti Xbox-ból egy hét alatt fogyott… Az MS még MINDIG nem tanult a hibáiból – Japán nem Amerika és nem is Európa. Én azért ennek ellenére örülök, hogy végre hazánkban is lesz hivatalos Xbox 360 support, community és Xbox Live legálisan. Régóta várunk már erre.
  • Jó hír a shooter rajongóknak: A sikeres Castle to Shikigami II (eredeti címén Shikigami no Shiro II) fantasztikusan eltalált Dreamcast portja után a folytatás (amely nemrég jelent meg a japán játéktermekben) átirata is elkészül – ezúttal ugyan nem a SEGA konzoljára (bár szerintem erre sem kell sokat várni), hanem PC-re, azon belül is Windows XP-re (tervezett megjelenés: PC CD-Rom, 2006.09.29). A Taito-féle Type-X shooter az első olyan lövölde, ami előbb kap PC-s portot, mint konzolosat – írja az insertcredit. Kíváncsi vagyok, a játékról errefelé érdemes érdeklődni.
0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

2 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Katona Imre
Katona Imre
17 éve

Szia!
Érdekelne az N64 Road Rash játék, mennyi az ára?

Back To Top
2
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x