avagy a C64-hoz késztített Mechboard64 és a Commodore 1581 drive replika projekt >>> Hajónapló, 2024. október 13-a, este 10 óra 10 perc: Lassan finisbe ér a Mechboard64 és a C1581 replika projektem. Az idei év nagy feladatai közül a dobogó első fokára a SixtyClone és a C64-II Le Petit Prince projekt állhatott fel, de a […]
A Szárnyas fejvadász után szabadon >>> Lehet, hogy magam is elektronikus bárányokkal álmodtam, mikor eszembe jutott egyik januári reggel 2022-ben, hogy… Hoppácska! Most van gyermekkorom meghatározó műszaki csodájának, a legendás Commodore 64 negyvenedik (!) születésnapja. Ez még gombócból is sok – hát még évekből – de annyi bizonyos, hogy a Covid előtti-közbeni-utáni retro hullám azóta […]
Open source megoldás a méregdrága MOS SID-ek helyettesítésére, ráadásul sztereó funkcióval! Infó: SIDKick PICO github: https://github.com/frntc/SIDKick-pico A SIDKick pico (“SKpico”) a Commodore 64 és 128 számítógépekben található SID 6581/8580 hangchipek helyettesítője, és képes emulálni az SFX Sound Expander (FM) hangkiterjesztőt is. Úgy tervezték, hogy olcsó alternatívája legyen a többi helyettesítőnek, miközben a minőség tekintetében nem […]
Hasznos C64-es kiegészítő áramkörök, hogy idén is élvezet legyen a retró ! Az utóbbi hetekben igyekeztem bepótolni mindent, ami a tavalyi esztendőből, vagy csak úgy kíváncsiságból elmaradt: sikerült befejezni ezeket az apró (de annál hasznosabb) bővítéseket, modding hardvereket a 2022-ben 40. évfordulóját ünneplő legendás masinához, a Commodore 64-hez. Gyermekkorom számítógépe meglehetősen idős kort élt meg […]
Néhány hasznos gondolat ehhez a remek kis DIY kiegészítőhöz, amely több C64-es KERNAL gyors és egyszerű használatát hivatott biztosítani. Amit most a kezedben tartasz (feltéve, hogy vásároltál tőlem egyet), egy nyílt forráskódra épülő DIY (csináld magad) projekt eredménye, amelyet a méltán híres Commodore vállalat C64-es számítógépéhez, azon belül is az ún. „longboard” alaplapokkal szerelt változatához […]
…avagy a C64-hoz tervezett / készített Retroid Starcade Game Vault kódnevű multicartridge megoldásom története. Nemrégiben (úgy két évvel ezelőtt) gondoltam egyet és belefogtam egy saját tervezésű C64-es játékgyűjtemény elkészítésébe, amit kifejezetten bővítőkártyás, ún. cartridge formátumban szerettem volna elkészíteni. Ezeknek a sokoldalú bővítőknek számtalan formája létezik már manapság és a technikai előnyeik (gyorsaság, egyszerűség, könnyen kezelhetőség) […]
RETROID Starcade Game Vault C64 cartridge
… a DIY alapokon készített bővítőmodul
Még 2021-ben gondolkodtam el azon, hogy az Amigás tápegységek és az egyéb korábbi C64-es kiegészítők után valami igazán egyedi saját DIY projektbe kellene belevágnom: ekkor született meg a gondolat, hogy készítek egy C64 cartridge multigame bővítőkártyát. Gyerekkoromban mindig csodáltam ezeket a kütyüket, de manapság a Magic Desk technológia újragondolásának köszönhetően igazából annyira nem is bonyolult a történet, így hát életre hívtam a Retroid Starcade Game Vault Cartridge projektemet.
Viszont ha már ebbe belefogok, akkor tényleg end-to-end én akartam mindent megcsinálni: a NYÁK-ot, a forrasztást, az alkatrészek beszerzését, a szoftveres programozást és minden egyebet, sőt! Nem úgy ismerem magam, hogy csak hányaveti módon készítek egy csupasz cart-ot, adjuk meg a módját rendesen. Ez alapján végül 3d nyomtatott shell, egyedi doboz dizájn és egy raszteres cracktro-féle intró is társuljon akkor már a dologhoz.
A projekt egyik előzménye, hogy régóta próbálkoztam már a forrasztás elsajátításával és mostanra jutottam el oda, hogy egész szépen sikerülnek az ilyen jellegű feladatok. Sok korábbi kísérletezés eredménye a mostani – persze, mint a legtöbb dologhoz ehhez is megfelelő felszerelés szükséges, de szépen lassan mindenem meglett hozzá. A tapasztalat mellett a megfelelő forrasztóállomás és hegy, speciális folyasztószer, forrasztószalag, csipeszes állvány, valamint IPA és nyák-tisztítószer is szükséges ahhoz, hogy tényleg szép eredmények szülessenek.
A másik, hogy több – korábban szervizelt – C64-em halálozott el ilyen-olyan hibákkal az évek során és egy tervezett javítás csalódást keltő eredménye okán szántam rá magam annyira, hogy komolyabban nekiálljak SK foglalkozni a dolgokkal. A NYÁK-okat egy éve Mackó barátommal a BME Elektrotechnikai tanszékén már legyártottuk (fontos volt, hogy ami csak lehet, itthon készüljön, így nem a PCBWay-féle megoldást választottam) – ráadásul ez egy kicsit átalakított, egyedi, fekete színű és mindenféle védőréteggel ellátott verzió lett végül, amelyet a lenti fotókon is láthattok.
A dolog odáig fajult, hogy szép lassan elkezdtem foglalkozni a C64 lelkivilágával is: mérnökként nem állt túlzottan távol tőlem a mikroelektronika, a mérőműszerek és a kapcsolódó fogalmak ismerete, így szép lassan jópár C64-es lapot sikerült diagnosztizálni, esetenként pedig megjavítani. A következő projektem ennek okán egy saját építésű C64 lesz Sixtyclone alapokon, de ez már egy másik történet.
Ötletek
A lényeg, hogy az ominózus “élesztési” eseten túltéve magamat (fogtam, megcsináltam magam inkább), elkezdtem szépen felhajtani a szükséges alkatrészeket: a logikai kapukat, az EEPROM-okat, kondenzátorokat, vásároltam EEPROM-író készüléket és elkezdtem alaposabban megismerkedni a Magic Desk Cartridge converter ASM kódjával, a memóriacímzésekkel és a regiszterek működésével is. Szépen lassan elkészült az első prototípus cartridge, amellyel elkezdtem tesztelni valódi hardveren a korábban GTK-Vice alatt összerakott szoftvercsomagot – visszatekintve talán a cracktro készítéssel kísérleteztem a legtöbbet, de a végső verzió menürendszerében még tracker-alapú SID muzsikát is sikerült beszuszakolnom a memóriába, amely kellően kellemes, loopolt és mégis egészen apró (egészen pontosan 3kb) méretű. Száz szónak is egy a vége: a socketelt, ráadásul bővített 1Mbyte (8x128kb) háttértárral bíró változat végre életre kelt és a tesztek is jónak mutatkoztak – pár apróságtól eltekintve, amit néhány napnyi ráfordítás révén sikerült kijavítanom.
A legtöbbet egyébként az egyes szoftverek memória inicializáló és töltő rutinjai mellett magával a demóval bíbelődtem. Mindenképp olyat szerettem volna, ami klasszikus módon, dallammal és rasztercsíkokkal variál a képernyőn és fontos volt az is, hogy az ott levő üzenet tényleg közvetlen és a játékosnak címzett legyen. A demót napokig próbálgattam, mire elérte a végleges formáját, aztán jött a tömörítés (crunching) és az optimalizáció, hogy ne csak emulátorban, de valódi vason is megfelelően fusson, de azért spóroljak a tárhellyel is.
Ehhez általában a Kollár Zoli-féle (nyugodjék békében) 1541SD floppy drive emulátort és a monitor programot használtam – no meg a PC-re készült DirMastert, amellyel tökéletesen lehet lemezképfájlokat és mindenféle fájlstruktúrás hókuszpókuszt készíteni. Mikor a demó már nem fagyott ki a memóriacímzés miatt, úgy kellett az indítórutint módosítani hozzá, hogy ne arra a területre írjon, amelyik a Magic Desk menü asm loaderjének fenntartott tartomány – ezzel is elbíbelődtem néhány órát, de sikerült átalakítani a betöltőrutint úgy, hogy ne üsse egymást a kettő.
Mindenféle tool a szoftveres programozáshoz: monitor, assembler, python-alapú compiler és hasonlók…
Forrasztási feladatok
Mikor megvoltam ezzel is, jöhetett a valódi forrasztás: az első tesztpéldányon sokat bíbelődtem, mert ezzel teszteltem ki tulajdonképp a logikai kapukat, az EEPROM típust, a reset funkciót a tact switch-el és a socketeket is. A forrasztás is egész szépre sikerült, azonban a korrózió elkerülése miatt kellett vásárolnom a forrasztás után visszamaradt gyanta és egyéb anyagok eltávolítására szolgáló szereket. Az Izopropyl-alkohol bár a zsír és a legtöbb szennyeződést oldja, nem elegendő – más szóval szükség volt egy ún. Kontakt LR elnevezésű forrasztásokhoz használt oldószerre, amely bár elég hatékony, de nem igazán olcsó vegyszer. Ezt a HQ Elektronikában vásároltam több más, egyéb aprósággal együtt. Azt kell mondanom megérte, mert tényleg csodát művel és a beépített kefével együtt tökéletesen eltávolít minden szennyeződést, amelyet az IPA-val lekezelve utána tiszta, tökéletesen kezelt felületet kapunk végül.
A raszterizált színes-szagos, zenés cracktro, hogy ilyen is legyen
Egyéb ötletek
A teszt cartridge-on aztán mindenféle funkciót, menü variációt, konfigurációt és felállást kiteszteltem. mivel maradt néhány tartalék NYÁK-om a barátoknak / saját célra szánt készletből (sőt, eredetileg csak 10 db-hoz vásároltam alkatrészeket a Lomex / Hestore / Robtron / Kontel / HQ Elektronika ötösfogatból), ezekhez olyan MD .bin-t fordítottam végül, amelyek tematikus válogatások. Kumite cimbimnek a gyermekkori all-time best of gyűjteményét állítottam össze, Sakman barátomnak pedig szintén egyedi, limitált változat készült, eltérő színösszeállításban, és névre szóló demóval illetve külsővel megáldva. Mivel azonban gyermekkorom legendás masinája épp 2022-ben ünnepelte a 40. évfordulóját és ez a projekt is elvileg tavaly fejeződött volna be, az utolsó pillanatban kicsit kibővítettem az eredeti célokat és a retail változat mellett egy olyan kompilációba is belefogtam, amely egy kurrens összeállítást tartalmaz.
Ez utóbbi a 40th Anniversary Edition nevet kapta és egy olyan 32 játékból álló gyűjteménnyé vált, amely az évforduló környékén debütált, nem mellesleg kiváló minőségű produktumokból áll össze. Akad köztük programozó bajnokságra készült cím, korábbi játékok továbbgondolt és újratervezett változatai, teljesen egyedi ötlet alapján készült kiválóság, sőt! filmadaptáció alapjául szolgáló játék is. A pontot az i-re egy 2023-as januári játék, az egészen fantasztikus Lester teszi fel, így az eredmény egy méltó és gondosan válogatott szerelmeslevél lett a C64 rajongóinak. Remélem, hogy aki úgy dönt, beruház egy ilyen C64 cartridge -ra a megmaradt darabok közül, igazán nagy örömét leli majd ezekben a játékokban.
Készülőben a vektorizált doboz sleeve dizájn
Elkészültek a különböző image variánsok, amelyekkel egész estéket bíbelődtem el, mire végignyálazva a C64 éra legjobbjait, sikerült összeválogatnom azokat a játékokat, amelyeket a megfelelő törés, verzió, méret és stabilitás alapján be tudtam válogatni a gyűjteménybe (a különböző tárhely-takarékos hókuszpókuszokról nem is beszélve, hogy minél több beleférjen a rendelkezésre álló tárhelybe). Ezeket aztán változó felállásokban a szintén napokig tartó tesztelés és nyúzás után szépen átkonvertáltam a VICE-al a megfelelő formátumra és kiírtam a vadiúj, NOS (New Old Stock) EEPROM chipekbe a TL866-os USB-s írómmal. Jöhetett a valódi vason történő stressz-teszt és nyúzda, amely elég idegörlő volt révén, hogy különböző gépeken, eltérő BIOS-sal és verziójú alaplapokon is ki akartam hajtani az összes lehetséges változatot.
Mikor ezzel elkészültem, elkezdtem végre a külcsínnel is foglalkozni és a megfelelő dobozméret kiválasztásra / lerendelése után kitaláltam, hogy egy kívülről ráhúzható Retroid dizájnú paper sleeve-el csinosítom ki a Retroid Starcade Game Vault cartridge-omat. Ehhez kicsit felevenítettem a vektorgrafikás tapasztalataimat még abból az időszakból, amikor a Retroid Starcade árkád játékgépemet dizájnoltam kicsit át és Illustratorban néhány este alatt elkészült az a minimál dizájn, amelyhez végül a klasszikus ’80-as és ’90-es években jellemző banális és túlzó szövegezést is kitaláltam. A betűtípust kicsit cartoon-style-ra vettem, az ingyenes Zig font típust torzítottam el, amelyhez aztán utólagosan kitaláltam a hátoldal mintajátékait és az azokat körbefoglaló klasszikus CRT bezel-eket is. A dolog érdekessége, hogy minden egyes verzió eltérő szövegezést és háttérgrafikát kapott, így tényleg egyedi változatok születtek. A C64 cartridge -okhoz természetesen egy, az adott kiadáshoz passzoló általános leírás, ismertető, játéklista és technikai áttekintő is készült, amelyek szintúgy helyet kaptak a dobozban.
C64 cartridge shell-csapat harcra készen
Külcsín
Elkészült hát nagyjából minden, kivéve a burkolatot – ez volt az utolsó lépcső és itt valóban sokat gondolkodtam azon, hogy végül milyen cartridge shell-t készítsek/vásároljak az így elkészült projektemhez. Azt tudtam, hogy mindenképp plasztik házat szeretnék, így a TFW8B ún. Stumpy cartridge dizájnja tetszett a legjobban (ez egy ilyen rövidebb és kecsesebb fajta, mint a klasszikus ún. long C64-shell-ek): rátaláltam az osztrák protoparts vállalkozásra is, aki több színben sajtol saját gyártású shell-eket C64 cartridge -okhoz, azonban mégis az előbbi dizájn mellett döntöttem, hiszen maga a Magic Desk cartridge-om is a kisebb, short dizájn elvét követi.
A TFW8B website viszont angol és hiába a viszonylag olcsó ár, a szállítással és a +27% kötelező EU-n kívüli ÁFA-val horribilis lett volna a beszerzés. Sokféle opciót megnéztem, kutakodtam ebay-en, a lengyel shopokban de egyszer aztán átfutott az agyamon, hogy az egész projekt gyakorlatilag saját kezűleg készült, nem lehetne-e a shell-t magát is valami más módon elkészíteni.
40. évfordulós gyöngyszemek (Lester, Reckless64, Runn’ n Gunn, Night Knight, Super Mario Bros. és a Vegetables Deluxe)
Eszembe jutott, hogy nem is olyan régen találtam egy srácot facebook marketplace-n, akivel készíttettem az Ikea Fjallbotípusú, 20-as éveket idéző lemezjátszó állványomhoz vinyl-tartókat, 3d nyomtatással: kerestem a thingiverse-n a cartridge-omhoz megfelelő shellt és találtam is olyat, ami méretben és dizájnban is passzolt. Készíttettem vele egy low-quality próbanyomást, amely elsőre tökéletesen lett, ráadásul a reset gomb lyuk pozíciója is pont ott van, ahol lennie kell, sőt! Sikerült úgy átvariálni, hogy pattintós (masszív) megoldással rögzüljenek a fedelek, így még csavarozni sem szükséges. Rendeltem hát tőle háromféle színvariációban néhány példányt, amelyhez szintén saját kezűleg szerkesztett logó és matrica is társult. Kinyomtattam a néhány óra alatt elkészült kézikönyvecskét, leírásokat, dizájn elemeket és… ezzel elkészült a projekt, amely az eredetileg tervezett néhány hónap helyett konkrétan két évig tartott (igaz, ebből másfél év tetszhalott állapot volt, de november végén ráúsztam ismét a témára és kb. két hónap alatt sikerült is tető alá hozni).
A sors fintora, hogy időközben az egyik, sohasem használt és tényleg vadiúj C64-em audio áramköre is bekrepált, amit csak onnan tudtam meg, hogy gondolván egyet kipróbáltam az egyik cartridge-al és több más játékkal is a gépet mire kiderült, hogy az egyik hangcsatorna hiányzik… azóta már sikerült kimérnem, hogy az egyik kondenzátor fáradás áll a háttérben. A korábban kapott két donor gép alaplapját is szerettem volna már felújítani és néhány más kisebb DIY projekthez is szükségem lett volna egy segítő eszközre, így végül sok tervezgetés után vásároltam végre magamnak egy kiforrasztó állomást, amivel jelentősen lerövidül a munka. Egyrészt az egyik alaplapban memória és logikai kapu processzorokat is ki kellene forrasztani a javításhoz, másrészt – és ez a fontosabb szempont – szeretnék építeni egy vadonat új és modern alapokon nyugvó klónt egy SixtyClone képében, amelyhez a donorchipek egy részét szintúgy ki kell majd forrasztanom valahogy.
Egy ún. vákuumos desoldering stationnal ez kvázi gyerekjáték, úgyhogy a következő projektem minden bizonnyal egy átlátszó házba épített gyönyörű piros/arany alaplapos és fekete billentyűzetes masina lesz majd, amelybe mindenféle FPGA-alapú bővítményt beszerelek. (sztereó MixSid, beépített Lumafix, S-Video output, FPGA PLA, hűtésmodok és még sorolhatnám). De ez már egy következő történet, egyelőre most a legnagyobb öröm a Retroid Starcade Game Vault gyűjteményt övezi – így ha rátaláltál erre az oldalra, akár a keresőkön, akár új tulajdonosként a cartridge dokumentációján található QR kódot beszkennelve, szívből gratulálok az új hardveredhez és igazán jó játékot kívánok hozzá!
*update [2023.06.01.]: Azóta készült egy második batch is az érdeklődés miatt, amely átlátszó filamentből, már RGB LED-es megoldással működik. A népszerű esemény alkalmából egy folytatást is készítettem a 40th Anniversary Edition-ból Volume II. címmel, amelyben további harmincnál is több új, eddig még nem szereplő játék kapott helyet a gyűjteményben. A háromféle kiadás különböző változatainak tartalmát ezen a LINKEN tudod megtekinteni.
Tulajdonképp akármelyik retro platformot választhattam volna, hiszen az idei év minden nagyobb célközönségű hardver háza táján termékeny volt, mégis a Commodore 64-et emeltem ki belőle [elsőnek]. Az ok egészen prózai: ez volt a kedvenc számítógépem és az Amiga mellett a mai napig figyelemmel kísérem a közösségi pályafutását. Commodore 64-re 2020-ban a Covid-19 tombolása alatt is több tucatnyi játék ért a finisbe, ebből válogattam ki egy szép nagy csomagot, melynek döntő többsége ráadásul dobozos, retail változatban látott napvilágot. Javarészt meg is fordultak a gépemben, így talán elsőkézből tudok megfelelő információval szolgálni azok számára, akiket szintén érdekel, hogy mit villantott a C64 scene a gép debütálása után 38 esztendővel. Nincs természetesen sorrend, de a végén azért hirdetek egy top hármas dobogót, hogy szép keretet adjunk a versenyzésnek.
Fix-it Felix Jnr.
Bizony, a Rontó Ralph nevű, hihetetlenül jópofa árkád videójátékos gyökerekkel rendelkező animációs rajzfilm is megkapta a maga C64-es átiratát. A játéktermi verzióhoz hasonlóan itt is pontosan ugyanazt kell csinálni a játékban, mint ami Felix szerepe volt a rajzfilmben: Ralph rombol, pusztít, a feladat pedig az, hogy a platformokon ugrálva a mágikus kalapáccsal meg kell javítani mindent, amit összezúz, mielőtt az időnk lejár. Nehezítésként természetesen törmelék hullik fentről lefelé, így az elkészült változat teljesen visszaadja az érzést, amit a filmes történetben láthattunk (Már ha láttad a mozit, ugye – ha nem, nyomás megnézni – trailer ITT!)
Az “Öreg Torony” valójában egy logikai elemekkel tűzdelt akciójáték, ahol felfedezőként kell helyt állnunk egy falakkal, csapdákkal és mindenféle veszélyes szerkezettel tűzdelt építményben. A feladat az összes érme összegyűjtése és a kijárat elérése, mielőtt fűbe harapnánk. A vadászat számtalan scrollozó képernyőn keresztül történik, a játék érdekessége pedig az, hogy több, mint hat évig készült, ráadásul assemblerben, a KickAsm toolset segítségével. Az Old Tower teljesen ingyenes, letölteni .prg és .tap formátumban az alábbi linken lehet.
A több nemzetközi Commodore 64 scene díjat bezsebelő ICON 64 legújabb játéka, a The Isle of the Cursed Prophet a Psystronik facebook oldalán bukkant fel és gyakorlatilag egy klasszikus árkád kalandjáték, amelyben a főhős elhunyt feleségét próbálja visszahozni a halálból azzal, hogy a különös sziget rejtélyeit kutatja. A hagyományőrző játékmenetből sugárzik a misztikum, amelyhez nagyban hozzájárul az atmoszférikus zenei aláfestés és az óriási scrollozó térkép is, amely tényleg csak arra vár, hogy a veszélyektől hemzsegő helyszínt felfedezzük. A játék mindent megtesz a kíváncsiság felkeltéséért, Commodore 64-hez képest nagyfelbontású karakterábrázolást és ellenfél-sprite-okat, ill. nagyszerűen animált intrót tartalmaz és a jelenleg összes futó hardveres környezetben futtatható (SD2IEC, PAL/NTSC gépek, de még a C64 mini/maxi változatok is). A Dobozos és letölthető változat a psytronik oldaláról érhető el / vásárolható meg.
