Roskadoznak a szerverek az E3 által termelt brutális mennyiségű médiatartalomtól, azaz van miből mazsolázni. Volt szerencsém belekukkantani az id Software évek óta fejlesztett RAGE prezentációjába, amely a programozózseni John Carmack által fejleszett, azonos nevű grafikus motor alatt fut. Valószínű, hogy Carmack nem szól bele a játékmenet fejlesztéseibe, mert ha egy átlag HC gémernek is feltűnnek a furcsaságok, egy zseni sem hagyná azokat szó nélkül. Amellett, hogy a RAGE apokaliptikus, sajátos világképe és annak kidolgozása páratlan, az első dolog amire felfigyeltem az ellenfelek minőségi, ám monoton megnyilvánulása volt.
Oké – nekünk, akik a Wolfenstein – Quake – Doom (Heretic & SW: Dark Forces…) trión nevelkedtek, nem idegen a végeláthatatlan agresszorok támadása, de a XXI. században rejtőzzön már el előlem a célpontom, és ne csak egyhelyben topogva dobálja a pengés bumerángot, amíg beleeresztem a tár tartalmát. A változatosság mércéjével a környezet rendkívül szép és részletes, de szegény lekaszált párák mindegyike ugyanaz a karakter, még a ruházatuk is egyforma – a belső terek, szobák egyhangúságát pedig csak a folyosók törik meg. A RAGE akciójelenetei ebben a formájában kicsit élettelennek és műnek hatnak, így nagyon bízom benne, hogy a későbbiekben csiszolnak a változatosság faktoron. [Időközben befutott újabb prezentáció a játékból, ahol Tim Willits (id Software) mutatja be a RAGE Stage Video demóját, amely a fentebb említett hiányosságok mellett a környezet szépségeire is felhívja a figyelmet]