Ha csendben is, de azért egy-egy perc erejéig elmerengtem azon, hogy mennyi sok szép emlékem köthető a napokban tizenöt esztendős Playstation, a tizenegyedik életévét betöltő Sega Dreamcast, illetve a ma huszonötöt betöltő Mario világához. Megannyi kaland, harc és küzdelem számtalan elfeledett, és azóta már többször újjászületett világokban – végiggondolva is sok idő, de néhány szép pillanat különösen megmaradt az emlékezetemben. Marioval még Atari 2600-on találkoztam először, de az első igazi közös kalandunk NES-en tette tiszteletét, valamikor a ’80-as évek alkonyán a Super Mario Bros. személyében. Azóta számtalan formában, platformon és stílusban megfordult a kezeim között – kialakítva egy olyan különleges kapcsolatot, amit csak nagyon kevés videójátékhősnek sikerült azóta…. és ha már eme nemes esemény alkalmából megemlékezünk drága csőszerelő barátunkról, íme a 25. jubileumi Mario kiadás, amely a Wii-t célozza meg – egy Super Mario All-Stars, egy Soundtrack CD és egy, a főhős történetét és fejlődési szakaszait elmesélő DVD kíséretében, cirka 30 USD-ért. [Valószínűleg JAP exkluzív, de retro-gyűjtőknek ez nem okozhat akadályt.]
Jómagam amúgy elég későn pattantam fel a SEGA vonatra, legalábbis ami az első saját konzol birtoklását illeti. A Dreamcast szerelem volt első látásra, hiszen a Shenmue, vagy a megszámolhatatlan shooter-felhozatal igazi aduásszá, a game partik elengedhetetlen eszközévé emelte a kicsi szürke masinát. Talán egyedülálló a videójáték történelemben, hogy az idestova kilenc esztendeje szomorú hattyúdalba kezdett Dreamcast még a mai napig aktív árnyékszereplője a videójáték iparnak, hiszen az indie fejlesztők, a hobbi kóderek, de még 3rd party kiadók is jelentetnek meg rá játékokat – emlékezzünk csak a tavaly év végén debütált Rush Rush Rally Racingre, vagy a Wind & Water: Puzzle Battles-re. Ennek örömére a Balatonra is kicipeltem magammal, hogy néhány órát eltöltve ismét felevenítsük, mennyire klassz kis konzol ez.
