[E3] 2007, ahogy én láttam…

E3 2007

Bár az idei E3 drasztikus változtatásokon esett át, még mindig az év legrangosabb videojátékos megmozdulásaként van jelen. Éppen ezért, miután hazaértünk a nyaralásból, kapásból belevetettem magam a munkába, hiszen az 576 Konzolon mindössze ketten feleltünk azért, hogy a négy napos rendezvény minden nagyobb bejelentéséről, játékos újdonságáról, vagy épp a játékfejlesztők és konzolcégek konferenciáiról tudósítsunk. Többek közt ezért esett meg az, hogy a blog kissé hanyagolva lett az elmúlt két hétben (na meg azért, mert időközben összehoztam egy Overlord tesztet a gamer365-re, és a nagy meleg elől menekülve kiköltöztem a Balatonra egy mobilnet kíséretében…) – de kárpótlásul több, mint 140 hírt, videót és bejegyzést publikáltunk az 576 Konzol hasábjain. Itt jegyezném meg, hogy Liquid-san és gamer365-ös kollégáim is remek munkát végeztek – jók voltatok, srácok. Most, miután kellően leüllepedett az E3-as láz, sikerült megrágni minden új videót és bejelentést, már objektíven látni a játékipar közeli jövőjét. Összefoglaló, avagy a 2007-es E3, ahogy én láttam

Az E3 a módosítások ellenére (most már szigorúan szakmai az esemény, nincs nyitva a nagyközönség előtt) idén is hozta a szokásos papírformát. Bár mindenki ódzkodott egy kicsit tőle, de a szűkítés és a kicsinyítés eredménye szerencsére abszolút pozitívan hatott a rendezvényre – nem volt sok fals infó, lényegében az online cikkírók mindent leírtak, ami odakint történt. Személy szerint arra voltam a leginkább kíváncsi, hogy a Wii elképesztő szárnyalása vajon az E3 alatt és után is kitart-e majd: legnagyobb sajnálatomra azonban a Nintendo konferencia totális nagy csalódásba fulladt. Igyekeztem ugyan Wilsontól elcsenni a konferencia élő közvetítésének jogát (ami így is lett), de utólag már nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán volt-e valami számottevő bejelentés a grafikonok és az enyhén szólva is röhelyes kiegészítők mellett. A Reggie-Iwata-Miyamoto által említetteket, a Wii Fit nevű förmedvényt, és a casual flash szemetet belénk sulykolva számomra tényleg csak három játék , ami miatt hajlandó lennék Nintendo konzolt venni (más kérdés persze, hogy ez ellentétes az elveimmel, így nem fogok még egy darabig… lehet, hogy soha sem.) – ezeket viszont már az E3 előtt is ismertem, így a még mindig lenyűgöző Metroid Prime 3: Corruption, a Super Mario Galaxy és az RE: Umbrella Chronicles az új gameplay videók és trailerek mellett nem mutatott igazán nagy újdonságot (előre is sejthető volt, hogy system-seller, must have címek lesznek). Így utólag már ki merem jelenteni, hogy az utóbbi évek egyik legunalmasabb, és legkevesebb érdekességet bemutató N prezentációját tudhatjuk a hátunk mögött. A nagy N úgy tűnik, végleg lelépett az eddig taposott ösvényről, és a jelenlegi jelek alapján vissza se akar nézni soha.

