NES 25th – wooot!

Az ideire év több szempontból is ráaggatható a különleges jelző: a videójáték ipar például több születésnapot és évfordulót is ünnepel – köztük a Nintendo Entertainment Systemmel, amely október 18-án töltötte be a matuzsálemi kornak tekinthető huszonötödik évfordulóját. Ez már emberi léptékkel is jelentős korszak, főleg ha nem tétlenséggel telik: A 8 bites Nintendo masina, vagy ahogy többen ismerik Nintendo NES ugyanis több fronton is forradalmasította a játékipart. Az 1985 október 18-án (USA) elstartolt konzol nevéhez köthető az amerikai játékipar összeomlását követő újbóli talpraállás, az egyedi, címekhez, franchiseokhoz társítható játékdizájn megteremtése, a kontroller klasszikus kialakítása, vagy a külsős fejlesztőcsapatok bevonásának üzleti modellje, amely máig meghatározó jellegű az iparra nézve.

A ’80-as, ’90-es évek játékosai körében számtalan sztori keringett a NES-ről, a megannyi piaci klóntól, a világot megosztó régiófüggőség kiiktatás, illetve az egyéb hardveres módosítások megvalósításáig, és vitathatatlan, hogy a kilencvenes évek közepéig gyártott masina olyan szoftverfelhozatallal büszkélkedhet, amely között számtalan stílusteremtő, máig létező és iránymutató hősöket kreált a kreatív elme. A nagy Nintendo triumvirátus (Super Mario Bros, Legend of Zelda, Metroid) mellett a Japán óriásnak sikerült lefednie az egész piacot, hiszen az innovatívnak számító megoldások között minden korosztály megtalálta a maga zsánerét, hisz elég, ha csak a R.O.B. -ra, a NES Zapper-ra, a korá megelőző Power Glove-ra, a négyjátékos küzdelmeket megvalósító NES Four Score-ra gondolunk. Legendás kiegészítők, amelyek a brutális játékkínálat mellett idejekorán megjósolták az utód Super Nintendo eljövetelét, és bebetonozták a cég jövőjét is. Tán kevesen tudják, hogy a Nintendo NES-t egészen 2003 nyaráig ontották a gyártósorok Japánban, míg végül legördült az utolsó darab. Ennek folytán a konzolból világszerte majd’ 62 millió darab talált gazdára, a legtöbbet eladott játék titulusokat pedig a Super Mario Bros. (40.23 millió), illetve a Super Mario Bros. 2 (18 millió) tudhatja magáénak. Boldog születésnapot neki, ma este minden bizonnyal kedves emlékekkel adózva pöccintjük be a korosodó masinát.

[Nintendo Entertainment System @ Wikipedia]

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x