Nos… ennyi volt – a záró képsort követően a vászont elsötétült, a függöny döbbent csend kíséretében hullott alá a magasztos pódium árnyékában. Öt hosszú év… megannyi komoly, és sorsok feletti ítélkezés, küzdelem, várakozás és harc után lezárult egy korszak, s vele együtt egy csodálatos trilógia is véget ért. A jelenlegi generáció, és videojátékos pályafutásom egyik legmegragadóbb, leglátványosabb, és legnagyszerűbb sorozatként megismert Mass Effect trilógia az elmúlt napokban óriási szökőár kíséretében köszönt el a rajongóktól, megannyi kérdőjelet és kételyt hagyva maga után. A megindító, egyben szomorú, dühítő kiábrándultság, a megnyugvás, a és a lehetséges következtetések kavargó gondolatai már három-négy napja ülepedni próbálnak a fejemben, mégsincs egyértelmű válaszom mindenre. Fantasztikus dolog, amit a Bioware az elmúlt néhány évben produkált a sci-fi univerzumok képzeletbeli oltárán: rendkívül hálás vagyok, amiért ez a nagyszerű kanadai csapat egy olyan elképesztő hangulatú és hihető részletességgel megalkotott világgal ajándékozott meg minket, amiért érdemes volt várni, érdemes volt érte rajongani, és a benne tekergő álmoknak létjogosultságot adni. Ám abban is biztos vagyok, hogy a keserédes záró akkord döbbenetes nyomot hagy majd a fejekben – olyan pofon ez, amely még hosszú ideig érezteti hatását a rajongói arcokon – emléke pedig minden alkalommal ugyanúgy fájni fog, ahányszor csak a csillogóan fekete dobozra tekintek a polcomon.
Kérdések, melyek megválaszolatlanok maradtak – válaszok, amelyek masszív tömegeket mozgatnak meg csak azért, hogy a megtörténtet semmissé tegyék. Rajongók, akik kifordulva magukból, új befejezésért, egy ésszerű, és logikai bukfencektől mentes lezárást szeretnének. Jómagam egyik táborhoz sem tartozom igazán: nyomós és alapos ok volt arra, hogy Casey Hudson, és csapata olyan lezárást tárjon elénk, amilyen végül a szomorú felismerés erejével varrja el a számos ponton futó, népek sorsát megpecsételő történetet. Ha képes voltál átérezni a Shepard vállát nyomó terhet, és végigkísérted a főhőst a lehetőségek egyre szűkülő mezsgyéjén, az apró lépésekkel talán már te is sejtetted, hogy a az apró reménysugár ellenére a fájó búcsúpillantások, és a végső út jól már semmiképp sem végződhet – a döntések súlytalanná, erőtlenné váltak, és a kilátástalan harc közepette végül már csak egy lehetőség marad csupán – a túlélés, amely nemhogy a főhőst, de civilizációk egész sorát emészti fel. Nincs már racionalitás, sem ésszerű döntés: egyedül a a jövőnk számít, ha van rá esély még egyáltalán. Shepard pedig ezt tartja szem előtt, mikor a halál házának kapujában kijátssza az utolsó ütőkártyát, még ha az eredményét nem is fogja fel igazán.
Mint ahogy nem fogtuk fel mi sem: a záró képsorok – tartalmazzanak is akármekkora ésszerűtlenséget – bezárják a kapukat. A zár azonban nem tökéletes, s az apró résen átszűrődő vakító fénysugár reménnyel tölti meg újra a szíveket. Ha igaz a híresztelés, a Bioware egy bővebb epilógus keretein belül dolgozza el az elvarratlan szálakat – mellőzve addig mindenféle spekulációt (amelyekből azért akad bőven), és eltekintve a negatív hangvételű megnyilvánulásoktól úgy gondolom, itt az esély az újabb brillírozásra. Talán választ kapok arra, hogy a végső sorsunk mellett mi történt a Relay felrobbanása után (az Arrival nyomdokain haladva), miért szálltak ki a társaim Joker mellől a lezuhant Normandy-ból, és egyáltalán mit keresett a leggyorsabb hajó a sötét űr kellős közepén, ahelyett, hogy a Föld közelében harcolt volna. Az epilógus ereje – akárcsak a Crucible esetében – felbecsülhetetlen. Remélhetőleg sokszáz évvel a történtek után az “öregúr” elmeséli nekünk azt a bizonyos “másik történetet” is – az emberről, akinek egy Galaxis köszönheti a létét.
Mass Effect trilógia – Bioware 2005-2012. Köszönjük. Nagyok voltatok srácok.
ps.: És hogy mi is zajlott le eközben a rajongói fejekben? Íme. Kommentek ezrei – többek közt a Bioware Community hivatalos fórumon. [… és a hivatalos reakció a csapat részéről. Dr. Ray Muzyka – To Mass Effect 3 players]
