Tag Archives: C64

6. A Commodore 64 projekt: visszatérés! [2018]

Bár számtalan Commodore mikroszámítógép került hozzám az évek során, az Amiga mellett/előtt a legkedvesebb masinám máig a C64 maradt. Gyakorlatilag egy C64 II. volt az első számítógépem, amely – bár a 16bites korszak idején érkezett – sok évtizeden keresztül gyarapította szép emlékekkel az amúgy is izgalmas felnőtté válás korszakát. Jól emlékszem, anno a Ramorg árusította Nagykanizsán ezeket a gépeket, de én relatíve későn, 1993-ban lettem géptulajdonos és akkor is egy bizományiból vásárolt számítógép került a családhoz. Apám anno 12.500 Ft-ot fizetett a 11. szülinapomra kapott ajándékomért, amelyhez egy dobozos, nagyon szép állapotú C64 II és egy 1541/II-es Floppy Drive (illetve úgy 60 lemez) érkezett tartozékként. A sors fintora, hogy ez indított el az informatikai-programozói pályán és ez a masina volt az ugródeszka 1996-ban az első IBM PC-m felé is. Most 25 évvel később ez a rajongás még mindig él, ez pedig nagyban köszönhető az aktuális retro láznak és az elmúlt évtizedben kialakult rajongói bázisnak is, amely leginkább a gép bütykölése és modernizálása körül pezseg.

Commodore 64 dobozában

A gyerekkori C64-em, máig üzemképesen 🙂

Az idő vasfoga az utóbbi években hatványozottan kezdte felzabálni minden idők legnagyobb példányszámban elkelt otthoni számítógépének megmaradt darabjait, de mára sokféle érdekes és hasznos megoldás létezik szerencsére a hibás alkatrészek megjavítására, tuningolására vagy a perifériák XXI. századi kiváltására. Mivel a később gyűjteménybe vásárolt bontatlan C64 II-em és az eredeti ős-masinám is megmaradt eredeti (működőképes) állapotában, a legutóbb szerzett 1984-es ős-kenyeres “breadbin” C64-emet szemeltem ki arra, hogy a 2018-ban kapható legmodernebb kiegészítőkkel felturbózva, egy all-in-one ultimate C64-et készítsek belőle. Lentebb ebbe a projektbe tehettek betekintést.

C64 UK breadbin 1984

A négy db C64-ből egy ős-kenyeres lett a nyertes

A motorháztető alatt

A gép lelke egy 250425 Rev. B alaplap, mely egy 1984-es UK Breadbin (ún. kenyeres) szürke-fekete színkombós masinában lakik. A típusjelölése alapján egy 4. generációs utolsó kenyeres, abból is egy telilemezes VIC-II sapkás változat, melyben ugyan akad még a klasszikus gyermekbetegségekből, de már javításra került a korábbi revízióknál sokat kifogásolt óragenerátor és bekerült néhány optimalizált átkötés is. (Többek közt a PLA és a SID chip is helyet cserélt, de bővebben itt olvashatsz a változtatásokról: http://www.breadbox64.com)

C64 1984 breadbin motherboard

A gép működésképtelen állapotban került hozzám (tudtam róla, de ígéretesnek tűnt a javításra): bár a power led halványan pislákolt rajta, a random fekete képernyőn és néhány hibás sprite-villódzáson kívül semmit nem tudtam kicsikarni belőle. PLA hibára és RAM meghibásodásra gyanakodtam, de a részletes oszcilloszkópos-méricskélős-teszteléses hibaanalízis miatt csakis a jól bevált Commodore nagyúrhoz, Tihanyi Robihoz küldtem le az alaplapot élesztésre. Nem adta magát könnyen, bár a műtét első fázisa viszonylag gyorsan ment a PLA és vadiúj TTL IC-k cseréjével (utóbbiból ráadásul igazi retro darabok kerültek beépítésre, a MEV [eredetileg Tungsram, később Mikroelektronikai Vállalat] által gyártott típusokból). Mivel ez a revízió még forrasztott chipekkel gurult le a futószalagról, Robi az összes cserélt chipet megsocketelte, amely nagyon egyszerű javítást tesz lehetővé a jövőben.

Frissen, illatosan

Commodore 64 recap

Socketek mindenütt…

Sorminta

Aztán valami másra is figyelmes lett: olyan apróságokra, amelyeket csak szakavatott szemek látnak – mint az apró pici pixelvillanások a Mathematica demoban, amelyek eredendően RAM/multiplexer hibára utaltak volna, de különböző tesztfázisok során kiderült, hogy a MOS 6569 R3 VIC-II chip környékén van valami probléma. Persze, ilyen processzort nem könnyű manapság szerezni, sőt: az általam küldött lapba csak a Rev3-as változat volt megfelelő, a Rev5-ös donorchipekkel eléggé instabilnak tűnt a rendszer olyannyira, hogy indulni se nagyon akart eleinte. Mire nyilvánvalóvá vált a turpisság, napok mentek el a hibakeresésre: a végén még az is kiderült, hogy maga a Mathematica demo is hibázik bizonyos revíziójú chipeknél, de ez már tényleg csak hab a tortán. A lényeg, hogy Robinak sikerült egy Rev3-as MOS 6569-es VIC-II chipet kerítenie így végérvényesen stabillá vált a masina.

Alul csücsül a Rev3-as VIC-II-es, hősapkával a kobakján

A hibák kizárásával az alaplap teljes újrakondizáson és resocketelésen esett át (az összes alaplapra forrasztott chip most már socketben csücsül), sőt: a VIC-II grafikus chip a megfelelő hűtés érdekében a fix sapka helyett nyelves, újrapasztázott hűtőverziót kapott a hőelvezetés javítása miatt. A teljes felújítás zárásaként az alaplap izopropilos tisztító-fürdetésben részesült, mellyel gyakorlatilag gyári állapotban érkezett vissza hozzám. Külön öröm, hogy a PLA-ból is sikerült a születés korából származót találni – bár erre is vannak már modern megoldások, amelyek FPGA-ba ületett másaik az eredeti logikai áramköröknek és kvázi olcsón megvásárolhatóak a világhálóról, például innen.

C64 PLA

Egy-két-há, PLA!

Belül tehát most már minden okés, a gép új életre kelt, így ideje volt a külsejét is kezelésbe venni. A többi Commodore és Amiga gépemnél alkalmazott metódust végeztem el most is: darabokra szedtem az egész belsőt, a billentyűzettől kezdve az utolsó porvédő lemezig. A szappanos-mosószeres suvickolás, a gombok és a teljes klaviatúra átmosdatása, a csatlakozók tisztítása és némi fehérítés után lecseréltem a sérült Commodore plakettet is, amellyel elkészült a brit “Spitfire”. Azaz, csak majdnem. Ha már teljes felújítás és all-in-one ultimate masinát terveztem, ennyi nem lesz elég, lássuk, milyen hasznos tuninglehetőségek léteznek 2018-ban a korosodó C64-hez…

sid2sid

Mindenki tudja, mennyire nagy csodát művelt a MOS anno a SID chipekkel! A C64 egyik legnagyobb előnye versenytársaival szemben kivételes képességű hangprocesszora, a SID volt (bővebb információkat a technológiáról a wiki oldalán találsz), amely egyetlen negatívuma manapság, hogy mono kimenetet produkál. Mint mindenre, erre is van megoldás, mégpedig többféle is: a sid2sid, a DualSID és a SidFX mind valamilyen alternatívát kínál a mono hang kiváltására, a csináld-magad terméktől kezdve a leginkább zenei célból készült SidFX-ig, amely nem titkoltan a chiptune hangzásvilággal operáló zenészeket célozza meg elsősorban. Jómagam a sid2sid-et választottam ki először, amely egy kvázi olcsó, ám hatékony megoldása az eredeti hang “sztereósításának”. [Később aztán változtattam a koncepción, de először lássuk a sid2sid-et.]

