Nos, végül ez is elérkezett. Ugyan már hónapokkal ezelőtt rászántam magam a NAGY döntésre, de csak a hét elején ért meg bennem a gondolat, hogy véghez is vigyem: lecseréltem az asztali PC-met egy notebookra. A vas 2005 októbere óta szolgálta, nehezítette, vagy épp könnyítette meg az életemet – mégis, amire eredetileg szántam az izmos konfigurációt, csak elvétve használtam. Az eseményhez végülis nagy adag szerencse is kellett, hiszen sikerült viszonylag gyorsan és jó áron beszámíttatni egy számítástechnikai kereskedésben (a kapcsolatok, ugye…), így csak a különbözetet kellett kifizetnem.
A játék nagy úr – szokták mondani. Mégis, én sokkal inkább érzem azt, hogy ez a kifejezés már nem annyira határozza meg a napjaimat, mint néhány évvel ezelőtt. Közeleg az egyetem vége, sűrűsödnek a napjaim, és átrendeződik a fontossági sorrendem: azon kapom magam, hogy mindig akad más teendő, sőt olykor szinte kifogást keresek a játék ellen – még akkor is, ha esetleg lenne rá időm. Az utóbbi egy évben sikerült teljesen szétválasztanom a munkaeszközt és a játékgépet: a számítógépet már tényleg csak munkára használom, jobban mondva játékon kívül szinte mindenre. A gamer365-re és az 576konzolra írt cikkjeim, konzolos végigjátszásaim árnyékában már feleslegesnek éreztem az egykoron nagy, mára viszont már abszolút elavult konfigurációt, ráadásul mindig is utáltam a hangosan süvítő és rezgő ventillátorokat. Úgy őszintén: minek a PCI-Express, a 64 bit-es processzor, vagy a heatpipe-os tuning alaplap, ha csak internetezésre, letöltésre, zenehallgatásra, vagy cikkek, esetleg bejegyzések irogatására használja az ember? Felesleges. A mobilitás viszont annál inkább hasznos feature, amivel a nagybetűs életbe lépés gyanánt egyre gyakrabban hoz össze a sors. Mennyivel egyszerűbb egy notebookot a kézbe csapni és magammal vinni? Nem vagyok helyhez kötve, a cuccaimat mindig magammal vihetem, és ha valamire szükségem van, mindig megtalálom az internetnek köszöhetően. Ez számomra már sokkal fontosabbá vált, mint holmi bitang erős, ugyanakkor súlyos és hangos atomerőmű – ezért is esett a választás a notebookra, amely minden informatikai problémámra megoldást jelent. Két dolgot sajnálok csupán: a Hellgate: London-t, és a Starcraft II-t: – azt a két játékot, amik nálam a két bestof címet jelentik az idei és a jövő évre. Notebookról révén szó, sajnos még mindig nem értünk el oda, hogy egy hordozható számítógép maximálisan megfeleljen egy PC-s gamer (akkor is, ha csak ideiglenes fellángolásokat kell kielégítenie) elvárásainak: az ilyen konfigurációk ára olyan csillagászati magasságokba esik, hogy az szinte már megfizethetetlen. Így beértem egy viszonylag erős, ámde játék tekintetében szegényesebb típussal, amely amellett, hogy hosszú ideig elegendő kapacitást nyújt majd a különböző alkalmazások futtatására, azért valamekkora játékpotenciállal is rendelkezik. Bár egy Ati Radeon Xpress 1100-es integrált VGA-tól nem lehet DX10-es magasságokba szökő látványvilágot várni, a két évvel ezelőtti játékok futtatásával remekül elboldogul – mivel amúgyis sok a kifelejtett, vagy befejezetlen PC-s címem a múltból, asszem lesz mivel elütnöm az időt, ha épp szórakozáshoz támad kedvem az otthontól távol (ahol persze mindig várni fog néhány játékkonzol).
Így hirtelenjében négy olyan PC-s játék is az eszembe jutott, amit pótolni szeretnék majd a közeljövőben: elsőként a jó öreg Starcraftot veszem majd elő a tarsolyból, hiszen ha jól emlékszem, a Brood War kiegészítőt anno nem játszottam végig (amit azóta is bánok). Tisztán emlékszem, hogy a minap sétáltam a kanizsai Tescoban és egy Best Seller kompilációban elém villant a Protoss-t ábrázoló SC+BW doboz – ha hazamegyek, biztosan megejtem majd a kosárba pakolást (bár előtte még egy notebook táskát és plusz memóriát is kell vennem a kütyümhöz, amely egyébként egy Acer Aspire 5102 nWLMi típusú masina). Ráadásul arról a tonnányi MAME környezetben futtatott arcade játékról sem szóltam még, amelynek szintén nincs szüksége Oblivion szintű gépezethez. Száz szónak is egy a vége: viva la mobilitate!
