DLC.Multiplayer.ME3

Majd három hónap telt el a legutóbbi update óta. Egy cseppet sem volt unalmas, hiszen ha nem a DataCenter káosz-hadműveletén dolgoztunk, akkor a srácokkal együtt irtottuk csapatban a Reaper hordákat, vagy harcoltuk át a hétvégéket a Cerberus trooperek/Geth szakaszok szűnni nem akaró hullámai ellen – teljesítve az éppen aktuális hadműveleteket, amelyből kéthetente még most is érkeznek az újabb és újabb feladatok (bővebben: a Bioware Blogon olvashatsz róluk). Bár az utóbbi két hétben kicsit visszavettem a tempóból, így is a 800-as N7 szint közelében járok, ami azért nem olyan rossz teljesítmény, bár… egy szinten túl igazából túlzottan sok jelentősége nincs (a War Asset szám így is bőven karcolja a maximum feletti értéket a Single kampányban), leszámítva azt az esetet, ha a DLC-kkel érkező legújabb karaktereket, vagy a ritkaságszámba menő Rare és Ultra Rare fegyvereket akarja a játékos megszerezni/kimaxolni. A Bioware és az EA sikerére legyen írva, ezekből azért akadtak szép számmal, és külön öröm nézni, hogy ezen multis bővítmények mindegyike ingyenes (valójában persze nem az, csak rendkívül jól működő üzleti modell áll mögötte). A Mass Effect 3 multiplayere tehát jó – sőt, egyenesen kiváló – a számadatok nem rosszak, nagyon sok az aktív session és játékosszám még így, 4 hónappal a megjelenés után is.

Egyébként ha már a DLC-nél tartunk, az Extended Cut megjelenése után érthető módon parázs viták folytak arról a meccsek közben, hogy ez mennyiben javította/módosította az eredetileg kreált történetet, és mennyiben váltotta be a hozzá fűzött igényeket. Tény, hogy a csapat vonakodva ugyan, de behódolt a rajongói nyomásnak, és hátrébb tolva minden akkori ütemtervet (pl. a Single kampányhoz tervezett DLC-ket, a pletykált szakadár Reaper történettel elsőként) bő két és fél hónap alatt hozta össze a bővített befejezést.

Egy mondattal zárnám le a kérdést (nyomozati szándékkal az érdekes beszélgetések néhány tucatnyi kommentel előrébb, a G365 ME3-as topikjában elolvashatóak): nálam ezzel a “folttal” formálódott a játék a generáció számomra eddigi legjobb élményévé, s került határozott pont a történet végére. (… aztán felmerült a nagy kérdőjel gondolata, hogy vajon milyen módon folytatják a Shepard szálat a következő generációban…) Az biztos, hogy a Bioware egy időre pihenősávra teszi a Mass Effect szériát (a csapat jelenleg a Dragon Age harmadik felvonására fókuszál leginkább), de a Homeworlds képregénysorozat záró epizódja még csak augusztus végén kerül a boltok polcaira, szóval egy ideig még biztosan lesz Mass Effect témájú olvasnivaló az olyan napokra, mint amilyen a mai is volt…

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x