A Microsoft felhozatala viszont több, mint kielégítő volt: ígéretes, és hangulatos játékok sora várt bennünket, így a platform rajongói bőséges termés elébe néznek majd. Személy szerint biztos vagyok benne, hogy a három nextgen (most már kurrensgen) szereplő közül az Xbox 360 fog elsőként landolni a TV-m alatt – feltéve, ha a Falcon kódnevű revízióval végre képesek lesznek egy normális hardvert összehozni. A gép körüli szervízes-meghibásodási kálváriától eltekintve nagyon tetszett a HALO 3 Limited Edition Xbox360, és pozitívan hatott rám a 3 éves garancia kiterjesztése is (amely biztonságot nyújt, de ettől még nem bízom a Microsoftban). Az viszont már kevésbé, hogy az MS konferencia csupán idei játékok mutogatásából állt (hajajj, de milyenekből!), a jövőre nézve talán csak a Resident Evil 5 került górcső alá. Mindenesetre a Call of Duty 4: Modern Warfare, a Burnout Paradise, a Blacksite: Area 51, a Colin McRae DIRT, és természetesen a HALO 3 nálam abszolút vitte a pálmát, úgyhogy itt az ideje az MS X360 korszak beköszöntének.

A Sony esetében ugyancsak hasonló a helyzet, így a tavalyi mélyrepülésükhöz képest idén totálisan pozitív élmények értek – akár magát a konzolt, akár a nívós játékfelhozatalt nézem. A PS3 részben felfedte igazi erejét: bár az olyan játékok, mint a brutális Killzone 2, a LAIR, vagy az Assassin’s Creed (Wipeouuuut!) csak idővel érnek be, és a konzol ára is bőven 100.000 HUF felett van, abszolút űber platformnak ígérkezik. Wii ide, X360 oda, még egy-két év és domináns lehet a jelenlegi hármas formációból. Abszolút meggyőzött, de vásárlás szempontjából még nincs itt az ideje – számomra. Összességében véve izgalmakban és remek játékokban gazdag hetet zártunk magunk mögött – én speciel amellett, hogy 140 hírt pakoltunk ki az 576 Konzol.hu-ra, nagyon jól szórakoztam a 2007-es E3 alatt. Így, egy hét távlatából, a dolgokat alaposan megrágva már tudom, hogy mivel lepem magam meg az őszi-téli időszakban… de feltehetően másnak sem fog gondot okozni, hogy mit pakoljon a kosarába.

A PC-k kapcsán csak egyetlen megjegyzésem van csupán – az “elenyésző mennyiség”. Szerintem a PC-s játékipar magára találásában sem a Games for Windows, sem pedig a Crysis és a Gears of War PC-s portja nem fog elegendő támasztékot nyújtani. Volt néhány ígéretes utalás, de mind közül két cím az, aminek eredeti példányait mindenképpen magam előtt szeretném tudni: a gyönyörű és must have Starcraft 2, illetve Bill Roper-ék Hellgate: London-ja (talán még a Halflife Orange BOX).

Végül az E3 nálam, címszavakban:

A legnagyobb csalódás: a Nintendo konferencia és a játékaik

A legnagyobb meglepetés: WipeOut Pulse, Burnout Paradise, R-Type Tactics

A legjobban várt három játék: Metroid Prime 3: Corruption, Burnout Paradise, R. Evil 5

A legszínesebb idei felhozatal: Xbox 360

Ami nagyon tetszett trailer, vagy gameplay formájában: Killzone 2 (PS3), LAIR (PS3), Wipeout Pulse (PS3), Call of Duty 4: Modern Warfare (X360), Burnout Paradise (X360), Need for Speed: ProStreet (X360), Super Mario Galaxy (Wii), Metroid Prime 3: Corruption (Wii), Resident Evil 5 (X360), Blacksite: Area 51 (X360), Assassin’s Creed (X360), HALO 3 (X360), Nanostray 2 (NDS), R-Type Tactics (NDS), Legend of Zelda: Phantom Hourglass, Mass Effect (X360), Starcraft 2 (PC), Hellgate: London (PC), HL Orange BOX (PC).

Szólj hozzá!

Kommentelési szabályzat:

Kulturált formában bárki bármelyik cikkhez hozzászólhat (regisztráció nélkül és az email cím megadásával), de a háromnál több linket tartalmazó kommentek csak admin jóváhagyás után jelennek meg. Vendég felhasználók számára kötelező a captcha, a social media fiókkal belépőknek csak az első alkalommal szükséges az azonosítás.

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés
Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE