Cerberus Issue #2

És ha már a képregényekről esett szó, Mac Walters (Lead Writer, ME univerzum) mesélt egy kevesett a még idén megjelenő, Mass Effect: Inquisition című 8 oldalas mini-képregényről, amely a múlt héten látott napvilágot az USA Today/ Dark Horse Comics/ Toshiba DH: HD program keretein belül. A mester elmondása szerint a határvonalakat átlépő kiadvány egy másik szemszögből mutatja be a Shepard jelenséget, amelyre már kereste egy ideje a megfelelő alkalmat a csapat. Mac szerint “…a játékban Shepard diktálja az ütemet, azonban az Inquisitionban a kék-egyenruhába öltözött, klasszikus jó-zsaru szerepébe bújt Captain Bailey szemén keresztül szemlélheted a Mass Effect bámulatos világát…” Ez a nyolc oldal inkább egyfajta karakter-tanulmány, amit az unvierzum érdekesebb figurái ihlettek – Captain Bailey kitűnő alanynak bizonyult ehhez, aki egyébként a Citadel C-Sec parancsnoka, és egy rendkívül fontos szervezet napi feladatainak koordinálásáért felelős.

A bemelegítő-jellegű ajándék a jövőre érkező, rajongók által már nagyon várt második ME képregényszériának az eljövetelét készíti elő, amely mintegy harminc évet utazik vissza az időben. A New York Comic Con 2010-en ezúttal a Crave Online riportereinek sikerült lencsevégre kapniuk Mac Walterst, aki egy vaskosabb interjú keretein belül mesélt a történetről, a First Contact War körüli bonyodalmakról, vagy a Cerberus “Humanity First” szemlélet felerősödéséről. Mint mondotta, a történeteik eddig is személyközpontúak voltak, így ezután is ezt tekintik fő irányvonalnak: a Mass Effect 2 alkalmával színre lépett titokzatos Illusive Man kulcsfigurájának szerepe pedig e téren megkérdőjelezhetetlen. A homályba burkolódzó árnyékhatalom feje számtalan ponton avatkozott be az emberiség múltjának-jelenének- és jövőjének alakulásába, igaz gyakran nem a legetikusabb eszközökkel… bár talán egy anti-szociális, fajunk létjogosultságát lefektető fél-terrorista szervezethez nem is passzolna más hozzáállás. Ez alapján ,az előzmény egyik alappillére tehát az elveihez ragaszkodó, az emberiség hatalmát, ill. erejét szem előtt tartó Illusive Man lesz, aki egyelőre négy négy fejezetnyi cselekményben rántja le magáról a leplet, habár az írók nem zárkóznak el további epizódok elkészítésétől sem: “Imádom csinálni. A Dark Horse nagyszerű partner, a Redemption is roppant sikeres volt, szóval ha ez is az lesz, nem látom okát, hogy abbahagyjuk. Szeretem változatos szemszögből mesélni a Mass Effect univerzum történeteit.”

Bár Mac Walters egyike a három fő sztorimesélőnek, akik csűrik-csavarják a történetet, a játék párbeszéd-scriptjeiért is felelős úriember mások segítségét is igénybe veszi – hogy milyen módon kapcsolódik ez a Mass Effect Wikipediahoz, vagy az epizodikus DLC tartalmakhoz, kiderül a fenti agymenés alapjául szolgáló Crave Online interjúból.

[Mass Effect: Inquisition Online]

Szólj hozzá!

Kommentelési szabályzat:

Kulturált formában bárki bármelyik cikkhez hozzászólhat (regisztráció nélkül és az email cím megadásával), de a háromnál több linket tartalmazó kommentek csak admin jóváhagyás után jelennek meg. Vendég felhasználók számára kötelező a captcha, a social media fiókkal belépőknek csak az első alkalommal szükséges az azonosítás.

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés
Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE