A szoftverkalózkodás elleni harc most sem zajlik másképp, mint régen: a Commodore időkben nyilvánvalóvá vált szabad másolás az Internet beköszöntével csak megsokszorozódott, és hiába erőlködik a piac elfogadható alternatívákkal, a macska-egér játék felhígulásához elsősorban a fejekben kell, hogy változzanak a nézetek. Példa: mikor a Sony santa monicai stúdiójának gondozásában tavaly októberben megjelent a PSP-s PixelJunk: Monsters Deluxe, a vezető dizájner Dylan Cuthbert gondolt egyet, és bepillantott a vezető játékos fórumokba, hogy megtudja: hogyan vélekednek a játékosok az új, mellesleg jópofa játékról. Óriási meglepetés volt számára [WTH?], mikor másról sem olvasott, minthogy a torrentről lehúzott “bootleg kópiát” hogyan lehet elindítani és hogy mindenki seedelje, merthogy ez tényleg jó kis anyag. Az ilyen kijelentések elolvasásakor mindig az az érzésem, hogy a legtöbb fejlesztőnek talán fogalma sincs, mekkora méretű a warez jelenléte a játékszegmensben (vagy a zene, film, és szoftver iparban) és ha tudnak is a másolásvédelemről, vajmi keveset törődnek vele – főként a viszonylag könnyű feltörési módszer, vagy a belefektetett energia meg nem térülése miatt. Ezek a minimális műszaki tudást és egy kis informatikai rálátást igénylő módszerek pillanatok alatt kideríthetőek és letölthetőek az Internetről, hiszen gondoljátok csak végig: elengedő néhány kulcsszóval megkörnyékezni a Google-t és a hűséges öleb mintájára ontja majd az okosító műhelyeket, csináld-magad dokumentációkat, youtube [!] videókat vagy a rajzzal, szöveggel ellátott dokumentációkat – platformra, sorozatra, vagy típusra lebontva. Bár a legtöbb piaci szereplő hivatalosan tagadja, de igenis megéri a módosításhoz szükséges kiskapukat meghagyni a platformokon, hiszen a másolt szoftverek futásának lehetősége jelentős eladás-ösztönző ereje lehet mondjuk egy olyan konzol esetében, amely pont hogy az alapvető feladatát képtelen ellátni (lásd: PSP-friss játékmegjelenések aránya, a rivális DS tekintetében), sőt! A házilag barkácsolt egyéb átiratok, emulátorok, multimédiás szoftverek, hálózati kliensek tárháza alkalomadtán még ki is szélesíti az adott platform kínálta lehetőségeket. A fenti kijelentéssel természetesen nem szeretnék senkit sem a warez és a konzolos modding pozitív előnyeivel traktálni – jómagam a kevesebb, de jobb elvét vallom, talán éppen ezért csak olyan játékok szerepelnek a gyűjteményemben, amit mindenképp érdemesnek tartok hivatalos forrásból történő beszerzésre. [Pláne nem szeretnék az anyagi vonal irányába elmozdulni, hiszen ennek az áthidalására is megvannak a megfelelő fórumok, csatornák, használt játékkereskedések és aukciós oldalak.]
Mégis: a számítógépen könnyebben megvalósítható másolásvédelem erőfeszítéseinek ellenére néhány játékfejlesztő úgy gondolja, hogy a játékaikat futtató tábor 90%-a sosem fizetett még a szoftvereikért. Az ő számításaikat támasztja alá a TorrentFreak is, amely a file-sharing nyomkövetésének köszönhetően kimutatta, hogy a 2009-es Best Seller COD: Modern Warfare 2 PC-s verzióját több, mint négy millióan (!!!) töltötték le az elmúlt évben – szemben az alig háromszáz-ezres hivatalos értékesítési számmal, amely tényleg elképesztően kicsi mennyiség. A PC nyilvánvalóan nyílt rendszer, számos megkerülhető, alacsony szintű kiskapuval, de vajon hogyan védekezik a három nagy konzolgyártó, és milyenek az esélyek az egyik és másik oldalon? Nem kell sok kutatás hozzá, hogy belássuk: nem túl fényesen. Katt….
Nintendo: A kiotói óriást mondjuk nem vágja annyira földhöz a kalózkodás, hiszen ettől függetlenül is óriási mennyiség fogy a játékaikból és a gépekből egyaránt. A DS esetében bevált módszer, hogy a kódtörő csapatok backup szoftverekkel lehúzzák az adatokat a flash cartridge-okról, és a bootcode-ot módosítva már terjesztik is tovább az interneten. A nyilvánosan megvásárolható DS keycard-ok (DSTT, R4DS, stb) tulajdonosainak nincs más dolguk, mint a ROM fájlban tárolt játékot letölteni, és a keycard memóriájába történő felmásolás (USB-n keresztül, lehet különálló modul, vagy a keycarddal egybeépített memória) után már kezdődhet is a móka. A felhasználónak nem kell programozónak lennie, a bootcode eredetiségét átvágó hardveres-szoftveres megvalósítást a kártya önmaga végzi, így a DS úgy érzékeli, mintha eredeti játékszoftver lenne a kártyafoglalatban. Persze akad néhány játék, amely megpróbálja futása közben is ellenőrizni a bootcode-ot, de ezek patchekkel kiküszöbölhetőek, sőt – sokszor már kártyaspecifikusan patchelve kerül fel a ROM a fájlcserélő hálózatokra. A Wii esetében szintén elenyésző a warez térhódítása, amely a megcélzott közönségnek is betudható: Wii Sportsért és Wii Fitért senki sem fog konzolt hackelni, főleg nem a kazuálok. Ettől függetlenül léteznek hardveres modchipek, illetve a nem hivatalos applikációk (emulátorok, stb) futtatásához szükséges szoftverek is (lásd: pl. Wii Unlocker Ultra, stb.) A legtöbbet lemásolt [és értékesített] szoftver titulust állítólag a Professor Layton and Pandora’s Box (DS, 550.000 példány), illetve a New Super Mario Bros. Wii (Wii, 1 millió példány) birtokolja, a letöltött mennyiséget azonban becsülni sem lehet. A Nintendo hellyel-közzel azért intézkedik a torrent szerverekről történő törlésről, és törvényes jogait is érvényesíti a modchip és warez hardvergyártókkal szemben, változó eredménnyel.
