Aggodalmak X360 fronton

Amennyire elgondolkoztam az Xbox 360 beszerzésén, annyira megrémít a gondolat, hogy a masina bármelyik pillanatban bemondhatja az unalmast. Rengeteg ismerősöm faragott rá az új géppel, SiD éppen ma – de Liquid sem adott tudtunkra bíztató dolgokat a hivatalos álláspont szerint, amit az MS sajtókonferencián fedtek fel beismerően a fejesek. Az elmondások szerint ugyanis az első szériás gépek döntő többsége (50 % körüli értékre gondoljatok, ami minden második gépet érinti) szenved valamilyen javíthatatlan konstrukciós hibától. Az idén június után gyártott konzolok ugyan már nagyságrendekkel stabilabbak, ám még közöttük is jelentős mennyiség adja meg magát – ez pedig elfogadhatatlan egy 120 ezer forintos masinától, amit ráadásul nem is használ a nap 24 órájában az ember. De a szerencsések sem alhatnak nyugodtan: a HD filmek, sorozatok és kőkemény Marketplace nyomulással bizony igencsak megtelik a 20 GB-os merevlemez (nem is értem komolyan, miért kell ezen spórolni – ha csak a számítógépek vagy laptopok HDD-it tekintem, bőséges tárkapacitású darabokat lehetett volna belepakolni a konzolba), ez pedig számos kérdést vet fel. A megoldás úgy tűnik, rövidesen megérkezik, mégpedig egy HDD Upgrade képében, amelyet az Xbox Live Event-en látható tényekből szűrhetünk le. Számos internetes oldalon feltűnt ugyanis az a Dashboard fotó, amelyen a gép beépített merevlemezén található hely mérete meghaladja a 70 GB-ot. Már csak az a kérdés: vajon az új HDD-re hogyan leszünk képesek átmásolni az addig letöltött tartalmainkat? Bízom benne, hogy az Xbox 360 – PC kapcsolat előtérbe kerül a Windows Vista megérkezésével – sokaknak már ez is egyfajta megoldás lenne.

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x