Dizzy Returns

Ha nem tudod, merről fúj a Dizzy sorozat, annak csak két oka lehet: vagy ifjú titán éveidet taposod, vagy csak nem voltál aktív játékos a ’80-as évek végéhez közeledve. Pedig az ügyességi-logikai játékok eme koros képviselője anno az európai piac egyik legnépszerűbb képviselője címet is birtokolta, amely az akkori Codemasters egyik legjobban futó sorozata volt. A tojás-szerű figura általában barátait, családját kényszerült sorozatosan megmenteni a gaz Zaks mágus fogságából, amelyhez jellegzetes, tündérvilág-szerű körítésben, bonyolultabb logikai ügyességi feladványok sokaságával kellett megküzdenie a lelkes játékosoknak. Az Oliver-ikrek alkotta sorozat 1987-es Dizzy: The Ultimate Cartoon Adventure megjelenése óta nyolc folytatást, és az alapsztorihoz kapcsolódó több spinoff epizódot is megélt, mielőtt a kilencvenes évek elején végérvényesen nyugdíjba vonult – ám az évek alatt jelentős rajongótábort épített ki maga mögött, ahol az aktív közösség elvétve még a mai napig portolgatja az egyes epizódokat valamilyen népszerű platformra.

Dizzy ?

Dizzy-apóval egyébként szinte minden akkoriban népszerű számítógépes és konzolos gépen (lsd: Wikipedia) találkozhattál, hiszen az eredetileg Amstrad CPC és Sinclair ZX Spectrumra fejlesztett kalandjáték C64-re, Amigára, Atarira, de később valamilyen játékgyűjtemény részeként PC-re, NES-re, Sega Game Gearre, de még Megadrive-ra is megjelent. Népszerű, színes, és jópofa játékmenete még a mai kor játékosait is megihleti, így nem csoda, hogy az egykor Interactive Studios alapító tagjaiként ismert Oliver-ikrek is beálltak a Kickstarter projektek előnyeit kihasználó oldschool fejlesztők táborába: a Dizzy Returns húsz esztendő után tehát ismét visszatérhet, ráadásul nem Remake, hanem egy teljesen új epizód formájában, ahol a kor technikai színvonala mellett új kalandok, fejtörők, szereplők és helyszínek várják majd a játékosokat. A Blitz Gamessel karöltve ehhez csupán 35K dollár és jó adag képzelőerő szükséges (feltéve, hogy az urak sikeresen megtalálják az egyensúlyt a manapság már hardcore-nek számító játékmenet, és a jelenleg elfogadott challenge igények között…). ps.: Vajon a Codemasters oldalán található tojástartó mire utal? 🙂

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

2 Comments
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
Corso Riggs
Corso Riggs
11 éve

Sajnos tavaly év végén alaposan megbukott a projekt. Úgyhogy ha erre támad kedvem, továbbra is marad a Big-6 gyűjtemény Amiga CD32-re.

Back To Top
2
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x