Néha jó érzés kicsit kiszakadni a monoton élet szürke hétköznapjaiból – a ma este is ennek jegyében telt, ugyanis egy baráti játékos összejövetelre voltunk hivatalosak. A helyzet azonban úgy hozta, hogy a (végre) kultúrált, és intelligens ifjúságból verbuválódott csapat a kötetlen beszélgetés mellett izgalmas társasjátékba kezdett. Jómagam mindig is nagy kedvelője voltam a táblás és egyéb társasági szórakozási formáknak (most elvonatkoztatva a videójátékok világától) így izgatottan vártam, hogy Rózsás Peti barátomék éles bevetésre küldjék a legújabb szerzeményüket, a Drakon című középkori fantasy labirintusjátékukat. A doboz felnyitása előtt alaposan átböngésztem a katalógust, amely legnagyobb meglepetésemre a Fantasy Flight Games védjegyeit élvezte – erről az amerikai székhelyű cégről annyit érdemes tudni, hogy rendkívül nívós és elismert táblás játékkészítő társaság hírében állnak, így a minőségi alapanyagból, remek dizájnnal és kivitelezéssel megáldott, modern játékok legjobbjainak megalkotásáért felelősek: aki kicsit otthonosabban mozog a társasjátékok világában, biztosan hallott már a Rúnamester, a Doom, a World of Warcraft, vagy a Trónok harca címen megjelent, párját ritkító kiadásokról… nos, ezek a nagy franchise-ok is mind az ő kezüket dícsérik.
Petiék a Drakon című középkori labirintusépítgetős kalandjátékot vásárolták meg a minap. Kettőtől hat személyig tart az ajánlott játékosok száma, persze erre a kincsvadászatra is igaz a szóbeszéd, hogy akkor a legizgalmasabb, ha minél többen játsszák egyszerre. A mesterien megformált hősök (törpe, harcos, druida, amazon, elf, és a nekromanta) mintázta figurákkal azonosuló játékos egyik feladata (merthogy a játék a csapatjáték opció mellett további bónusz szabályrendszereket is tartalmaz – ráadásul magyar nyelven) az, hogy az óriás Drakon sárkány által uralt katakombarendszerben minél előbb összeszedje a megfelelő mennyiségű aranyat. A játék egyik érdekessége, hogy a labirintus folyton folyvást változik, az építőköveket maguknak a játékosoknak kell körről-körre lerakosgatni, változtatni és a szerencsének, valamint a logikának megfelelően módosítani. Az egyes építőkövek mágikus rúnákat és ikonokat rejtenek, melyek mindegyike egyedi képességgel ruházza fel az adott mezőre lépő karaktert – aranyat rabolhat, megváltoztathatja a terep felépítését, mágikus támadásokat indíthat, teleportálhat, megsemmisíthet, vagy épp egy másik karaktert megszállva irányíthat is (arról nem is beszélve, hogy időközönként még a gonosz sárkány mozgását és tevékenységét is befolyásolhatja). A sok variációs lehetőség, a körről körre változó játékmenet, az egymással való kibabrálás remek mókát ígért – bár a Drakon által ajánlott játékidő valahol 20 perc és 1 óra körül mozog, mi alig két és fél óra alatt mentük le az első tanulójátékot. Nagyon megtetszett, bátran ajánlhatom minden középkori sárkányos fantasy rajongónak, aki kicsit is el kíván rugaszkodni a hétköznapi dolgoktól. Alig várom, hogy idén nyáron végre megjelenjen a Starcraft: The Board Game nevű csoda… a szintén Fantasy Flight Games csodának ott lesz a helye a polcomon, az már biztos. (Persze a Rúnamestert sem hagyjuk ki!)