A sid2sid egy nyákból, két SID socketből és néhány ellenállásból illetve oszcillátorból áll, amelybe két db eredeti 6581 vagy 8580-as chipet kell “beleültetni”, majd az egészet az eredeti SID slotba pattintani (érdemes előtte informálódni az alaplap revízióról, mert a SID elhelyezkedése is változott az évek során). Fontos a SID chip típusa, mert módosítások nélkül csak két egyforma chippel működik az áramkör, így ha gyárilag 6581-es típus található a gépedben, ugyanebből a chip típusból fog kelleni még egy (a chip revíziós száma mindegy, de a feszültség eltér a 6581 és 8580 között!). Az egész rendszer egy kis forrasztási érzékkel könnyen elkészíthető, a csomag pedig kitben is megvásárolható (pl. innen, vagy ebay-ről, de a SID chipeket nem tartalmazza) így még az apró alkatrészek megvásárlásával sem kell bajlódni. A gyártó kiváló útmutatót mellékel a szereléshez és a beépítéshez, a MSSIAH oldaláról mindent megtudhatsz róla. A házat hátul két pici ponton meg kell fúrni, hogy az L/R RCA audiocsatlakozót szépen be lehessen építeni, de az ultimate C64-nél ez egy klassz funkció lesz, így megéri.

Igazi DIY csomag, kezdőknek is!

SidFX

Nos, a sid2sid hátránya az, hogy csak és kizárólag két egyforma chippel működik az áramkör és ekkor is csak egyféle módban, dualmono-ban képes hangot generálni. Mivel a klasszik breadbin C64-emben egy 84-es gyártású 6581-es ős-SID van, a többi gépem viszont már az újabb 8580-as processzorral van szerelve, egy második 6581-re lett volna szükségem. Ezt két helyről lehet beszerezni: vagy bontott donorgépekből, vagy méregdrágán az ebay-ről – de sajnos általános, hogy manapság már nehézkes és költséges is ezeknek az alkatrészeknek a beszerzése, az árazásukról nem is beszélve.

Az egyik újragyártott nano swinSID variáns

Commodore 64 SidFX

… és az ultimate megoldás, a SidFX

A negatívumok hatására elgondolkodtam a dolgon, és a végső megoldásnak a SidFX-et választottam ki amely amellett, hogy forrasztás-mentes kiépítésű, támogatja a különböző típusú SID chipek egyidejű használatát (még a SwinSID variánsokat is, amelyeket a régi chipek leváltására fejlesztettek ki, ún. 8bites mikrokontroller chipek formájában), egyszerre többféle módban is képes működni és professzionálisan konfigurálható, illetve paraméterezhető. A SidFX képes működni mono, dual-mono és pszeudo-sztereó módban is, sőt! A kimenetet akár bármelyik benne levő SID chipből képes legenerálni, a változtatások pedig egy külső, három állású kapcsolóval variálhatóak, akár működés közben is. Nem vitás, hogy az audio tuningra a legjobb megoldás egyértelműen a SidFX, ezért végül ez került beépítésre a Spitfire-ba. Nekem tökéletes választás volt, mert a régi, korai generációs 6581-es SID chipek nyers, szálkás hangzásvilágát jobban szeretem, de így megmarad a választás lehetősége is – másfelől nincs ugye két egyformán hangzó chip még ugyanabból a szériából sem, ez pedig a korai manuális hangolásoknak köszönhető.

lumafix 64

Vicces de igaz, hogy már a monokróm PC monitorok elérkezése előtt is sokkal színesebben láthattuk a világot – köszönhetően az olyan mikroszámítógépeknek, mint amilyen a Commodore, vagy a Spectrum gépei voltak. A vetélytársaihoz képest bár a Commodore népszerűbb volt, azért voltak negatívumai is a többiekkel szemben. Ilyen volt az RGB hiánya, amely a mai napig problémás, már amennyiben monitorra akarjuk ezeket a gépeket csatlakoztatni – ám szerencsére van megoldás.

Commodore 64 lumafix64

lumafix64 socket, itt még VIC chip nélkül

A gyári S-Video jel javítására a LumaFix64 piciny kis áramköre szolgál, amely a VIC-II videochip által keltett vízszintes jeltorzulásokat képes eltűntetni a kijelzőkről. Ezt a pici kiegészítő áramkör néhány évvel ezelőtt kezdett elterjedni a retro geek körökben: gyakorlatilag egy a VIC-II chip helyére ültethető socketből, egy szabályzó IC-ből és néhány csavarhúzóval állítható kis potméterből áll, mellyel teljesen ugyan nem orvosolható a torzulás, de elég nagyot tudunk javítani a képminőségen. A lumafix nyákot a VIC-II chip socketjének helyére kell csatlakoztatni, majd a videóchipet a lap foglalatába helyezve működés közben beállítani.

A különböző revíziós C64-ek VIC-II chipjének elhelyezkedése, hűtése vagy környezete más és más, ezért beszerelés előtt mindig tájékozódj arról, hogy milyen típusú és milyen revíziójú C64-et készülsz lumafixesíteni (Elképzelhető, hogy a számítógéped régebbi széria, ahol a VIC chip egy RF shield alatt helyezkedik el, esetleg speciális hűtőborda kiképzést kapott: ez esetben a pajzsot el kell távolítani, vagy ki kell metszeni belőle egy kis darabkát, ha éppenséggel útban van. A lényeg, hogy összeépítés után bekapcsolt állapotban kell az LCD kijelzőn látottak alapján beállítani egy csavarhúzóval a potmétereket, hogy a legideálisabb kimenetet kapjuk. Bővebb információt a lumafix64-ről ITT illetve összehasonlításhoz a fenti videóban találsz.

Switchless JiffyDOS Kernal

Lehetőség van a gyári CBM KERNAL (a ROM-ban levő rezidens operációs rendszer) lecserélésére annak érdekében, hogy bizonyos rutinokat sokkal gyorsabbá, vagy hatékonyabbá tegyünk, illetve új hasznos funkciókkal bővítsünk ki. Elég sokféle létezik (akár flashelhetsz egy ROMchipbe több KERNAL-t és megfelelő metódusokkal váltogathatsz is köztük – valójában csak gimmick, sok értelme manapság már nincs…. howto videó ITT), mégis a leginkább elterjedt és a legnagyobb teljesítménynövekedést okozó verzió a JiffyDOS, amelyet megszakításokkal ugyan, de 1984 óta fejlesztenek. A legutolsó verzió a Retro Innovations licensze alatt álló 6.01-es változat, amely jelentős gyorsulást okoz a fájlműveletekben és egy rakás hasznos paranccsal bővíti ki az alap CBM Kernal funciókat. A JiffyDOS-t többféleképp lehet installálni: az elv hasonló, mint a lumafixnél, azaz: az eredeti kernal ROM-ot ki kell emelni, és a JiffyDOS chipet be kell pattintani a helyére. Alapból egy kapcsolóval lehet váltani a normál CBM és a JiffyDOS között, de létezik switchless (így elkerülhető a házfaragás) beépítés is, ez esetben a kapcsoló két vezetékét a házon belül egy restore és egy reset pointra kell csatlakoztatni/forrasztani.

