Dragon Age: Inquisition. [The journey is over…]
Nem siettem el, és az sem mondható el, hogy csak végigrohantam a játékon, hiszen egy Bioware eposz csak részleteiből ismerhető meg igazán. Bő kétszáz és még tíz óráig tartott, amíg keresztül-kasul bejártam Orlaist és Fereldent, hogy elvesszek a “Sárkánykor” Inkvizíciós korszakában, de egyáltalán nem bántam meg: valahogy nem is akaródzott elszakadnom igazán a Dragon Age történettől, így […]
Mass Effect: Andromeda N7 teaser [N7 Day]
November hetedike minden Mass Effect rajongó életében jelképes nap. Az N7 day általában a fanservice-ről szól, ahogy idén is: a kanadai Bioware csapatának eddig minden évben sikerült kedveskedni valami aprósággal a közösségnek, legyen az egy apróbb community levél, infómorzsa, vagy egy részletes Developer Diary. Idén igazán szép ajándékot kaptunk: a jövő év végére datált Mass Effect: Andromeda […]
Az RPG műfaj nagy öregjének, a Bioware kanadai csapatának epikus űroperája, a Mass Effect (rövidítve: ME) trilógia minden idők legjobb sci-fi RPG-je, egyúttal a VII. konzolgeneráció (2005-2014; az Xbox 360 korszak) legjobb akció-szerepjátéka. A számos nemzetközi díjat és szakmai elismerést bezsebelő sci-fi eposz az évek során páratlanul gazdag univerzummá nőtte ki magát, kibővítve a már eddig is végtelennek tűnő távoli galaxis rejtelmeit: a tudományos fantasztikum műfaj kedvelői számára, a Dark Horse kiadó áldásos tevékenységének köszönhetően nagyszerű regények, képregények, könyvek és művészeti Artbookok láttak napvilágot, amely igazi csemege az olyan rajongóknak, mint te, kedves olvasó – vagy jómagam.
Az ME trilógia oszlopos rajongójaként elolvastam szinte mindent, amely csak hivatalos formában fellelhető volt a Biowarestore, a TFAW shop, vagy a digitális terjesztésnek köszönhetően – ám, hogy játékostársaim se maradjanak le semmiről, alapos munkával összegyűjtöttem digitális formában az eddig megjelent kiadványokat, beleértve a három regényt, az összes eddig megjelent képregénysorozatot (plusz az ún. nem hivatalos, vagy csak digitális terjesztésben megjelent mini-szériákat), illetve a The Mass Effect Universe Artbook kópiáját is. (Az anyag természetesen angol nyelven érhető el – minden tiszteletem a három megjelent regény hivatalos magyar fordításért a Tuan Kiadónak, de mivel a képregények is angol nyelvűek, a könyveket is eredeti nyelvezetén ajánlom elolvasásra).
Talán említenem sem kellene, de amennyiben lehetőséged nyílik rá, az eredeti példányok megvásárlásával támogasd a kiadót és az írókat! A képregényfüzetek néhány USD-ért már megvásárolhatóak a képregényboltokból (a TFAW-t javaslom, én innen rendeltem az összes saját példányomat), amelyik pedig már nem kapható normál kiadásban, ún. “hardcover” gyűjteményes is elérhető, sőt! Amennyiben eBook olvasóval, vagy tablettel rendelkezel, a Dark Horse kiadó digitális piacterén ezekre a platformokra is megvásárolhatod.
A képregénysorozatok a .rar állományokon belül a népszerű .cbr/.cbz képregényformátumokban találhatóak meg: PC-re számos ingyenes CBR olvasó programot találni a világhálón (a cdisplayex és a ComicRack a legnépszerűbbek), amelyek alternatívái természetesen Android vagy iOS platformokon is ingyenesek.
A továbbiakban olvasható bevezetőkhöz mellékelem a Google Drive-ra feltöltött állományok linkjét. ( Az archívumok mindegyike jelszóval védett! A jelszó a kitömörítéshez: stinger.gamer365.hu ).
Kellemes olvasgatást az alábbi történetekhez !
ps.: Kérdésekhez, segítségkéréshez kérlek használjátok a lap alján található a komment mezőt, köszi !
