Blizzard: a PC-s játékipar mentsvára?

A hónap, s talán a 2008-as év legnagyobb videójátékos újdonságát számomra ismét egy Blizzard folytatás, név szerint a Diablo harmadik epizódjának hosszú ideje jósolt és várt megerősítése jelenti, így a tavalyi évhez hasonlóan ismét a kedvenc fejlesztőcsapatomé az érdem. A Nintendo Metroid univerzuma mellett talán a dark fantasy témájú Diablo sorozat volt az, amellyel – ha PC-s játékról van szó – a legtöbb időmet töltöttem el, mióta saját számítógéppel rendelkezem: nem tudom pontosan az időtartamot, de a két epizód kiegészítőivel és a Battle.netes kirándulások összidejével együtt talán években mérhető a rajongásom a sorozat iránt. Mivel mindig is érdekelt az angyali-démoni mitológia (sok tudományos és vallási könyvet, forrást felkutattam annak érdekében, hogy képben legyek a témát illetően), a kereszténység alapjaira épülő, démonok ellen vívott harc már történetét tekintve is képes volt az első pillanatban rabul ejteni.

A sok várakozással telt évet végül örömhír követte: a Blizzard Worldwide Invitational keretein belül nagy csinnadrattával került bejelentésre a trilógia harmadik epizódja, amely a Diablo II: Lord of Destruction expanzió fonalát felvéve folytatja a történet elmesélését. Jó néhány információ napvilágra került már a Diablo 3-ról, amelyből tájékozódni lehet a változásokat illetően, de igazi összképet mégiscsak az a majd’ húsz perces gameplay felvétel adja, amely a játék jelenlegi állapotát hivatott bemutatni. Azt hiszem, most már biztosan el kell kezdenem félretenni az új asztali PC konfigurációra, elvégre hiába az Xbox 360 és a konzolok iránti elkötelezettség, a StarCraft II és Diablo 3 árnyékában ismét leborulok a Blizzard és a PC-s játékipar nagysága előtt.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x