Szintén egy ICON 64 alkotás, amely különösen kedves a szívemnek, ugyanis ismét árkád vonatkozása van, nem is akármilyen. A játék történetügyileg semmi, de nem is ez a lényege, hanem a tartalma. Főhősünkkel tizennyolc klasszikus árkád játékban kell győzedelmeskednünk, hogy elhappoljuk a “King of Arcade” titulust. A sikeres Zzap!64 Kickstarter kampányt futó játék olyan klasszikusok variánsait tartalmazza, mint a Space Invaders, a Frogger, a Lunar Lander, a Tank, vagy a Pac-Man, így a nosztalgiafaktor abszolút garantált. Némi üröm az örömben, hogy a covid miatt ez a játék is csúszott egy nagyot, de hamarosan elérhető lesz a Pystronik webshopjában (már készen van egyébként, a fejlesztők júniusban posztolták az eredményt egy facebook posztban.)
MetalWarrior Ultra
Aki játszott az eredeti Metal Warriorral 1999-ben (te jó ég, ez is már 21 éve volt), annak ismerős lehet a címbéli játék ugyanis ez gyakorlatilag az eredeti epizód rebootja, amely az eredeti történet és gameplay kibővítésével, feljavított látványával és a fejlesztő későbbi játékaiból átvett extrákkal kerülhet ismét a Commodore 64-ekbe. Az eredeti Metal Warrior quadrológia mögött álló Lasse Oorni, Hessian és Steel Ranger tovább folytatja a sorozatot, a rájuk jellemző maximalizmussal: az MW Ultra szépen kipumpálja az utolsó bájtot is a koros gépezetből a finom animációkkal, az immerzív sztorimeséléssel és számos grafikai effekttel, így igazán érdemes lesz odafigyelni rá, amennyiben szereted az efféle akciójátékokat. A kiadást a Protovision és a Pystronik Software közösen végzi.
Aki valamennyire követi a C64 körül folyó fejlesztéseket, biztosan összefutott már Sarah-Jane Avory projektjével, a Soul Force-al, hiszen a hölgyemény twitteren, facebookon és a nagyobb C64-es közösségi fórumokon is lelkesen posztolja a fejlesztés különböző szakaszait. A jelenlegi állapotában a Soul Force joggal pályázik a definitív horizontális shooter titulusra Commodore 64-en, ugyanis durva minőségű grafika és scrolling, illetve intenzív robbanási effektparádé az egész. Húsz adrenalintól csöpögő pálya, ráadásul mindegyik egyedi grafikai stílusban, fejleszthető űrhajó, csurig töltve bitmap artokkal a fejezetek közt, hétféle gyűjthető bónusz cucc, számtalan bossfight, password-alapú automata mentési rendszer és még egy rakás érdekesség, amiért ez a játék talán még a Katakist is lenyomja minőségben. A nagyszerű zenét a közösség dobta össze hozzá, és minden bizonnyal jó eséllyel pályázik az RGN C64 Gamers Chouse Award első helyére is. A játék egy 512kbyte-os Cartridge formában, a Protovision kínálatában lesz megtalálható még az év vége előtt, ráadásul a grafikai segítségnyújtásban és a box artwork-ben egy magyar úriember, Sinkó Gergely is közreműködött, így különösen érdemes rá odafigyelni.
Nem sidecrolling shooter, de mindenképp említésre méltó Carleton Handley akció platformere, a RunNGun is, amely mint neve is mondja, egy run’n gun stílusú, feszes tempójú lövöldözős játék nagyszerű mozgó hátterekkel és sprite animációkkal. A játék érdekessége, hogy a béta verzió létrejöttét egy Saul Cross (szintén népszerű C64 kóder és zeneszerző) által kreált térkép adta, amikor a fejlesztő egy scrollert (tartalmat mozgató animáció) akart készíteni belőle. A játék egyelőre béta státuszban leledzik, de ígéretet kaptunk arra, hogy idővel egy Metroidvania-szerű játék lesz majd belőle, teletömve ellenfelekkel és hozzá való ideális pályadizájnnal. A demo mindenesetre már elérhető.
A fenti kalandjáték valójában a Psytronik Software századik kiadott játékának állít emlékművet azzal, hogy a többszörös díjnyertes Rocky Memphis: The Legend of Atlantis-t fejlesztő csapat bevállalta a Shadow over Hawksmill című nyomozós kalandjátékot is. A történet észak-anglia esőáztatta kis falujába, Hawksmillbe kalauzol minket, ahol a lakók rejtélyes eltűnése után kell nyomoznunk – hősünk sötét erők gonosz munkálkodására gyakanszik tanulmányozva a nagy gonosz tekercsét, a Necronmonicon-t. Az ICON 64 játékában ősi titkok és misztikum keveredik egymással és ahogy egyre jobban belemélyedünk a nyomozásba, a kalandozásunk gyakorlatilag bámulatosan megkoreografált logikai feladványokban, felfedezések tarkította lövöldözésekben és hasonló szuper dolgokban csúcsosodik majd ki. A játék részletgazdag látványvilágával, hatvan képernyőt betöltő helyszínábrázolással, atmoszférikus zenei anyagával igyekszik meghódítnani a klasszikus kalandjátok iránt rajongók szívét. Rengeteg tárgy gyűjthető és kombinálható a titkok megoldásához, a fegyverünkkel ráadásul célozni is lehet (kell is), így még a harci jelenetek is élvezetesebbé válnak. A program mindenféle betöltőrutint és Commodore 64 variánst támogat, kazettán, floppy lemezen és digitális letöltés útján is beszerezhető a Psytronik oldaláról, cartridge formában később pedig az RGCD shopjából.
Az Atwoods Studios parányi méretű minimál space shootere, a Vega a BBC Party #14-en debütált először a Delysid jóvoltából mint scene demo, aztán később a fenti Atwoods team egy rövid, de tartalmas játékot kanyarított belőle további screenek és egy endboss kreálásával. A játék a CSDb oldaláról ingyenesen elérhető, ám a Protovision készített belőle egy ízléses dobozos limitált kiadást is, amely cartridge formában, egy parányi műanyag űrhajóval és egy kézikönyvescskével ad retail külsőt ennek a rövid, de nagyszerű játéknak.
Szinte hihetetlen, de még 2020-ban is játszhatunk új szöveges kalandjátékot Commodore 64-en, ugyanis Stefan Vogt dizájner The Curse of of Rabenstein című alkotása is megjelent áprilisban, mégpedig a Puddle Soft kiadó első játékaként. Az 1862-ben játszódó történetben egy utazó szerepét alakítjuk, aki épp Zürich-ből tér vissza és ahogy a Rajnán kelnének át a lovaskocsi egyszercsak megáll a semmi közepén – miután kiderítse, mi történt, leszáll a hintóról, ám a kocsis nyomtalanul eltűnik és hősünk a közeli erdő felé veszi az útját, hogy megkeresse. Nem jut sokáig, egy természetfeletti jelenség pánikszerűen visszaűzi a lovaskocsihoz és kezdetét veszi a rémálom, ahol már nem csak a kocsis, de saját élete is veszélyben van. A játék rendkívül mesterien adagolja a misztikum és a horror keverékét, a narratíva pedig – bár relatíve lineáris játékmenetet ígér – végig képes fenntartani az érdeklődést és a kíváncsiságot a történet alakulása iránt. A játék interpreterje modern de csupán két szavas, így ha még nem játszottál korábban szöveges kalandjátékkal, itt szerencsére nem a kekeckedő és magacs változattal találod szembe magad. Elég sokféleképp felismeri a parancsokat, így gyaníthatóan segítség nélkül is végigkalandozhatsz az egyébként művészi szinten megrajzolt állóképek és logikai-feladványok sűrűjében. A Cruse of Rabenstein a Commodore 64 mellett egyébként Amigára, Spectrum Nextre és Atari-ra is megjelent és dobozos formában elérhető a polyplay shopjából.
No nem a Samurai, hanem inkább Western – a Showdown ugyanis a klasszikus face-to-face árkád (és számos konzolos, ill. mikroszámítógépes) érából származó Gun Fight (1975) alapötletét ültette át modernebb formába. Egy végtelenül egyszerű ügyességi, főleg reflexre épülő lövöldözős játék, amit 3-tól 99 éves korig mindenki élvezhet – feltéve, hogy szereti a pisztolyokkal történő klasszikus párbajozást. Két Cowboy egymással szemben, fel-le mozogva, az akadályozó tereptárgyak (kaktuszok, ládák, mozgó szekér az úton, stb.) közepette próbálja leteríteni egymást – akinek először sikerül öt alkalommal, az nyer, a másik vereséget szenved. A párbajt szinesbíti, hogy a tárban mindösszesen öt lövedék található, utána manuálisan tárazni kell, amelyhez a lőszert a ládikákból lehet felkapkodni, sőt! Robbanószeres tárolókat is fel lehet robbantani, amelyek véletlenszerűen bukkannak fel a harcmezőn. A pattogós, találó soundtrack, a gyors mozgás és a szerethető western részletek egyszerűvé és nagyszerűvé varázsolják ezt a kis játékot, mindenkinek ajánlom! Letöltés a kiadó oldaláról, a Bitmap Soft idővel kazettán is elérhetővé teszi majd.
A Quick War alapvetően egy arcade blaster, ahol a Terra 2 bolygót, az emberiséget és a ZENÉT kell megmentenünk egy űrhajó segítségével. A Vox Videogame által életre hívott shooter dizájnját és animációját egy Pinov Vox nevű úriembe a S.E.U.C.K segítségével rakta össze, a játékot viszont teljes egészében assemblerben kódolta le egy Richard Bayliss nevű kóder. A játék története szerint a terraformált golyóbison létrejött emberi kolónia létét a gonosz Orixyan faj fenyegeti, akik szánt szándéka, hogy a kultúrát és a zenét örökre megsemmitsítse a galaxisban. Nem tennék hozzá túl sokat, a shooter szekció szép színes, feszes és a boss is rendben van. A játék 5 euróért már a mienk lehet, akár d64, akár .tap formátumban (amit aztán szinte bármilyen Commodore vassal, vagy emulátorral megetethetünk).
Az év egyik legstílusosabb megjelenése, amely valójában egy ZX Spectrum átirat (igaz, az is idén jelent meg). Eric Majikeyric és a Digital Monastery elhozza a rendkívül látványos speccys Aliens játékot Commodore 64-re, valamikor a közeljövőben. WIP demó már van a horror platformerből és a mondanivalóját tekintve egy lövöldözős-menekülős akciójátékra számíthatunk, sok-sok xenomorph-al a fedélezeten. A bődületesen jól kinéző játékhoz sajnos valamilyen C64-es gyorsító (Ultimate64, Turbo Chameleon 64, vagy SuperCPU) szükséges, így sanszos, hogy ezt a legtöbben valamilyen emulátorból fogjuk majd futtatni a real vas helyett. A spektrum verzió már elérhető, a C64-esre még várni kell egy kicsit, de a látvány miatt megéri rá egy kis időt áldozni.
Ritka manapság, hogy egy olyan koros gépezetre, mint az öreglány olyan mély és tartalmas szerepjátékok készüljenek, mint a Double Sided Games Hired Sword II-je, amely egy mágiától, szörnyektől és dögös (félmeztelen) szüzektől tarkított világba kalauzolja el a játékost. Egy zsoldoskatonaként kell a tünde szerelemért tenni-venni egy óriási, húsz térképből álló területen, ahol nem lesz ritka a dungeon vadászat (kilenc is akad belőle), a szörnyhent, és a minél jobb loottal történő felszerelkezés sem. A klasszikus top-down stílus nagyon stílusos külsőt kölcsönöz a crpg Hired Sword 2-nek, amely az Ultima-szerűségével igazi csemege az idei évre. A játékban olyan dolgok is helyet kaptak végül, mint az inventory menedzsment, a fősodortól elrugaszkodó side questek (amiért lenge öltözetű tündecsajok örömködnek) és a realtime körökre osztott harcok, ahol a hagyományos kockadobások alapján történő kiértékelés történik, lépésről-lépésre.
A Protovision gondozásában jelent meg ez a szuper sidescrolling jump’n shoot játék amely tizenöt, kihívásokkal teli pályát tartalmaz, három különböző fejezetre osztva. A főhős három különböző fegyverrendszerrel lődözheti ki az idegen flótásokat (pisztoly, lézerfegyver, vagy rakétavető), akik bepofátlankodtak a mi világunkba. A játék története egyébként 2035-ben játszódik, amikor a Hadronics nevű cég sikeresen nyit egy féreglyukat egy ismeretlen bolygóra, ahol nem nézik jó szemmel a kukucskát. Az idegenek választámadást indítanak, elrabolják a professzort, nekünk pedig az a feladat, hogy kiszabadítsuk. Szép, színes grafika, változatos ellenfelek és gyűjthető felszerelés, bombák, fegyverek segítik a harcot, amelyben még a jetpackunkat hajtó üzemanyag utánpótlásról is gondoskodnunk kell. A Wormhole igazán jópofa játék, a protovision oldaláról beszerezhető a dobozos és a letölthető változat is.
Még tavaly év végén jött a hír, hogy Carleton Handley és Saul Cross (két nagyon népszerű és termékeny C64 scene úriember) egy 90-es évek elejéről származó játék stílus, a Captrap (volt ilyen Gameboyos játék is) egy mai retro inspirációján, a Millie és Mollie játékon dolgoznak. A stílus alapjaiban egy logikai-ügyességi játék (mint a sokoban), amely mozgatható blokkokról, váltható karakterekről, logikai-ügyességi szekvenciákról, csapdákról és hasonlókról szól – illetve egy idő visszatekerős / rewind mechanikáról, amikor újra lehet kezdeni az elbaltázott lépéseket amolyan trial/error alapon. A Millie és Mollie retro inspirált grafikával és zenével érkezik száz külöböző szinttel (ötféle zónára felbontva) nyolcféle zenei aláfestéssel, ráadásul számlálók és időmérők nélkül, így stresszelni sem fogja a játékost. Könnyed, néha gondolkodós mechanika, kiváló időűző, akár többedmagaddal is, ráadásul kiválósan skálázódik, így 3 dollárért cserébe nem rettent el egy kezdő játékost sem a szórakozástól. A Millie & Molly d64/t64 és .prg formátumban is elérhető, így mindenféle Commodore hardveren futtatható.
… és hogy melyek voltak számomra a legérdekesebbek ? Sorrendiséget ugyan nem állítanék, de a Soul Force, a Shodown és a Hired Sword II áll a képzeletbeli dobogómon, de az Arcade Maze, az Old Tower és a Shadow over Hawksmill is kivételesen jó játékok.
Természetesen a fenti felsorolás nem teljes, hiszen több olyan átirat is készül C64-re, amelyek még inkább kitolják ennek a remek retro masinának a határait: A Limbo, vagy épp a legendás Another World mellett készül az Eye of the Beholder és a futottak még kategóriában olyan látnivalók is születtek, mint a Ghost Town, a ZX-Spectrum átirat kalandjáték Atic Atac, és az egyedi PETSCII ábrázolást alkalmazó rogue-like Katabatia. Készült egy sci-fi team menedzsment kalandjáték Mars címmel, vagy a Luma nevű lézeres puzzle játék is, ami szintúgy a C64 aranykorát juttathatja eszünkbe.
Nektek a fentiek közül melyik nyerte el a tetszéseteket? Ha olvastatok olyan Commodore 64-es játékról, amelyről fentebb nem emlékeztünk meg de szerintetek itt lenne a helye, bátran pattintsátok be a lenti komment szekcióba, hadd szerezzen róla tudomást a többi C64 rajongó is.
Köszönöm, hogy olvasol – és ha már itt jártál a RETROID blogon, kattints egy gyorsat kérlek az alábbi szavazásra is.
Stay tuned!
Stinger 2020. november 11.
Bár számtalan Commodore mikroszámítógép került hozzám az évek során, az Amiga mellett/előtt a legkedvesebb masinám máig a C64 maradt. Gyakorlatilag egy C64 II. volt az első számítógépem, amely – bár a 16bites korszak idején érkezett – sok évtizeden keresztül gyarapította szép emlékekkel az amúgy is izgalmas felnőtté válás korszakát. Jól emlékszem, anno a Ramorg árusította Nagykanizsán ezeket a gépeket, de én relatíve későn, 1993-ban lettem géptulajdonos és akkor is egy bizományiból vásárolt számítógép került a családhoz. Apám anno 12.500 Ft-ot fizetett a 11. szülinapomra kapott ajándékomért, amelyhez egy dobozos, nagyon szép állapotú C64 II és egy 1541/II-es Floppy Drive (illetve úgy 60 lemez) érkezett tartozékként. A sors fintora, hogy ez indított el az informatikai-programozói pályán és ez a masina volt az ugródeszka 1996-ban az első IBM PC-m felé is. Most 25 évvel később ez a rajongás még mindig él, ez pedig nagyban köszönhető az aktuális retro láznak és az elmúlt évtizedben kialakult rajongói bázisnak is, amely leginkább a gép bütykölése és modernizálása körül pezseg.
A gyerekkori C64-em, máig üzemképesen 🙂
Az idő vasfoga az utóbbi években hatványozottan kezdte felzabálni minden idők legnagyobb példányszámban elkelt otthoni számítógépének megmaradt darabjait, de mára sokféle érdekes és hasznos megoldás létezik szerencsére a hibás alkatrészek megjavítására, tuningolására vagy a perifériák XXI. századi kiváltására. Mivel a később gyűjteménybe vásárolt bontatlan C64 II-em és az eredeti ős-masinám is megmaradt eredeti (működőképes) állapotában, a legutóbb szerzett 1984-es ős-kenyeres “breadbin” C64-emet szemeltem ki arra, hogy a 2018-ban kapható legmodernebb kiegészítőkkel felturbózva, egy all-in-one ultimate C64-et készítsek belőle. Lentebb ebbe a projektbe tehettek betekintést.
A négy db C64-ből egy ős-kenyeres lett a nyertes
A motorháztető alatt
A gép lelke egy 250425 Rev. B alaplap, mely egy 1984-es UK Breadbin (ún. kenyeres) szürke-fekete színkombós masinában lakik. A típusjelölése alapján egy 4. generációs utolsó kenyeres, abból is egy telilemezes VIC-II sapkás változat, melyben ugyan akad még a klasszikus gyermekbetegségekből, de már javításra került a korábbi revízióknál sokat kifogásolt óragenerátor és bekerült néhány optimalizált átkötés is. (Többek közt a PLA és a SID chip is helyet cserélt, de bővebben itt olvashatsz a változtatásokról: http://www.breadbox64.com)
A gép működésképtelen állapotban került hozzám (tudtam róla, de ígéretesnek tűnt a javításra): bár a power led halványan pislákolt rajta, a random fekete képernyőn és néhány hibás sprite-villódzáson kívül semmit nem tudtam kicsikarni belőle. PLA hibára és RAM meghibásodásra gyanakodtam, de a részletes oszcilloszkópos-méricskélős-teszteléses hibaanalízis miatt csakis a jól bevált Commodore nagyúrhoz, Tihanyi Robihoz küldtem le az alaplapot élesztésre. Nem adta magát könnyen, bár a műtét első fázisa viszonylag gyorsan ment a PLA és vadiúj TTL IC-k cseréjével (utóbbiból ráadásul igazi retro darabok kerültek beépítésre, a MEV [eredetileg Tungsram, később Mikroelektronikai Vállalat] által gyártott típusokból). Mivel ez a revízió még forrasztott chipekkel gurult le a futószalagról, Robi az összes cserélt chipet megsocketelte, amely nagyon egyszerű javítást tesz lehetővé a jövőben.
Frissen, illatosan
Socketek mindenütt…
Sorminta
Aztán valami másra is figyelmes lett: olyan apróságokra, amelyeket csak szakavatott szemek látnak – mint az apró pici pixelvillanások a Mathematica demoban, amelyek eredendően RAM/multiplexer hibára utaltak volna, de különböző tesztfázisok során kiderült, hogy a MOS 6569 R3 VIC-II chip környékén van valami probléma. Persze, ilyen processzort nem könnyű manapság szerezni, sőt: az általam küldött lapba csak a Rev3-as változat volt megfelelő, a Rev5-ös donorchipekkel eléggé instabilnak tűnt a rendszer olyannyira, hogy indulni se nagyon akart eleinte. Mire nyilvánvalóvá vált a turpisság, napok mentek el a hibakeresésre: a végén még az is kiderült, hogy maga a Mathematica demo is hibázik bizonyos revíziójú chipeknél, de ez már tényleg csak hab a tortán. A lényeg, hogy Robinak sikerült egy Rev3-as MOS 6569-es VIC-II chipet kerítenie így végérvényesen stabillá vált a masina.
Alul csücsül a Rev3-as VIC-II-es, hősapkával a kobakján
A hibák kizárásával az alaplap teljes újrakondizáson és resocketelésen esett át (az összes alaplapra forrasztott chip most már socketben csücsül), sőt: a VIC-II grafikus chip a megfelelő hűtés érdekében a fix sapka helyett nyelves, újrapasztázott hűtőverziót kapott a hőelvezetés javítása miatt. A teljes felújítás zárásaként az alaplap izopropilos tisztító-fürdetésben részesült, mellyel gyakorlatilag gyári állapotban érkezett vissza hozzám. Külön öröm, hogy a PLA-ból is sikerült a születés korából származót találni – bár erre is vannak már modern megoldások, amelyek FPGA-ba ületett másaik az eredeti logikai áramköröknek és kvázi olcsón megvásárolhatóak a világhálóról, például innen.
Egy-két-há, PLA!
Belül tehát most már minden okés, a gép új életre kelt, így ideje volt a külsejét is kezelésbe venni. A többi Commodore és Amiga gépemnél alkalmazott metódust végeztem el most is: darabokra szedtem az egész belsőt, a billentyűzettől kezdve az utolsó porvédő lemezig. A szappanos-mosószeres suvickolás, a gombok és a teljes klaviatúra átmosdatása, a csatlakozók tisztítása és némi fehérítés után lecseréltem a sérült Commodore plakettet is, amellyel elkészült a brit “Spitfire”. Azaz, csak majdnem. Ha már teljes felújítás és all-in-one ultimate masinát terveztem, ennyi nem lesz elég, lássuk, milyen hasznos tuninglehetőségek léteznek 2018-ban a korosodó C64-hez…
sid2sid
Mindenki tudja, mennyire nagy csodát művelt a MOS anno a SID chipekkel! A C64 egyik legnagyobb előnye versenytársaival szemben kivételes képességű hangprocesszora, a SID volt (bővebb információkat a technológiáról a wiki oldalán találsz), amely egyetlen negatívuma manapság, hogy mono kimenetet produkál. Mint mindenre, erre is van megoldás, mégpedig többféle is: a sid2sid, a DualSID és a SidFX mind valamilyen alternatívát kínál a mono hang kiváltására, a csináld-magad terméktől kezdve a leginkább zenei célból készült SidFX-ig, amely nem titkoltan a chiptune hangzásvilággal operáló zenészeket célozza meg elsősorban. Jómagam a sid2sid-et választottam ki először, amely egy kvázi olcsó, ám hatékony megoldása az eredeti hang “sztereósításának”. [Később aztán változtattam a koncepción, de először lássuk a sid2sid-et.]
A sid2sid egy nyákból, két SID socketből és néhány ellenállásból illetve oszcillátorból áll, amelybe két db eredeti 6581 vagy 8580-as chipet kell “beleültetni”, majd az egészet az eredeti SID slotba pattintani (érdemes előtte informálódni az alaplap revízióról, mert a SID elhelyezkedése is változott az évek során). Fontos a SID chip típusa, mert módosítások nélkül csak két egyforma chippel működik az áramkör, így ha gyárilag 6581-es típus található a gépedben, ugyanebből a chip típusból fog kelleni még egy (a chip revíziós száma mindegy, de a feszültség eltér a 6581 és 8580 között!). Az egész rendszer egy kis forrasztási érzékkel könnyen elkészíthető, a csomag pedig kitben is megvásárolható (pl. innen, vagy ebay-ről, de a SID chipeket nem tartalmazza) így még az apró alkatrészek megvásárlásával sem kell bajlódni. A gyártó kiváló útmutatót mellékel a szereléshez és a beépítéshez, a MSSIAH oldaláról mindent megtudhatsz róla. A házat hátul két pici ponton meg kell fúrni, hogy az L/R RCA audiocsatlakozót szépen be lehessen építeni, de az ultimate C64-nél ez egy klassz funkció lesz, így megéri.
Igazi DIY csomag, kezdőknek is!
SidFX
Nos, a sid2sid hátránya az, hogy csak és kizárólag két egyforma chippel működik az áramkör és ekkor is csak egyféle módban, dualmono-ban képes hangot generálni. Mivel a klasszik breadbin C64-emben egy 84-es gyártású 6581-es ős-SID van, a többi gépem viszont már az újabb 8580-as processzorral van szerelve, egy második 6581-re lett volna szükségem. Ezt két helyről lehet beszerezni: vagy bontott donorgépekből, vagy méregdrágán az ebay-ről – de sajnos általános, hogy manapság már nehézkes és költséges is ezeknek az alkatrészeknek a beszerzése, az árazásukról nem is beszélve.
Az egyik újragyártott nano swinSID variáns
… és az ultimate megoldás, a SidFX
A negatívumok hatására elgondolkodtam a dolgon, és a végső megoldásnak a SidFX-et választottam ki amely amellett, hogy forrasztás-mentes kiépítésű, támogatja a különböző típusú SID chipek egyidejű használatát (még a SwinSIDvariánsokat is, amelyeket a régi chipek leváltására fejlesztettek ki, ún. 8bites mikrokontroller chipek formájában), egyszerre többféle módban is képes működni és professzionálisan konfigurálható, illetve paraméterezhető. A SidFX képes működni mono, dual-mono és pszeudo-sztereó módban is, sőt! A kimenetet akár bármelyik benne levő SID chipből képes legenerálni, a változtatások pedig egy külső, három állású kapcsolóval variálhatóak, akár működés közben is. Nem vitás, hogy az audio tuningra a legjobb megoldás egyértelműen a SidFX, ezért végül ez került beépítésre a Spitfire-ba. Nekem tökéletes választás volt, mert a régi, korai generációs 6581-es SID chipek nyers, szálkás hangzásvilágát jobban szeretem, de így megmarad a választás lehetősége is – másfelől nincs ugye két egyformán hangzó chip még ugyanabból a szériából sem, ez pedig a korai manuális hangolásoknak köszönhető.
lumafix 64
Vicces de igaz, hogy már a monokróm PC monitorok elérkezése előtt is sokkal színesebben láthattuk a világot – köszönhetően az olyan mikroszámítógépeknek, mint amilyen a Commodore, vagy a Spectrum gépei voltak. A vetélytársaihoz képest bár a Commodore népszerűbb volt, azért voltak negatívumai is a többiekkel szemben. Ilyen volt az RGB hiánya, amely a mai napig problémás, már amennyiben monitorra akarjuk ezeket a gépeket csatlakoztatni – ám szerencsére van megoldás.
lumafix64 socket, itt még VIC chip nélkül
A gyári S-Video jel javítására a LumaFix64 piciny kis áramköre szolgál, amely a VIC-II videochip által keltett vízszintes jeltorzulásokat képes eltűntetni a kijelzőkről. Ezt a pici kiegészítő áramkör néhány évvel ezelőtt kezdett elterjedni a retro geek körökben: gyakorlatilag egy a VIC-II chip helyére ültethető socketből, egy szabályzó IC-ből és néhány csavarhúzóval állítható kis potméterből áll, mellyel teljesen ugyan nem orvosolható a torzulás, de elég nagyot tudunk javítani a képminőségen. A lumafix nyákot a VIC-II chip socketjének helyére kell csatlakoztatni, majd a videóchipet a lap foglalatába helyezve működés közben beállítani.
A különböző revíziós C64-ek VIC-II chipjének elhelyezkedése, hűtése vagy környezete más és más, ezért beszerelés előtt mindig tájékozódj arról, hogy milyen típusú és milyen revíziójú C64-et készülsz lumafixesíteni (Elképzelhető, hogy a számítógéped régebbi széria, ahol a VIC chip egy RF shield alatt helyezkedik el, esetleg speciális hűtőborda kiképzést kapott: ez esetben a pajzsot el kell távolítani, vagy ki kell metszeni belőle egy kis darabkát, ha éppenséggel útban van. A lényeg, hogy összeépítés után bekapcsolt állapotban kell az LCD kijelzőn látottak alapján beállítani egy csavarhúzóval a potmétereket, hogy a legideálisabb kimenetet kapjuk. Bővebb információt a lumafix64-ről ITT illetve összehasonlításhoz a fenti videóban találsz.
Switchless JiffyDOS Kernal
Lehetőség van a gyári CBM KERNAL (a ROM-ban levő rezidens operációs rendszer) lecserélésére annak érdekében, hogy bizonyos rutinokat sokkal gyorsabbá, vagy hatékonyabbá tegyünk, illetve új hasznos funkciókkal bővítsünk ki. Elég sokféle létezik (akár flashelhetsz egy ROMchipbe több KERNAL-t és megfelelő metódusokkal váltogathatsz is köztük – valójában csak gimmick, sok értelme manapság már nincs…. howto videó ITT), mégis a leginkább elterjedt és a legnagyobb teljesítménynövekedést okozó verzió a JiffyDOS, amelyet megszakításokkal ugyan, de 1984 óta fejlesztenek. A legutolsó verzió a Retro Innovations licensze alatt álló 6.01-es változat, amely jelentős gyorsulást okoz a fájlműveletekben és egy rakás hasznos paranccsal bővíti ki az alap CBM Kernal funciókat. A JiffyDOS-t többféleképp lehet installálni: az elv hasonló, mint a lumafixnél, azaz: az eredeti kernal ROM-ot ki kell emelni, és a JiffyDOS chipet be kell pattintani a helyére. Alapból egy kapcsolóval lehet váltani a normál CBM és a JiffyDOS között, de létezik switchless (így elkerülhető a házfaragás) beépítés is, ez esetben a kapcsoló két vezetékét a házon belül egy restore és egy reset pointra kell csatlakoztatni/forrasztani.
A váltókapcsolós verzió készen is rendelhető
Van egy alternatív megoldás: a JiffyDOS-t valójában az 15xx sorozatú floppymeghajtókba is be lehet építeni, a hatás ott is ugyanaz – már ami a lemezműveleteket érinti (a teljes funkcionalitásért a gépbe is telepíteni kell egyet!) Ha csak a lemezműveleteket akarod gyorsítani, esetleg floppydrive emulátort használsz – akárcsak én az SD1541-II-vel – elegendő a JiffyDOS ROM-ot beapplikálni a meghajtóba, vagy betölteni a floppy drive emulátorba (az SD1541-II megjegyzi a beállításokat, így reboot után is a JiffyDOS töltődhet be sőt, menet közben is válthatunk ROM-ot benne).
SD1541-II
Létezik néhány jó, közepes és “elmegy” megoldás a hagyományos floppy lemezes egységek és diszkek leváltására. Ezek vagy a soros portra csatlakozó microSD kártyás megoldások, vagy olyan embedded hardveres alkatrészek, mint az 1541 II Ultimate, amely a gép expanziós portjába csatlakozva használható erre (is, mert számos egyéb funkciója létezik, cserébe eléggé költséges beruházás). Az elmúlt néhány évben az SD2IEC volt a legnépszerűbb open source platform, amely egy microSD kártyafoglalattal rendelkező 1541-es Floppy drive emulátor.
SD-1541II működés közben
Előnye, hogy olcsó és kvázi bárki elkészítheti (vagy beszerezheti, kb. húszféle variációban készül, létezik belőle pl. gépbe építhető változat is), a hátránya, hogy a multidiszkes, vagy több fájlos utántöltős turbós játékokkal nem igazán kompatíbilis, így aztán főként régebbi, single vagy kazettás szoftverek betöltéséhez alkalmas. Van viszont egy magyar fejlesztés, amelyet Kollár Zoli készített és a végletekig tesztelt, kijelzős, okos kis ketyere, amely a techdemókon át szinte mindenféle szoftvert képes betölteni, sőt: arra is lehetőséget ad, hogy a gyári vezérlőt gyakorlatilag JiffyDOS-ra, vagy bármi más kernalra cseréljük mindössze egyetlen gombnyomással. Az SD1541-II típus elérhetőségét ITT találod, erősen ajánlott kategória.
Final Cartridge III+
Nos, a JiffyDOS és a SidFX mellett mindenképp kell még valami rendszerszintű komponens, amely technikában is passzol a felgyorsult I/O műveletekhez és a régi/új kernalhoz. Az Action Replay sorozat mellett a Final Cartridge az, amelyet még ma is gyártanak hivatalosan és a gyorstöltő funkciója kompatibilis a különböző microSD kártyás floppy emulátorokkal. Emellett persze számos egyéb hasznos tool-t (pl. disk monitort, fájlkezelőket, turbótöltőket, Joyswap-ot, képernyőmentő és egyéb print funkciókat, stb.) is felvonultat és freezerrel illetve grafikus ablakkezelős vagy parancssoros felülettel is rendelkezik. A Final Cartridge III+ mindemellett kiváló (talán a második leggyorsabb) Fastload rutint is tartalmazza, így nem kérdéses, hogy kiváló választás lehet – akár van JiffyDOS-od, akár nincs.
eBay-ről, frissen és ropogósan!
Modern megjelenítők
A végére egyetlen dolog maradt csupán, ami viszont elég kritikus problémakör és nem csak a C64-et, de szinte az összes Amiga variánst, illetve klasszikus 15Khz-es megjelenítőre készült eszközt érinti: fentebb már írtam a lumafix64-ről, amely alapvetően a videóáramkörök jeltorzítását hivatott enyhíteni, már amennyiben LCD kijelzőket szeretnénk használni a Commodore 64-ünkhöz a hagyományos katódsugárcsöves CRT monitorok, vagy TV készülékek helyett. Az efféle megoldások csak akkor működnek, ha az adott monitorban van pl. RCA fogadására alkalmas A/D konverter, ami a CVBS forrásból képes valamiféle értelmes digitális konverziót készíteni és/vagy felskálázni a jelet a megfelelő felbontásra, illetve frekvenciára. Számos kínai konvertert kapni, amely a CVBS/kompozit jelből képes 720p/1080p HDMI kimenetet fabrikálni valamiféle mintavételezéssel és digitális konverzióval karöltve.
OSSC – Open Source Scanline Converter
A legtöbb kínai noname megoldás alkalmas lehet erre, különbség csupán a minőségükben mutatkozik meg. A legtöbbnél ugyanis torzulnak a színek, vagy a váltósoros megjelenítés miatt villódzik a kép, esetleg képi torzulások, villódzások figyelhetőek meg a kimeneten. Erre is van megoldás, többféle is: az Amigákhoz, és mindenféle retro konzolhoz, számítógéphez használható legtutibb megoldás a méregdrága Framemeister, illetve az OSSC – utóbbi a nyílt forráskódú Scanline Converter, amely profilozható, finomhangolható és kifejezetten az efféle problémákra hivatott remek megoldást találni. Bár előbbi nüansznyival jobbnak tűnik bizonyos esetekben, az OSSC folyamatos szoftveres frissítéseinek, profilozhatóságának és rendkívül széles skálázhatóságának köszönhetően nem csak funkciójában, de árában is jobb választás (kivéve, ha bizonyos Extron típusú videokeverőket használsz, mert ezekkel is érdemes kísérletezgetni).
A hátránya ennek is az ára, habár több otthon tartott régebbi számítógép és retro konzol esetén nem is kérdéses, hogy abszolút megéri a befektetett pénzmagot (nálam is tervbe van véve, reményeim szerint írni is fogok róla, mert ígéretes és nagyszerű funkciókkal rendelkező ketyere). Mégis, a C64-hez most egyelőre egy olcsóbb, de jobb minőségű video konverter adaptert választottam, amely a lumafix64-el együtt ideiglenesen teljesen korrekt megoldásnak tűnik a Dell/Benq monitorjaim számára. A gyártó a német SpeaKA, amely a Conrad saját márkás termékeivel az átlagosnál valamivel jobb minőséget képvisel. Ez meglátszik a konverteren is, ugyanis nem tapasztalható sem delay, sem torzítás, sem pedig színprobléma – így az átlagos felhasználásra teljesen elegendő ez is.
Talán jelenleg ezek a legkézenfekvőbb és legérdekesebb átalakítások, amelyeken a “modernizáció” szó kapcsán érdemes a C64 esetében elgondolkodni. A fentiek azt is jól példázzák, hogy 2018-ban, harminchat évvel a premierje után számos modern megoldás létezik már arra az esetre, ha XXI. századi módon támad kedvünk nosztalgiázni minden idők legnagyszerűbb mikroszámítógépén. A C64 hatalmas és lelkes szcénájának, kódereinek, hardvertervezőinek hála még sokáig élni fog és ezek az apró bővítések illetve átalakítások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a legendás masina továbbra is jelen legyen a köztudatban. Kellemes bütykölést mindenkinek, játékra fel!
Stinger
[2018. szeptember 21. / Utószerkesztés: 2018. december 02.]
Az elmúlt két év során valahogy megszaporodott a Commodore számítógépeim száma, ráadásul a máig nagy becsben tartott gyermekkori C64-em is további társakra talált: bővült a C64 II gyűjteményem, kaptam ajándékba javításra szoruló Plus/4-et, elektronikai hulladék-szökevény C128-at a munkahelyemről, sőt! Nemrégiben egy régi kollégától igazi ajándék várt reggel az asztalomon, egy C116-os pakk személyében, melyről utóbb kiderült, igazi ritkaságnak is számít… főleg, ha olyan kiváló és működőképes állapotban bukkan fel, mint amely hozzám került. Ez utóbbi jószág (amellett, hogy talán a legkisebb méretekkel rendelkező Commodore mikroszámítógép) már a cég csődjének árnyékában került piacra Európában mintegy alig ötven ezres készlettel, melyből 40.000 ráadásul Németországban talált gazdára. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a fentiek mindegyikének (legyenek bármilyen szép állapotban is) elég komoly beavatkozásra volt szüksége, a mezei lecsutakolás sok esetben már nem volt elegendő. Ezekről a gépekről később olvashatsz majd bővebben.
C116, ahogy hozzám került
Sorminta, dobozolás és eltárolás előtt
Már az Amiga 500 árnyékában biztosra vettem, hogy muszáj egyet szereznem a végfelhasználóknak szánt termékpaletta zászlóshajójából, a máig ikonikus Amiga 1200-asból is, mert ezek a gépek nem véletlenül voltak tinédzser korunk elérhetetlen álmai: 20-25 évvel ezelőtt gyakorlatilag a megfizethetetlen kategóriába tartoztak, viszont az utóbbi években eléggé megszaporodott azon kiegészítők száma, melyekkel kis ráfordításért cserébe még most, 2017-ben is egész egész kezelhető retro masina építhető belőlük. Már a kistesó 500-as vásárlása idején is az A1200-asokat nézegettem az ebayen illetve a hazai fórumokon, ám a túlárazott, lestrapált példányok eléggé elijesztettek a vásárlástól… persze, az Amigaspirites srácok tanácsait figyelembe véve a kitartó keresgélés végül mégiscsak meghozta a gyümölcsét: viszonylag mérsékelt összegért sikerült egy ígéretes brit géphez hozzájutnom – és csak Miskolcig kellett érte mennem.
Amiga 1200 UK verzió – szép, picit sárgult, de…
Bár doboza nem volt, de a teljes pakk szívmelengető tartozékokkal érkezett: majdnem száz egykori amigás magazinmelléklet és lemez, eredeti 3.0-ás Kickstart telepítőkészlet, kézikönyvek, számlák, ajánlások, egér, tápegység, eredeti Amiga VGA kábel, teljes Amiga 1200-as dokumentáció és maga a picit sárgult billentyűzetű, de egyébként bontatlan Amiga 1200-es masina – mindez 65 ezer Ft-ért, ami a mai árakat elnézve igencsak tisztességes és mérsékelt ár. Külön tesztlemezeket készítettem az első találkozásra, hogy fény derüljön minden esetleges rejtett hibára – de szerencsére a számítógép (leszámítva a hibásan működő drive LED panelt) kívülről és látszólag szoftveresen is makulátlannak tűnt, így alkudozás nélkül, nagy örömmel hoztam el végül Miskolcról.
… egy nagyon szép és tartalmas pakkban
Doksik, számlák, garanciajegyek, ajánlások
A számlákat átböngészve kiderült, hogy a gépet 1992 november 26-án egy Zool játék és egy mousepad kíséretében több, mint 400 (!) Fontért vásárolták az Egyesült Királyságban – ez mai árfolyamon is rendkívüli összegnek számít, de akkoriban majdnem másfélszer többet ért egy font, mint most. A gép láthatóan nem volt olcsó beruházás már akkor sem.
Hazaérve másnap nekiálltam az állapotfelmérésnek: a gép belseje az elmúlt huszonöt évben azon kívül, hogy a felső árnyékolólemez a nyirkos levegőnek hála (gondolom én) tiszta rozsda lett, valójában makulátlan volt: az alig látható porréteget eltávolítva szinte semmi nem volt odabent, amit látszólag javítani kellett volna, így egy alapos elektronikai tisztogatást követően elkezdtem összeszedni, mit is kellene átalakítani, vagy modernizálni ahhoz, hogy az 1200-es a XXI. században is kényelmesen használható, képességeihez mérten gyors gép legyen.
A rozsdás árnyékolólemeztől eltekintve itt minden rendben
Az Amigaspirites srácokkal és Viktor cimborámmal (dh1) folyamatosan konzultálva néhány nap alatt összeállt a To-Do lista, amely valahogy így nézett ki:
Kickstart ROM chip upgrade a végső Commodore által gyártott verzióra (3.1 v40.068-as verzió), a nagyobb méret HDD és a kompatibilitás miatt
Szép dolog a floppy, de nehézkessége miatt CF kártyát érdemes telepíteni az IDE portra, amelyre aztán felmehet egy tiszta Amiga Classic Workbench. Ehhez szükség volt CF kártyára, illetve egy speciális IDE>CF adapterre
Közben beszereztem a CF kártyát (8GB elegendő)
Rendeltem egy használt, de működő LED panelt, mert a gépben csak a Power feliratú világított, a HDD/FDD nem
Letöltöttem és előkészítettem a különböző fájlokat és szükséges Utilcsomagokat az Aminetről. Előkerült a Winuae is, hiszen az új rendszeremet emulátorban fogom majd felépíteni
Az Amiga 500-ashoz hasonlóan doboz híján itt is elkezdtem dolgozni az Amiga 1200 repro box projekten
Végül, de nem utolsó sorban körülnéztem a gyorsítókártya piacon, hogy mi jöhet szóba a WHDLoad akadásmentes futásának elősegítéséhez (ez kell ugye a játék képfájlok lemez-nélküli használatához, gyakorlatilag egy keret-emulátorról van szó)
Alkatrészek, kacatok egy helyen
Persze, nem ment azért minden könnyen. Az IDE2CF adapterből az első elveszett a szállítás közben (de az eladó újraküldte), a rendelt LED panel pedig nem volt működőképes mire rájöttem, hogy csak újra kell melegíteni a forraszpontokat. Ezt megtettem a saját panellel is, ami aztán azonnal életre is kelt (így végül az autentikusság jegyében az eredeti került bele, azaz most van egy eladó/tartalék A1200 LED panel, ha valakit érdekel 🙂 (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon óvatosnak kellett lennem: elég volt néhány másodperc, hogy hevítés és visszahűlés után újra létrejöjjön a kötés – ám kiszámíthatatlan, hogy a régi NYÁK-ok mit bírnak el valójában. Az alábbi fotón látható “átkötés” amiatt volt szükséges, mert a panelen a középső LED egyik végződése elfáradt, így hiába forrasztottam át a kérdéses pineket, az áramkör nem zárt. Ezért az ilyenkor használatos megoldáshoz nyúltam, és egy megfelelő vezetékkel áthidaltam a rossz csatlakozást, megmentve ezzel az egész panelt.)