Képregények
Mass Effect: Redemption (2014.01. – 2014.04): a négy-részes képregénysorozat Dr. Liara T’Soni történetét meséli el a Mass Effect 2 prológusaként, amelyben arra derül fény, hogyan és mi módon került Shepard maradványa a Cerberushoz, a Project Lazarus részeként. A cselekmény erős szálakkal kapcsolódik az ME2 Lair of the Shadow Broker DLC-hez is. >> letöltés
Mass Effect: Incursion (2010.06.21): a nyolc oldalból álló mini-képregény Aria T’Loak és a Collectorok első találkozásába enged bepillantást, történetileg egy héttel az ME2 cselekményei előtt. Az Incursion eseményei élesen kapcsolódnak a Mass Effect: Redemptionban megismert sztorihoz. Ez a kiadvány eredetileg digitális formában jelent meg az IGN-en keresztül, később az ME Evolution “paperback” változatában nyomtatott formában is helyet kapott. >> letöltés
Mass Effect: Inquisition (2010.10.25): szintén egy nyolc oldalba sűrített mini-történet, amely a ME2 cselekményei után Captain Armando-Owen Bailey-re, és az ő Executor Venari Pallin-, illetve a C-Sec (Citadel Security) körüli korrupciós botrányra fókuszál. A Mass Effect: Incursionhoz hasonlóan digitális formában látott napvilágot az USA Today hasábjain, később az ME: Evolution “paperback” kiadásában nyomtatott formában is szerepelt. >> letöltés
Mass Effect: Evolution (2011.01 – 2011. 04): Az Evolution négy-részes képregénysorozat a First Contact War idejébe (az emberiség első találkozása a Turianokkal, nem sokkal a Sol Mass Relay felfedezése után) kalauzolja vissza az olvasót, amelyben a rejtélyes Illusive Man származására, illetve a Cerberus megszületésének részleteire helyezi a hangsúlyt. >> letöltés
Mass Effect: Conviction (2011.09): Szintén egy nyolc oldalas, csak digitális formában elérhető mini-képregény, amely James Vega karakteréről rántja le a leplet a Mass Effect 3 megjelenése előtt, mialatt Shepard parancsnok a Földön tartózkodik. A kiadvány csak a Dark Horse Digital -on keresztül volt elérhető. A képregényre először egy 2011. július 26-i Mac Walters interjú (az ME trilógia oszlopos történetírója) során derült fény amikor Mac elárulta, hogy egy harmadik, még bejelentetlen nyolc oldalas képregényen dolgozik. A Conviction később nyomtatott formában is elérhetővé vált, a Mass Effect Volume 3: Invasionban volt olvasható. >> letöltés
Mass Effect: Invasion (2011.10 – 2012.01): a négy-részes képregénysorozat visszatér Aria T’Loakhoz és az Omega űrállomásához, amelyben a kalózkirálynőnek egy új ellenséggel, a Cerberus-zúdította reaper fenevadakkal kell szembenéznie. Az Invasion exkluzív borítóval megjelent változata a Mass Effect 3: N7 Collectors Edition részét képezte, de különálló képregényként és később az ME: Convictiont magába foglaló “paperback” Mass Effect: Volume 3: Invasionban is helyet kapott. >> letöltés
Mass Effect: Homeworlds (2012.04 – 2012.08): a négy epizódból álló sorozat az ME2 és ME3 egy-egy főszereplőjére (#1 James Vega; #2 Tali Zorah; #3 Garrus Vakarian; #4 Dr. Liara T’Soni) és saját történetükre fókuszál. Érdekesség, hogy a sorozat elkészítésében Mac Walters mellett az egyes karakterek írói is aktív részt vállaltak. >> letöltés
Mass Effect – Blasto: Eternity of Forever (2012.09.07): a szintén rövid, mindössze 14 oldalas mellékszál Blasto, a népszerű fikcionális karakter történetét meséli el, aki az első Hanar Spectre-ként igazi kultuszfigura a galaxisban és többször említésre kerül a játékokban is. A kiadvány csak digitális tartalomként jelent meg, a Dark Horse Digital kínálatában. >> letöltés
Mass Effect: Foundation (2013.07 – 2014.07): a Mac Walters-jegyezte ötödik, egyben leghosszabb sorozat jelenleg az utolsó aktuális Mass Effect képregény. A Foundation által tálalt, tizenhárom epizód egyetlen, a trilógiával párhuzamosan futó sztorit ölel fel, ám több ponton is kapcsolódik az ME 3: Citadel DLC-hez, illetve az #5-ös epizód közvetlenül az ME 2 cselekményéhez is. >> letöltés