A váltókapcsolós verzió készen is rendelhető

Van egy alternatív megoldás: a JiffyDOS-t valójában az 15xx sorozatú floppymeghajtókba is be lehet építeni, a hatás ott is ugyanaz – már ami a lemezműveleteket érinti (a teljes funkcionalitásért a gépbe is telepíteni kell egyet!) Ha csak a lemezműveleteket akarod gyorsítani, esetleg floppydrive emulátort használsz – akárcsak én az SD1541-II-vel – elegendő a JiffyDOS ROM-ot beapplikálni a meghajtóba, vagy betölteni a floppy drive emulátorba (az SD1541-II megjegyzi a beállításokat, így reboot után is a JiffyDOS töltődhet be sőt, menet közben is válthatunk ROM-ot benne).

SD1541-II

Létezik néhány jó, közepes és “elmegy” megoldás a hagyományos floppy lemezes egységek és diszkek leváltására. Ezek vagy a soros portra csatlakozó microSD kártyás megoldások, vagy olyan embedded hardveres alkatrészek, mint az 1541 II Ultimate, amely a gép expanziós portjába csatlakozva használható erre (is, mert számos egyéb funkciója létezik, cserébe eléggé költséges beruházás). Az elmúlt néhány évben az SD2IEC volt a legnépszerűbb open source platform, amely egy microSD kártyafoglalattal rendelkező 1541-es Floppy drive emulátor.

SD-1541II működés közben

Előnye, hogy olcsó és kvázi bárki elkészítheti (vagy beszerezheti, kb. húszféle variációban készül, létezik belőle pl. gépbe építhető változat is), a hátránya, hogy a multidiszkes, vagy több fájlos utántöltős turbós játékokkal nem igazán kompatíbilis, így aztán főként régebbi, single vagy kazettás szoftverek betöltéséhez alkalmas. Van viszont egy magyar fejlesztés, amelyet Kollár Zoli készített és a végletekig tesztelt, kijelzős, okos kis ketyere, amely a techdemókon át szinte mindenféle szoftvert képes betölteni, sőt: arra is lehetőséget ad, hogy a gyári vezérlőt gyakorlatilag JiffyDOS-ra, vagy bármi más kernalra cseréljük mindössze egyetlen gombnyomással. Az SD1541-II típus elérhetőségét ITT találod, erősen ajánlott kategória.

Final Cartridge III+

Nos, a JiffyDOS és a SidFX mellett mindenképp kell még valami rendszerszintű komponens, amely technikában is passzol a felgyorsult I/O műveletekhez és a régi/új kernalhoz. Az Action Replay sorozat mellett a Final Cartridge az, amelyet még ma is gyártanak hivatalosan és a gyorstöltő funkciója kompatibilis a különböző microSD kártyás floppy emulátorokkal. Emellett persze számos egyéb hasznos tool-t (pl. disk monitort, fájlkezelőket, turbótöltőket, Joyswap-ot, képernyőmentő és egyéb print funkciókat, stb.) is felvonultat és freezerrel illetve grafikus ablakkezelős vagy parancssoros felülettel is rendelkezik. A Final Cartridge III+ mindemellett kiváló (talán a második leggyorsabb) Fastload rutint is tartalmazza, így nem kérdéses, hogy kiváló választás lehet – akár van JiffyDOS-od, akár nincs.

eBay-ről, frissen és ropogósan!

 

Modern megjelenítők

A végére egyetlen dolog maradt csupán, ami viszont elég kritikus problémakör és nem csak a C64-et, de szinte az összes Amiga variánst, illetve klasszikus 15Khz-es megjelenítőre készült eszközt érinti: fentebb már írtam a lumafix64-ről, amely alapvetően a videóáramkörök jeltorzítását hivatott enyhíteni, már amennyiben LCD kijelzőket szeretnénk használni a Commodore 64-ünkhöz a hagyományos katódsugárcsöves CRT monitorok, vagy TV készülékek helyett. Az efféle megoldások csak akkor működnek, ha az adott monitorban van pl. RCA fogadására alkalmas A/D konverter, ami a CVBS forrásból képes valamiféle értelmes digitális konverziót készíteni és/vagy felskálázni a jelet a megfelelő felbontásra, illetve frekvenciára. Számos kínai konvertert kapni, amely a CVBS/kompozit jelből képes 720p/1080p HDMI kimenetet fabrikálni valamiféle mintavételezéssel és digitális konverzióval karöltve.

OSCC

OSSC – Open Source Scanline Converter

A legtöbb kínai noname megoldás alkalmas lehet erre, különbség csupán a minőségükben mutatkozik meg. A legtöbbnél ugyanis torzulnak a színek, vagy a váltósoros megjelenítés miatt villódzik a kép, esetleg képi torzulások, villódzások figyelhetőek meg a kimeneten. Erre is van megoldás, többféle is: az Amigákhoz, és mindenféle retro konzolhoz, számítógéphez használható legtutibb megoldás a méregdrága Framemeister, illetve az OSSC – utóbbi a nyílt forráskódú Scanline Converter, amely profilozható, finomhangolható és kifejezetten az efféle problémákra hivatott remek megoldást találni. Bár előbbi nüansznyival jobbnak tűnik bizonyos esetekben, az OSSC folyamatos szoftveres frissítéseinek, profilozhatóságának és rendkívül széles skálázhatóságának köszönhetően nem csak funkciójában, de árában is jobb választás (kivéve, ha bizonyos Extron típusú videokeverőket használsz, mert ezekkel is érdemes kísérletezgetni).

A hátránya ennek is az ára, habár több otthon tartott régebbi számítógép és retro konzol esetén nem is kérdéses, hogy abszolút megéri a befektetett pénzmagot (nálam is tervbe van véve, reményeim szerint írni is fogok róla, mert ígéretes és nagyszerű funkciókkal rendelkező ketyere). Mégis, a C64-hez most egyelőre egy olcsóbb, de jobb minőségű video konverter adaptert választottam, amely a lumafix64-el együtt ideiglenesen teljesen korrekt megoldásnak tűnik a Dell/Benq monitorjaim számára. A gyártó a német SpeaKA, amely a Conrad saját márkás termékeivel az átlagosnál valamivel jobb minőséget képvisel. Ez meglátszik a konverteren is, ugyanis nem tapasztalható sem delay, sem torzítás, sem pedig színprobléma – így az átlagos felhasználásra teljesen elegendő ez is.

Talán jelenleg ezek a legkézenfekvőbb és legérdekesebb átalakítások, amelyeken a “modernizáció” szó kapcsán érdemes a C64 esetében elgondolkodni. A fentiek azt is jól példázzák, hogy 2018-ban, harminchat évvel a premierje után számos modern megoldás létezik már arra az esetre, ha XXI. századi módon támad kedvünk nosztalgiázni minden idők legnagyszerűbb mikroszámítógépén. A C64 hatalmas és lelkes szcénájának, kódereinek, hardvertervezőinek hála még sokáig élni fog és ezek az apró bővítések illetve átalakítások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a legendás masina továbbra is jelen legyen a köztudatban. Kellemes bütykölést mindenkinek, játékra fel!