Sony: Bár a Blu-Ray filmek másolása már megoldott, a PS3 összetett rendszerét sikeresen még nem sikerült feltörni. A PSP ellenben igazi warez-paradicsom, gyakorlatilag nincs még egy olyan konzol a történelemben, amely ennyire szét lenne hackelve, mint a Sony hordozható zsebkonzolja. A japán gyártó igyekszik hardveres módosításokkal és rendre új firmware verziókkal elejét venni a moddolási-másolási hullámnak, de vajmi kevés eredménnyel. Az alapkoncepció mindig ugyanaz, csak más módszerrel: mentési exploitot, hibás memóriacímzést, stb. illetve ennek következményeként firmware visszabutítást, majd egyedileg módosított, ún. Custom FW feltöltését jelenti, amely figyelmen kívül hagyva a DRM ellenőrzést, bármilyen értelmes kódot képes futtatni a konzolon (így a DRM nélküli, vagy fals ellenőrző összeggel rendelkező játékokat, szoftvereket, emulátorokat is). A módszer már moddolt gépekkel ugyanúgy kivitelezhető, mint a bizonyos gyári FW verzió alatti, érintetlen konzolokkal (ez esetben elég egy hackelt gép akkumulátora, és máris “Pandorázhatjuk” (gy.k. Service-mode, teljes hozzáférés, FW módosítás), nehézséget csak az új Firmware számmal rendelkező gépek jelentenek (de a tapasztalatok alapján minden csak idő kérdése). A kimutatások alapján a legtöbb illegális másolat a Need for Speed: Undercoverból keringett, kb. 800.000 -es mennyiséggel.
Microsoft: A generációba elsőként beugró redmondiak platformja meghibásodási rátája ellenére kiváló gép, remek játékfelhozatallal és ígéretes architektúrával, amelynek anno a Classic Box sem volt híján (lásd: EvoX Dash, XBMC, és a megannyi Trainer, Applikáció, illetve emulátor). Mint ahogy az előd, úgy a kurrens konzol is népszerű a modderek körében, habár legtöbben csak a másolt játékok lejátszását lehetővé tevő DVD Drive chip és flash megoldásokig jutnak el. Az időközben több ráncfelvarráson átesett konzol különböző típusú meghajtóinak mindegyikéhez készült már modifikáció, azonban az ún. “lopakodó”, azaz stealth megoldások csak részben rejtik el a Szauron szemével fürkésző Xbox Live droidoktól. A Microsoft bankalapács már többször lesújtott és le is fog: a gyári hardverkulcs, és a módosított meghajtó következtében összeférhetetlen ID rögzül a rendszerben, majd a nagy piros gomb lenyomására ezek a gépek végérvényesen kizárásra ítéltetnek a generáció ütőerét adó Live szolgáltatásból. Időközben persze különböző megoldások is napvilágot láttak (pl. a konzolt a Live-ról letiltó, ám sok hasznos apróságra, homebrew futtatásra, backup lemez,nélküli játékra, stb. lehetőséget adó JTAG forrasztás, Freeboot és hasonló finomságok), amelyekhez már némi elektronikai szaktudás is szükségeltetik – de ez már egy teljesen más világ, a techguruk csoportján kívül nem sok Xbox tulajdonos áldozza fel a gépét a mindentudás érdekében. Mivel az Xbox 360 jelenleg a legolcsóbb konzol a három nagy közül, a bannolt példányok előszeretettel végzik a boncasztalon, és a moddereknek hála, nagyon szép alkotások születnek belőlük – hol második offline gépként, hol pedig a modding kultúra díszes ékköveként. A PC játékok esetében a fejlesztők igyekeznek a folyamatos internetkapcsolathoz kötni az aktivációt: fizetős tartalmak, előfizetéses játékok, speciális Securom védelem, internetes aktiválás, csak hálózaton játszható multiplayer – mind-mind olyan megoldás, amit eddig sikeresen hárított a Razor1911-hez hasonló csapatok sokasága. Mindenre van alternatív megoldás, mondják a hozzáértők: a Crackek és patchek, Hamachi illetve az XBConnect/Xlink Kai (hiába a hivatalos XBox Classic Live megszűnése) jóvoltából csak egy kis utánajárás és technikai érzék szükségeltetik a megoldásokhoz. Mi tehát a tanulság? Minden felhasználó maga dönti el, hogy az ismert kockázatok és retorziók fényében szüksége van-e arra a pluszra, többletre amit a szeretett játékgép nyújtani képes, azonban valamit nem szabad elfeledni: amiért megdolgozol, többre értékeled és legyen doboz-fétisizmus, de egy eredeti csomagolású, kézzel fogható, polcra tehető, és gyakran szemgyönyörködtető kiadások a látóideget, s ezzel a játékos szívet is megkörnyékezik. Nekik pedig jó érzés behódolni.