FCBD: Mass Effect – He Who Laughs Best (2013.05.06): a 2013-as Free Comic Day keretein belül jelent meg a Jeff “Joker” Moreau kadét-időszakát feldolgozó tíz oldalas mini sorozat, amely a fiatal pilóta-tanonc pályafutására fókuszálva meséli el, hogy vált mindenki kedvence az SSV Normandy SR1 pilótájává. A képregény csak digitális formában jelent meg, máig elérhető a Dark Horse Digital kínálatában. >> letöltés
Regények/könyvek
Mass Effect: Revelation (2007.07.01): Az első Mass Effect novella, amely az akkoriban még csak kadét David Anderson korszakába helyezi a fő történeti cselekményt. A regényből kiderül, hogyan találkozott Anderson a már akkor is aljas módszerekkel operáló Turian Saren Arteriussal, mi köze Davidnek Kahlee Sandershez illetve, hogy miért nem ő lett végül az első emberi Spectre. A regényt az ME történetírója, Drew Karpyshyn jegyzi, a nagyszerűen felépített cselekménynek köszönhetően a könyv bőséges mennyiségű háttérinformációval szolgál a sorozat rajongói számára. >> letöltés
Mass Effect: Ascension (2008.08.29): A szintén Drew Karpyshyn szerezte második novella cselekménye a Mass Effect 2 sztorijával párhuzamosan, Kahlee Sanders körül bonyolódik. Hátrahagyva az Alliance védőhálót, Kahlee az Ascension program koordinátora lesz, amely az ún. biotikus képességekkel megáldott gyermekek feltörekvésében és fejlődésében segédkezik. A projekt legígéretesebb növedéke a mindössze 12 éves félig-autista Gillian Grayson, akiről kiderül, hogy a programot szabotáló Cerberus kísérleteinek áldozata. Az események beindulnak, Kahlee pedig mindent megtesz, hogy megmentse a gyermeket… >> letöltés
Mass Effect: Retribution (2010.08.27): A Karpyshyn trilógia záró epizódja, melyben a Cerberus fejének számító Illusive Man rendíthetetlenül kutatja a Reaperek titkát. Attól sem riad vissza, hogy a legszörnyűbb kísérleteket hajtsa végre kiszemelt tesztalanyán, aki nem más, mint Paul Grayson, korábbi Cerberus ügynök – mellesleg az Ascension projekt Gillianjának fogadott édesapja. Mikor kiderül, hogy mi történt Graysonnal, Kahlee régi barátjával Captain David Andersonnal együtt útnak indul, hogy fényt derítsen a titkokra, amelyek a galaxis vesztét okozhatják… >> letöltés
(Mass Effect: Deception 2012.01.31): A korábbi regényekkel ellentétben ezt a novellát William C. Dietz írta, amely a Mass Effect 3 előzménycselekményeként illeszkedik a történetbe. Felfedve a Cerberus és a Reaperek sötét titkát, David Anderson és Kahlee Sanders menekülni kényszerül Illusive Man csatlósai elől, akiknek feltett szándéka, hogy a tudás rejtve maradjon. A páros a felcseperedett, és biotikus erejét épp csak ízlelgető Gillian Grayson személyében erős szövetségesre lel – ám mikor az ifjú nő kideríti, hogy apja haláláért a Cerberus felelős, bosszút esküszik, amely egy szemvillanás alatt romba döntheti a bizonyítékokat, amiért David és Kahlee küzdött… Sajnos a Dietz-novella hemzseg a kanonikus, technikai és logikai bukfencektől, ezért a rajongók hangos nemtetszésüket kinyilvánítva nem tekintik a Mass Effect érába tartozó folytatásnak. Rajongói nyomásra 2012.08.18-án a Bioware és a Del Rey Books közleményben kért elnézést a hibákért, és egyeztetést kezdeményezett a későbbi kiadások javításáról. >> letöltés
The Art of Mass Effect Universe (Dark Horse Comics): A 184 oldalas, gazdagon illusztrált keményfedeles kiadvány az ME trilógia fejlesztésébe, művészetébe, grafikai- és technikai világába enged betekintést. Páratlan olvasmány, minden rajongó számára kötelező ! >> letöltés
A négy ME regény eredeti nyelvű változatait az Amazon webáruházból, a magyar kiadásokat a Tuan Kiadó webshopjából vásárolhatod meg. A képregények és az artbookok beszerzési forrása változó, javaslom a Dark Horse kiadó, a TFAW, az Amazon, illetve az eBay oldalait a kutatáshoz. A képregények és az artbook természetesen digitális formában is megvásárolható a Dark Horse Digital oldalán keresztül.
Dragon Age: The World of Thedas Vol. 1. [ajánló]
A fantasy szerepjáték műfaj elengedhetetlen motívuma az elbeszélés megfelelő elhelyezése a történetmesélésben. Ez azonban csak az egyik fő komponens: talán még ennél is fontosabb maga a sztorit körülölelő univerzum, amely gyakran nem hónapok, hanem lázas munkával töltött évek gyümölcse, melyben csak a képzelet szab határt a papírra vetett álmok sokaságának. Akárcsak a Sci-fi, a sötét […]
Dragon Age: Inquisition előzetes
Most, hogy egyre-másra jelennek meg az új, friss infók a Dragon Age soron következő epizódjáról, a GC és a PAX videójai mellett a GameInformer egy egész hónapot szentelt az Inquisitionnak. A Baldur’s Gate spirituális utódjának minden oka megvan a népszerűsítésre, hiszen a DA2 nem volt egy kiemelkedő alkotás, de a folytatásról eddig nyilvánosságra került részletek […]
DLC.Multiplayer.ME3
Majd három hónap telt el a legutóbbi update óta. Egy cseppet sem volt unalmas, hiszen ha nem a DataCenter káosz-hadműveletén dolgoztunk, akkor a srácokkal együtt irtottuk csapatban a Reaper hordákat, vagy harcoltuk át a hétvégéket a Cerberus trooperek/Geth szakaszok szűnni nem akaró hullámai ellen – teljesítve az éppen aktuális hadműveleteket, amelyből kéthetente még most is […]
Thank you, Bioware.
Nos… ennyi volt – a záró képsort követően a vászont elsötétült, a függöny döbbent csend kíséretében hullott alá a magasztos pódium árnyékában. Öt hosszú év… megannyi komoly, és sorsok feletti ítélkezés, küzdelem, várakozás és harc után lezárult egy korszak, s vele együtt egy csodálatos trilógia is véget ért. A jelenlegi generáció, és videojátékos pályafutásom egyik […]
Galactic War is coming… [Synthetic Insights #3]
Az óévet búcsúztató pezsgőpukkanás és a megannyi vidám pillanat közti örömünnep bizony magvas gondolatok egész sorát ülteti a szívekbe az újév hajnalán. A tavalyról átszökött számadások toplistáival és visszatekintőivel tarkított január egy softcore-hardcore videójátékosban is egész sornyi új, merőben izgalmas képet villant fel – a reménnyel teli várakozás örömét az új bejelentések hallatán, a parázs […]
Garrus [calibrate]
Mielőtt még alapos szétcincálásnak vetném alá az új és egyben legutolsó Mass Effect 2 DLC-ként érkezett Arrivalt, néhány érdekes hírecske, a Bioware világából: jövőre a rövidesen megjelenő Dragon Age Anime mellett egy Mass Effect világában játszódó egész estés animációs filmmel is gazdagodunk majd a T.O. Entertainment és a FUNimation Entertainment jóvoltából. Bár a részletekről egyelőre […]
Mass Effect: Arrival DLC
Szerencsére ismét aktivitás tapasztalható a Mass Effect háza táján: útban van ugye az Evolution képregénysorozat második felvonása (a harmadik március 23-ától rendelhető elő a TFAW.com-ról), és most már nagyon valószínű, hogy a DC Direct botrány ellenére az első játékfigura-széria is a sorozatgyártás felé téved (bár meglehet, csak a Tali-Grunt-Shepard-Thane négyes közül lehet majd rendelni, mivel […]
12 days of Bioware
Egyébként pedig ha már Mass Effect és Video Game Awards 2010: tizenkét napig számtalan Bioware ajándék, köztük Dragon Age és Mass Effect relikviák keresnek gazdát a Treehouse Brand Stores jóvoltából – köztük pl. a négy, egyedi festésű N7-es Playstation 3 játékkonzol/PC konfiggal, amelyek annak a nyereményjátéknak a fődíjai közé tartoznak, amelyre twitter és facebook profillal, […]
Bioware update
Chris Priestly ejtette el az infót a Bioware Social Networkon, hogy a soron következő Mass Effect 2 DLC 2010. szeptember 7-én válik elérhetővé az Xbox 360 és a PC rajongók számára. A 800 MS/Bioware pontért magunkhoz szólítható Lair of the Shadow Broker kiegészítőről már írtam korábban, azonban új infó, hogy a DLC-vel együtt egy új […]
Mass Effect: Evolution
Nem meglepő, hogy a Mass Effect: Redemption óriási sikere után a kiadó, a Bioware és az Electronic Arts úgy döntött, erőiket egyesítve egy újabb mini szériával állnak elő, a rajongók legnagyobb örömére. A négy részből álló mini-sorozat iránti óriási kereslet hatására több kiadást is nyomtak belőle, így elmondható, hogy a képregények világába is bekígyózott az […]
Dragon Age [anime]
Ha a Mass Effectből egy elismert filmes csapat forgat majd filmet, attól a Bioware másik sikerjátéka, a Dragon Age mítosz sem maradhat le. A kiadó, az EA Studio és a japán animációs filmek amerikai terjesztésében élen járó FUNimation Entertainment a napokban számolt be arról, hogy a Dragon Age fantasy világában játszódó, egész estés anime film […]