Az eredeti LED panel, javítás után
… és itt már teszt közben
A Kickstart ROM-páros eredeti, a Cloanto által szériaszámmal ellátott hivatalos ROM chip kit, így szépen be is regisztráltam őket a megfelelő helyen – csak hogy törekedjünk a licenszek megfelelő védelmére. A legutóbbi alkalommal mackó cimborámtól kaptam Chip/socket kiemelő csipeszeket, így ezeket gond nélkül ki tudtam cserélni roncsolás és sérülés nélkül, így azonnali 3.1-es verziószámú Kickstart bootképernyő lett az eredmény (amely persze nem látszik, amennyiben HDD/CF-ről bootol a gép, de annyi baj legyen).
Új Kickstart 3.1 40.068-as ROM chipek akcióban
Következett az IDE2CF beépítése: az egyedi kialakítású adapter azért ilyen formájú, hogy az olyan kiegészítők is elférjenek a gépben, mint az Indivision MK2 nevű FixerFlicker/Scandoubler, amit a videóchip socketjére kell csatlakoztatni. Az efféle indokolt bővítéseknél és modernizálásnál a felső árnyékoló lemezt természetesen ki kell venni: sokan az alsót is kiveszik, én a földelés és a védelem miatt bennhagytam végül a burkolat alatt. Az Adaptert behelyezve végre elkezdhettem dolgozni a Classic Workbenchen is, amelyet Windows alatt Winuae-ben, a leírás és a javaslatok alapján raktam össze PFS3-AIO fájlrendszerre, 4GB-nál nagyobb partíciókat támogató megoldásra építve. Minden kiegészítő fájl, scsi.device modul és egyéb letölthető volt az aminet-ről, a Classic Workbench installerek pedig letölthetőek az EAB (English Amiga Board) ide vonatkozó weboldalán. A 4GB-nál nagyobb kötetek kezelésénél kicsit meggyűlt a bajom a partícionálással, de egy hasznos guide segített megoldani a problémákat, így néhány napnyi próbálkozást és telepítést követően végre elkészült a tiszta natív oprendszerem, amit a CF-re másolva és a gépbe helyezve egyből tudtam is használni. A gyakorlatban ezt úgy képzeljétek el, hogy a Winuae emulátorban be lehet mountolni egy szűz, telepítésre alkalmas virtuális Workbench partíciót (ezt tudjátok letölteni az EAB WB oldalról), be tudod állítani a hardver paramétereit (célszerű a leggyorsabbat, hiszen az emulátorban valójában nem kell ragaszkodnunk az eredeti sebességhez), és ha megvannak a Kickstart ROM fájljaid, illetve a Workbench telepítőlemezek .adf képfájljai, akkor ezeket a megfelelő helyekre becsatolva olyan környezetet kapsz, mintha egy valódi Amiga előtt ülnél. Feltelepíted magadnak a rendszeredet, bekonfigurálod, legvégül pedig az USB kártyaolvasóba dugott CF kártyádat az emulátor alatt futó Workbench-en keresztül felpartícionálva, át tudod másolni a teljes virtuális diszk tartalmát, és kész is vagy. Ha mindent jól csináltál, a CF-et átteszed a valódi Amigádba, bekapcsolod a power gombot, és be is töltődik az emulátorban összerakott Workbench. (A kompatibilitási problémák miatt én az emulátorban is olyan paraméterezéssel dolgoztam, mint amit a végleges rendszerembe szántam.)
Az ominózus IDE > CF adapter – itt még CF nélkül
Alsó panel takarítás után, még turbina nélkül
Időközben a nagy dilemma “mit vegyek: new age, vagy klasszikus gyorsítókártyát” közepette végül egészen véletlenül rátaláltam egy Typhoon MK II 1230 68030 42 MHz + FPU + 64 MB EDO RAM típusú turbinára az ebayen, amit alapos utánajárást követően MINDENKÉPP meg akartam szerezni: mint kiderült, a 32 bites 68030-as Motorola chip a SCSI csatolóval, a Kickstartot a memóriába másoló Burst Mode-al, a beépített FPU-val és 64 Mbyte tárkapacitással igazán jó és ritka kártya hírében állt (olyannyira, hogy miután elkezdtem csevegni a jumper beállításokról az EAB-on, a Winuae emulátor egyik fejlesztője megkeresett, hogy segítsek debugolni és dedikáltan támogatottá tenni a hardvert a következő verzióban, mert nagyon nehéz fellelni ezeket típusokat). Izgalmas licitelést követően az eredeti tervhez képest kissé drágábban ugyan, de még mindig jó áron sikerült megnyerni a Tájfun licitet, amelyre aztán a körmeimet tövig rágva majdnem két és fél hetet vártam, mire megérkezett Angliából. (Mondjuk ez is kalandos út volt, a Hermes hálózatán keresztül lett feladva, Frankfurtban aztán valami spanyol szállítmányozási céghez került, aki vámkezelte, majd egy hétre rá leszállította a Magyar Postának… ez alatt kétszer váltott nyomkövetési számot, így ment is az aggódás rendesen, hogy vajon merre jár, hol lehet… aztán egyszer csak bent volt az értesítő a postaládában. Huh.) Amíg a kártyára vártam, nekiálltam lecsutakolni a burkolatokat és kifehéríteni a korábbi gépeken alaposan kitesztelt hidrogén-peroxidos fürdővel a szürke és fehér billentyűket, melyből az F9-et az anyagfáradás és egy helytelen fogás miatt el is törtem… így újabb másfél hetet voltam kénytelen várni a cseredarab megérkezéséig. (Persze ezt is ebay-ről, Angliából kellett rendelnem. Meh.)
Typhoon MK II 1230 68030 + FPU 64MB EDO RAM őméltósága
Itt már a H2O2-ben fehérített billentyűzettel
Végül aztán megérkezett a turbókártya is, amely akármilyen gyorsnak és elegendőnek is bizonyult a teszteken, elsőre valahogy sehogysem akart becsusszanni a trapdoor alatti helyére. Némi gondolkodással és kutakodással eltöltött óra után úgy döntöttem, hogy a műanyag gépház belsejében található, ún. trapdoor kártyát fixen tartó műanyag sínből a floppy drive felőli oldalán fél mm-t lecsiszolok. A finoman és óvatosan végzett néhány simítás egyáltalán nem is látszik és kárt sem tett a slot tartó funkciójában, viszont pikk-pakk megoldotta a Typhoon MK II RAM foglalatának alsó forraszpontjaira nehezedő nyomást, így… az egész panel végül szépen, milliméter pontosan csusszant be a jól előkészített helyére.
Csiszolás után: a Typhoon MK II szépen a helyére került
Itt bukkant fel a második probléma, hogy a kártya a rajta elhelyezkedő EDO RAM és a chipek fizikai méreteiből adódóan egyedi, vagy faragott Trapdoort igényel, mivel… hiába a fekvő profilú EDO modul, a szélein igenis nyomja a gyári trapdoor belső kis pici (ám valójában haszontalan) peremét. Bár a 030-as CPU-k nem melegednek annyira, én biztosra akartam menni: már jó előre kinéztem a facebook fórumunkon Attila munkáját a 3d nyomtatott, ám méhrácsos mintázatú, szellőző A1200 trapdoor alternatívát (egyébként ezek a Thingiverse-n is megtalálhatóak, így egy arra alkalmas printer segítségével bárki elkészítheti őket). Vettem tőle egyet gyorsan, majd a kérdéses helyeken a belső kis peremet nyom nélkül lecsípve egy harapófogó és egy szike segítségével, az új trapdoor nem csak szépen zár, hanem még a szellőzést is praktikusan megoldja. Így már elfért a kártya, meg van oldva a szellőzés is, sőt: még jól is néz ki, szóval ez a problémás tétele végre befejeződött a projektnek.
A régi trapdoor és az alsó peremek
… és a 3D printelt új A1200 trapdoor, peremek nélkül
Kickstart ROM upgrade kész, IDE>CF adapter a helyén (állítgatni nem kell semmit, tiszta plug’n play az egész), LED panel megjavítva, gyorsítókártya és trapdoor a helyén, tisztítás elvégezve, törött F9 billentyű kicserélve, így látszólag már csak egyetlen dolog maradt csupán. Azaz több, mivel időközben kiderült, hogy ha a feltelepített Workbench Compact Flash kártyán van a gép belsejében, akkor a fájlmozgatás PC-ről Amigára elég macerás lesz, mivel ezt egyelőre csak egy PC-s USB kártyaolvasóval tudtam volna megoldani, ráadásul csak az emulátorban – ahhoz pedig minden alkalommal szét kellett volna szedni a gépet.
A végső összeépítés előtt még egy utolsó ellenőrzés
Most már alul is elfér minden szépen
Akárcsak a trapdoor mögötti Typhoon MK2
Szerencsére erre is van megoldás: a PCMCIA foglalat még szabad, ott lehet használni egy CF>PCMCIA adaptert, amely szerencsére nem veszik össze a trapdoor alatti gyorsítókártyával (vannak ugyanis régebbi típusok, amelyek az osztott memóriaterület miatt összeakadhatnak a PCMCIA busz működésével). Naná, hogy itt is vannak kivételek: vagy az adapter nem kompatibilis, vagy a benne használt kártya nem megfelelő a csatolóhoz. A legjobb megoldás ezeket KIT-ben vásárolni az Internetről, ám a bevállalósok kísérletezgethetnek is: ehhez átnyálaztam az EAB ide vonatkozó topikjait, és kiderült, hogy a Sandisk Type-I adapterek és a legtöbb Sandisk CF kártya megfelelő lehet, így az adaptert szinte fillérekért újonnan az ebay-ről, a kártyát (Sandisk Ultra 4GB) az árérzékenység és a felesleges nagy GB-ok miatt inkább használtan, a jófogásról szereztem be. A támogatáshoz csupán néhány dolgot kell megejteni: mivel az Amiga alapból nem tudja a megfelelő partíciót kezelni (FAT95), ezért a támogató csomagot le kell tölteni az Aminet-ről és fel kell telepíteni a Workbench alá. A PCMCIA CF meghajtóját, a compactflash.device modult be kell másolni a System:DEVS mappába, így a restart után (amennyiben a CF kártyát megformáztuk előtte PC-n FAT95 formátumra) ha minden jól sikerült, meg fog jelenni a Workbenchben a CF olvasó meghajtója, és a benne levő kártya tartalma. Ez a megoldás elvileg hotswap-kompatibilis, azaz működés közben is kivehető, illetve kicserélhető a kártya, de azért óvatosan bánjunk az ilyen jellegű mozdulatokkal.
PCMCIA és CF a helyén
Gondolom, a legtöbben úgyis játszani fognak a számítógépen, ehhez pedig a WHDLoada legkézenfekvőbb megoldás. Az Classic Workbench telepítésekor a WHDLoad feltelepül már a rendszerre: mivel ez a keretrendszer 2017. január óta ingyenes, ezért most már fizetés és saját regisztráció nélkül is lehet használni. Gyakorlatilag arra való, hogy az összes létező és megjelent játékot, demót mindenféle lemezcserélgetés nélkül az adott játék image fájljából lehessen játszani. Mivel a WHDLoad képfájlokat számos Internetes forrásból (TOSEC torrentek, stb.) be lehet szerezni, erre nem térnék ki; viszont minden alkalommal, mikor az adott játékot felmásoljátok a belső CF-re (vagy annak egy adott dedikált WHDLoad partíciójára, ha ideális setupot csináltok, azaz particionáltok), akkor az “Add Games” funkciót a Workbench WHDLoad szekciójából érdemes megtenni, hogy a program frontendje lescannelje és felvegye az újonnan bemásolt programokat a saját állomány-adatbázisába. Ha ezt megteszitek, akkor minden játék egy ízléses listában, kiválasztható formában jelenik meg, sőt: ha az iGamefrontend keretprogramot is feltelepítitek a Workbench installálásakor, akkor még screenshotot is kaptok a menüben kiválasztott játékról tallózás közben. Nice feature.