Stinger

[2018. szeptember 21. / Utószerkesztés: 2018. december 02.]

Kapcsolódó anyagok

3. Amiga 1200: a spanyol barátnő [2017]

Az elmúlt két év során valahogy megszaporodott a Commodore számítógépeim száma, ráadásul a máig nagy becsben tartott gyermekkori C64-em is további társakra talált: bővült a C64 II gyűjteményem, kaptam ajándékba javításra szoruló Plus/4-et, elektronikai hulladék-szökevény C128-at a munkahelyemről, sőt! Nemrégiben egy régi kollégától igazi ajándék várt reggel az asztalomon, egy C116-os pakk személyében, melyről utóbb kiderült, igazi ritkaságnak is számít… főleg, ha olyan kiváló és működőképes állapotban bukkan fel, mint amely hozzám került. Ez utóbbi jószág (amellett, hogy talán a legkisebb méretekkel rendelkező Commodore mikroszámítógép) már a cég csődjének árnyékában került piacra Európában mintegy alig ötven ezres készlettel, melyből 40.000 ráadásul Németországban talált gazdára. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a fentiek mindegyikének (legyenek bármilyen szép állapotban is) elég komoly beavatkozásra volt szüksége, a mezei lecsutakolás sok esetben már nem volt elegendő. Ezekről a gépekről később olvashatsz majd bővebben.

C116, ahogy hozzám került

Sorminta, dobozolás és eltárolás előtt

Már az Amiga 500 árnyékában biztosra vettem, hogy muszáj egyet szereznem a végfelhasználóknak szánt termékpaletta zászlóshajójából, a máig ikonikus Amiga 1200-asból is, mert ezek a gépek nem véletlenül voltak tinédzser korunk elérhetetlen álmai: 20-25 évvel ezelőtt gyakorlatilag a megfizethetetlen kategóriába tartoztak, viszont az utóbbi években eléggé megszaporodott azon kiegészítők száma, melyekkel kis ráfordításért cserébe még most, 2017-ben is egész egész kezelhető retro masina építhető belőlük. Már a kistesó 500-as vásárlása idején is az A1200-asokat nézegettem az ebayen illetve a hazai fórumokon, ám a túlárazott, lestrapált példányok eléggé elijesztettek  a vásárlástól… persze, az Amigaspirites srácok tanácsait figyelembe véve a kitartó keresgélés végül mégiscsak meghozta a gyümölcsét: viszonylag mérsékelt összegért sikerült egy ígéretes brit géphez hozzájutnom – és csak Miskolcig kellett érte mennem.

Amiga 1200 UK verzió – szép, picit sárgult, de…

Bár doboza nem volt, de a teljes pakk szívmelengető tartozékokkal érkezett: majdnem száz egykori amigás magazinmelléklet és lemez, eredeti 3.0-ás Kickstart telepítőkészlet, kézikönyvek, számlák, ajánlások, egér, tápegység, eredeti Amiga VGA kábel, teljes Amiga 1200-as dokumentáció és maga a picit sárgult billentyűzetű, de egyébként bontatlan Amiga 1200-es masina – mindez 65 ezer Ft-ért, ami a mai árakat elnézve igencsak tisztességes és mérsékelt ár. Külön tesztlemezeket készítettem az első találkozásra, hogy fény derüljön minden esetleges rejtett hibára – de szerencsére a számítógép (leszámítva a hibásan működő drive LED panelt) kívülről és látszólag szoftveresen is makulátlannak tűnt, így alkudozás nélkül, nagy örömmel hoztam el végül Miskolcról.

… egy nagyon szép és tartalmas pakkban

Doksik, számlák, garanciajegyek, ajánlások

A számlákat átböngészve kiderült, hogy a gépet 1992 november 26-án egy Zool játék és egy mousepad kíséretében több, mint 400 (!) Fontért vásárolták az Egyesült Királyságban – ez mai árfolyamon is rendkívüli összegnek számít, de akkoriban majdnem másfélszer többet ért egy font, mint most. A gép láthatóan nem volt olcsó beruházás már akkor sem.

Hazaérve másnap nekiálltam az állapotfelmérésnek: a gép belseje az elmúlt huszonöt évben azon kívül, hogy a felső árnyékolólemez a nyirkos levegőnek hála (gondolom én) tiszta rozsda lett, valójában makulátlan volt: az alig látható porréteget eltávolítva szinte semmi nem volt odabent, amit látszólag javítani kellett volna, így egy alapos elektronikai tisztogatást követően elkezdtem összeszedni, mit is kellene átalakítani, vagy modernizálni ahhoz, hogy az 1200-es a XXI. században is kényelmesen használható, képességeihez mérten gyors gép legyen.

A rozsdás árnyékolólemeztől eltekintve itt minden rendben

Az Amigaspirites srácokkal és Viktor cimborámmal (dh1) folyamatosan konzultálva néhány nap alatt összeállt a To-Do lista, amely valahogy így nézett ki:

  1. Kickstart ROM chip upgrade a végső Commodore által gyártott verzióra (3.1 v40.068-as verzió), a nagyobb méret HDD és a kompatibilitás miatt
  2.  Szép dolog a floppy, de nehézkessége miatt CF kártyát érdemes telepíteni az IDE portra, amelyre aztán felmehet egy tiszta Amiga Classic Workbench. Ehhez szükség volt CF kártyára, illetve egy speciális IDE>CF adapterre
  3. Közben beszereztem a CF kártyát (8GB elegendő)
  4. Rendeltem egy használt, de működő LED panelt, mert a gépben csak a Power feliratú világított, a HDD/FDD nem
  5. Letöltöttem és előkészítettem a különböző fájlokat és szükséges Utilcsomagokat az Aminetről. Előkerült a Winuae is, hiszen az új rendszeremet emulátorban fogom majd felépíteni
  6. Az Amiga 500-ashoz hasonlóan doboz híján itt is elkezdtem dolgozni az Amiga 1200 repro box projekten
  7. Végül, de nem utolsó sorban körülnéztem a gyorsítókártya piacon, hogy mi jöhet szóba a WHDLoad akadásmentes futásának elősegítéséhez (ez kell ugye a játék képfájlok lemez-nélküli használatához, gyakorlatilag egy keret-emulátorról van szó)

Alkatrészek, kacatok egy helyen

Persze, nem ment azért minden könnyen. Az IDE2CF adapterből az első elveszett a szállítás közben (de az eladó újraküldte), a rendelt LED panel pedig nem volt működőképes mire rájöttem, hogy csak újra kell melegíteni a forraszpontokat. Ezt megtettem a saját panellel is, ami aztán azonnal életre is kelt (így végül az autentikusság jegyében az eredeti került bele, azaz most van egy eladó/tartalék A1200 LED panel, ha valakit érdekel 🙂 (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon óvatosnak kellett lennem: elég volt néhány másodperc, hogy hevítés és visszahűlés után újra létrejöjjön a kötés – ám kiszámíthatatlan, hogy a régi NYÁK-ok mit bírnak el valójában. Az alábbi fotón látható “átkötés” amiatt volt szükséges, mert a panelen a középső LED egyik végződése elfáradt, így hiába forrasztottam át a kérdéses pineket, az áramkör nem zárt. Ezért az ilyenkor használatos megoldáshoz nyúltam, és egy megfelelő vezetékkel áthidaltam a rossz csatlakozást, megmentve ezzel az egész panelt.)

