Hihetetlen

Half-Life 2: Survivor Arcade

Akadt az elmúlt pár napban is néhány dolog, ami felkeltette az érdeklődésemet. Azokban a percekben, míg volt lélegzetvételnyi időm, bookmark-csokorba szedtem egy-két apróságot, hogy később alaposan átbogarásszam őket. Egész érdekes dolgok születtek, kezdetnek mindjárt itt van két figyelemre méltó apróság:

  • Nem kellett sok idő, a Sony PSP-jének friss, 2.6-os firmware frissítését is sikerült feltörnie a hackereknek. Tudvalevő, hogy a folyamatos frissítés meggátolja az illegális és egyéb egyedi készítésű programok (ide tartozik minden, a webböngészőtől kezdve a konzolos emulátorokig, na és persze a Warez) futtatását – ideig-óráig. Eddig a pillanatig ezt úgy oldották meg, hogy a 2.0-ás FW-t használó PSP-ket egy kis hackprogram segítségével visszabillentették az 1.5-ös állapotba (ez a verzió ugyanis nem szólt bele, hogy ki és mit futtat a XXI. századi handhelden), ám ahogy a Sony megpróbált egy lépéssel (2.6-os frissítés) a gonosztevők előtt járni, saját magát gáncsolta el. A GTA: San Andreas ugyanis hibás mentést generál, amit kicsit megpiszkálva rögtön elérhetővé válik az 1.5-ös firmware összes előnye. Ejj, nem adok sok időt és már a kódturkálás sem lesz szükséges a “szabad felhasználáshoz”.
  • Az Eurogamer remek kis összegző cikket közöl a Londonban megrendezett ATEI 2006-os rendezvényről, amelyen a Sega, Konami, Namco és Taito kívánta bemutatni az idei év nagy árkád játéktermi durranásainak első hullámát. A cikk részletesen kitér a bemutatott produktumok minőségére is – megemlíti pl., hogy a Virtua Tennis 3 alig jobb valamivel a Dreamcast/PS2-es elődjénél, de kitér a Virtua Striker 4-re is, ami messze lemarad a Pro Evolution Soccer 2006 hangulatától. A mozgások kiábrándítóak, a néhány ország bevételén és leigazolásán kívül semmi eget rengető újdonsággal nem találkoztak. Mindeközben a 2D szerelmeseinek sem kellett unatkozni: a Sega Sammy Atomiswave hardverén futó Metal Slug 6 és a King of Fightersre hajazó Fist of the North Star hódította meg a szíveket, amit heveny Time Crisis 4 túladagolás követett – természetesen egyenesen a Namco háza tájáról. Kapkodhatnánk a fejünket a 180 fokos érzékenységet mutató Lethal Enforcers 3 fénypisztolyos őrületen, taposhatnánk a gázd a Sega Európán átgázoló Ford Racing: Full Blown-ján is (képek itt), és ámulhatnánk a Valve/Taito Half-Life Survivor-on is, de a pálmát minden bizonnyal a cég anime-témájú versenye, az Initial D vinné el, amely hidraulikus emelőkkel, mozgatómotorral és vérbeli szimulátor érzéssel minden gépet maga mögé utasított. Nade nincs több szócséplés, irány a cikk!

[Az ATEI-n kiállított játékokról képeket a http://www.system16.com-on is találhattok.]

0 0 Szavazat / Votes
Article Rating
Cerberus. Humanity first.
Feliratkozás / Subscribe
Visszajelzés / Feedback
guest

1 Comment
Legújabb / Newest
Legrégebbi / Oldest Legtöbb szavazat / Most Voted
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás megtekintése / View all comments
nasty
18 éve

Ment egy Mail Stinger ;o)

Back To Top
1
0
Van véleményed ? Szólj hozzá !x