Az iGame WHDLoad frontend működés közben
A WHDload egy remek programcsomag, amely gyakorlatilag egy fájlként kezeli a többlemezes játékokat, így az egyszerű használat mellett még gyors is, bár ehhez nem árt egy gyorsítókártya, mert hajlamos belassulásokat produkálni bizonyos játékoknál, mint amilyen a jellegzetes Turrican slowdown (intenzív grafikai terhelés mellett belassulások figyelhetőek meg.) Ezt már egy 020-as CPU-val ellátott turbókártya (pl. az árban is belépő szintű, az iComp által forgalmazott low-budget ACA1221ec) is ki tudja védeni, amely a legtöbb játék esetében problémamentes üzemet biztosít. Félelmetes egyébként a gyorsulás a betöltési rutinok esetén: az előbb említett Turrican játék példájával élve a pályközti töltések floppy drive esetén elég hosszúak voltak, ám a lemezek helyetti CF, mint HDD és a turbókártya ezt 1 max 2 mp alatt lerendezi. Ez a gyorsulás pedig igaz a többi töltési időigényes játékra is – nem beszélve az olyan egyéb plusz funkciókról, mint a MapROM, amely bár a gép hidegindításakor 30-40 mp-re is kitolja a bootolási időt, valójában felmásolja a Kickstart ROM-ok tartalmát a memóriába, így az ezzel kapcsolatos Op. rendszer-beli műveletek és a meleg reset is jelentős gyorsulást produkálnak.
Nincs kirészletezve, de bőséges a teljesítménytöbblet
Persze mindig akad egy-egy apróság, amely csak akkor üti fel a fejét, mikor a valós probléma felbukkan: ugyebár a kétjátékos szoftverek két joy portot igényelnek. Igen ám, de a Workbench miatt általában az 1-esre Joystick helyett az egér van csatlakoztatva, amely problémás, ha játékot indítunk, és ketten szeretnénk játszani. Ilyenkor az egeret állandóan ki kell húzni és fel kell cserélni a 2-es Joystickkal, ami előbb-utóbb a csatlakozó hibájához, vagy meghibásodott dugóhoz vezet (plusz: elég idegesítő tud lenni néhány alkalom után). Na, erre létezik több alternatív megoldás is attól függően, hogy mit szeretnénk használni: jómagam mivel nem akartam lecserélni a jó öreg soros egeret (mert nagyszerű állapotban van), egy standard Mouse-Joystick switcher adaptert vásároltam, amely csupán annyit tesz, hogy az egyik oldalán a Joy portra csatlakozik, a túlsó felén levő két csatlakozóval pedig egy Joyt és egy egeret kezel le. Mindig csak az a port aktív rajta, amelyiken lenyomtunk egy tűzgombot (ezen világít egy pici led is), ezáltal nem kell többet a csatlakozóval és a dugdosással bajlódni. Nagyon hasznos kis kiegészítő, ami jelentősen megkönnyíti a XXI. századi Amigázást.
Amelyik éppen aktív, ott LED világít (piros v. kék)
Joy port switcher: alig látszik ki, praktikus és kicsi
Aztán itt volt az egéralátét problémája: nem szerettem volna, ha az állandó huzogatás szétkarcolja az íróasztalomat (és amúgysem tesz jót a régi, görgős egereknek), így készítettem egy eredetinek ható Amiga dizájnos egéralátét-grafikát Vektorból Illustratorban (igen, a 30 napos ingyenes próbaváltozat is kiváló erre) és a CEWE oldalára feltöltve készíttettem egy textil egérpadot, amin csak úgy siklik a görgő… Ha már az autentikusság jegyét tartjuk szem előtt, ugye 🙂 Három nap alatt elkészült, és az eredménnyel is teljesen elégedett vagyok.
A1200 mouse pad – ahogy én szeretem 🙂
Másik állandó és fontos kérdéskör az Amigák 15 KHz-es videójel problémája. Ez egy hatalmas kérdőjel mai napig, ugyanis nincs rá egyértelmű és 100%-ban tökéletes megoldás. Illetve részben van, de az csak a böhömnagy CRT monitorokon produkál megfelelő képminőséget. Én 2017-ben viszont már nem akarok hatalmas helyet elfoglaló képmegjelenítőket látni a dolgozószobámban – hacsaknem lapos LCD-kről van szó. Jelenleg az alábbi megoldások jöhetnek szóba megoldás gyanánt (plusz egy joker):
Az első, hogy autentikus DB9-es csatolóval ellátott Commodore, Philips, stb. monitorokat használsz, amelyek abból a korból valóak, amelyekből maga a gép is származik. Ezek általában kis képátlójúak, de méreteikben nagyok, rontják a szemet, és sokat is fogyasztanak – cserébe kiváló képminőséget produkálnak… amennyiben még működnek.
A második, hogy beépítesz egy spéci videójel-feldolgozó áramkört az Amiga 1200-as videóchipjéhez, amellyel vagy VGA, vagy DVI kimenetet kapsz. Ezek az ún. Scandoubler / Fixerflicker kártyák, amelyek ezidáig csak CRT monitorokon produkálnak tökéletes képet. A ScanPlus AGA (VGA-hoz) és az Indivision AGA MK2cr (VGA+LCD) eléggé ajánlható verziók: előbbi csak CRT-hez, utóbbi LCD-hez is használható, ám óva intenék mindenkit a hirtelen vásárlástól. Az MK2cr bármennyire is hiánypótló, sajnos nem tökéletes: az Amigára oly’ jellemző finom scroll animáció darabossá, szétesetté válik – ami nem annyira zavaró, csak a korábbi finom mozgáshoz szokottak számára lehet fura. Az eszközmeghajtók és a megfelelő monitor driverek (Hi-Res, PAL Super Hi-Res, stb.) finomhangolásával elég szép eredmény érhető el, de nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy tökéletes lesz – bár a legtöbb felhasználó számára a Workbench miatt abszolút megteszi, ám aki tényleg jó megoldást szeretne, várhat Dezz-féle évek óta várt Scandoublerre, vagy választhat a további megoldások közül.
Kis finomhangolással, a kép pozíció, méretek, frissítés és felbontás is állítgatható.
Az alap monitor illesztőkből is többféle létezik, megtalálható az ideális
A harmadik, hogy átalakítókat használsz, melyek RCA-ból készítenek VGA jelet, különböző mintavételező és digitalizáló áramkörök segítségével. Ezekkel elég vegyes az eredmény, akadnak kínai változatok, melyek elfogadható, mások pedig csapnivaló képminőséget produkálnak (nem egyszer elcsúszott színtónusokkal, vibrációval, képremegéssel, vagy elmosódott minőséggel). Vannak célhardverek, mint ahogy EZ a videó is mutatja, ám az irreális ár tekintetében egyszerűen nem éri meg beruházni rájuk, ha hobbi használatról van szó.
Végül pedig vannak azok a monitorok, amelyek multisync áramkörökkel rendelkeznek és bár hivatalosan nincs rajtuk feltűntetve, bizonyos firmware verziószám és modelltípus vagy széria alapján fel tudják dolgozni a 15KHz-es videójelet. Ezek közé tartozik néhány Dell, Benq, Acer, LG, NEC, stb. monitor, amelynek egy nem teljes listáját megtaláljátok a 15khz.wikidot.com oldalon (de érdemes az EAB és az egyéb Amigás fórumokat is átbogarászni, akadnak azért egyéb típusok is, amelyeken mindenféle átalakítás nélkül megjelenik az Amiga 1200-as képe).
Ígértem egy Jokert is. Ez a Vampire gyorsítókártya, ami 32bites HDMI kimenettel érkezik és new Age Amiga hardverek sorát gyarapítja, de 100E HUF+ árával olyan irreálisan drága, hogy egyszerűen nem éri meg csak ezért beruházni rá.
A magam részéről félig-meddig szerencsés vagyok: a nemrégiben vásárolt, Soundbar-ral ellátott Dell Ultrasharp 24″ (Dell U2412M) monitorom és a korábbi Dell 24″-es LCD kijelzőm is megfelelő volt erre a célra, a használt firmware verziók lekezelik a beérkező 15Khz-es analóg jelet. Igaz, hogy minden felbontást nem támogat megfelelően, de a játékokhoz, illetve a workbench használatához megfelelőek a képmegjelenítőim. A Benq BL912-t tudnám még ajánlani: ez a cikk készültekor még egy általánosan kapható monitor: 19″-es 4:3 képarányú multisync típus, amely elvileg variálás nélkül, natívan képes megjeleníteni a gépből érkező VGA jelet.
Amiga 1200 Felújítva, teljes pompában
A végére már csak az Amiga 1200 eredeti dobozát pótló projekt maradt hátra. Aki esetleg kimaradt volna, vagy nem hallott / olvasott a korábbi Amiga 500 repro box projektemről, annak ÍME, egy egy link az elkészült dobozokról. Az Amiga 1200-es projekt jelenleg is folyik, a minőség tekintetében pedig hasonlóra lehet számítani mint a linken található galéria.
[Update: 2018. június 24.] Elkészültem az A1200 Repro box projektemmel is, az eredmény lentebb látható.]
Ezt hamarosan befejezve azt hiszem, megint hozzá méltó módon sikerült XXI. századivá varázsolnom a “spanyol barátnőt”, ami az elkövetkezendő években (illetve amíg csak lehet) még sok szép és kellemes órát szerez majd a család minden tagjának, engem is beleértve. Egyébként is közeleg a tél, ez az időszak pedig az Alien Breed, a Turrican, Dune, a SWIW, a Zool és még sok szuper klasszikus ideje… mi mással, mint a számítástechika történelmének egy ikonikus darabjával, az idén 25 esztendős Amiga 1200-assal. Boldog születésnapot neki.
A projekt részletes költségei és az alkatrészek listája letölthető ITT.
Még tavaly év végén bukkantam rá az RGCD és a független retro kiadók közös homebrew fejlesztői maratonjának felhívására (16K Competition), amellyel a legjobb tizenöt alkotás nyert végérvényesen öröklétet egy klasszikus cartridge játékgyűjtemény formájában. A kiírásnak csupán annyi megkötése volt, hogy a végleges kód maximum 16Kbyte Cartridge ROM formátum lehet, és támogatnia kell az NTSC és […]
Bár ez a hetem nem volt túlságosan aktív játékos szempontból, de a sárkányok megkapó fantasy világa azért képes volt átrántani azon a bizonyos varázskapun valamelyik éjszaka: talán ennek köszönhető, hogy reggel némi eufória került a reggeli kávémba, ugyanis valahogy sikerült rátalálnom a játék zseniális sountrackjének rajongói remixeibe a youtube egyik távoli szegletében. Innen igazából már […]
![6. A Commodore 64 projekt: visszatérés! [2018]](https://stinger.gamer365.hu/wp-content/uploads/2018/12/c64header.jpg)