Az eredeti LED panel, javítás után

… és itt már teszt közben

A Kickstart ROM-páros eredeti, a Cloanto által szériaszámmal ellátott hivatalos ROM chip kit, így szépen be is regisztráltam őket a megfelelő helyen – csak hogy törekedjünk a licenszek megfelelő védelmére. A legutóbbi alkalommal mackó cimborámtól kaptam Chip/socket kiemelő csipeszeket, így ezeket gond nélkül ki tudtam cserélni roncsolás és sérülés nélkül, így azonnali 3.1-es verziószámú Kickstart bootképernyő lett az eredmény (amely persze nem látszik, amennyiben HDD/CF-ről bootol a gép, de annyi baj legyen).

Új Kickstart 3.1 40.068-as ROM chipek akcióban

Következett az IDE2CF beépítése: az egyedi kialakítású adapter azért ilyen formájú, hogy az olyan kiegészítők is elférjenek a gépben, mint az Indivision MK2 nevű FixerFlicker/Scandoubler, amit a videóchip socketjére kell csatlakoztatni. Az efféle indokolt bővítéseknél és modernizálásnál a felső árnyékoló lemezt természetesen ki kell venni: sokan az alsót is kiveszik, én a földelés és a védelem miatt bennhagytam végül a burkolat alatt. Az Adaptert behelyezve végre elkezdhettem dolgozni a Classic Workbenchen is, amelyet Windows alatt Winuae-ben, a leírás és a javaslatok alapján raktam össze PFS3-AIO fájlrendszerre, 4GB-nál nagyobb partíciókat támogató megoldásra építve. Minden kiegészítő fájl, scsi.device modul és egyéb letölthető volt az aminet-ről, a Classic Workbench installerek pedig letölthetőek az EAB (English Amiga Board) ide vonatkozó weboldalán. A 4GB-nál nagyobb kötetek kezelésénél kicsit meggyűlt a bajom a partícionálással, de egy hasznos guide segített megoldani a problémákat, így néhány napnyi próbálkozást és telepítést követően végre elkészült a tiszta natív oprendszerem, amit a CF-re másolva és a gépbe helyezve egyből tudtam is használni. A gyakorlatban ezt úgy képzeljétek el, hogy a Winuae emulátorban be lehet mountolni egy szűz, telepítésre alkalmas virtuális Workbench partíciót (ezt tudjátok letölteni az EAB WB oldalról), be tudod állítani a hardver paramétereit (célszerű a leggyorsabbat, hiszen az emulátorban valójában nem kell ragaszkodnunk az eredeti sebességhez), és ha megvannak a Kickstart ROM fájljaid, illetve a Workbench telepítőlemezek .adf képfájljai, akkor ezeket a megfelelő helyekre becsatolva olyan környezetet kapsz, mintha egy valódi Amiga előtt ülnél. Feltelepíted magadnak a rendszeredet, bekonfigurálod, legvégül pedig az USB kártyaolvasóba dugott CF kártyádat az emulátor alatt futó Workbench-en keresztül felpartícionálva, át tudod másolni a teljes virtuális diszk tartalmát, és kész is vagy. Ha mindent jól csináltál, a CF-et átteszed a valódi Amigádba, bekapcsolod a power gombot, és be is töltődik az emulátorban összerakott Workbench. (A kompatibilitási problémák miatt én az emulátorban is olyan paraméterezéssel dolgoztam, mint amit a végleges rendszerembe szántam.)

Az ominózus IDE > CF adapter – itt még CF nélkül

Alsó panel takarítás után, még turbina nélkül

Időközben a nagy dilemma “mit vegyek: new age, vagy klasszikus gyorsítókártyát” közepette végül egészen véletlenül rátaláltam egy Typhoon MK II 1230 68030 42 MHz + FPU + 64 MB EDO RAM típusú turbinára az ebayen, amit alapos utánajárást követően MINDENKÉPP meg akartam szerezni: mint kiderült, a 32 bites 68030-as Motorola chip a SCSI csatolóval, a Kickstartot a memóriába másoló Burst Mode-al, a beépített FPU-val és 64 Mbyte tárkapacitással igazán jó és ritka kártya hírében állt (olyannyira, hogy miután elkezdtem csevegni a jumper beállításokról az EAB-on, a Winuae emulátor egyik fejlesztője megkeresett, hogy segítsek debugolni és dedikáltan támogatottá tenni a hardvert a következő verzióban, mert nagyon nehéz fellelni ezeket típusokat). Izgalmas licitelést követően az eredeti tervhez képest kissé drágábban ugyan, de még mindig jó áron sikerült megnyerni a Tájfun licitet, amelyre aztán a körmeimet tövig rágva majdnem két és fél hetet vártam, mire megérkezett Angliából. (Mondjuk ez is kalandos út volt, a Hermes hálózatán keresztül lett feladva, Frankfurtban aztán valami spanyol szállítmányozási céghez került, aki vámkezelte, majd egy hétre rá leszállította a Magyar Postának… ez alatt kétszer váltott nyomkövetési számot, így ment is az aggódás rendesen, hogy vajon merre jár, hol lehet… aztán egyszer csak bent volt az értesítő a postaládában. Huh.) Amíg a kártyára vártam, nekiálltam lecsutakolni a burkolatokat és kifehéríteni a korábbi gépeken alaposan kitesztelt hidrogén-peroxidos fürdővel a szürke és fehér billentyűket, melyből az F9-et az anyagfáradás és egy helytelen fogás miatt el is törtem… így újabb másfél hetet voltam kénytelen várni a cseredarab megérkezéséig. (Persze ezt is ebay-ről, Angliából kellett rendelnem. Meh.)

Typhoon MK II 1230 68030 + FPU 64MB EDO RAM őméltósága

Itt már a H2O2-ben fehérített billentyűzettel

Végül aztán megérkezett a turbókártya is, amely akármilyen gyorsnak és elegendőnek is bizonyult a teszteken, elsőre valahogy sehogysem akart becsusszanni a trapdoor alatti helyére. Némi gondolkodással és kutakodással eltöltött óra után úgy döntöttem, hogy a műanyag gépház belsejében található, ún. trapdoor kártyát fixen tartó műanyag sínből a floppy drive felőli oldalán fél mm-t lecsiszolok. A finoman és óvatosan végzett néhány simítás egyáltalán nem is látszik és kárt sem tett a slot tartó funkciójában, viszont pikk-pakk megoldotta a Typhoon MK II RAM foglalatának alsó forraszpontjaira nehezedő nyomást, így… az egész panel végül szépen, milliméter pontosan csusszant be a jól előkészített helyére.

