REZ HD: Synaesthesia! [Most. Azonnal.]

Rez HD

Hát ezen is túlvagyok: a mai napon sikeresen megvásároltam az első játékomat az Xbox Live Arcade kínálatából. Oké, a demókkal tömött merevlemezemen volt már teljes értékű árkád stuff (az Elite-hoz járó Hexic HD, illetve a héten elérhetővé vált ajándék Undertow), de tegnap végre elérhetővé vált az, amire már hónapok óta vártam. A Rez HD verziója a digitális művészetek alfája és omegája – a mantra, amely a cyberpunk kultúra alapvetése is lehetne – ha könyv, vagy film formájában látott volna napvilágot. Szerencsére azonban egy vektoros ábrázolásmódot alkalmazó játékszoftverről van szó, amely korábban a SEGA Dreamcaston, majd később Playstation 2-őn kényeztette a látó- és hallóidegeket. A Tetsuya Mizuguchi (Panzer Dragoon, Lumines, Every Extend Extra, Meteos, stb.) elméjéből kipattant szikrát talán szinesztézia jelzővel lehetne illetni: a vizuális művészek a klasszikus railshootererekben szereplő hangeffekteket trance dallamokkal és zörejekkel helyettesítették, amelyhez fenomenális zenei aláfestést, és színkavalkádot mellékeltek.

Az eredmény egy elképesztően durva, és stílusos akciófoszlány lett, amelyben az egyetemes hálózatok virtuális útvesztőiben barangolva tisztítjuk meg a rendszert a kártékony vírusoktól. A nullákból és egyesekből álló, Wassily Kandinsky (orosz festőművész, 1866 – 1944) inspirálta világban a magányos hőst megtestesítve az a feladat, hogy az itt-ott felbukkanó, olykor több képernyőnyi méretű célpontot megsemmisítsük, lelőjük, vagy láncba fogjuk – az elpusztítás módja azonban nem mindegy, mivel a likvidáláskor felzendülő zörejek teljesítményünktől függően állnak össze dallamokká, vagy ritmusokká, míg végül fel nem törjük az egyes szintek védelmi rendszerét, és le nem zárjuk a körzetet. A Rez mondanivalóját rendkívül nehéz leírni: ha rendelkezel a szükséges eszközökkel (X360, Internet, Xbox Live), feltétlenül próbáld ki – a Playstation 2-es verzió HD felbontásra optimalizált, 60 FPS-t produkáló változata az alapjáték mellett számos plusz meglepetést tartogat a számodra, a vibráló effekteken át az új szereplőkig! [A Rez HD 800 MS pontért vásárolható meg a Live Marketplace Arcade szekciójából.]

Rez HD: Go to Synaesthesia!

Rez HD. 2008. Q entertainment / SEGA

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

0 Comments
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Back To Top
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x