Csiszolás után: a Typhoon MK II szépen a helyére került

Itt bukkant fel a második probléma, hogy a kártya a rajta elhelyezkedő EDO RAM és a chipek fizikai méreteiből adódóan egyedi, vagy faragott Trapdoort igényel, mivel… hiába a fekvő profilú EDO modul, a szélein igenis nyomja a gyári trapdoor belső kis pici (ám valójában haszontalan) peremét. Bár a 030-as CPU-k nem melegednek annyira, én biztosra akartam menni: már jó előre kinéztem a facebook fórumunkon Attila munkáját a 3d nyomtatott, ám méhrácsos mintázatú, szellőző A1200 trapdoor alternatívát (egyébként ezek a Thingiverse-n is megtalálhatóak, így egy arra alkalmas printer segítségével bárki elkészítheti őket). Vettem tőle egyet gyorsan, majd a kérdéses helyeken a belső kis peremet nyom nélkül lecsípve egy harapófogó és egy szike segítségével, az új trapdoor nem csak szépen zár, hanem még a szellőzést is praktikusan megoldja. Így már elfért a kártya, meg van oldva a szellőzés is, sőt: még jól is néz ki, szóval ez a problémás tétele végre befejeződött a projektnek.

A régi trapdoor és az alsó peremek

… és a 3D printelt új A1200 trapdoor, peremek nélkül

Kickstart ROM upgrade kész, IDE>CF adapter a helyén (állítgatni nem kell semmit, tiszta plug’n play az egész), LED panel megjavítva, gyorsítókártya és trapdoor a helyén, tisztítás elvégezve, törött F9 billentyű kicserélve, így látszólag már csak egyetlen dolog maradt csupán. Azaz több, mivel időközben kiderült, hogy ha a feltelepített Workbench Compact Flash kártyán van a gép belsejében, akkor a fájlmozgatás PC-ről Amigára elég macerás lesz, mivel ezt egyelőre csak egy PC-s USB kártyaolvasóval tudtam volna megoldani, ráadásul csak az emulátorban – ahhoz pedig minden alkalommal szét kellett volna szedni a gépet.

A végső összeépítés előtt még egy utolsó ellenőrzés

Most már alul is elfér minden szépen

Akárcsak a trapdoor mögötti Typhoon MK2

Szerencsére erre is van megoldás: a PCMCIA foglalat még szabad, ott lehet használni egy CF>PCMCIA adaptert, amely szerencsére nem veszik össze a trapdoor alatti gyorsítókártyával (vannak ugyanis régebbi típusok, amelyek az osztott memóriaterület miatt összeakadhatnak a PCMCIA busz működésével). Naná, hogy itt is vannak kivételek: vagy az adapter nem kompatibilis, vagy a benne használt kártya nem megfelelő a csatolóhoz. A legjobb megoldás ezeket KIT-ben vásárolni az Internetről, ám a bevállalósok kísérletezgethetnek is: ehhez átnyálaztam az EAB ide vonatkozó topikjait, és kiderült, hogy a Sandisk Type-I adapterek és a legtöbb Sandisk CF kártya megfelelő lehet, így az adaptert szinte fillérekért újonnan az ebay-ről, a kártyát (Sandisk Ultra 4GB) az árérzékenység és a felesleges nagy GB-ok miatt inkább használtan, a jófogásról szereztem be. A támogatáshoz csupán néhány dolgot kell megejteni: mivel az Amiga alapból nem tudja a megfelelő partíciót kezelni (FAT95), ezért a támogató csomagot le kell tölteni az Aminet-ről és fel kell telepíteni a Workbench alá. A PCMCIA CF meghajtóját, a compactflash.device modult be kell másolni a System:DEVS mappába, így a restart után (amennyiben a CF kártyát megformáztuk előtte PC-n FAT95 formátumra) ha minden jól sikerült, meg fog jelenni a Workbenchben a CF olvasó meghajtója, és a benne levő kártya tartalma. Ez a megoldás elvileg hotswap-kompatibilis, azaz működés közben is kivehető, illetve kicserélhető a kártya, de azért óvatosan bánjunk az ilyen jellegű mozdulatokkal.

PCMCIA és CF a helyén

Gondolom, a legtöbben úgyis játszani fognak a számítógépen, ehhez pedig a WHDLoad a legkézenfekvőbb megoldás. Az Classic Workbench telepítésekor a WHDLoad feltelepül már a rendszerre: mivel ez a keretrendszer 2017. január óta ingyenes, ezért most már fizetés és saját regisztráció nélkül is lehet használni. Gyakorlatilag arra való, hogy az összes létező és megjelent játékot, demót mindenféle lemezcserélgetés nélkül az adott játék image fájljából lehessen játszani. Mivel a WHDLoad képfájlokat számos Internetes forrásból (TOSEC torrentek, stb.) be lehet szerezni, erre nem térnék ki; viszont minden alkalommal, mikor az adott játékot felmásoljátok a belső CF-re (vagy annak egy adott dedikált WHDLoad partíciójára, ha ideális setupot csináltok, azaz particionáltok), akkor az “Add Games” funkciót a Workbench WHDLoad szekciójából érdemes megtenni, hogy a program frontendje lescannelje és felvegye az újonnan bemásolt programokat a saját állomány-adatbázisába. Ha ezt megteszitek, akkor minden játék egy ízléses listában, kiválasztható formában jelenik meg, sőt: ha az iGame frontend keretprogramot is feltelepítitek a Workbench installálásakor, akkor még screenshotot is kaptok a menüben kiválasztott játékról tallózás közben. Nice feature.

Az iGame WHDLoad frontend működés közben

A WHDload egy remek programcsomag, amely gyakorlatilag egy fájlként kezeli a többlemezes játékokat, így az egyszerű használat mellett még gyors is, bár ehhez nem árt egy gyorsítókártya, mert hajlamos belassulásokat produkálni bizonyos játékoknál, mint amilyen a jellegzetes Turrican slowdown (intenzív grafikai terhelés mellett belassulások figyelhetőek meg.) Ezt már egy 020-as CPU-val ellátott turbókártya (pl. az árban is belépő szintű, az iComp által forgalmazott low-budget ACA1221ec) is ki tudja védeni, amely a legtöbb játék esetében problémamentes üzemet biztosít. Félelmetes egyébként a gyorsulás a betöltési rutinok esetén: az előbb említett Turrican játék példájával élve a pályközti töltések floppy drive esetén elég hosszúak voltak, ám a lemezek helyetti CF, mint HDD és a turbókártya ezt 1 max 2 mp alatt lerendezi. Ez a gyorsulás pedig igaz a többi töltési időigényes játékra is – nem beszélve az olyan egyéb plusz funkciókról, mint a MapROM, amely bár a gép hidegindításakor 30-40 mp-re is kitolja a bootolási időt, valójában felmásolja a Kickstart ROM-ok tartalmát a memóriába, így az ezzel kapcsolatos Op. rendszer-beli műveletek és a meleg reset is jelentős gyorsulást produkálnak.

Nincs kirészletezve, de bőséges a teljesítménytöbblet

Persze mindig akad egy-egy apróság, amely csak akkor üti fel a fejét, mikor a valós probléma felbukkan: ugyebár a kétjátékos szoftverek két joy portot igényelnek. Igen ám, de a Workbench miatt általában az 1-esre Joystick helyett az egér van csatlakoztatva, amely problémás, ha játékot indítunk, és ketten szeretnénk játszani. Ilyenkor az egeret állandóan ki kell húzni és fel kell cserélni a 2-es Joystickkal, ami előbb-utóbb a csatlakozó hibájához, vagy meghibásodott dugóhoz vezet (plusz: elég idegesítő tud lenni néhány alkalom után). Na, erre létezik több alternatív megoldás is attól függően, hogy mit szeretnénk használni: jómagam mivel nem akartam lecserélni a jó öreg soros egeret (mert nagyszerű állapotban van), egy standard Mouse-Joystick switcher adaptert vásároltam, amely csupán annyit tesz, hogy az egyik oldalán a Joy portra csatlakozik, a túlsó felén levő két csatlakozóval pedig egy Joyt és egy egeret kezel le. Mindig csak az a port aktív rajta, amelyiken lenyomtunk egy tűzgombot (ezen világít egy pici led is), ezáltal nem kell többet a csatlakozóval és a dugdosással bajlódni. Nagyon hasznos kis kiegészítő, ami jelentősen megkönnyíti a XXI. századi Amigázást.

Amelyik éppen aktív, ott LED világít (piros v. kék)

Joy port switcher: alig látszik ki, praktikus és kicsi

Aztán itt volt az egéralátét problémája: nem szerettem volna, ha az állandó huzogatás szétkarcolja az íróasztalomat (és amúgysem tesz jót a régi, görgős egereknek), így készítettem egy eredetinek ható Amiga dizájnos egéralátét-grafikát Vektorból Illustratorban (igen, a 30 napos ingyenes próbaváltozat is kiváló erre) és a CEWE oldalára feltöltve készíttettem egy textil egérpadot, amin csak úgy siklik a görgő… Ha már az autentikusság jegyét tartjuk szem előtt, ugye 🙂 Három nap alatt elkészült, és az eredménnyel is teljesen elégedett vagyok.

A1200 mouse pad – ahogy én szeretem 🙂

Másik állandó és fontos kérdéskör az Amigák 15 KHz-es videójel problémája. Ez egy hatalmas kérdőjel mai napig, ugyanis nincs rá egyértelmű és 100%-ban tökéletes megoldás. Illetve részben van, de az csak a böhömnagy CRT monitorokon produkál megfelelő képminőséget. Én 2017-ben viszont már nem akarok hatalmas helyet elfoglaló képmegjelenítőket látni a dolgozószobámban – hacsaknem lapos LCD-kről van szó. Jelenleg az alábbi megoldások jöhetnek szóba megoldás gyanánt (plusz egy joker):

Az első, hogy autentikus DB9-es csatolóval ellátott Commodore, Philips, stb. monitorokat használsz, amelyek abból a korból valóak, amelyekből maga a gép is származik. Ezek általában kis képátlójúak, de méreteikben nagyok, rontják a szemet, és sokat is fogyasztanak – cserébe kiváló képminőséget produkálnak… amennyiben még működnek.

A második, hogy beépítesz egy spéci videójel-feldolgozó áramkört az Amiga 1200-as videóchipjéhez, amellyel vagy VGA, vagy DVI kimenetet kapsz. Ezek az ún. Scandoubler / Fixerflicker kártyák, amelyek ezidáig csak CRT monitorokon produkálnak tökéletes képet. A ScanPlus AGA (VGA-hoz) és az Indivision AGA MK2cr (VGA+LCD) eléggé ajánlható verziók: előbbi csak CRT-hez, utóbbi LCD-hez is használható, ám óva intenék mindenkit a hirtelen vásárlástól. Az MK2cr bármennyire is hiánypótló, sajnos nem tökéletes: az Amigára oly’ jellemző finom scroll animáció darabossá, szétesetté válik – ami nem annyira zavaró, csak a korábbi finom mozgáshoz szokottak számára lehet fura. Az eszközmeghajtók és a megfelelő monitor driverek (Hi-Res, PAL Super Hi-Res, stb.) finomhangolásával elég szép eredmény érhető el, de nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy tökéletes lesz – bár a legtöbb felhasználó számára a Workbench miatt abszolút megteszi, ám aki tényleg jó megoldást szeretne, várhat Dezz-féle évek óta várt Scandoublerre, vagy választhat a további megoldások közül.

Kis finomhangolással, a kép pozíció, méretek, frissítés és felbontás is állítgatható.

Az alap monitor illesztőkből is többféle létezik, megtalálható az ideális

A harmadik, hogy átalakítókat használsz, melyek RCA-ból készítenek VGA jelet, különböző mintavételező és digitalizáló áramkörök segítségével. Ezekkel elég vegyes az eredmény, akadnak kínai változatok, melyek elfogadható, mások pedig csapnivaló képminőséget produkálnak (nem egyszer elcsúszott színtónusokkal, vibrációval, képremegéssel, vagy elmosódott minőséggel). Vannak célhardverek, mint ahogy EZ a videó is mutatja, ám az irreális ár tekintetében egyszerűen nem éri meg beruházni rájuk, ha hobbi használatról van szó.

Végül pedig vannak azok a monitorok, amelyek multisync áramkörökkel rendelkeznek és bár hivatalosan nincs rajtuk feltűntetve, bizonyos firmware verziószám és modelltípus vagy széria alapján fel tudják dolgozni a 15KHz-es videójelet. Ezek közé tartozik néhány Dell, Benq, Acer, LG, NEC, stb. monitor, amelynek egy nem teljes listáját megtaláljátok a 15khz.wikidot.com oldalon (de érdemes az EAB és az egyéb Amigás fórumokat is átbogarászni, akadnak azért egyéb típusok is, amelyeken mindenféle átalakítás nélkül megjelenik az Amiga 1200-as képe).

Ígértem egy Jokert is. Ez a Vampire gyorsítókártya, ami 32bites HDMI kimenettel érkezik és new Age Amiga hardverek sorát gyarapítja, de 100E HUF+ árával olyan irreálisan drága, hogy egyszerűen nem éri meg csak ezért beruházni rá.

A magam részéről félig-meddig szerencsés vagyok: a nemrégiben vásárolt, Soundbar-ral ellátott Dell Ultrasharp 24″ (Dell U2412M) monitorom és a korábbi Dell 24″-es LCD kijelzőm is megfelelő volt erre a célra, a használt firmware verziók lekezelik a beérkező 15Khz-es analóg jelet. Igaz, hogy minden felbontást nem támogat megfelelően, de a játékokhoz, illetve a workbench használatához megfelelőek a képmegjelenítőim. A Benq BL912-t tudnám még ajánlani: ez a cikk készültekor még egy általánosan kapható monitor: 19″-es 4:3 képarányú multisync típus, amely elvileg variálás nélkül, natívan képes megjeleníteni a gépből érkező VGA jelet.

Amiga 1200 Felújítva, teljes pompában

A végére már csak az Amiga 1200 eredeti dobozát pótló projekt maradt hátra. Aki esetleg kimaradt volna, vagy nem hallott / olvasott a korábbi Amiga 500 repro box projektemről, annak ÍME, egy egy link az elkészült dobozokról. Az Amiga 1200-es projekt jelenleg is folyik, a minőség tekintetében pedig hasonlóra lehet számítani mint a linken található galéria.

[Update: 2018. június 24.] Elkészültem az A1200 Repro box projektemmel is, az eredmény lentebb látható.]

Ezt hamarosan befejezve azt hiszem, megint hozzá méltó módon sikerült XXI. századivá varázsolnom a “spanyol barátnőt”, ami az elkövetkezendő években (illetve amíg csak lehet) még sok szép és kellemes órát szerez majd a család minden tagjának, engem is beleértve. Egyébként is közeleg a tél, ez az időszak pedig az Alien Breed, a Turrican, Dune, a SWIW, a Zool és még sok szuper klasszikus ideje… mi mással, mint a számítástechika történelmének egy ikonikus darabjával, az idén 25 esztendős Amiga 1200-assal. Boldog születésnapot neki.

A projekt részletes költségei és az alkatrészek listája letölthető ITT.

[Stinger, 2017.október 25]

Kapcsolódó cikkek:

8bit Dreamz [RGCD 16K bajnokság + Vice Squad]

Cosmic Ark - Atari 2600

Még tavaly év végén bukkantam rá az RGCD és a független retro kiadók közös homebrew fejlesztői maratonjának felhívására (16K Competition), amellyel a legjobb tizenöt alkotás nyert végérvényesen öröklétet egy klasszikus cartridge játékgyűjtemény formájában. A kiírásnak csupán annyi megkötése volt, hogy a végleges kód maximum 16Kbyte Cartridge ROM formátum lehet, és támogatnia kell az NTSC és PAL szabványokat, ám ezen kívül minden a hobbi kóderek tehetségére volt bízva. A pályamunkák beküldési határidejét november 30-ában határozták meg, amelyre szép számmal érkeztek próbálkozások, így a szcéna nagyágyúiból verbuválódott zsűrinek nem volt könnyű dolga: a legjobb tizenötbe olyan gyöngyszemek kerültek be, mint Terry Cavanagh hihetetlen sikereket elért 8bit-es mobiljátékának, a Super Hexagonnak 1:1 arányú C64-es átirata Micro Hexagon címmel, vagy a Spectrumos korszak ikonikus Jet-Pac Rocket Smash néven debütált inkarnációja – persze, a készítők minden zsánert igyekeztek felvonultatni a gyűjteményen, így a listában nagyszerű shooterek (Vallation), platformerek (PowerGlove), és akció-ügyességi játékok (pl. a Monster Buster c. Puzzle-Bobble átirat) is szép számmal szerepelnek (a győztesek sora ITT olvasható). Külön öröm, hogy a Kobo64 platformerrel hazánk egyik tehetsége, Kajtár Zsolt is bekerült a legjobbak közé, így duplán érdemes lesz beruházni a cartridge-re a nem túl távoli jövőben.

Ki nem hagynám – főleg, hogy a C64 szcéna az elmúlt években második virágkorát éli: szinte nincs olyan hónap, amikor ne érkezne új fejlesztésről hír, az RGCD és hasonló csoportosulások pedig igazi gyűjtői szemlélettel a hátuk mögött igyekeznek jobbnál jobb kiadványokat produkálni. Ékes példa erre a fenti 16K Competition mellett a Psytronik és az RGCD legújabb közös gyermeke, a “The Vice Squad” megjelenése is, amely a ’80-as évek azonos című filmjének utcai harcos, drogháborús korszakát hozza el ismét egy akciójáték formájában igazi boss harcokkal, fejleszthető fegyverarzenállal, nagyszerű audiovizuális körítésben. Bővebb információért, és rendelésért elég csupán IDE kattintani, machzoisták és klasszik kedvelők a Cartridge mellett akár mágneslemez, vagy kazetta formájában is berendelhetik kevesebb, mint egy BigMac menü áráért…

Giana’s World[s]

Bár ez a hetem nem volt túlságosan aktív játékos szempontból, de a sárkányok megkapó fantasy világa azért képes volt átrántani azon a bizonyos varázskapun valamelyik éjszaka: talán ennek köszönhető, hogy reggel némi eufória került a reggeli kávémba, ugyanis valahogy sikerült rátalálnom a játék zseniális sountrackjének rajongói remixeibe a youtube egyik távoli szegletében. Innen igazából már csak egy ugrás volt az alant is olvasható Metroid Metal, amely végül megadta az utolsó lökést a Machinae Supremacy-féle SID dallamok fülcsalogató impulzusához. Ha SID, akkor pedig C64: kicsit úgy vagyok gyerekkorom legmeghatározóbb mikroszámítógépének csodálatos világával, mint a kocka-lét a mátrix mantrával: néha már azt hiszed, sikerül szakadni tőle, de valójában soha nem tudod eldobni ezt a köteléket, hiszen a DATA sorok beleégnek a mikrokódodba, a loader képernyők vad villogása alatti izgalom nyoma pedig örökre ott marad a zsigereidben. A tenyered izzadni kezd, szinte érzed, ahogy anno az ujjaid körülfonták a mikrokapcsolós Joy-t, a füledben csilingelnek a zseniális 4 csatornás SID dallamok, és ha meglátsz/hallasz egy régi klasszikust, az emlékképek egy szemvillanás alatt akkora retro-dózist pumpálnak a gondolataidba, hogy sem az ujjaid, sem az elméd nem képes ott, és abban a pillanatban a feladatodra koncentrálni.

Giana Sisters DS

Valahogy így voltam a Machinae Supremacy bandával is, akiknek SIDology névre hallgató válogatását Macko kolléga tűzte ki valamikor a facebook falamra: természetes, hogy erről a csapatról legtöbbünknek a The Great Giana Sisters jut eszébe először, hiszen nekik köszönhető az a zseniális feldolgozás, amely az egyik legmeghatározóbb a SID-rock műfajban – pedig talán kevesen tudják, hogy valójában egy masszív Super Mario koppintásról van szó a Rainbow Arts egykori repertoárjában, amelyet olyan művészek neve fémjelez, mint Manfred Trenz, akinek többek közt a szintén Amigás, C64-es (később pedig konzolos) Turrican játékokat köszönhetjük (Metroid, valaki?). Érdekes, hogy ezt a nagyszerű 2D platformjátékot a túlságosan is Super Mario-jellegű játékstílusa, illetve a látványvilága miatt anno a Nintendo a jog erejét kihasználva úgy megszorongatta, hogy nem sokkal a megjelenést követően le is került a polcokról Európában, mégis máig találkozhatunk vele a játékok világában. Giana hozománya a rajongóknak hála ugyanis számtalan formában él tovább, az idők során kialakult Giana Community továbbra is egyengetni próbálja a régi klasszikus útját – többek között azzal a nem hivatalos, de annál nagyszerűbb folytatással, amely Giana’s Return címre hallgat, és a PC mellett már számtalan más platformra, többek közt Dreamcastra, GPX2-re, és PC-re is megjelent már. A sors fintoraként fogható fel az is, hogy nemrégiben egy olyan cég konzoljára készült Giana epizód, amely egykoron épphogy be akarta tiltani azt: 2009-ben a DTP Entertainment és a Spellbound jóvoltából ugyanis napvilágot látott a Giana Sisters DS, amely az eredeti alapjáték lényegi mivoltát megtartva teljesen új pályavezetéssel, új játékelemekkel, illetve a kornak megfelelő grafikai körítésben tálalta a ’80-as évek egyik nagy klasszikusát. Ha platformer rajongó vagy, semmiképp se hagyd ki: töltsd le a Giana’s Return-t, illetve less bele a DS-es változatba – végül pedig zúzz kicsit a Machinae Supremacy csapatával.

Optimization WordPress Plugins & Solutions by W3 EDGE